Jól bevertem a fejemet – Vasa (Stockholm)
Az Arlanda Légikikötőtől induló és a Stockholmba tartó közösségi járatok végállomása a Cityterminál. Belső falain két méterig zsákvászonba ültetett növények. Flixbusszal a város felé robogva mit sem változik a kép: ipari parkok és bevásárlóközpontok parkosított környezete. Rózsaszín, bordó és piros színű tizenkét emeletes lakóházak fokozzák a hatást. Ilyen előképek után kora délelőtt érkeztünk meg a tizennégy szigeten lévő főváros központjába.
Mivel a hotelbe csak délután jelentkezhettünk be,
városnézésre indultunk a feleségemmel. Nem csak az óvárosra igaz, hanem a
belvárosra is, hogy négy-öt emelet magas épületek uralják. Elhanyagolt
ingatlan, eldobott szemét errefelé rossz viccnek számítana. Ettől eltekintve,
lényegi különbség alig akad a pesti miliőtől. A turistákat leszámítva, az
őslakosoktól akár kihaltnak is lefesthetném az utcákat. A külföldiek viszont
csurig megtöltik. Augusztusban szívesen menekülnek ide például az olaszok. Csak
jobb a
A szállodahajók kikötőjének helyet adó öböl partján nézelődtünk. Erős egyirányú tömegáramlásra figyelt fel Kati. Nagy baj nem lehet belőle, velük sodródtunk mi is. A falon tábla: Német-templom. Innen az adományláda látványa raktározódott el emlékezetünkben, pontosabban, nem az, hanem az azt lezáró óriási, bivalyerős lakaté. Aligha hinném, hogy az istenfélő emberek a persely tartalmára utaztak volna. A lakatkulcsot a pap vigyázta. Ezután már csak a szél fújhatta el a jókedvünket. Megpróbálkozott vele.
Közelben a Királyi palota. Mint utólag megtudtuk: a hét első hat napján, 12:15-től zenés őrségváltás. Vasárnap egy órával később. A kétemeletes rezidencia egyik kapubejárójánál két őrszem posztolt. Szembe velük III. Gusztáv svéd király szobra. Idő, mint tengerben a vízcsepp – gondoltuk. Felkaptuk a fejünket. 12:00 előtt az utca csendjét a bazaltkövön érkező katonalovak patái verték fel. Dél körül a leparkoló buszból fúvósok szállingóztak elő – kezdtem dörzsölni a tenyeremet. Ám nem csak a paripák tűntek el kadétostól nyomtalanul, hanem a zenészek is hátraarcot fordítottak. A díszprogram helye elsőre nem adta magát. A nemzetközi bámész sereglettel együtt mi is nyomkereső útra indultunk. A belső udvarban összeállt a kép. Aki statikus felállású zenés őrségváltásban gondolkodna, mint ahogyan én is tettem, téved. Többnyire mozgásban voltak a zenészek. Mivel a folyamatosan megújuló, változó intenzitású szél elfújta az érdemi hangfelvétel lehetőségét, ezért pár nappal később ismét megpróbálkoztam vele – más volt a zenei repertoár. Második alkalommal, kezemben mikrofonnal 180 fokban félkörívet fordultam a meglóduló zenekar után.
Nem állítanám magunkról, hogy utazásaink során kerüljük a múzeumokat. Stockholmban mégis több alapvető lehetőségről lemondtunk. Többek között a Skanzen és a Viking múzeum is erre a sorsra jutott. Utóbbi bejárata előtt fejembe vikingsisakot húzva tisztelegtem a skandináv ősök előtt. Oka az itt nem, de máshol már látott hasonló, bőséges tárgyi relikvia.
Közelükben a Vasa múzeum. Párját ritkító hajóleletével, az emberiség kultúrtörténete iránt érdeklődők számára kihagyhatatlan: Oslóban az osebergi eltemetett, de rekonstruált viking hajó nézhető meg, amelyet 820-ban bocsájtottak vízre, és parti hajóként szolgálhatott. A svéd lelet kiemelkedő jelentősége miatt, építésétől napjainkig tartó tanulságos kálváriáját részletesen ismertetem: a Vasa sorhajót 1626–1628 között építették II. Gusztáv Adolf svéd király megrendelésére. A svéd uralkodó a harmincéves háború alatt, a Lengyelország elleni harcok miatt rendelte meg. A feltörekvő, tengeri nagyhatalommá váló evangélikus svédek biztosítani akarták, a stratégiai jelentőségű kender importját az új hajóik kötélzetéhez, a katolikus lengyelek befolyása alatt álló Baltikumból. Személyes indok is vezette Gusztáv Adolfot: a lengyel uralkodó saját unokatestvére III. Zsigmond volt. Ő 1599-ig a svéd trónt is birtokolta, ám vallási okokból kénytelen volt lemondani róla. A svéd uralkodó remélte, hogy a két országot ismét egyesítheti.
A Vasa már méreteivel is félelmet keltett volna a csatákban. Tűzereje egymagában felért a teljes lengyel flotta képességével. A király önmaga kárára aktívan részt vett a háromárbócos kialakításában. Mivel megtudta, hogy az ellenfél is egy nagy hajót épít, 1627-ben változtatásokat kért a terveken: az elkészült hajógerincet jelentősen meghosszabbíttatta, valamint egy második ágyúfedélzetet is beépíttetett. A munkálatok alatt a fő hajóépítő mester, a dán Henrik Hybertsson megbetegedett és jobblétre szenderült. A feladat befejezése tanítványára maradt. A korabeli hajóépítésben nem alkalmaztak tervrajzokat, hanem a mester fejében volt az elképzelés, és ő irányított mindent.
