Ellenállást szervezett – zöldgalléros pipázó (Guadeloupe)

Nem véletlenül választottuk szállásunkat Basse-Terre városban. Közelben a füstöt eregető vulkán, két vízesés és a napsütésben kék, felhős időben pedig szürke színű tenger. A 105-ös expresszjárat végállomásától, a hegyre felvezető főútvonalról – a benzinkút és a szupermarket között – nyíló mellékutcában laktunk. A főútvonalon továbbhaladva vagy például a szupermarket melletti megállóból kisbusszal is eljuthatunk a pár kilométerre lévő Saint-Claude településre. Már tudjuk, innen elérhető a Matouba-vízesés és a vulkán is, de a Carbet folyó hármas vízesése, nem.

Gyalogosan indultunk el Saint Claude településre, hogy onnan a Matouba-vízeséshez kiránduljunk. A városka túlsó végében a Saint-Augustin katolikus templomhoz érve éppen elkezdődött a mise. Nem vagyunk vallásos érzelmű emberek, de tudjuk, mindig hozhat valamit a konyhára a mediterrán mise. Ezúttal sem csalatkoztunk hangulatában.

A fehérre mázolt belső falú templomban a falon lévő kereszt Jézussal szimbólumon kívül, semmilyen más jelkép nem utalt a hely szellemiségére. Hat fehérbe öltözött fekete egyházfi celebrálta a misét, a hozzáillő dallamot orgonista szolgáltatta. Amíg kíváncsiskodva álldogáltunk az ajtóban a feleségemmel, addig odalépett hozzánk az egyik szolgálattévő pap, és szenteltvízzel meghintett bennünket. Olyan lelkesen énekeltek a hívek, hogy elindultunk a hátsó padok felé. Bari jutott eszünkbe, ahol az egyik mellékutca templomából a jó hangulatú mise miatt nem szabadulhattunk, pedig aközben kétszer is kimentünk az utcára. Saint Claude templomában negyedórát időzhettünk, mert a vízesés hívogató csobogása a vidámság ellenére nem mosódott ki a fejünkből.

A templomtól az N3-as úton Matouba település felé tartottunk. Máris megérkeztünk a varázslatos őserdőbe. A látvány lenyűgöző. A környezet egyenesen felfoghatatlan az ilyen helyen első alkalommal járó ember számára, amilyenek például mi is voltunk. Itt mértem le fehér botom segítségével a 130 centiméter hosszú és 60 centiméter széles falevelet, amelyet éppen csak elértem: magasabban jóval terjedelmesebb példányokat is felfedezett Kati. A fák ágainak magasából a fatörzsön felfutó liánok végei több méter hosszan alácsüngtek. A rengetegbe, a fák sűrűsége és az altalaj gazdag vegetációja miatt, nem lehetett belátni. A buja szépségtől egyenesen ájuldozott Kati. Nem is tudta, hogy éppen hova és merre nézzen, csak állt megbabonázva. Különleges sarjadó növényeket fedeztünk fel: bordó és rózsaszín virágok, iszapszagú hatalmas falevél, zsenge kukoricaillatú növény.

A Google Maps kinyomtatott térképe alapján kerestük a vízesést. Szembejött velünk egy fiatalember, tőle érdeklődtünk úti célunk felől. Mivel ő a helyi klinika egyik rehabilitálás alatt álló lakója volt, ezért felvilágosítást kért egy arra járó helybeli embertől. Alapemberünkkel hármasban indultunk a zuhataghoz. A második híd után balra fordultunk a „Morne Savon” Delgrès-emlékműnél található kereszteződésnél a „Saut d’eau” felé. Az „Y” alakú kereszteződésnél jobbra tartottunk, majd a következő kereszteződésben balra. Elhaladtunk a „La Joséphine” farmház mellett. A túl-oldali fatengerben edzőgépek, de vajon kinek? Magunkra hagyatkozva idáig aligha találtunk volna el, mivel útba igazító tábla sehol. Banánfaültetvény sűrűjében szűk emberszélességű csapáson vonultunk. Pazar hely, nem szólva az isteni páráról. Már hallottuk a folyó morajlását. Erős lejtmenetbe ment át az ösvény. Egyre nehezebben lehetett haladni rajta. Egy pontnál úgy döntöttem, a fiatalemberrel kettesben menjen tovább Kati. Amint visszatértek, máris mesélt. Mint elmondta, egyre járhatatlanabbá vált a nyomvonal. Egy helyen pedig teljesen leszakadt a hegyoldal. Út sehol. A vízesést hátulról látta. Pontosabban nem látta, mert ahol állt, onnan nem láthatta. Újjá kell építeni az egészet, hogy le lehessen menni a folyóig, és a zuhatag közelében lévő tóban meglehessen fürödni. A folyóparti környezetet álomszépnek nevezte – be lettünk oltva Guadeloupe szérummal.

A megye második legnépesebb települése Basse-Terre. Hogy hol lakhat benne a népességét adó 25 ezer ember, nincs tippem. A part menti keskeny sávot leszámítva a település ingatlanjai a hegynek felfelé szétszóródva helyezkednek el. A nagy víz mellett találjuk a történelmi korú és harangtorony nélküli katedrálist, mellette tiszta mosdó várja a rászoruló vendéget. A piactér oldal nélküli fedett épület. Közepén régi óratorony. Szabvány kőasztalról árusítanak a halk szavú kereskedők: színes italok, gyümölcsök, fűszerek, ruhák, ajándéktárgyak. Egyszer piaczárás után esős időben jártunk erre, amikor egy 130 centiméter hosszú zöld leguánt vett észre a feleségem: a földön, majd a kőkerítés tetején közlekedett. Dús lombú faágon rejtőzött a társa, akinek farka vége lelógott az ágról. Aki többet vagy csak egyet is szeretne látni belőle, irány La Désirade-sziget.

