Elkellett némi fantázia – Földre szállt Föld (Egyesült Államok)

Las Vegas–Hoovergát–Grandkanyon–Las Vegas: megérkeztünk a kaszinóvárosba. Las Vegas kapcsán sokak fejében ott bujkálhat a kíváncsiság. Előre leszögezem: nem megszeretni kell, hanem látni, felfogni és megérteni. Amikor előzetes kutakodásaim során rátaláltam a 112 méter magas, gömb alakú rendezvénycsarnokra (Sphere), extázisba estem. Utazás előtt, egészen a kaszinóvárosba megérkezésig a LED-gömb víziója keringett a fejemben: látni és ott állni előtte. A belépésre több okból sem gondolhattam komolyabban: nem szerepelt a hivatalos programban; nehéz rá jegyet szerezni; a kétnapos belépő ára 450 dollár, az egynaposé 250. Legalább lefotózni – maradt utolsó reménynek.

Las Vegasban 175 ezer szállodai szoba várja a vendégeket. Hotelünk a háromcsillagos Excalibur, a kaszinónegyed közepén. Fél óra alatt becsekkolni, a szobát megtalálni, magunkat kicsit rendbe szedni, és indulás csodát látni: záróakkordnak esti testmozgás. A szálloda 28 emelet magas. Külsejét úgy kell elképzelni, mint egy ötujjú kesztyűt. A végrehajtandó haditerv: a bejárattól a futballpálya nagyságú játéktermen át eljutni a megfelelő liftig, és az 1–14 emelet között közlekedő felvonóval feljutni a 10. emeletre (a másik liftrendszer a 15–28. emeletek között üzemel). Igen ám, de a hotelnek négyezer szobája van. Mindezektől kissé ideges lett mindenki. De lőn csoda, a megbeszélt időpontban mindenki a megszokott helyén ült a buszban.

Hova máshova is tarthattunk volna, mint Velencébe, Rómába, Atlantiszba. Las Vegasban így néz ki a szentháromság: ötlet, pénz, megtérülés haszonnal – és mindig kijön a matek. Busszal keltünk útra, de érdemes tudni, a gigantikus nagyságú szállodák tucatjai egymáson keresztül átjárhatók. Ha valakinek nincs kellő helyismerete, vessen magára. Elsőre valóban félelmetes világ.

Elsőnek Velence jut eszembe. Hogy éppen melyik szálloda hányadik termében tartózkodtunk éppen, ne kérdezze senki se. A lagúnák városának minden meghatározó jelentőségű épülete megépítve. Közöttük ott kanyarog a kanális. Tele gondolával, azok pedig fejüket forgató szájtáti utassal. Ez az alapszolgáltatás. Aki gondolával megérkezve a partraszállást követően itt szeretné eljegyezni mátkáját, megteheti. Csokor rózsával, díszpárnán jegygyűrűkkel, és behűtött pezsgővel fogják várni őket. A szolgáltatás árát előre kell leszurkolnia a férfinek, amely cirka 500 dollár. Relatív az összeg nagysága: Velencébe odavissza repülőjegy, szállás, étkezés – lehet számolni. A végén kiderül, a csórók járnak ide. Fel is vannak háborodva a velencei gondolások. Az itteni kollégák keresetének ők a töredékéért lapátolnak, és énekelnek a gondolában.

De nézzünk mélyebbre a megépített épülethasonmások alá. Farostlemezből kreált díszletek. Borításuk többnyire olyan műanyag, amely kőnek, márványnak hat. A lagúnának kiépített medencében csobogó víz viszont igazi. Rómát és Atlantiszt nem részletezem, mert egy és ugyanaz. Az is igaz, azokban ennyire nem volt idő elmélyedni, továbbá az emberi agy befogadóképessége korlátozott. Épületek felfoghatatlan labirintusában vándoroltunk: mozgólépcsővel le vagy fel, üveghídon át egy másik épületbe be vagy onnan ki, a rengeteg cikkcakkot végképp felejtve. Mindenhol szólt a zene, de sehol nem zavaró hangerővel. Az óriási terek tele a legkülönbözőbb üzletekkel. Nincs mese, a végére ki kell jönnie a mateknak. Látogató bőven akad. Mindenki vásárol ajándékot magának, családtagnak, barátnak. Mi összesen egy hűtőmágnest ismerősnek, azt sem itt. Los Angelesben 2 dollárért. Velünk biztosan nem jönne ki a matek.

