Kilógott a fütyije – megrajzolt pillanat (Argentína–Brazília)

Repülőt váltva könnyen előfordulhat, hogy közel egy nap is eltelik a megérkezésig. Egyesek számára holtidő, másoknak érdekes megfigyelésre ad lehetőséget. Kezdődött a történet azzal, hogy köd miatt órás késéssel indult a járat Budapestről. Nagy levegőt vettünk a feleségemmel, mert átszállásra menetrend szerint két óra állt rendelkezésre. A párizsi tranzitba való bejutásban, az előzetes hosszas sorban állást követően, percekre feltartóztatott a tétlenné váló arcfelismerő rendszer. Tehetetlenségemben fehér botom végével megkocogtattam a plexiajtót, mire kinyílt. A csoportból utolsóknak jutottunk át. Lemaradtunk. Fürgén szedtük a lábunkat, majd a csomagokkal igyekező utasokat kerülgetve futásnak eredtünk.

Az interkontinentális járatba csak a kabin elejében lehet beszállni. Az első szakasz az első osztály, ahol az ablakoknál egyegy fekvőhelyzetig hátra dönthető kényelmes ülés található, középen kettő. Minden ülés előtt asztal és nagyobb monitor, felette csomagtároló. A turistaosztályon az ablakoknál háromhárom ülőhely, középen négy. A csak kissé megdönthető ülések fölött tágas csomagtér. A lábak számára elegendő hely áll rendelkezésre, az ülés viszont szűköcske. A kulturált étkezés a helyszűke miatt kényelmetlen az utasoknak. Mindenki előtt érintőképernyős monitor. Többek között számtalan utazási adat is leolvasható róla. Kezdődött a menetidővel, amely Párizsból Buenos Airesbe 13:03. A háromszázötven utas befogadására alkalmas járatra 11 065 kilométer megtétele várt. Legnagyobb sebessége 950 km/óra, legnagyobb repülési magassága 12 050 méter, a leghidegebb kültéri idő pedig mínusz 59 Celsius fok. A repülő sebességének ingadozása 100 km/óránál nagyobb volt. A visszafelé úton, az odaúthoz képest, 500 méterrel magasabban is haladtunk. A gép külső felületén elhelyezett – orr, hátsó farokszárny – kamerák segítségével is lehetett nézelődni: fel- és leszálláskor hasznosultak, valamint közelben elrepülő másik gép esetében. A repülési útvonal a következőképpen alakult: Franciaországból Spanyolországba a Vizcayai-öböl felett érkeztünk meg, Marokkóban az óceántól egészen Marrákesig távolodtunk, hogy Szenegál déli határánál a gép orrát Brazília északkeleti csücske felé fordíthassa a kapitány. A dél-amerikai kontinensen gyakran tartottunk Brazília part menti vizei fölött.

A Rio de la Plata folyó partján fekszik az argentin főváros. A világ nyolcadik legnagyobb területű országa hosszú évtizedek óta küzd a hatalmas méretű inflációval, de ez nem volt mindig így. A 20. század elején a világ tíz leggazdagabb országa közé tartozott, az exportorientált mezőgazdaságra alapozott gazdaságpolitikája miatt. Hatása a mai napig szembetűnő az Argentin fővárosban. Elsősorban a régi középületek megjelenésében: tornyosak, gazdagon díszítettek gipszstukkókkal, szobrok ékítik, az ablakok melletti falrészek faragottak, árkádosak. A korabeli lakóépületek egy része is hasonló arculatot mutat. A főváros régi, egykori forgalmas folyóparti dokkjai az egyre nagyobb teherhajókat idővel nem voltak képesek fogadni, elavulttá váltak. Ez a rozsdaövezet az évezredforduló táján újrarendezésre került. Napjainkban harmincötven emelet magas irodaházak, szállodák, lakóingatlanok uralják a területet. A középosztály tagjai a hetvenes-nyolcvanas évekre jellemző nyolc-tizenkét emeletes, gondozott környezetben lévő, karbantartott ingatlanokban laknak. Buenos Airest továbbjellemzi a köztisztaság és a hatalmas kiterjedésű parkok – hullámos papagájostól.

A világ tíz legszebb sírkertje közé sorolták a Recoleta-temetőt. A felkészületlen utas legyinthet egyet, biztosan van érdekesebb látnivaló. Éva Peron miatt kerestük fel Katival. A sírkert megtekintése egyórás program. Az ország jelesnek gondolt családjai temetkeztek ide. A fehér, szürke vagy fekete színű, jellemzően márványkripták sorházként kapcsolódnak egymáshoz a fák árnyékában. Már-már meseszerűnek hat a szobrokkal élénkített környezet. Könnyen megfeledkezhetünk a hely funkciójáról. A világhírű rockopera Evitája a mélyszegénységből tizenöt éves korában indult el a színésznővé válás rögös útján. A szegények érdekében végzett karitatív tevékenysége hatására közismert személlyé vált. Aktivistaként bekapcsolódott Peron elnökválasztási kampányába. Házasság lett belőle. Pozíciójával a nincstelen tömegek felemelkedését szolgálta. Minden gyerek számára biztosította az ingyenes alapfokú iskolai oktatást, valamint a napi háromszori étkezést. Eközben Párizsból szerezte be ruhatárát. Fiatalon, mellrákban hunyt el. A Peron család mauzóleumában helyezték örök nyugalomra. Kormányváltásra került sor; jobboldali politikai erők kerültek hatalomra, akik Éva Peron földi maradványát kihantoltatták, Olaszországba szállíttatták és ott eltemettették. Miután a következő választásokon ismét győzedelmeskedett Peron, elhunyt felesége visszakerülhetett a családi kriptába – vágott virág csak ennél az egy sírkamránál volt elhelyezve.

