Beltane ünnepe – Vakszerencse (London)

Előző utunk során szembesültünk vele, hogy Londonban a British Museum és a National Gallery ingyen látogatható. Mindkét gyűjtemény felfedezésére jelképes idő jutott. A British Museumban a teljes épségben megmaradt szíriai leletegyüttes teljesen lenyűgözte a feleségemet. Ekkor megfogalmazódott bennünk a londoni szellemi-művelődési utazás igénye.

Az emberiség kulturális kincseit bemutató múzeumtól sétatávolságban foglaltunk szállást. Ugyanolyan messze az St. Pancras. Hogy egyes országokban milyen jelentősen eltérhetnek egymástól a hasonló funkciójú középületek, arra kiváló példa a megnevezett közlekedési csomópont. Átlagos belvárosi utcarészletben helyezkedik el. Külsőre alig tér el környezetétől. A szállodával egybeépített soktornyos pályaudvar palotára emlékeztet. A vörös klinkertéglás épület arabos jegyeket visel külső megjelenésén. Az ablakok fölött vörös és fehér díszítőkövek: a córdobai nagymecsetet juttatta eszünkbe. Az utca túloldalán a kevésbé látványos, sárga klinkertéglás King’s Cross. Mindkét csomóponton feltűnően sok a fekete kisegítőszemélyzet. A vágányokhoz a megadott időintervallumban, a menetjegy felmutatását követően lehet eljutni. Az St. Pancras csarnokának teteje félköríves üvegborítású. Ide érkeznek Európából a csatornaalagúton keresztül közlekedő járatok is: Amszterdam, Brüsszel, Párizs.

A pályaudvaron az Eurostar szerelvényt két méter magas átlátszó plexifal zárja el a kíváncsiskodóktól. Látványos az utasváró: kanapé asztallal, rajta dekoratív lámpa. Egy szinttel lejjebb, a gyerekek figyelmének lekötésére zöld tornyos mesekastély. Mindegyik toronyban lámpa világít. Szemmagasságban, a kis ablakokon át be lehet kukucskálni a varázslatba. Mesefilmeket is vetítenek számukra. A Harry Potter című kötetben, a 9 és háromnegyedik, negyedik dimenzióban lévő vágányról Oxfordba induló vonat állomása a King’s Cross.

Kevésbé mesébe illő utcai látvány, az angol feliratú táblával – magyar vagyok – kolduló férfinő páros. Egyiküket meg akartam kérdezni, mire gyűjt, de lebeszélt róla Kati. November első felében, a szállásunkhoz közeli park vízzel teli szökőkút medencéjében, térdnadrágos, mezítlábas kamasz tapicskolt. A gyepen srácok rúgták a bőrt. Tőlük tisztes távolságban szürke mókusok motoztak a zöldben, mígnem egyikük felszaladt a padra, és ráérősen nézelődött.

Mi pedig értő szemmel nézzünk körül a két múzeumban egymást váltogatva, majd a közbeiktatott londoni városnézésektől felfrissülve, visszavisszatérünk a falak közé:

A halikarnasszoszi mauzóleum i. e. 353–350 között épült síremlék, Mauszólosz, perzsa királyi helytartó (satrapa) és felesége számára. Az ókori világ hét csodájának egyike. Minden nagy síremlék elnevezése Mauszólosz nevére vezethető vissza (mauzóleum). Kária uralkodója volt. Kária i. e. 377–353-ig a Perzsa Birodalom részét képezte. Mauszólosz apját követte a trónon mint a perzsa király tartományi kormányzója, de uralkodása megkezdése után hamarosan független király lett. Testvérét, Artemisziát vette feleségül, és elhatározta, hogy síremléket készíttet maguknak. Az építés megkezdése után a király meghalt. A munkálatok Artemiszia irányítása alatt továbbfolytatódtak. Az építkezés befejezését ő sem érte meg. Hamvai aranyurnában férjével együtt kerültek a sírkamrába, amelyet kőoroszlánok őriztek (egyike a British Museumban látható). Hírnevét főként méreteinek és szobrainak köszönheti. A 45 méter magas, platformon álló sírépület görög templomra hasonlított. Piramisszerű tetőzetét harminchat ión oszlop vette körül, tíztíz oszlop oldalanként. Az oszlopok – amelyek között szobrok álltak –, egy szilárd cellaszerű blokkot képeztek, amely viselte a hatalmas tető tömegét. Csúcsán márványból faragott négyes fogatban Mauszólosz és Artemiszia foglal helyet. Az egész építmény a zárt udvar közepén lévő, kőből készült pódiumon állt. Az épülethez vezető lépcsősort kőoroszlánok fogták közre. A külső falakat mintegy háromszáz, isteneket, istennőket, oroszlánokat, valamint legendás szörnyeket ábrázoló, életnagyságú vagy annál nagyobb szobor díszítette. Minden sarokban márványból faragott lovasharcosok őrizték a sírt. A platform felső szakaszán három frízt faragtak ki: a kentaurok és lapidák csatája; az amazonok görögök elleni küzdelme; az amazonok kocsiversenye. Ezeknek a domborműveknek a töredékeit az ásatások tárták fel. Az épület 1600 éven keresztül állt. Sértetlen maradt, amikor i. e. 334-ben Nagy Sándor bevette a várost, és i. e. első század közepén a rendszeres kalóztámadások során is. Később földrengések sorozata romba döntötte. A 15. századra már csak a talapzata maradt felismerhető, és amikor a johannita lovagok bevették a várost, akkor a bodrumi erőd (Szent Péter-vár) megépítésekor, illetve későbbi megerősítései során a mauzóleum romjainak köveit is felhasználták – a század végére szinte teljesen széthordták.

