Diplomával tönkrevágott élet – korrajz (1993)

Szüleim egykori szomszédja lesz a terítéken. A férfit az 1950-es évek környékén tették kétdiplomás villamosmérnökké. Igen, tették, mert a jelentős felsőfokú szakemberhiányt gyorstalpalók elvégeztetésével akarták megoldani. Az öt évhez képest a három év eltelik úgy, mint a sicc. Bekeretezhetővé válik a diploma. A ripsz-ropsz tanulmánynak életre szóló kihatása lett – véleményem szerint nemcsak az ő esetében.

Már gyerekként feltűnt, hogy a bácsi arca tompa, semmilyen értelem nem tükröződik rajta. Felesége nagyon büszke volt rá, nem is köszönt a szüleimnek, akik engem a kétkezi munkájukért kapott fizetésből neveltek fel. Tette ezt gőgje teljes tudatában mindaddig, mígnem öt hónapos terhesen rosszul lett. A folyosó falába kapaszkodva becsöngetett szüleimhez. Könyörögve megkérte őket, hogy amíg megérkezik a mentő, egyikük menjen át hozzájuk segíteni.

Térjünk vissza a főhőshöz. Szakmérnök létére a lakáscsengőt sem volt képes működőképes állapotba hozni. A segítségre felkért apukám csak mosolygott rajta. Ennek ismeretében nem csoda, hogy munkahelyről munkahelyre vándorolt. „Még két év múlva is csak az ismerkedésnél tart” – szólt róla a személyzeti osztályvezető véleménye.

Máshol, másként próbálkozott meg a kitöréssel. Otthonában akarta megvalósítani önmagát, de a fúrásra és kalapálásra alkalmas eszközök maximum egy lomtenger létrehozásában segítették. Nagyon nem érthette folyamatosan ismétlődő felsüléseinek okát. Mindenesetre agyasnak tarthatta magát, mert az egészségügyi minisztert a titkárságon tegező stílusban kérte a telefonhoz – ott is nevet szerzett magának. Feljelentett mindenkit a körzeti orvostól a fán csipogó verébfiókáig. Lankadatlanul forgott a gellert kapott észkerék. Egyszer taxit hívott, és egy szál szaros alsógatyában elvitette magát a szakorvosi rendelőbe. Ott bent is fogták.

Máshoz viszont volt esze. Feleségét folyamatosan gyötörte, és ha az asszony emiatt kinyitotta a száját, odaosont a bejárati ajtóhoz, és szélesre tárta – hadd hallják a szomszédok. Leginkább a szöghöz és a kalapácshoz érthetett, mert egyik éjszaka a felesége szobaajtaját a tokhoz szegelte. Az utcára lekiáltva kért segítséget az asztmás asszony.

Aligha lehettek barátai a kétdiplomás szomszédnak. Zagyva beszéde miatt mindenki fényévnyi távolságra kerülte. Bár a kapcsolatunk mindvégig stabilan a nullponton volt, mégis azzal vágott fel az állítólagos haverjai előtt, hogy áthozza tőlem a videót, és szexfilmmel tágíthatják a gatyájukat.

Felesége halála után egyedül maradt a lakásban. Nyáron éjjel kettőkor kezdett a takarításhoz, ami néhány vödör víz utcára zúdítását is magában foglalta. A lakásban úgy hűsítette a nyár hevét, hogy napokon át teljes nyomással hideg vizet folyatott a fürdőkádba. Vesztét a trehánysága okozta. Mezítláb mászkálhatott otthon, és beleléphetett egy rozsdás szögbe. Emiatt kórházba került, ahol a kivizsgálás után közölték vele: könnyen elképzelhető az amputálás. Egy óra múlva meghalt.

Én őt utólag egy szerencsétlen áldozatnak tartom. Miért? Elhitették az átlagosnál gyengébb szellemi képességű emberrel, hogy kétdiplomás szintű lángelme. Pedig ő csak „tedd ide, tedd oda” munkára volt alkalmas. Ám elhitte magáról a fából vaskarika képességet, s ehhez mérten szabta meg a saját és a körülötte lévő emberek értékét. Ehhez az alapvetően téves felfogáshoz egy életen át sziklaszilárdan ragaszkodott, ami által kudarcból kudarcba bukdácsolt élethossziglan. Amennyiben a valós szellemi képességeinek megfelelő szakmát szerzett volna, abban megvalósíthatta volna önmagát, és akár örömét is lelhette volna benne.