Belestünk – csontsorminta (Portugália)

A Ria Formosa Nemzeti Park tőszomszédságában éli napjait a 40 ezer lakosú tartományi székhely, Faro. A 170 km2 kiterjedésű homokszigetekkel szabdalt öbölből öt természetes eredetű. A hatodik, amellyel megteremtették a belvárosi hajókikötő és az Atlanti-óceán közötti kijárás lehetőségét, mesterséges. Közelében található a várdomb, a Porto–Lisszabon–Faro–Lagos vasútvonal pályaudvarostól, valamint a helyi és távolsági buszok végállomása is.

Az óváros jelentős része lakatlan. Mégis közkedvelt környezet a turisták körében. Oka rém egyszerű. A földszintes házaktól a kétemeletes épületekig, a homlokzatokat teljesen felújította a városvezetés. Az összes ingatlan homlokzata fehérre mázolva. Igaz, itt-ott feltűnik egy-két betört ablaküveg. Néhol nyitva az emeleti ablak, erkélyajtó: jóhiszemű lakásfoglalóvá váltak a galambok. Mondhatnám, bizarrságával még ez is dob egyet rajta. Az emeleti szobák plafonja deszkaborítású. A tetőcserepek pirosak vagy napszítták. Az egyik földszintes épület előtt megálltunk a feleségemmel. A szimpla bejárati ajtó betörött üvegén belestünk: a jelképes előszobától közvetlenül jobbra mellékhelyiség. A ház belső tere az ablaktalan szoba. Tele bútorral. Egy része feldöntve. A földön tányérok összetörve. Talán felszámolatlan hagyaték. Nem értjük az egészet: a bejárati ajtó betörött üvegén át képtelenség bemászni. Szándékos dizájn lenne?

A lakatlan utcából sikátorba kanyarodunk ötletszerűen. Pár lépés mindössze és kisebb tér közepén szívjuk magunkba a miliőt. Külföldiektől hangos a környezet. Szól a zene. A vendéglátó egységek fölött lévő ingatlanok üresek. Már fel sem tűnik. Ahol lakik valaki, ott elmaradhatatlan a cserepesvirágözön vagy a frontra felfuttatott növényfal. De előfordul dézsába ültetett is. Ezek az elmúlt évszázadok lakásai. A ma embere modernebb után vágyik. A városvezetők az új ingatlanok javára nem sajátíttatnak ki utcákat. Csak a szükséges méretű telket biztosítják az építőipari cég számára. Ennek következtében jöhettek létre azok a megszokott utcaképek, ahol a szemnek tetszetős külsejű két tízemeletes lakóház között, földszintes vagy egy-két emelet magas régi lakott épületek megbújhatnak. Ez a városarculattervezés az egész településre vonatkoztatva is igaz. Visszatérve az óvárosra, mellékutcában nézelődünk. A két lakott ingatlan között lakatlan ház. Felújított, fehérre festett homlokzattal. Az épületek között rést vett észre Kati. Kíváncsian bekukucskált rajta: a ház elülső fala mögött üres telek – mint az amerikai filmgyárak megépített díszletvilága.

Október közepén ismerkedünk a délportugáliai várossal. Nappal 24 Celsius fok, nyáron a duplája is előfordulhat. Kerüljük a tűző napot. A szűkebb utcákban az egymással szemben lévő épületek első emeletének magasságában, kifeszített árnyékvetővászon a nap heve ellen. Szállásunk mennyezetén nagy propelleres ventilátor. A kétszárnyas erkélyajtó belső oldala előtt fatáblaajtó. Az erkély kilépős. Onnan minden nap többször és hosszasan nézelődött a feleségem. Az épület előtt hangulatos sétálóutca. Az embermagasságú fák lombkoronája gömb alakúra nyírva. Róla hosszúkás tér nyílik. Ott már a kétemeletes lapos tetejű házak fölé magasodnak a fák. Alájuk terasszal kitelepülő vendéglők. A várost róva is rátaláltunk egy felejthetetlen utcaképre. A totálromos lakóház emeleti erkélyajtaján lombos faág nyúlik ki az utca fölé. Kattan a fényképező. A mellettünk elhaladó fiatal pár kíváncsian körbenéz, majd mosolyogva fotóznak.