A jelentős változtatásokkal a vitorlás egyensúlya instabillá
vált. A hajótestben lévő ballasztkövek már nem voltak képesek ellensúlyozni a
magas és nehéz felépítményt. Az alsó ágyúfedélzet is módosult: a nagyobb kaliberű
ágyúkhoz nagyobb lőréseket építettek. Korának egyik legjobban felszerelt
sorhajója volt, hatvannégy ágyúval. Az 1210 tonna vízkiszorítású járművet
száznegyvenöt matróz és háromszáz katona befogadására tették alkalmassá. A
hajtómű három árbóc tíz vitorlával,
1628. augusztus 10-én a Vasa vitorlát bontott a stockholmi
kikötőben, a Gamla Stan déli csücskénél, hogy megtegye első útját. Szép idő
volt. Nem számítottak hullámzásra, így az ágyúnyílások nyitva maradtak. Egy
váratlan széllökés a vitorlást annyira megdöntötte, hogy a nyílásokon át
beömlött a víz. A jármű valamivel kevesebb mint 1300
métert tett meg a vízre bocsájtása óta, amikor elsüllyedt. Ötven matróz lelte
halálát. 1664–1665 között értékes bronzágyúiból nagyjából ötvenet búvárharangok
segítségével felszínre hoztak. A kivizsgálás feltárta a tervezési hibákat. Az
elégtelen mennyiségű ballasztot jelölte meg a szerencsétlenség fő okozójának. A
hajótestet nem emelték ki, így
A 20. században egy svéd tengertörténész kezdte el kutatni a Balti-tenger hajóroncsait, mivel rájött, hogy a Baltitengerben nem él meg a hajóféreg, ami más tengerekben tönkreteszi a fa hajóroncsokat. 1956 augusztusában az öböl egyik részén építkezés kezdődött. A mederkotrások elkorhadt fadarabokat hoztak a felszínre. Azok a Vasáról származtak, amelyet így szerencsésen megtaláltak, függőleges helyzetben. A felfedezés jelentősége, hogy addig nem tudtak semmit sem a 17. század első felének hajóépítéséről. A kutatók mintegy 26 ezer tárgyat találtak az elsüllyedt hajón és annak környezetében. A vitorlákon, csomókon, hordókon, szobrokon, görgőkön, holttesteken kívül számtalan használati tárgy is megmaradt, amelyek segítenek a kor életmódjának feltérképezésében. A hajón fellelt egyetlen nemesfém lelet a kapitány gyűrűje volt.
A kiemeléshez a hajótest alatt hat alagutat ástak. Ez öt búvárnak körülbelül egy évig tartott. A járatokon acélsodronyokat vezettek át, amelyeket két ponton tartott. Ezek segítségével a Vasát 1959 augusztusában megemelték, és tizenhat lépésben, óvatosan sekélyebb vízbe vontatták, mindig csak keveset emelve rajta. Ott aztán nagyjából vízhatlanul betömték a réseit, valamint megerősítették a kiemelés előtt – az ágyúnyílásokat lezárták, az elrozsdásodott fémszegecsek helyét bedugaszolták. A kiemelésre 1961. április 24-én került sor, amelyet élőben közvetített a televízió. Első darabja 09:00 után vált láthatóvá. Szivattyúval elkezdték kipumpálni a vizet a hajóból, így a Vasa lassan a felszínre emelkedett. Szárazdokkhoz vontatták. Az utolsó métereket önállóan kellett megtennie, mert a pontonoknak nem volt hely a dokkban. Ezért a dokk előtt – miközben folyamatosan permetezték – két hét alatt betömködték az utolsó lyukakat is. A Vasa ismét hajó volt, úszott a vízen.
A szárazdokkban megkezdődött az átnedvesedett hajómaradvány tanulmányozása, konzerválása. Viaszos anyaggal átitatták a faszerkezetet, amely kiszorította belőle a vizet. Összesen tizenhét évre volt szükség, hogy a permet teljesen átitassa az egész hajót. Ezt lassú szárítás követte. A legutóbbi elemzési eredmények szerint ez a konzerválási módszer a fa szerkezetet rideggé, törékennyé teszi. Ráadásul a környék vizeinek magas oldott kéntartalma szennyeződés formájában a hajótest anyagában maradt, amely mostanában, a levegő oxigénjének hatására kezd kénsavvá alakulni, és félő, hogy ez szétmállasztja a faanyagot.
A hajó Stockholmban a Djurgården-félszigeten, a Vasa Múzeumban látogatható 1990 óta. A hatalmas épület magában foglalja a teljes vitorlást, és azt körbevéve, hét szinten kiállításoknak biztosít helyet. Ezek a 17. századi Svédországról, a hajóépítésről, az elsüllyedésről, a kiemelésről, továbbá a harmincéves háborúról, a hajón talált különböző tárgyakról, valamint a konzerválás nehézségeiről szólnak.
Az épület tetejét kívülről árbócok díszítik.
Djürgarden-szigeten található a Vidámpark közelében. 220 sek a belépő (20
euró). A látássérült kísérőjének ingyenes. Az épületen belül a hajótest mélyebb
gödörben acéltraverzen nyugszik. A kialakítás miatt itt nem érinthető, de
másutt egy kis fadarabka által, igen. A komplex vitorlásra különböző szintekről
lehet rálátni. A legfelső emelet a fedélzettel megegyező magasságban található.
Négyszer tizenkét ágyú lőrését számoltuk össze. Az ágyúk csőátmérője