Feleségem falánksága – Rezervátumország (Dél-Afrikai Köztársaság)
Az utazás kezdetekor, az előzetes felkészülés ellenére is, fehér foltként élt bennem a Dél-Afrikai Köztársaság. A gazdagnak gondolt növény és állatvilág mellett a földrajzi elhelyezkedése is vonzott. A társadalmi viszonyok alakulása pedig kimondottan érdekelt. Azt hiszem, kék bolygónk egyik legellentmondásosabb országába indultunk a feleségemmel.
Nem várt meglepetéssel szolgált az odaút. A dubaji repülőtéren járatot váltottunk. A világ legnagyobb befogadóképességű utasszállítójával, az Airbus A380-800-asával utaztunk tovább. A kétszintes repülő befogadóképessége 550 fő. Végében csigalépcső vezet fel az emeletre. Oda lezártsága miatt nem sikerült felmenni.
A 64 milliós Dél-Afrikai Köztársaság legnépesebb városából Johannesburgból keltünk útra – a fehérek által
elnevezett városok nevét az apartheidet követően helyi nyelvre fokozatosan
átnevezte az új adminisztráció. Kétórás buszozást követően megérkeztünk az
ország Las Vegasába, Sun Citybe. Az üdülőparadicsommal való ismerkedés előtt
essen pár szó az oda út tapasztalatairól. Johannesburgot elhagyva jó minőségű,
kétszer kétsávos aszfalton gurult a busz. A Spar bevásárlóközpont után
közvetlenül az út szélében nejlonból összeügyeskedett árudák. Többnyire
gyümölcsből állt a választék. Percekkel később feltűnt a fekete város –
errefelé így nevezik a csak feketék által lakott településeket. Árulkodó a
viskókhoz felhasznált építőanyag: bádog, fa, nejlon. Ebben a környezetben két
vakolatlan, egyszerű téglaház jelentette a gazdagság felsőfokát.
Érdekes és egyben sokatmondó Sun City története. A 19. században Litvániából kivándorolt zsidó család fia a 20. században könyvelőként dolgozott. Az apartheid idejében a feketéknek a fehérek bantusztánokat kínáltak fel (törvényen kívüli terület), hogy egymás között, a maguk szabta törvények szerint élhessenek. Innen az ország területére csak útlevéllel léphettek be. Más országokba nem volt érvényes az okmány. Akik vállalták, létrehozták saját gettójukat. A litván leszármazott ilyen adómentes területbe álmodta bele az országban tiltott kaszinóvárost. Tervét megvalósította. A felhőtlen paradicsomi környezet Johannesburg és Pretoria felől is elérhetővé vált autóval. Özönlött a pihenni és szórakozni vágyó, kitömött pénztárcájú fehér bőrű vendégsereg. Beindult a zsíros üzlet. Az apartheid megszűnésével, valamint a lankadatlan adóhivatali érdeklődés hatására a jó szimatú és már dúsgazdag üzletember felkerekedett, hogy Dubajban megépíthesse a Pálmaszigetet. Mint ismert, ezt a tervét is megvalósította. Nos, mi itt, Sun Cityben szálltunk meg.
A több km2-re becsült terület valóban idilli. Elszórtan elhelyezkedő egyemeletes szállodák, apartmanok. A lankás területet dús, süppedős pázsitszőnyeg takarja. Mesebelinek ható tó, mely a vízi sport szerelmeseinek örömforrása. Közepén sziget pálmafákkal. Kissé távolabb a zsetonok és a félkarú rablók ördögi világa. Mini dzsungelen és függőhídon át megérkeztünk a történelem sodrában elveszett város újra kreált világába. A főépület ajtaja előtt mozdulatlanul pózoló gém. Karnyújtásnyi távolságban kerülgettük. A luxushotel elnöki lakosztálya naponta 8000 dollárba kerül. A modern komplexumon túl az elveszett várost felvillantó attrakciók: fából faragott városkapu, homokos tengerpartot idéző hullámfürdő, majmok szoborkompozíciója, kétszer öt szoborelefánt díszsorfala. Helyben vagyunk. Hamarosan visszatérünk ide, de előtte nézzünk szét az 1979-ben létrehozott 800 km2-ren elterülő Pilanesberg Nemzeti Parkban. Feltétlen előnye a maláriamentesség.
Platós, a nap ellen ponyvával fedett teherautóra szállunk. A fedélzeten soronként két kétszemélyes pad. Telt házas járat. Az egymástól kilométer távolságban lévő őrzött kapukon átjutva megérkeztünk a vadban gazdag területre. Előzetesen a nyitott terepjáróról hallani sem akart Kati, de még manapság is előfordulhatnak addig elképzelhetetlennek tartott csodák: egymás mellett ültünk. A bozótos területet lombos fák ligete oldotta. A további életfeltételeket a mesterségesen kialakított tavak és az állatitatók jelentették. Ráhangolódásnak nagyobb tó. Szélében vízimadarak tollászkodnak. A mederágyban hűsölő vízilovak állnak. Fürdőző elefánt. Egyszeriben lelkessé, figyelmessé vált a társaság. Ha valaki észrevett egy vadat és azt fennhangon jelezte, fékezett a sofőr. Ha a jobb rálátás érdekében szükségessé vált, tolatott vagy arrébb gurult a járművel. A fekete nemzeti parkos vadőr tájékoztatását a magyar idegenvezető tálalta elénk. A szakember kezében adóvevő. Segítségével a terepen tartózkodó kollégák egymásnak jelezték, merre érdemes gurulni. Folyamatosan kattognak a képrögzítők. Mivel a környezetbe színeikkel beleolvadnak az állatok, nem könnyű észrevenni őket. A lombos fa teteje fölött zsiráffej. A másfél méter magasra becsült bozótos a szemek elől elrejti a zebrákat, pláne az annál kisebb termetű kérődzőket és más fajokat. Mindenki úgy figyelt körülöttem, mintha éberségén az élete múlna: természetes életterükben így tesznek a zsákmányállatok is. Én pedig erősen füleltem.