Kilépünk az utcára. Friss levegő tódul a tüdőnkbe. Vízi játékkal megfejelt zenélő szökőkúthoz tartunk. Pár perc és felhangzik a dallam. Fülelek-fülelek a magasból aláhulló vízsugarakra asszociálva. Semmi. Eszembe jut a margitszigeti szökőkút, amikor a medencébe visszaeső víz hangosan plattyan. Vége a dallamnak. Kérdőn tekintek Katira. Megnyugtat, volt vízi játék. A legmagasabb sugár 162 méterig lövellt fel. Leeresztettem. Az Egyesült Államokban a 152 métert (500 láb) elérő épületek számítanak felhőkarcolónak. Eltelt egy újabb nap. Kissé fáradtan térünk vissza 10. emeleti szobánkba. Éjfélre járt, mire ágyba bújtunk.

Idegenvezetőnk elmondása szerint az erre az útra jelentkező utasok túlnyomó többsége első számú úti célnak a Grand-kanyont jelöli meg. Oka a lélegzetelállító légi felvételeken, és a parádés rálátást nyújtó extra helyekről készített filmeken alapszik. A nevezetes kanyon elbűvölő része Nevada állam területén mintegy 400 kilométer hosszan húzódik. Legmélyebb pontja a föléje magasodó szikla tetejétől számítva 1100 méter. Ki ne tudná, a Colorado folyó vájta magának évmilliók alatt.

A buszból az Egyesült Államokra oly jellemző útszéli postaládákra figyel fel a feleségem. Jó lenne a Repjegy 2 című kötethez borítófotónak – mondja. Megkérem az idegenvezetőt, ha van rá lehetőség álljunk meg egy ilyen helyen. A másik fotótéma a csak a Mojave-sivatagban életképes Józsué fa. Mivel előző nap, a mai napon, és holnap is utazunk a Mojave-sivatagban, ezért néhány információ róla.

A Mojave-sivatag négy állam, Arizona, Kalifornia, Nevada és Utah területén fekszik. Legmagasabb pontja a Charleston Peak (3633 m). Kiterjedése megegyezik a Józsué pálmaliliom elterjedési területével. A sivatagban közel 1800 növényfaj él. Kevesebb mint 330 milliméter csapadék hull évente. Esőt a Mexikói-öböl felől érkező viharok hozhatnak. A sivatag kaliforniai részén található az Edwards légitámaszpont, az amerikai légierő kísérleti támaszpontja, a világ legnagyobb tengerészgyalogos kiképzőbázisa, és egy katonai kiképzőbázis is. Itt hozták létre az Államok legnagyobb repülőgéptárolóját, illetve temetőjét, mely a száraz, korróziómentes levegő miatt kerülhetett ide. A katonai légibázisnak betudhatóan az Egyesült Államokon belül itt jegyzik a legtöbb UFO hívőt. Közben megérkeztünk mai napunk első látnivalójához.

