Kávészünet Art

A visszafogott eleganciájú, folyamatosan pörgő kávéházban mindig a vendég volt az első: változatos ízvilágú feketék, legendásan finom sütemények várták az érkezőket. Nemcsak munkatársak jártak ide, a hely a családok körében is rendkívül népszerű volt.

Az üzletbe belépett egy fiatal nő. Reménykedve körbenézett a telt házas teremben. Már fordult volna sarkon, amikor az egyik asztaltól felálltak. Diszkréten elindult a távozó idős házaspár felé.

– Jöjjön csak bátran, kedvesem – szólította meg a hölgy.

Éles szemű férje sem bírta szó nélkül megállni:

– Nagyon jól áll magának ez a kockás mintásra festett haj!

A fiatal nő elnevette magát:

– Az ön fején is telitalálat az a csősál!

Mivel volt még némi ideje az irodaházi megbeszélés kezdetéig, a kávéja mellé elővette a legújabb bestsellert. Míg az egyik történeten felnevetett, a másik elgondolkodtatta. Fejéből a helyiség zsongását végleg kisöpörte a betűfaló könyv. Belefeledkezve olvasta a sorokat, mígnem mobiljának felbúgó ébresztője visszakényszerítette a jelenbe. A megkezdett fejezetből hátralévő fél oldalt még gyorsan átfutotta, majd összecsukta a kötetet. A maradék feketéjét kihörpintette, a számla összegét a csésze alá csúsztatta, és távozott.

A kávézó mosogatójában egyre gyűltek a tányérok, csészék, villák és kiskanalak. Újabb adag érkezett a pultról.

– Nagyon érdekes tárgyra figyeltem fel az asztalra letett könyv címlapfotóján – szólalt meg az egyik frissen érkezett kávéscsésze.

– Végre valami üdítő téma az egész napos robot sodrában – jegyezte meg a kiskanál.

– Mit láttál rajta? – tudakolta a sütis tányér.

– Doboz alakú volt. A hátoldalán egy kallantyú, a tetején pedig valamilyen nyílásféle. Az aljában egy fogantyús fióknak volt helye, ami ki volt húzva, és a kar végére akasztva lógott.

– Fogalmam sincs, mi lehetett. Esetleg tudja valaki közületek?

– Én még sosem találkoztam ilyen újdonsággal – mondta a süteményes villa.

– Szerintem ez nem a mi korunk találmánya, inkább a régmúlt emléke lehet – vetette ellen a tejescsupor.

A kupac aljából alig hallhatóan megszólalt a teáscsésze:

– Én egyszer hallottam felőle. Egy dédi mesélte, hogy gyermekkorában egy ilyen tekerős szerkezettel darálták a szemes kávét. Felül beleszórták a szemeket, percekig tekerték a meg-megakadozó kart, a kávéőrlemény pedig lent összegyűlt a fiókban.

– Te szentséges jó ég! – nevette el magát a kiskanál.

– De ha a fióknak a helyén lett volna a helye, mit keresett a fogantyúra akasztva? – firtatta a témát indító csésze.

A válaszra már nem maradt idő. A mosogató csapjából ömleni kezdett a forró víz, és egy szorgos kéz percek alatt tisztára mosta a használt készletet. A többiekkel együtt a kíváncsi kávéscsésze is visszakerült a pultos kisasszony mögötti polcra. Nem maradt sok ideje eltöprengeni a megoldáson, mert a pincérnő már terítette a rendelést:

– A hölgynek a kávéja, a kisasszonynak a cappuccino, és az úrnak szintén egy fekete.

A háromtagú család törzsvendégnek számított, de a kislány most ihatott először cappuccinót. Amíg az édesanya a táskájában papírzsebkendő után kutatott, az apuka kajánul rákacsintott a lányára, és a csészéje után nyúlt. A csínyre mindig kapható kiskamasz szintén így tett, de még mielőtt megfoghatta volna a fülét, a csésze minden előzmény nélkül felborult – és a krémes, barna ital szétfolyt a tányéron meg a terítőn. Ekkor nézett fel az édesanya:

– Mit csináltál?! – kérdezte halkan, de feszülten.

– Saját magától dőlt fel a csésze – felelte meglepett arccal a férje.

– Na, hagyjuk ezt a szöveget! Elegem van az örökös leányvédő karitatív szolgálatodból – felelte az asszony, és belekortyolt a kávéjába.

A pincérnő éppen egy közeli asztalnál szolgált fel. Amikor végzett, a férfi odahívta.

– Mielőtt a kislányom megfoghatta volna a csésze fülét – bár tudom, alig hihető –, a csésze magától feldőlt. Kérhetnénk egy másikat?

– Máris hozom a cappuccinót. És természetesen, mivel nem az önök hibájából történt a sajnálatos baleset, nem kell fizetni érte. Lecserélem az asztalterítőt is – felelte a pincérnő, és elvitte a romokat.

A közelben ülők elmosolyodtak a jeleneten. Látta ezt az asszony is, így nyelt egyet, és elengedte a témát.

Újabb megtisztulásra váró szállítmány érkezett a mosogatóba.

– Köztetek van az a csésze, akiről több vendég is elképedve beszél? – kérdezték egyszerre a régóta várakozók.