Egyhetes időzésünk második napjára egész napos esőzést harangoztak be a meteorológusok. Elsiettünk a kikötőbe, hogy jegyet váltsunk a nemzeti parkot bejáró kirándulóhajóra. Ha lúd, legyen kövér alapon befizettünk a legdrágább opcióra. Mivel a lagúna partján kikötő sehol, rákérdeztünk a jegyárusító hölgynél: a távoli sárga épület felé irányított bennünket. Senki ne gondoljon gigászi méretű dokkokra. A Faróból Lagosba tartó vasútvonal a part szélében kanyarog. Közelben hangjelzésű vasúti átjáró. A kikötő fölé dombocska magasodik. A történelmi városmagot bástyákkal megerősített fal védi. Ezen belül találjuk a legrégebbi épületeket, mint a városházát, a Püspöki palotát, a katedrálist.

Algarve tartomány gyakran volt hódító seregek célpontja, de sem a barbárok, sem a mórok, sem az őket kiűző keresztes hadak nem tettek akkora kárt a part menti településekben, mint a természet ereje. A történelemkönyvek lapjaira fekete napként vonult be 1755. november 1. A hatalmas szökőárral járó földrengés epicentruma Algarve tartomány nyugati csücskét érintette. A Faro és az Atlanti-óceán között négy kilométer hosszan elterülő homokdűnék, sokat csillapítottak a hullámverés erején. A település épületei csak kisebb mértékben sérültek meg, de még így is sok összedőlt közülük. A közvetlenül az óceánpartra épült gazdag kikötővárosok szinte teljesen megsemmisültek, így például a közel 70 kilométerre lévő Lagos is. Mi pedig akkor követtük el a baklövést, amikor az esőnapot követően nem indultunk útnak a 30 ezer lakosú város felé. Az utolsó napokra halasztottuk, de akkor is nyakunkba szakadt egy előre nem jelzett esős nap, és rejtélyesen, de mindkettőnkre rátalált egy lázzal is járó megfázás. Két fő oka lett volna a felkerekedésnek.

A portugálok hódító hőse, a földrajzi felfedezések korának meghatározó alakja, a puritán életet élő Tengerész Henrik Lagos, illetve a közeli Sagres kikötőjében rakta le a portugál hódítások alapjait. Szerzetesrendhez hasonló szigoráról híres hajósiskolát alapított. Irányítása alatt térképészek és hajóépítők serege dolgozott. Nevéhez és szervezési tudásához fűződik Nyugat-Afrika felfedezése. Jövőbelátásával kijelölte az utat a Jóreménységfok megkerüléséhez, Vasco da Gama indiai sikereihez, Brazília felfedezéséhez. Nemcsak fontos kereskedelmi kapcsolatra számított Afrika és a Földközitenger felé, hanem itt alakult ki a késő középkori rabszolga kereskedelem központja is. Elkezdődött a történelem egyik sötét korszaka, amikor Tengerész Henrik király felfedezője, Nuno Tristao 1441-ben behajózta az első rabszolgaszállítmányt Afrikából. Az első európai rabszolgapiac helyét a Rua da Graca árkádjai alatt ma tábla jelzi.

A város vízpartja erősen tagolt. Az üledékes kőzetbe meredek partfalakat, csipkés tornyokat, barlangokat és védett öblöket vájt az óceán. A Ponta da Piedade környékén lenyűgöző, húsz méter magas vöröses sziklaformációkban, és a világítótoronyban gyönyörködhettünk volna. A vízi sportok iránt elkötelezettek számára paradicsomi hely — erről is lemaradtunk.