Belebújt a rendszerükbe – kerékbe törés helyett (Granada)
Malagából Granadába távolsági járattal utaztunk. Inkább autóúton, mintsem autópályán haladtunk. A köztes tájat a kopár hegyek jelzővel illethetem. Miután elfoglaltuk a granadai szállást, elsiettünk az Alhambrába, hogy elővételbe jegyet váltsunk. Látszólag fölöslegesnek tűnt az iparkodás, mert a városban hat teljes napot terveztünk eltölteni, mégis. Kevéssel záróra előtt felérve a dombra, becsukva találtuk a pénztárat. Közelében két fiatal alkalmazott állt. Elmondtuk jövetelünk okát. Talán a fehér botnak betudhatóan a fiatalabb hölgy pártfogásba vett minket. A számítógép monitorjáról kiderült, hogy csak a hatodik napra tud teljes jogosultságú belépőjegyet biztosítani. Fellélegeztünk. Ám ez sem ment simán, mert a digitális ördög belebújt a rendszerükbe. Jóakarónknak többszöri próbálkozást követően sikerült kiűznie onnan. Kezünkben a jegyekkel megtudtuk, többnapos ünnep miatt, a szokásosnál jóval többen váltottak előre belépőt. Mázlink volt.
Nemcsak a főútvonalak mentén, de még a mellékutcákban is tömegek vonultak. Gyakran találkoztunk összefogódzkodva, csatárláncba felfejlődve nyomuló hármas női különítményekkel. Mentek, mint a tank. A szószátyár spanyolok, és a velük tartó kisgyerekek hangpárbaja eredményeként – hangerejükkel rákényszerülve, hogy ők is hallhatóvá váljanak – a végén már elnevettük magunkat. Másra is érdemes volt odafigyelni. A belvárosban új és régi építésű lakóházak vegyesen. A lépcsőházak csillogtak-villogtak. Előttük életre keltett kő virágosládák. Az épületek között zöld, burjánzó parkok. Az ingatlanközvetítő kínálatát nézegetve, a lakások négyzetméter árai kétezer-hétszáz euró körül mozognak. A római híd közelében karácsonyi vásár. A mini vidámpark kitett magáért: apró korcsolyapálya bérelhető lábbelivel; a magas állványzat tetejében autógumiba beülve, korhatár nélküli leszánkázás a műhavon; kis vonat, amely szemrevaló műfenyők, és elegáns hóemberek között kanyarog. A kóstolósor kapcsán megoszlott a véleményünk, mert a fűszeres élelmiszerekért odavan Kati, én kevésbé. Némi rábeszélést követően egy darab sajtot vásárolt. A szálláson kiderült, mintha nem ugyanabból a portékából kapott volna a kereskedőtől, amilyet íze alapján kiválasztott magának. Több helyen is olcsó, egyházi fenntartású adománybolt csábított belépésre: bútorok, festmények, korabeli varrógépek, műszaki cikkek, apróságok. Meglepetésként ért a kevés utcazenész. Egyikük a katedrális mellett pengetett. Granada fő egyházi látványossága a katedrális és Kápolnamúzeum. 1521-ben Izabella királynő parancsára kezdték építeni. Külső megjelenését alapul véve nem beszélhetünk építészeti remekről. Belülről két egymástól elkülönülő térből áll. Szándékunk ellenére elsőre a kisebbikbe tévedtünk be. Halk egyházi zene adta meg az alaphangulatot. A másik csarnok volt az érdekesebb. A falak emelet magasában óriási festmények meséltek a kereszténységről és az uralkodóról. Kijőve, a terecske másik szegletébe tartottunk. A Kápolnamúzeumban lett elhelyezve Izabella királynőnek, férjének és három gyermeküknek a koporsója. A számtalan relikviát bemutató tárlók sora különösebben nem érintett meg minket. A sírteremre viszont kíváncsiak voltunk. Az épület síkját több lépcsősor is megtöri. Egy lejjebb lévő részben beálltunk a rövid sor végébe. Három méter mélybe kellett lépcsőn lemenni, jobbra tekintve bepillantást tehettünk a szarkofágokra, előre irányba visszatértünk a csarnokba.
A rövid belvárosi sétát követően megérkeztünk a Corral del Carbon elé. A XIV. század elején épült, a tágas belső udvarú, két emelet magas körfolyosós szálloda. Gazdagon faragott díszes kapun át jutottunk be az udvarba. Vaskerettel összefogatott kőszökőkút emlékeztetett a régmúlt fényére. Közelében szorosan egymás mellé épített házak sikátorai. Bár nálam volt a másfél méter hosszú szabócenti, az utunkba kerülő legszűkebb utcarésznél mégis elfelejtettem elővenni. A két ingatlan közötti távolság méternél keskenyebb lehetett. Egyikben angolszász rockzenét hallgatott a lakó. Hangulatos ugyan, de itt élni? Az utcácska vége kisebb térbe torkollott. Hogy mi utalhatott spanyolságunkra, még ma sem értjük egészen pontosan, de egy helybeli autós tőlünk érdeklődött a parkoló holléte felől. Kevés feketével találkoztunk. Közülük egy százkilós a templom lépcsőjén ülve koldult. Akadt markát tartó fehér is. Egész napon át a market bejárata mellett ücsörgött.
Történelmi szerepétől eltekintve, esetünkben fontos
szerephez jutott a római híd, ugyanis közeléből indult a Monachil településre
tartó 183-as járat. Sokan érkeztek autóval a városkába. A tömeget figyelembe
véve, népszerű kirándulóhely kiindulópontja. A buszvégállomástól a Los
Cahorroson átvezető körtúra százötven percet vett igénybe. Kanyontúráról van
szó. Granadai tartózkodásunk első felében éjszakánként kiadós eső áztatta a
környéket. A pár méter széles, de hangos folyamnak csak az egyik oldala
járható. Másik partján hegyoldal. Átjárhatatlanul dús, burjánzó vegetáció fedi.
Térjünk vissza a mi oldalunkra. A keskeny csapás sártól dagad. Mivel kezembe
csak fehér bot akadt, mely vékonyka falvastagsága miatt alkalmatlan
támaszkodásra, lényegében folyamatosan ügyeskedni kellett: csúszós talaj,
kidőlt fatörzsön átmászás, lehajló faágak alatt guggolva haladás, vékonyka peremen
átjutás, magas lépcsőfokok megmászása, faágba kapaszkodva aláereszkedés. Egy
ízben a mellettünk elhaladó spanyol férfi kérdőn visszanézett rám: valóban nem
lát a kolléga? Később egy másik rázós helyen bevárt minket, és felajánlotta
segítségét. Megköszöntük, de megoldottuk. Életkortól függetlenül magányos
turisták, párok, gyerekes családok kutyával vagy anélkül
lettek a túratársak. A jelzett csapás kezdő oldala vége felé döntés elé lett
állítva a természetjáró: a továbbiakban a veszélyesebb vagy a könnyebb szakaszt
választja-e? Nem emeltük a tétet. A harmadik függőhídon átjutva szép kilátáshoz
érkeztünk. Melegen tűzött a nap, sütkéreztünk egyet. A faluba ereszkedés során
egy kimondottan meredek szakaszon túl,