Egyre csak hitetlenkedett – madzag (Kaukázus)

Hogy ki miért utazik a Kaukázus hegyekkel-völgyekkel szabdalt Szvanéti régió székhelyére, Mestiába, embere válogatja. A nyáron is havas hegyekre néző harsogó füvű szálláson az egyik szobát éven át egy fiatal belorusz hölgy foglalta le, aki hazájából a jobb élet reményében érkezett ide dolgozni. Mi a városi sílift felső végállomásánál, egy éve tett elhatározásnak megfelelően kerültünk ide. Mivel másodjára is legnagyobb megelégedettségünkre időztünk aktívan a Kaukázusban, ezért kezdésnek az idevaló eljutásról.

Kisebb törődéssel jár hazánkból Kutaiszin keresztül a kétezres Mestiába eljutni, majd onnan tovább Európa legmagasabban fekvő állandóan lakott településére, Usguliba megérkezni. Kutaiszi légikikötőjében hajnalban landol a magyar fapados. Az érkezési csarnokban a pénzváltást követően megvásárolható a kutaiszibe (Tbiliszi, Batumi stb) szóló marsrutka menetjegye. A kisbusz 30 perc alatt ér a nagyvárosba. A vásárcsarnokkal kombinált buszterminál hátsó frontjáról, a pénztár elől naponta két járat indul Mestiába. A start ideje függ a telítettségtől, így 8-10 óra között indulnak. A menetidő minimum 5,5 óra. Zugdidi után a sík terep emelkedőre vált, és a vadregényes Kaukázusban kanyarogva folytatódik. Itt már elkerekedik az ember szeme. Nem csak a makkegészséges zöld környezet láttán, amelyet fenyők és lombos fák uralnak, hanem a természeti erők tájátalakító képessége miatt is. Amennyiben járhatatlanná válik a nyomvonal, akkor annyi. Márpedig ezért folyamatosan tesz a természet. Az aszfaltcsík mellett a mélyben szinte mindvégig zúgva hömpölyög a hegyekből lefutó folyam. Erős sodrásával a meder mindkét szélét erodálja. A kétszer egysávos országút felőli oldalát napi rendszerességgel kell karbantartani: leszakadt útszélek, kidőlt és mélybe zuhanó villanyoszlopok. A meredekebb szakaszokon az aszfaltot vasbetongerendák helyettesítik, de még azok állandóságát is kikezdik a természeti erők. A másik problémát a mállékony palahegyek folyamatos omlása jelenti. Nem csak az egyes útszakaszok megerősítése miatt zárnak le egyegy sávot időszakosan, hanem a hegyomladékok eltakarítása miatt is. Intenzív esőzést követően a hegyekről az országútra lemosódó sártenger a fő veszélyforrás ilyenkor. Télen megérkezik a havazás. Van olyan része Szvanéti régiónak, ahol öt méter vastagra is meghízik a hótakaró. Ezzel nem bitorolhatja a Kaukázus leghavasabb címét, mert az hét méter. Mestiából Usguliba menetrend szerint közlekedő marsrutkával minden nap egyszer lehet eljutni (de az lehet két járat is), 10:00-kor indul. Taxival bármikor (fejenként 17 euró).

A Kaukázus hegyrendszer a Fekete-tenger és a Kaszpi-tenger között terül el. A régió legmagasabb csúcsa – egyben Európáé is – az Oroszországhoz tartozó Elbrusz (5642 m). A második a Georgiában lévő Skhara (5201 m). Nem csak földrajzi vonatkozásban ismert a Kaukázus, hanem az irodalomból is, Bertolt Brecht Kaukázusi krétakör című drámája alapján.

