Emberbaráti közösség – élettér (Örményország)

Örményország érdemtelenül fehér folt a magyar utazók körében. Igaz, eddig én is csak néhány közkeletű általánosságot ismertem róla: a Biblia szerint az Ararát-hegy környékén – ma Törökországhoz tartozik – élt családjával, és az özönvíz idején bárkájára állatokat mentett Noé; 301-ben a Föld első keresztény országa; 1915-ben a törökök által elkövetett népirtás következtében 1,5 millió örmény lelte halálát.

A hárommilliós országot északról Georgia, keletről Azerbajdzsán, délről Irán, nyugatról Törökország határolja. Területének 90 százaléka ezer méter felett fekszik. Legmagasabb csúcsa a 4090 méteres Aragac-vulkán.

Az országot önhatalmúlag két részre osztanám: a fővárosra, Jerevánra és a délkaukázusi hegyvidéki tájra. Jerevánban lenni több mint jó. A belvárost keresztülkasul bejártuk Katival, de a külváros sem esett ki a látókörünkből. A hegyek között ezer méter magasan elterülő dimbes-dombos város igazi zöld oázis. A platánok lombkoronái napernyőként borulnak az úttestek és a járdák fölé. A főútvonalak mentén és a parkokban is, kényelmes fapadok százszámra. Városszerte lépten-nyomon folyamatosan működő ivókutak, de utcai kávéautomatából sincs hiány: a fekete minőségével elégedettek lehettünk. A számtalan közparkot és a további parkosított területeket is üde zöld pázsit borítja. Fém hulladéktartályok szolgálják a szemétmentes városkép megőrzését, hatékonyan. Gyakran került elénk szökőkút is.

Egy nap alatt annyi nevetgélő emberrel futottunk össze, mint amennyivel Budapesten egy év alatt sem. Rengeteg a gyerek. Felszabadultak, hangoskodnak, élik a maguk felhőtlen világát. Egyik utunk végeztével éjfélre érkeztünk vissza Jerevánba. Az utcák dugig tele emberrel, és minő meglepetés, a tömegből nem hiányoztak a tökmagok sem. A főváros szívében ingyenes őrzött park, benne többek között, különböző korú lurkóknak ugrálóvár választék. Él és virul a város, kedvesen, szerethetően. Nemcsak hétköznap, hétvégén is tárt ajtókkal várják a vásárlókat az üzletek: akár éjfél után is. A magyar bankkártyák számára kedvezőek az árak: ettől függetlenül, az egyik üzletben 100 euróért is volt Ararát konyak, de van belőle akár 250-ért is. A grúz lányok bájosak. A kislányokat csinosan öltöztetik a mamájuk. A férfiak középmagasak. A nők és a férfiak arcvonásaik európaiak, ázsiai motívum nincs rajtuk. A kóbor kutyák jól tápláltak: fülükben műanyagbiléta, nem egyikük bundájában kutyabolha családostól. Városiasodtak a nyávogósak is: többük is a kukás edényekben tartózkodva guberált. Madárürüléktől piszkos járdát, padot nem láttunk. Hajléktalanból is csupán egyet – egy padon nyújtózott –, de több lehet belőlük errefelé is, csak észrevehetetlenül meghúzzák magukat valahol: erős az utcai rendőri jelenlét. Ennek okát nem politikai okból gondolnám, mert diktatúrában ritkán mosolygósak, jókedvűek a népek.

A belváros régebbi lakóházait vöröses tufából rakták össze, az újabbakat a kor technológiája szerint. Összképük harmonikus. A belváros Tashir sétálóutcáját bármelyik világváros megirigyelhetné: tágas, emberbarát, lüktető életű, és itt látható a „Jereván kulcsa” nevű szobor is. A közhangulatot eltérő stílust képviselő utcazenészek emelték. Legtöbben az arab világ hangulatát megidéző banda előtt gyűltek egybe. Krisna hívei is jelen voltak. A járda és az úttest szintjének egybesimítása errefelé is körültekintő sétára inti a bámészkodó idegent. Közelben park, benne lekövezett tavacska. Keskeny híd vezet be rá: a sziklás szigetecskén gyermeksereglet. Ki-ki a maga életkorának megfelelő tehetséggel próbálja kialakítani magáról a hegyi kecske ügyessé-gének benyomását. Ha a felgyorsított evolúciós folyamat kivitelezése mégsem sikerülne tökéletesre, könnyen belepottyanhat a sekély vízbe, és kereshet magának egy újabb egyedfajtát az állatvilág kimeríthetetlen gazdagságú tárházából. Ilyen városbeli természetközeli lehetőségek közepette talán nem is megy csodaszámba, hogy a házfalakat festékszóróval nem nyomják telibe, és nem tűnnek ki utcabútorok rongálásában a fiatalok. Helyette nyomkodják a mobiljukat, mint ahogyan teszik a felnőttek is: ha utcán sétálva nem telefonál valaki, eleve gyanús. Mi ennek éppen az ellenpéldái lehettünk, mert amennyiben kérdéssel fordultunk valakihez, készségesen állt a rendelkezésünkre. Ahogy mondta a feleségem: ilyen könnyen még egy városban sem tájékozódott. Ebben nem csak a kissé körülményesen beszerzett turistatérkép vált a segítségére, hanem a főváros könnyen áttekinthető utcaszerkezete is.