A Hoovergát egy nagy teljesítményű vízerőmű Arizona és Nevada államok határán, a Colorado folyón. Elkészültekor ez volt a világ legnagyobb gátja. A duzzasztás eredményeként a gát mögött létrejött hatalmas vízfelület a Mead-tó, amely méreteiben és vízkészletében többszöröse a Balatonénak. A hatalmas építmény kulcsszerepet játszik a folyószabályozásban. Emellett létfontosságú édesvízzel látja el az év minden napján Nevada, Arizona és Kalifornia több mint 20 millió lakosát. Ugyancsak fontos feladata az elektromos áram termelése. Az erőmű több mint 2000 megawatt teljesítményű, amely 1,3 millió ember számára elegendő áram termelését jelenti. Belőle táplálkozik az innen 40 kilométerre lévő Las Vegas is. A gát fölött 50 méterrel híd vezet át, onnan nézzük a tájat. A víztározó két oldalán vörös sziklák magasodnak. Holdbéli táj. Csupán néhány bokor emlékeztet a földi valóságra. Nem időzünk hosszasabban, a lépcsőkön vissza a buszba. Útközben tűnik fel, hogy a vörös hegyen, a turistaúton ketten szedik a lábukat.

Mivel a Grand-kanyonig jócskán utazunk még (100 km), és jelenleg heves zápor veri a busz tetejét – reméljük, hamarosan eláll – addig essen pár szó a sivatag nevezetes fájáról.

A Józsué fa a Mojave és a kaliforniaisivatag határán őshonos. Egész erdőket alkotva tenyésznek. A korosabb példányok 68 méteresre is megnőnek, és több száz évig élnek. Törzsük vastagsága és mintázata a valódi fákéra emlékeztet. Felső részén mintha ágak nőnének. Szívós növény. Jól tűri a szárazságot, és elviseli a gyakran 30-40 Celsius fok hőmérséklet ingadozást is. Igazi túlélő. A törzs virágzás után több irányban ágazik. Az ágak végén erős rozettában álló levélüstököt fejleszt. A nagy üstököket erős szár tartja, melyen az elhalt levelek maradványai mint kitűnő fény és hőszigetelők védik a hajtásokat. A szélviharok gyakran letörik az üstököt viselő ágakat, melyek a földben újra gyökereznek, és a megmaradt törzs is újra sarjad. Az égre törő széttárt ágkarok a régmúltban idetelepült vallásos mormonokat, a pusztaságban vízért fohászkodó bibliai Józsuére emlékeztették. Innen a fa neve. A jukkák minden faja a jukkamoly nőstényeinek közreműködését igénylik a természetes beporzáshoz. A virágzás és a magkötés eme növénynemzetség egészen különös érdekessége. A parányi jukkamolynak és a növénynek olyan mély, sajátos a fejlődéstörténeti egymásrautaltsága, amely néhány napos időeltolódás esetén már mindkét csoport létét veszélyeztetné. A moly a vele egy területen élő növény virágzása előtt néhány nappal kel ki, majd a rajzás és a párzás órái után a nőstények szájszervük csápszerű függelékével parányi labdát formálnak a virágzó növények portokjairól gyűjtött pollenből. Ezt a virág bibekaréjai között lévő mélyedésbe préselik, miközben tojócsövükkel a magház falába tojják petéiket. A megtermékenyült virágokban a fejlődő magok egy része lesz a moly hernyóinak tápláléka.

Közben elállt az eső, és kisütött a nap. Szerencsénkre egy helyen, igaz ember által létrehozott parkocskában, de sikerült megörökíteni a Józsué fát. Most pedig mai napunk utolsó céljáról.

Már a Hualapai indián rezervátum területén tartunk hegynek felfelé. Mint ahogy az egész amerikai kontinens összes őslakója, a fehérek területhódításainak váltak áldozatává a fenyő indiánjai is. Ők időben kiharcolták maguknak azt a 150×40 kilométeres területet, amelyen saját tulajdonukba került ősterületükön élhetnek. Mintegy kétezren lehetnek. Háromszázan maradtak helyben. Ők rendelkeznek a Grand-kanyon eme területe felett. Régebben a Colorado folyóhoz odavissza szamárháton szállították az embereket a vízi túrához, de az ezer méter le és fel az egész napot felemésztette. A négylábú füleseket helikopterek váltották. A fürge légi jármű hat utas szállítására alkalmas. Felszállást követően a szurdok fölé repül a pilóta, majd előredönti a gépet, és vele lezúdul a folyópartra. Csónakba szállnak az utasok, és az indiánok motorhajtással felúsztatják őket a Colorado felsőbb szakaszára. A vízfolyással irányba fordított járművet a folyó lassú sodrással leúsztatja a kiindulópontig. A kanyon alja gazdag növényzetben. Állatvilága igazodik hozzá.