A 3000 méternél magasabb havas hegyek között 1350–1500 méter magasan megbúvó völgyben, Mestiában tartózkodunk. Szeptember elején árnyékban kora nyári meleg. A napra kilépve forró nyár. A település főutcáján a „négy sertés libasorban halad” látványvilág megalapozta vidámságunkat. Az internet világa előtt jelentéktelen porfészek lehetett a régióközpont. A magánszervezésű turizmus beindulása nagyot lendített a szvánok életszekerén. A világ hat kontinenséről érkeznek ide a bakancsos turisták, de érzékelhető a szervezett csoportok jelenléte is (német, japán). Itt minden a turizmusról szól. Mindenhol szállás épül, még ott is, ahol egykettő tönkrement már. Több helyen tapasztalható félbemaradt építkezés. Tavalyhoz képest gyarapodott az élelmiszert árusító marketek száma, de a választék még így is foghíjas. Az élelmiszerkereskedők szakmaisága erősen felejthető. Az viszont nem, hogy akárhányszor vásárolt náluk a feleségem, mindig át akarták verni: a termék leárazott ára helyett az eredetit ütötték be a pénztárgépbe vagy darabszámra többet számoltak. Ez senkitől ne vegye el a kedvet az utazástól, csak legyen körültekintő. A magánfuvarozók is megérik a pénzüket. Három attrakcióhoz kínálják szolgáltatásukat: a település felett magasodó Krisztus kereszthez, és onnan tovább, a Koruldi-tavakhoz (retúrjegy 100 euró); a Chaladi-gleccserhez; Usguliba. Mindhárom hely elérése lehetséges fizikai erőbedobással is, de lábára nem mindenki húz bakancsot, kap hátára zsákot. A keleti kényelemért nyugati árakon kell megfizetni. A magánfuvarozóknál érdeklődő turisták közül a bemondott összegre többen is rálegyintettek és továbbmentek. Ezek a negatívumok se vegyék el senki kedvét se, mert a természeti környezet mindenért kárpótol. Hátizsákos kivitelben összességében olcsón kihozható a georgiai utazás.

A település Usguli felé eső szélében üzemel a Zuruldi-sílift, amellyel átszállást követően, 2348 méter magasba lehet eljutni. Odafent télen négy lesiklópálya várja a sízőket. Tavaly tiszta időben jártunk fenn, ezúttal a hegycsúcsok többségét szürke fellegek takarták. Tavalytól eltérően, idén nem kaptunk ingyenjegyet (17 euró). A sífelvonó alsó végállomásának közeléből, az országúttól jobbra, egy meredek turistaút vezet fel (6,1 km, 850 m szint). Csak óvatosan a jelzett csapásokkal. Az ösvény kezdeténél semmi nem jelezte, hogy a sífelvonó átszállási pontja előtt, körülbelül az út felénél a turistautat lezárták. Ugyanez az eset fordult elő a sífelvonó felső végállomásánál is, ahol a Tsvirmin át Usguliba tartó jelzett ösvényt fakerítéssel eltorlaszolták. Két hátizsákos is megkerülte, hogy órák múlva visszakullogjanak. Félútig beülős a sílift, utána kabinos. Parádés a felvonó alatt a látóhatárig elnyúló zöld lombóceán. Ezúttal egyre tömörebb felhőtakaró nyomult a hegyek fölé, majd egyre lejjebb ereszkedett. Tavaly szikrázó napsütés, idén felhőparádé: új arcát ismerhettük meg a Kaukázusnak. Aztán tessék, kiadósan megnyíltak az égi csapok. A többiekkel együtt mi is bemenekültünk a kávézóba. Órák múltán kidugtuk a kezünket. Innen turistaúton terveztünk visszatérni, de az áztató eső miatt nem mertük bevállalni.

Szerencsére másnapra megváltozott az időjárás kedve. A sílift alsó végállomása mellett kezdve belesétáltunk a tájba. Az utunkba kerülő néhány faházból álló üdülőtelep némileg elbizonytalanított bennünket. Szerencsére fiatal pár érkezett utánunk. Négyesben folytattuk tovább. Kilométer hosszú csapást követően szilárd burkolatú útra váltottunk. De mielőtt elindulnánk rajta, essen szó a kaukázusi medvetalpról, amelynek kisebb telepe mellett az imént szó nélkül elsétáltunk:

„25 méterre nő meg a kaukázusi medvetalp. A szár átmérője 3–10 centiméter. Késő tavasztól nyár végéig egyszer virágzik. A magvak ősszel érnek meg. Egy növény több százezer termést hozhat. Erősen invazív faj. Az összes többi növényt kiszorítja az adott területről. A zellerfélékre jellemzően furokumarinokat tartalmaz, de a többi növényhez képest sokkal nagyobb mennyiségben. Ez az anyag azon felül, hogy rákkeltő, a bőrt erősen fényérzékennyé teszi. Ehhez a növény puszta megérintése is elegendő a finom szőröknek köszönhetően. Ha az érintett bőrfelületet UV-sugárzás éri, a bőr kipirosodik, viszketni kezd és 16-48 órán belül égési sérülésekre emlékeztető hólyagok jelennek meg rajta. Ezek helyén feketés, lilás bőrelszíneződések, hegek maradnak vissza. Az így kialakult bőrbetegség hosszú évekre védtelenné teszi a bőrt a napsugarakkal szemben. Ha a növény a bőrünkhöz ér, szappanos vízzel alaposan mossuk le az érintett területet, és forduljunk orvoshoz. Szembe kerülve átmeneti vagy akár végleges vakságot okoz.

A növény igazi túlélőművész: ha kivágják, azonnal újrahajt, és négyhat hét alatt gyakorlatilag teljesen regenerálódik. Ezt mélyre hatoló karógyökerei teszik lehetővé. A gyökerek kiásásán kívül hatásos a bennük tárolt tápanyagkészlet rendszeres vágással történő kimerítése. Ha nehéz kőlapot helyezünk a gyökér fölé, az két éven belül elpusztul. A magvak héttizenöt évig csíraképesek maradnak.”

Visszatérve a kétsávos országúthoz: kétoldalt végig fenyőerdő követi az egyre feljebb törő nyomvonalat. Eleinte, jobbra lent a mélyben, a fák takarásában Mestia látható. Az országút jobb szélében vastag sodronykötélpár vigyáz a közlekedők biztonságára. A fejünk fölött a beülős sílift drótkötélpályája keresztezi az aszfaltot. Jobbra lefelé és balra felfelé is egyegy jelzetlen csapás hívogat. Lefelé menet a favágók felhagyott munkakörnyezetében és sárga kalapú, valamint rókaszínű gombák között bámészkodhattunk. Onnan tovább, csak visszafelé. A másik ösvény hegynek felfelé tart. Nem is ösvény az, inkább teherautó által kijárt erdei földút. Magánterületre érkeztünk. Egy viharvert faszállító Kamaz típusú teherautó, valamint egy modern terepjáró parkolt a dús fenyőerdőben. Közelükben középkorú férfi fát hasogatott. Nem jártunk sikerrel ezúttal sem. A sífelvonó átszállóhelyének közelében kulturált, de guggolós illemhely. A két felvonó között elhagyatott szálloda, de a rét túlsó végében már épült a következő.

Kati itt érzett rá igazán a Kaukázusra. Csak állt megbűvölten, és nézett körbe-körbe. Távolba kiválóan látó feleségem megfigyelhette a Mestiából a Kuruldi-tavakhoz induló piros jelzésű turistaút meredekségét, a rajta felkapaszkodó bakancsosokat. Magába ihatta a korlát nélküli kilátóig, és a mellette magasodó keresztig tartó, égnek rugaszkodó erdő fantasztikumát, amely körülbelül velünk egy magasságban érhetett véget. A kereszt közelében lévő egyszerű, de tiszta kávézó is adta magát. Nem beszélve a Kuruldi-tavakhoz a nyílt hegyoldalban poroló terepjárókról, amelyek ablakain meg-megcsillant a napsugár. Egyre csak hitetlenkedett, hogy azon az útvonalon képesek voltunk végigmenni, és visszafelé a hosszabb úton, a terepjárók nyomvonalán aláereszkedni (25 km, 1200 m szint). Nekem már csak az emléke is bőven elegendő volt. Megfordult a fejünkben, hogy innen azon a turistaúton felmenjünk a sífelvonó végállomásáig, amelyet előző nap az eső miatt lefelé nem mertünk bevállalni, de könnyen letettünk róla az élményturizmus jegyében.