– Én voltam! – jelentkezett büszkén a tettes.

– Valóban teljesen kiborultál, vagy csak a kislány balhéját kente rád az apuka? – kíváncsiskodtak többen is.

– Direkt tettem. Rémesen unom, hogy reggeltől estig könyörtelenül kihasználnak minket. Nem vagyok hajlandó kicsorbíttatni a lelkemet értük!

– Honnan vetted a bátorságot? – kérdezték kórusban.

– A felszolgáló távozása után az apuka már nyúlt is a kávéjáért, és a lánya is ugyanezt tette volna. Ekkor bevillant, hogy a táskájában keresgélő édesanya csészéje addig békésen pihenhet. Ebben a pillanatban ismertem fel a tarthatatlan helyzetünket. Egész nap robotolunk a semmiért!

Nagy hangzavar kerekedett a mosogatóban. Egyesek pártját fogták a lázadó csészének, mások óvatosabban fogalmaztak. Akár egységes vélemény is kialakulhatott volna közöttük, de a csapból újra vízsugár tört elő, és a rendteremtő kéz utolérte őket.

– Már hozom is a három franciakrémest a hölgyeknek, és hozzá a fahéjas kávékat – sorolta a felszolgáló egy másik asztalnál.

A barátnők a közelgő közös nyaralásról beszélgettek, közben jóízűen eszegették a süteményt.

– Melyik gurulós bőröndöt hozod a nyaralásra?

– Én a nagyobbat, amibe a búvárfelszerelés is befér.

– Tényleg, majdnem elfeledkeztem róla! – bólintott a másik.

– Jaj! Ez a sütis villa beleállt a kézfejembe! – kiáltott fel hirtelen rémülten a harmadik, és felmutatta vérző kezét.

– Hogyan történt? – kérdezték döbbenten a többiek. Ekkor már a pincérnő is az asztal felé figyelt.

– A krémesből akartam vágni egy darabot. Erre a villa teljesen önállóan beleszaladt a kezembe. Hihetetlen, de így történt!

A pincérnő az enyhén vérző sebre pislantott, és azonnal odalépett az asztalhoz.

– Ha elfogadja, szívesen adok egy fertőtlenítő kendőt – mondta, és átnyújtotta a csomagot.

A felfoghatatlan eset nemcsak a vendégek, hanem az alkalmazottak körében is beszédtéma lett. Utóbbiak megegyeztek abban, hogy ezt a főnöknek is jelenteniük kell.

– Ilyen elképzelhetetlen abszurditás még soha nem fordult elő nálunk – rázta a fejét a vezető, miután meghallgatta a beszámolót. Kétkedve nézett a rossz hírrel érkező pincérnőre, de az alkalmazott állta a tekintetét.

– Mindenesetre köszönöm, hogy szólt – tette hozzá az üzletvezető, és elengedte a munkatársát.

A főnök megcsóválta a fejét. „Ennél nagyobb marhaságot el sem tudnék képzelni. De azt sem, hogy a legmegbízhatóbb emberem ugratna.” Nagy sokára mégiscsak kiment a vendégtérbe, és leült az egyik sarokasztalhoz.

Nem kellett sokáig várnia a bizonyítékra. Döbbenetében mozdulni sem bírt a látványtól: a tejescsupor tartalma megmagyarázhatatlan módon egy joviális úriember ruhájára loccsant. Az egyik cukortartó minden előzmény nélkül szaltót ugrott az asztallapon. Egy kiskanál pedig addig pörgött a csészében, míg az összes feketét ki nem lötykölte a tiszta terítőre.

Pánik tört ki. A vendégek fejvesztve menekültek, a kávézó pillanatok alatt kiürült. A főnök halottsápadtan intett az egyik pincérnek, és rekedt hangon csak annyit mondott:

– Kérlek, hozz egy hideg vizes borogatást a homlokomra...

A kockás mintájú hajú lány másnap automatikusan állt be a kávézó előtt kígyózó sor végére. Tegnap szűkös volt az ideje, de ma ráért. Nemcsak a tegnapi napja alakult megelégedésére, hanem az éjszakája is; kellemes nyugalom és magabiztosság töltötte el. A népszerű könyvére gondolt, amibe ma jócskán bele fog lapozni. A sor lassan haladt előre. Amikor a bejárat melletti ablakhoz ért, kíváncsian belesett az üvegen.

– Nicsak, hát ez meg micsoda?

Az asztalok mindegyike négy személyre volt megterítve, de odabent egy fia lélek sem tartózkodott. A lány modern művészeti kiállításokhoz szokott szeme elkerekedett a látványvilágtól. Odaát a csészék némelyike az oldalára dőlve henyélt, míg a másik a fülén egyensúlyozva brillírozott a fényben. A sütis villák közül néhány élénken diskurált egymással, a többiek a fogaikat összeakasztva birkóztak a terítőn. Az asztalok közepén egy-egy vizeskancsónyi kávé állt, amelyekben csészék és tejkiöntő csuprok ringatóztak békésen, mint a csónakok a vízen. Szép lassan odaért a zárva lévő bejárati ajtóhoz; a ráakasztott táblán mindössze ennyi állt: Kávészünet Art.