Az Aktaión halála Tiziano Vecellio festménye. A kép témája a görög mitológiából származik: Artemisz szarvassá változtatta Aktaiónt, a vadászt, akit ezután saját kutyái téptek szét. Tiziano 1559–1575 között festhette. A művész 1551 körül ambiciózus vállalkozásba kezdett. Nagy méretű mitológiai képeket vitt vászonra a későbbi spanyol királynak, II. Fülöpnek, amelyek témáit Ovidius Átváltozások című munkája ihletett. Tiziano azzal az elhatározással festett, hogy a versekkel egyenértékű látványt alkot. 1556–1559 között el-készítette Aktaión és Artemisz történetének első fejezetét: ezen a képen azt örökítette meg, amikor a vadász meglesi a fürdő istennőt. Az Aktaión halála ennek a festménynek a tulajdonképpeni folytatása. A kép bal oldalát Artemisz uralja, tőle jobbra látható Aktaión az átalakulás pillanatában: teste még emberi, feje már szarvasé. A vadászt kutyái marják. Tiziano a hetvenes éveiben járt, amikor belefogott a képbe, és a nyolcvanas évei közepén még dolgozott rajta. Elképzelhető, hogy a festmény a műtermében volt, amikor 1576-ban meghalt. Az biztos, hogy a kép nem jutott el Spanyolországba. Az vitatott, hogy az itáliai mester befejezte-e a művet vagy nem. A vászonra vitt olajkép 178 centiméterszer 197 centiméter.

Lindowi férfi néven vált ismertté az a sötétbarna, laposra nyomódott furcsa külsejű, természetes módon mumifikálódott első századi holttest, amelyet 1984 augusztusában az angliai Manchester mellett tőzegkitermelés közben, a Lindow lápban találtak. Arccal lefelé, körülbelül 2,5 méter mélyen meztelenül feküdt a lápban. A fej, a felsőtest, karok és a jobb láb darabjai kerültek felszínre. Valószínű, hogy a római császárkor idején lelte halálát. Nullás vércsoportú volt, amely Nagy-Britannia mai társadalmát tekintve kelta eredetre utal. A nyakon lévő kötél olyan erősen összeszorította a nyelő és légcsövet, hogy a lápvíz egyáltalán nem kerülhetett be a gyomorba, nem károsíthatta annak tartalmát. A férfinek harminc ép foga volt. Állkapocscsontját eltörték; egyik őrlőfoga kitört. Harapáslenyomata alapján a férfi korát huszonötharminc évesre becsülték. Az egyenesszálú haj és a szakáll jó állapotban konzerválódott. A kézen megmaradt körmök elemzése megmutatta, hogy néhány héttel a halála előtt egyformára vágták, majd az ujjak vonalában ívesen lekerekítették, felületüket polírozták. Alapvetően gabonaféléket, búzakorpát, élesztőt és vadzabot, valamint különböző fűszereket fogyasztott. A gyomorban gabonapollent és fagyöngypollent találtak, ami arra utal, hogy márciusban vagy áprilisban hunyt el.

Három különböző módszerrel ölték meg. A koponya hátsófelén talált sérülésnyomok alapján valószínűleg baltával gyors egymásutánban többször fejbe csapták. A nyak körül állatbőrből készült sodort zsinór nyomai láthatók. A 370 milliméter hosszú, 1,5 milliméter széles végein megcsomózott zsinórt szorosan a férfi nyaka köré tekerték, és egy csúszócsomóval addig szorították, amíg a nyaki csigolya el nem tört. A harmadik, szintén halálos sebet késsel ejtették; a karotiszt hatcentiméteres vágással átmetszették.

A gyilkosságokra nem jellemző, hogy egyszerre több módszert is alkalmazzanak, ezért a kutatók egy része arra következtetett, hogy rituális gyilkosság áldozata lett a férfi. Egy elképzelés szerint, „sorshúzásos” gyilkosság áldozatává vált, aki az utolsó étkezés alkalmával elfogyasztott, megpörkölt étel képében, maga húzta ki a végzetét egy zsákból. Régészek véleménye szerint magas rangú druida volt. Feltételezésük szerint Beltane ünnepe alkalmával (április 30-ról május 1-jére virradóra), 43-ban a római invázió alkalmából három kelta istennek áldozták fel – ami választ ad az alkalmazott három különböző halálnemre. Elsőként Tarannak, a vihar és mennydörgés istenének – akinek tiszteletére tűzzel, valamint fegyverrel áldoztak, ezért baltacsapásokat mértek a fejére. Másodszor Ezusnak, a vihar istenének – akinek áldozatait megszentelt fákra akasztották, így szenvedte el a fojtást és a nyaktörést. Harmadszorra Teutatesnek felajánlva – akinek szent források, tavak mellett mutattak be áldozatokat – testét a lápba süllyesztették. A lindowi férfi teste mai módszerekkel az egyik leggondosabban konzervált lápi múmia. Mínusz 19 Celsius fokra szabályzott belső hőmérsékletű speciális tárolóvitrinbe helyezték.