Van mit fotózni. A program időtartama két óra. Ára 300 dollár. A Colorado nem éri el az óceánt, mert már itt is sekély vizét a továbbiakban mezőgazdasági öntözésre használják fel. A programon a nem részvételen nem kaptunk hajba Katival. Én például a hátam közepére sem kívánom a helikoptert, a hirtelen emelkedése és süllyedése miatt. A vízi túrán szívesen részt vettem volna. Feleségem egyiken sem. Mivel a programon részt vett útitársaktól nem érdeklődtem az élmény fokáról, ezért konkrétan nem tudok beszámolni róla. A gyakorlatias idegenvezető viszont ódákat zengett róla. Ezalatt a csoportból néhányan odafent néztünk szét.

Három célpont várt ránk, amelyeket busszal lehetett körbejárni. Mint hamarosan kiderült, a járműbe tilos hátizsákkal belépni: ott kellett hagyni a placcon.

Eagle Point. Széttárt szárnyú sasra emlékeztető szikla. Rétegesen töredezett vöröses kövek. Függőlegesen leszakadó hegyek. Veszélyes terep. A széttárt szárnyú sas elképzeléséhez el kellett némi fantázia. Szerencsére ilyennel nem állnak hadilábon az indiánok. Reggelente idejönnek tiszteletük jeléül. Most hozom szóba, hogy a napsütésben vöröses színű sziklák szűrt fényben vagy felhős időben, színjátszók.

Skywalk (Égi kilátó). „U” alakú többrétegű üvegterasz. Alatta pár száz méter mélység. Teherbíró képessége hatványozottan nagyobb a ráengedett emberek tömegénél. Tilos fotózni róla, de mindenki azt tette: hátukban ott állt az őrszemélyzet. Mi, magyarok, a fényképezőt a kulcsra zárható fali rekeszbe tettük. Elvben 15 percig lehet kint tartózkodni. Egy szűk ponton rálátás nyílik az 1100 méterrel lejjebb lévő Colorado folyóra. A panoráma hasonló az előzőekhez.

Guanó Point. A kétoldalt mély szakadék övezte keskeny úton egyre emelkedve, sétával elérhető az egykori kültéri guanó bánya, ahonnan ezer tonna trágyát termeltek ki. A messze távolba tekintve holdbéli táj tapasztja magához a szemet. A három kilátópont közül ez nyújtotta a legtöbbet. Visszatérve az állomás vendéglőjének teraszára, átadjuk az ételjegyeket a konyhásnak. Bőséges és ízletes harapnivaló jár érte cserébe: rongy puha szálas marhahús, krumplipüré, főtt csemegekukorica. Olyan bőséges az adag, hogy sokan el sem jutnak a végéig. Asztalunkhoz New York-iak érkeznek. Ebből az következett számomra, hogy ez a legjobb hely a szurdok megtekintésére. Véleményem szerint, aki nem megy le a kanyonba, annak kár a fáradtságért: vöröses sziklákat máshol is lehet látni.

Az indiánokról. Alaposan meglepett, hogy a turistalátványosság munkatársai két jegyszedő indiánasszonytól eltekintve, mindannyian fehérek voltak: konyhás, sofőr, bolti eladó, buszindító, őrszemélyzet stb. A központnak számító helytől pár száz méterrel távolabb indiándobok ütemére rézbőrűek énekeltek kórusban. Viccesen megjegyeztem Katinak: készülnek az esti Las Vegas-i koncertre.