Fülembe énekelték – lenni (Prága)

Mindennek meg van az ára. Prágában talán jobban is, mintsem kellene. Mindegyik turisztikai látványosság belépőjeggyel látogatható, legyen templom, múzeum vagy a prágai vár. 1015 eurót kell leszurkolni (a cseh koronát átszámolva euróra). Nem kevés. Közülük kiemelkedik a vár, ahol bár vásárolható összevont belépőjegy 22 euróért, de az Aranymívesek utcájába még azon felül is jegyet kell váltani. Nem mellesleg, a várnak eme részét bazárrá silányították. Aki szét szeretne nézni, hétfőn tegye, mert akkor legalább a vár területét ingyen lehet felkeresni.

Erősen visszatetsző jelenetnek is tanúi lehettünk. A tűző nap elől, a nyilvános mosdó külső árnyékos részében várakozó két fiatal japán lányt az illemhely felügyeletét ellátó alkalmazott durva kézmozdulattal távozásra intette. Szegények, pedig a távoli szigetországból érkező vendégek mindenhol tisztelettudóan viselkednek. A mosdót kivételesen ingyenesen lehetett használni, ennek ellenére, az asztalkán tálka, üresen. A városban nyilvános mosdóból nincs hiány: a kerekesszékkel jelzett helyen is fizetni kell érte.

Ára van a tömegközlekedésnek is. Félórás, másfél órás és egész napos menetjegy váltható. Hatvanegy–hatvanöt éves utasoknak félárú jár. A hatvanöt év felettiek és a nem látók ingyen vehetik igénybe. Létezik a turisták számára kitalált városnéző villamos. A 42-es járat negyvennégy megállót érint. A teljes áru menetjegy 15 euró, míg a nyugdíjas tíz. A vár közelében lévő, a külső végállomástól az első megállóban öten szálltunk fel a járatra. Két kalauz teljesített szolgálatot rajta. A következő megállóban mind az öten leszálltunk. Van ez így. A városban többször is megfigyelhettük menet közben. Egyszer mutatkozott fizetőképes kereslet iránta. Alacsonyabb tarifával többet hozna a konyhára. A túlárazás a templomi belépőjegyekre vonatkoztatva is igaz. A városnézés másfajta módját eszelték ki a második világháború előtti járműveikkel fuvarozó vállalkozók. Félórás és órás viteldíjjal reklámozzák a szolgáltatást. Volt forgalmuk. Itt találkoztunk először elektromos biciklivel vagy elektromos rollerrel vonuló vezetett városnéző csoportokkal. Elsőre frappánsnak tűnt, de a pillanaton belül végsebességre gyorsuló járművek menetoszlopa balesetveszélyes is lehet. A járműmustrát a légikikötőtől az A jelű metróig közlekedő 59-es trolival zárom. Aligha tévedek, ha a világ leghosszabb ilyen fajtájú járműveként hivatkozok rá. A három részből álló, nyolckerekű kocsiszelvény hossza 24 méter.

A Moldva folyó közelében, a két ház közé beszorult lépcsős sikátor szélessége 75 centiméter. Akárhányszor jártunk arrafelé, sorban álltak előtte a turisták. Csehül Vltava néven említik a várost átszelő, 430 kilométer hosszú, Elbába torkolló folyót. A délről észak felé tartó folyam nagyobb vízi járművek számára sekély. Ezt az adottságot kihasználva, belvárosi szakaszát az idegenforgalom szolgálatába állították. A muzeális korú hajótól a lábbal is hajtható sörhajón át az oldsmobile kinézetű vízibicikliig, előfordul itt mindenféle vízi járgány. Néhány kisebb szigetet kell kerülgetniük. Egyikükre híd vezet be.

A rakpart bakjához kikötve, vendéglőhajók tucatjai várják a sörözésre vágyó vendégeket (feltűnően sok a jókedvű, hangoskodó férficsapat). Szerencsére megismerhettük a folyó természetközeli arculatát is, mégpedig a vár felőli oldalon. A part menti vizekben hódok úszkáltak, majd hopp és már inaltak is a bokrok rejteke alá.

Nincs ismeretem róla, hogy a második világháború harci cselekményei mennyire tizedelték meg a prágai házakat. Egyikükön tábla, miszerint 1708-ban épült. Senki ne higgye, hogy állaga utalt volna korára. Minden ház mintha tegnap renoválták, festették volna. Zöld területből sincs hiány. Emberléptékű, emberarcú település. A város külső övezetében épültek meg a szocialista éra panel lakótelepei. A belvárosban magas épületnek egyedül a Moldva szélében lévő „táncoló” házat említhetem. Elnevezésére egyedi alakja utal: a hétemeletes irodaház közepe, mint a derékban behúzott ruha. Tetejében kilátó.

Közelében található a Vysehrad városnegyed, sétáljunk oda. Mint ahogyan sejtetni engedi a neve, dombra épült. Várra asszociálva haladtunk a felfelé vezető főútvonalon, amelyen villamos csilingelt. Előttünk turisták, kezükben okos telefonnal tartottak irányt. Ám az egyik mellékutca magasában várra emlékeztető tornyocskákra lett figyelmes Kati. Uccu neki a kaptatónak. Eleinte újszerű, de már megrepedt falú nagyobb ház. Az utca másik oldalán az Addiktológiai Intézet, amely a legkülönbözőbb függőségi helyzetbe került emberek mentsvára. Felső végében különálló templom. Szemre érdekes ingatlan követte, amelyet előzetesen várnak gondolt a feleségem. A 19. században klinkertéglából épült, tornyokkal, faragott díszítéssel és lépcsőzetes tetőzettel, műemlék jellegű épület. A kapubejáró táblája szerint Gyermek Onkológia. A rádöbbenéstől elhűlt Kati. Én viszont emlékeztető jelként fogtam fel, igazodásul az élethez. Visszatérve a főútvonalhoz már nem tévesztettünk irányt. A tíz méter magas várfal nem hagyott kétséget. A hatalmas kiterjedésű belső területen, valószínűleg az idők folyamán, megfeketedett kövű tornyos épületek, óriási parkok, valamint rálátás az alatta hömpölygő Moldvára. Itt tárták fel a 10. századra datált, a városalapítóknak tekinthető szláv népcsoport emlékeit. Ők nem a csehek voltak még. Azok röviddel később érkeztek, és felülkerekedtek rajtuk.