A központnak számító Köztársaság tértől sugárszerűen indultak ki a főbb útvonalak, amelyeket körgyűrűk kötöttek össze: ennek adaptálásakor tessék figyelembe venni azt az óvatosságra intő tényt, hogy a város teraszos kialakítású dimbes-dombos hegyvidéki környezet. Bár a főútvonalak motorizációs forgalma erős, mégsem bántó, kivéve, ha egy kínai Thong Zong márkájú kisbusz közeledik. Motorjának hangereje több mint fülsértő. Szmognak nyomát se nem láttuk, se nem szagoltuk: egyedül egy öregecske Mercedes pöfékelt az orrunk alá. Gyakran került elénk elektromos autó. Van metrójuk, de nem vettük igénybe, mint ahogyan a buszok egyikét sem, de még a hősi szovjet időket megidéző orosz trolikat sem: kinézetük alapján az ócskavastelepre lennének jogosultak, de csendes motorjuk a tömegközlekedésben marasztalja.

Essen szó a szállásunkról is. A belváros szintes részén, az óvárosnak tekinthető Kond negyedben helyezkedett el a hostel. A főútvonalról előbb egy gyermekzsivajtól hangos parkos területen kellett átvágni, majd következett volna a lépcsős járda, de ahelyett inkább a meredek úttestet vettük igénybe. A park szintjén már modern épületek magasodtak, feljebb a megújuláson átmenő negyed: korszakváltó hangulata nagyon is kedvünkre volt.

A mi utcánk érdekessége, hogy két oldalának eltérő volt az elnevezése. A négyszintes és így háromemeletes ingatlannak – a Szovjetunióban a földszint első szintnek számított – feltételezhetően arab tulajdonosa volt. Nemzetközi szállásként üzemelt, jellemzően az Európától keletre élő népek tanyájaként. Nemcsak átmeneti jelleggel bérelték ki a hálótermeket és szobákat, hanem hosszabb időre is költöztek ide az emberek. Emiatt vált igazán hangulatossá számunkra, és bátran kijelenthetem, falai között igazi emberbaráti közösség teremtődött: mint egy összetartó nagy család élték az életüket. Volt itt filippínó (Fülöp-szigeti), orosz, indiai, perzsa – néperedetből nem nyomoztunk tovább – és két hazánkfia. Percek alatt közvetlen kapcsolat alakult ki közöttünk, de nemcsak a tágas konyhában, ahol egy szemrevaló fiatal indiai hölgy zöldségekből és kevés hús hozzáadásával (virsli, baromfi) gusztusos ételkreációkat tálalt a vendégek elé: a két nagy méretű hűtőszekrény dugig étellel teli edénnyel. A helyiség tisztasága makulátlan. Újdonság erejével hatott számunkra, hogy az étkészletet egy forró vízzel teli edénybe tette az asztalra: valószínűleg a rovarok elleni védelemmel összhangban lévő fertőtlenítés céljából. Egyébként a héten át nyitott erkélyajtójú szobánkba két légyen kívül más rovar nem tévedt be, még szúnyog sem.

A szállás lakói kimeresztett szemmel figyelték, hogy miként megyek fel a kövezett csigalépcsőn a harmadikon lévő szobánkba. Mi pedig a fiúként világra jött, de jelen időben női identitású orosz hölgyön túl egy négytagú hölgycsapatot fogadtunk magunkba: egyikük a teremtés koronájának született.