A pazar környezet magával ragadta a feleségemet is. Már esze ágában nem volt a plató közepére összekuporodva leülni, ahelyett, mint a faágon hasaló éhes gepárd, úgy járatta körbe tekintetét. Fullon pörgött. Lelkes gyerekké vált. A fotóvadászat izgalma végleg beszippantotta. A bozótosból a jármű elé öt méter távolságban kilépő elefánttól teljesen odalett. Hangosan irányította, hogy a tökéletes fotó kedvéért merre tartson. Így volt ezzel a teherautó mellé csemetéivel megérkező orrszarvúcsalád esetében is. Kimondottan tetszett neki a faágak végéről lelógó szövőmadarak fészke. Az egyik fán vagy ötven. Két és fél órát tölthettünk a terepen. Nem csak mi, hanem mindannyian elégedetten tekinthettünk a hátunk mögé.
A következő állatokkal találkoztunk: szassza vagy sziklaugró antilop, nagy kudu, varacskos disznó, íbisz, zsiráf, impala, gnú, alföldi zebra, orrszarvú, gém, kafferbivaly, gazella, elefánt, mongúz, szövőmadár, szurikáta, szárnyatlan galacsinhajtó, valamint egy valamilyen citrom előnevű madár. Hangja egy macskaféle erőteljes nyávogásához hasonlított. Az ország nemzeti parkjai közül a közel 20 ezer km2-es transvaali Krüger Nemzeti Park a legnagyobb. Hátránya, hogy nem maláriamentes.
A 21. század embere hogyne tudná, hogy a vadvilág felkeresését követően fél órával, akár épített modern környezetben is teheti a dolgát. Így történt ez velünk is. Teljesen váratlanul ért a felismerés: ennyi idő alatt évszázados, évezredes vagy még azoknál is jóval hosszabb időutazás részesévé válhattam. Átéreztem a pillanat varázsát, hogy mi minden történt azóta, hogy az emberré válás előtti időkből a mai kor embere megérkezhessen a 21. századba.
Hamarosan betekintést nyerhettünk a jelképes időutazás egyik köztes időszakába, a Lesedi Bennszülött Skanzenben, ahol öt különböző törzs életmódjával, kultúrájával, táncaival ismerkedhettünk meg. Hol volt, hol nem volt, a kontinensvándorlások kezdetekor Afrika déli csücske (Fokváros) a mai brazíliai Rio de Janeiro környezetétől szakadt le. A folyamat következtében minden más kontinenstől távol került. Nem árt tudni, hogy 1924-ben a tanzániai Taung melletti mészkőbányából ősi hominida arc és agykoponya részeiből, valamint állkapocsból álló lelet került elő. Akár az emberhez vezető leszármazási vérvonalnak is része lehetett. Korát két és fél millió évesre teszik. Az itt élő népcsoportok az India felé vezető utat kereső portugál hajósok partraszállásáig, 1488-ig teljes körű zárványban éltek. Az élelmet a gazdag állat és növényvilág biztosította számukra. Összhangban éltek a természettel. Esetükben túlszaporodás nem következett be, terület pedig bőven állt rendelkezésükre. A mediterrán időjárás is a kezükre játszott. A fejlettség alacsony szintjén megrekedtek. Földi paradicsomban éltek, nem kellett előre tervezniük. Minden ment simán, mint a karikacsapás. Egy évszázada még háziállatokért cserében keltek el a kiadósorba kerülő lányok. Sokáig nem kerülhették el a csiklócsonkítást sem. Ma már mindkét rossz emlék a múlté.
A régi házakat és a modernebb változataikat szállásnak értékesítik. Koncerttermük és vendéglátóegységük szerves részét képezi a gazdasági vállalkozásuknak. Hogy utóbbi egységének terméke volt-e a pirított pondró, rejtély előttem, de kérésemre nyitott tenyerembe egy párcentiméteres ropogós falatot tett Kati. A maga módján jelentős méretű eledel bekapásától elbizonytalanodtam, de mivel már rászántam magam, nem volt hátra más, gyorsan bekaptam. Ám nem lett jobb a helyzet ezután sem, mert ha egy kicsit várok még, kiköpöm. Így hát gyorsan ráharaptam. Eme bátor cselekedetsort követően ráérősen rágicsáltam, ízlelgettem az emberiség jövőbeli fehérjeforrását. A mellettem sűrűn pislogó hölgy feltűnő kíváncsisággal érdeklődött a csemege íze iránt: a csirke, a disznó, netán a marha húsára emlékeztet-e jobban? Annyit felelhettem rá, hogy sós. Ráérezve az utastárs gasztronómiai jártasságára, gyorsan hozzátettem: nagyon sós. Hogy a nagy tettnek tartott bogárevés milyen gyorsan vált jelentéktelen semmiséggé, arról csakis a feleségem falánksága tehet: körömnyi darabjára ráharapott, majd simán lenyelte. Ettől teljesen elképedtem, mert az étkezés terén még az otthoni, általa üzemeltetett Lacikonyhában is finnyás teremtés. Tette ékes bizonyítéka lett annak, hogy senki számára nincs lehetetlen.