A magyar utaskísérő információja szerint a sírkerttől a szállodáig húsz perc lett volna a gyalogút. Alkalmi négyes fogatunknak mégis egy óránál továbbtartott, annak ellenére, hogy segítséggel ugyan, de végig a helyes irányba haladtunk. Derűs hangulatú vándorlásunk során testközelből megismerhettük a középosztály életterét. Emiatt a végén még szerencsésnek is érezhettük magunkat.

A főváros központja a Május 1 tér. A közelében magasodó hotelből indultunk a belváros felfedezésére a feleségemmel. A tér szélében fotókat és festményeket elénk táró, mondjuk, Helytörténeti Galéria múzeum. A tablók Közép és Dél-Amerika összes országának függetlenné válásáról tájékoztattak, amelyeket tárgyi eszközök egészítettek ki: díszesen faragott utazóláda, kaloda, festmények. Mindezek mélyebb áttekintésre nem adtak lehetőséget, de nem is lett volna szükség rá. A Május 1 tér (Plaza de Mayo) közepén áll a The May Pyramid, Buenos Aires legrégebbi nemzeti emlékműve. 1970 óta vonulnak ide a május téri anyák, akik a katonai junta idején tragikus körülmények között elvesztették gyermekeiket. A lépcsőre nevekkel és évszámokkal feliratozott köveket helyeztek el intő jelként. A Munkaügyi Minisztérium épülete előtt ünnepélyes katonai zászlólevonás szemtanúi lehettünk. A vonóhorogról leakasztott nemzeti színű lobogót csak nagy üggyel-bajjal sikerült élére katonásan összehajtogatni az egyenruhásoknak, majd díszlépéssel bevonultak vele az épületbe, hogy reggel onnan méltóságteljesen kihozzák.

A közeli parkban sétálva nem mindennapi jelenet szemtanúi lehettünk. A padon hanyatt fekvő tizenkét éves fiú önkielégítést végzett, akit pár méterről egy nő nézett – arcát hosszú haja eltakarta. Másnap reggel egy látszólag bennünket követő hajléktalan férfire figyelt fel Kati, akinek nyitott sliccén át kilógott a fütyije. Elhaladt egy posztoló rendőr előtt, aki rá sem bagózott. Szerencsére másféle attitűdű emberekkel is találkoztunk a parkban. A megismert családok három-négy gyereknél nem adták alább. Sok kisfiúnak vállig ért a haja, a kislányok szép lassan kezdtek zsákalakúvá formálódni. A távolból utcazenésznek gondoltuk a tangómuzsikával hangulatot keltő személyt, ám másnap fény derült kilétére. A kerekesszékben tánchoz illő ruhában fiatal nő foglalt helyet. Előtte kétlábon járó partnere a programhoz illő öltözékben várakozott. Felhangzott a tangó ritmusa. Mozdult a segédeszköz kereke, vele együtt a fiatalember lába is. Egyre csak gyűlt körülöttük a bámész nép. A földön kalap, benne fémpénzek csendültek. Színvonalas programot mutattak be. Hatalmas tapsot kaptak érte. A műsor végén a férfi táncpartnere ölébe tette a földön lévő kalapot és körbetolta a közönség között. Mindennapos kenyérkereső munkájuk lehetett.

A távoli Caminito utca és környéke ma már nem az a miliő, mint régen. Egykor szegénynegyednek számított. Ha akadt egy doboznyi valamilyen színű festék, a ház egyik külső falát lemázolták vele. Színtől függetlenül, a másikkal a következőt és így tovább. Egy ház több színből, ez vált a negyed egyedi arculatává. Ezt megfejelték az erkélyekre kihelyezett ember nagyságú viaszfigurákkal: Maradona, Messi. Ma már kiemelt turisztikai terület, kisebb bazárral. Közelében a Boca Junior futballcsapat stadionja. Színe a kéksárga. Hogy ennek van-e köze az ugyanolyan színű arapapagájhoz, titok maradt előttem. Az viszont nem, hogy a fővárosban neveztek-e el kocsmát Fidel Castróról: igen rá a felelet. Hogy politikai tevékenysége miatt-e vagy a Maradonához fűződő szoros baráti kapcsolata miatt, az nem volt kiírva a kocsma ajtajára.