A teljes óváros bazaltköves. Ezt érdemes jó erősen a fejükbe vésni azoknak a hölgyeknek, akik kedvelik a magas sarkú cipőt. Nem eggyel találkoztunk közülük. Nincs probléma a tisztasággal. Szemetes kordéval vonuló utcatakarító végezte a munkáját, aprólékosan. Nincs hiány utcabútorból sem. Igaz, a hosszúkás padokon gyakran látni hajléktalant elnyúlva. Nem árt körültekintően ülőhelyet választani. A napi városnézést követően, a Lidl közelében padra telepedtünk nézelődni – közben elszopogattunk egy üveg Pilsner Urquell sört. Kesernyés ízvilága, a mi ízvilágunk. Hangosan zenélő és éneklő, tucatnyi Krisna hívei kompánia verte fel a sétálóutca csendjét. A második világháborút követően, a prágai zsidónegyedben kétszáz, ruháján sárga csillagot viselő ember maradt életben. Közelben frissen festettnek tűnő, bordó, narancssárga és kék színre mázolt zsinagóga – a régi zsidónegyedben több vallási intézményük koncentrálódik. Velük kapcsolatban kiemelendő, hogy más történelmi épületektől eltérően, itt a csehen kívül angolul is olvasható a tájékoztatótábla szövege. Természetesen héberül is. A városi információs táblákon viszont csak helyi nyelven nevesítik a látnivalókat. Nem nagy segítség.

Más is feltűnt a feleségemnek. Például egy tizenöt év körüli éteri szépségű arab lány. Lábán fehér sportcipő. Fekete kaftánja alól testhez simuló, ugyanolyan színű nadrág látszódott ki. Haját fekete kendő fedte. Átlagos kinézetű édesanyjával, továbbá két másik hölggyel együtt ült a padon. Nézelődöttnézelődött, majd az okos telefonja után nyúlt. Az utca közönségét a turisták dominálják. Közöttük feltűnően sok a napkelet országából érkező. Jöttek szervezetten, párt alkotva, de egyedül is. Messziről érkeztek, és ha már itt vannak, amit lehet, megnéznek, kattintanak. Ilyenek a japánok. Arab népcsoporthoz tartozók közül is előfordult néhány. Az óvárosban az oldsmobile-ban elöl a férfi, hátul, a csak a szemsávján látható asszony. Rend a lelke mindennek. Fekete elvétve akadt. Közülük ketten hajójegyet árultak. Indiainak se híre, se hamva.

A prágai vár hatalmas kertjeivel óriási területen fekszik. A Károly hídtól a Vysehrad városrésztől ellentétes irányban, a második hídtól indulunk gyalogosan. Eleinte lépcsők, majd megérkezünk a metronómhoz. A felfelé kilengő inga a Föld forgását hivatott demonstrálni. Közelében tetszetős tavacska. Zöldellő partján ingyenesen igénybe vehető napágyak. Három tizennégy év körüli fiú lendületesen mutatta be vízbe talpast ugró tudományát. A fű egyenletesen levágva mindenhol. Odébb üvegházak vonala. A távolban meglepő látvány. A Szent Vitus-székesegyház összes tornya fekete. Mintha leégett volna. Pedig csak az idő hagyta rajta a nyomát. Az egész épület gazdagon díszített szoborral, kőfaragással. A díszítőelemek Gaudít idézik, de korát tekintve ez a korábbi. A másik figyelemreméltó alkotás, a Kolozsvári testvérek által készített Sárkányölő Szent György-szobor. Másolatai Budapesten és Kolozsváron láthatók. A vár távoli sarkában torony sötétlik. Régen az járt rosszabbul, akit ide bekísértek. Kínzóeszközök kiállítótere. Napjainkban viszont az a szerencsésebb, aki a déli harangszó idején a zenés őrségváltás közelében tartózkodik. A vár fölött szabadidőpark. Petrin-kilátótorony, közelében nagyobb családi ház méretű elvarázsolt kastély. A Moldvától siklóval is megközelíthető.

A loretói Szűz Mária-templom építése 1626-ban kezdődött, öt évig tartott. Jelentős zarándokhely volt, és ma is az. A loretói Santa Casa másolata. Kétszer is jártunk arrafelé. Elsőre hosszas harangjátékát az erős szél miatt nem volt érdemes rögzíteni – másodjára sikerült.

Egyegy utazást követően adódik a kérdés: mi nyerte el a tetszésedet legjobban? A válaszon nem kell gondolkodnom. A 22-es, egyre zsúfoltabbá váló villamoson, az ülőhelyem mellé két hat év körüli kislány került. Szüleik jobbról és balról közrefogták őket. Váratlanul dalra fakadtak. Angyalian tisztán csengő hangjuk, gyermeki lelkesedésükkel párosulva és átitatódva a lelki béke bájával, egyszerűen felülmúlhatatlan. A gyermekdalokat egyenesen a fülembe énekelték. Megint jó volt csak úgy lenni.