Életre-halálra – én szóltam (2015)

Az egyik hölgyismerősöm a nagykorúsága küszöbén válhatott cukorbeteggé. Veszélyességére hiába hívta fel a figyelmét a családja, mit sem törődött vele. Közel járt a negyvenhez, mire a tényleges látását elvesztette. Közös ismerősünk révén ekkor találkozhattam vele első alkalommal. A látásvesztés feldolgozásában a javára lehettem, sikerrel. A cukorbetegség ellen azonban nem volt hatásos ellenszerem. Pár évvel később hetente háromszor kellett dialízisre járnia. Innentől nincs visszaút.

Cukorbeteg túratársam mesélt a barátjáról. A nyugdíjas kor előtt álló férfinak három irigylésre méltó autócsodája rozsdásodott a ház garázsában. A cukorbetegség tette tönkre a látását. Hallgattam a történetet, majd a végén merő jóindulattal megjegyeztem a társamnak: „Amennyiben nem vigyázol magadra, hamarosan te is a nyomdokába fogsz lépni.” Száját nagyra tátva felfortyant. Itt most mellékes okok miatt sokáig nem találkoztunk egymással. Amikor újra összefutottunk, akkora hasa volt, mint egy szülés előtt álló kismamának. Minden zsíros falatot lenyelt, utána Unicumot és sört hörpintett. Az ő látása is egyre csak romlott, ekkor újból felidéztem a múltbeli jövőlátást. Egy év múlva felhívott telefonon: „hogyan kell a vakok személyi járadékát intézni”? Ekkor őszintén bevallotta, nem hitte volna, hogy ez vele is megtörténhet. Késő bánat. A plusz anyagiakat nem élvezhette sokáig. Valamiért lement a boltba, elesett, és eltörött a csípője. Az orvosok nem tehettek mást, műtőasztalra fektették. A legyengült szív az altatással járó megpróbáltatást már nem bírta ki, többé nem ébredt fel.

Egy másik túratárs is szeretett zabálni meg piálni. Ebben vélte nagycsávós önmagát megvalósítani. Nála is erősen kopogtatott a cukorbetegség. Ennek vagy másnak az okán, fogínysorvadás miatt az összes fogát ki kellett húzatnia. Ennek egyetlenegy előnye lett számára: megszabadulhatott a jelentős túlsúlyától. Mivel vele évek óta nem találkoztam, egy közös ismerőstől tudok a továbbiakról. Az egyik túrán az úttest túloldalán lévő kandelábert már nem látta meg a piás haver. Az utóbbi időben többször is bevérzett a szemfeneke. Itt is elgondolkodva hallgattam a fejleményeket, majd a következőt mondtam: egy évtized múlva ő sem fog látni, és ha dialízisre kerül sor, utána tíz évnél nincs több hátra.

A végére pozitív példát hagytam. Az egykori matektanár túravezető volt a Gyopár Természetjáró Szakosztályban. Rendkívül értelmes és nagyívű, igazi embert ismertem meg benne. Ő is cukorbeteg volt, de komolyan vette a kórt. Mindig kiszámolt kalóriájú eledelt hozott magával, a beltartalomra is körültekintően odafigyelt. Ebédidőben kedélyesen lakmározott a természet lágy ölén. Német juhász vakvezető kutyám az ő elemózsiáját is számon tartotta. Amennyiben maradt egy felesleges falat a közkedvelt túravezetőnél, odanyújtotta a kutyának; ha nem, elnézést kért tőle, hogy most nem tehet a kedvére. Lassacskán 15 éve ismerem a 88. életévét taposó embert. A cukorbetegséget mind a mai napig kordában tartja. Igaz, az Alzheimer-kór ellen neki sincs ellenszere.