A főutca idő emésztette lakóházai egyemeletesek, alul üzlethelyiségek, de nincs nyoma kínainak. A bevásárlóközpont előtt fehér hajléktalan, tarháló fekete. Az egész várost pálmafák és mangófák uralják, virágzó sárga és piros bokrok társaságában.

Közelben a Fort Delgres erőd. A hozzá felvezető utcát többnyire mélyszegénységben élő emberek lakják. A házaknak nincsenek beépített nyílászárói, azokat deszkából megépített változatai pótolják: tökéletesen megfelelnek az alapcélnak. Az erődbe két egymást követő kapun át lehet bejutni. Az udvar gyepe pázsitos. A várfalak épek, akár tíz méter magasak is lehetnek. A bejárattól távolabbi pontján 1700-as évekből teljesen ép, eredeti kőház. Nem látogatható. Közelében ciszterna. Az erőd centrumában többszörös körgyűrűben sziklák, középen Delgrès ezredes kőből kifaragott két méter magas arcszobra. Ki volt ő? Mit tett a helybeliekért?

Louis Delgrès Martinique-szigeten született. A rabszolgasággal szembeni ellenállást szimbolizálja. 1802-ben ezredessé nevezték ki a francia hadseregben. Ugyanebben az évben, de később, Napóleon rendeletére, a gyarmatokon egyszer már eltörölt rabszolgaságot visszaállították. A paranccsal nem értett egyet Delgrès. Elhagyta a hadsereget. Ellenállást szervezett. Kéthetes harcot követően háromszáz emberrel Matouba dombjai között keresett menedéket. Ezernyolcszáz katonával néztek szembe. Az elszánt helyiek ellenálltak, és a néhány kilométerre lévő Danglemont-ba vonultak vissza. Május 28-án Delgrès és harcostársai, tudván, hogy minden elveszett, döntöttek: saját bázisukat úgy robbantják fel, hogy minél több ellenséges katonát vigyenek a halálba. Egyszer csak felkiáltottak: „Élj szabadon vagy halj meg!”

A falakról szemet fogó panoráma tárul a tengerre. A vár területén egymástól függetlenül mindketten kellemes, légies állapotba kerültünk.

Jó emlékekkel távoztunk.

A tengerparton lakókocsiból árusító büfések sora: itt volt a szigetet behálózó hétvégi kerékpárverseny befutója. Ízletes bokitot ettünk. Hasonló a pitához, de annál jóval gazdagabb, laktatóbb. Elutazásunk napja előtt nosztalgiából újráztunk, de az étel majdnem kifordult a szánkból. A kukából az afrikai utazómadár, a pásztorgém lakmározott. Sötétedéstől pirkadatig (18:30–05:40) az éjszakát zajos jelenlétükkel uralják a madarak. A szigeten két új tollassal találkoztunk: barna pelikán, kolibri. A rovarok közül hiányzott a légy és a darázs is. Viszont zsákszámra akadt szúnyog: szobánk franciaágya köré éjszakára szúnyoghálót eresztettünk. A csapvíz nem fogyasztható, de felforralást követően, igen.

Basse-Terre és Vieux-Fort települések mára már teljesen összenőttek egymással. Az utóbbi rászolgál az ékszerdoboz jelzőre. Három-négy emeletes modern lakóházak jellemzik, amelyek a tengerpartról a hegyoldalba futnak. Parkosított, gondozott és nem szemetes. A városka jómódú lakóira is utalhat a jachtkikötő. Piacán kezembe vehettem egy tenyérnyi nagyságú kakaóbabot, nem volt illata. Túl a településen a szűk part menti sávban országút kanyarog. A tenger felől egy három sorból álló, egymáshoz passzított, kiépített sziklafal óv a viharos hullámveréstől. Beleértve Basse-Terre várost is, ezen a partszakaszon legfeljebb kényszer strandolni lehet. Jobb híján kipróbáltam. A víz hőmérsékletét 28 fokra teszem. Búvároktatásban részesülő csoporttal is összefutottunk. A búvárok Malendure-ben találhatják meg, amit keresnek. A Galamb-sziget körüli kristálytiszta vizekben Cousteau kapitány is forgatott, ma védett terület. A tenger mélye itt különösen színpompás. Aki nem szeretne víz alá bukni, annak sem kell lemondani a halak, korallzátonyok látványáról – üvegfenekű hajóval is kirándulhat. Basse-Terre-sziget kiemelkedő strandjai: Plage de la Perle, Plage de Cluny, Plage de Grande Anse Deshaies (2 km hosszú). Sárga homokos a partjuk. Nincs hiány pálmafából. Földrajzi helyzetükből adódóan már-már giccsbehajlóan meseszép naplementéket lehet végignézni. A megye legszebb strandjának a Grande-Terre szigeten lévő Saint Anne fövenyét tartják.

Menjünk tovább. Az országút egyszer csak eltávolodik a parttól, ott, ahol nagyobb turistapihenőt alakított ki az önkormányzat, a világítótorony felé vezető csapás kezdeténél.