Lassan lejár az idő – fátylat rá (2015)

A házaspárnak két fiúgyermeke született. Egyikük négy évvel volt idősebb nálam, a kisebbik fordítva. A katonai karrier lehetőségét maga mögött hagyó, majd autószerelőnek álló apuka egyszer úgy eltángálta a nagyobbik kölykét, hogy az iskolából kiérkező pedagógus a szomszédoknál érdeklődött a diákon látható kék-zöld, lila foltok felől. Hamarosan egy munkahelyen dolgozott a házaspár. A feleségnek kijáró munkaköre lett: a férje egyik kollégájával intézték a beszerzést. Munkaidőben hamarosan legalább annyi időt töltöttek a házaspár lakásán, mint amennyit tényleges munkával. Cselekedetük bizarrságát fokozta, hogy a munkaidő után a pásztorórákat adó kolléga gyakran órákra beült a kétgyermekes család hétköznapjaiba. Idővel – évszaktól függetlenül – az asszonyt gyakran lehetett napszemüvegben látni. Kedvet kaphatott a férj is, mert megpróbált kikezdeni a lépcsőházban lakó haverja feleségével. Tervét azonban nemcsak a korai halála húzta keresztbe.

Nagy templomba járó lett az özvegyből. Emellett jutott ideje a négy unokára is. A nagyobbik fiú nem tudott parancsolni az étvágyának, lábai hatalmas súlyt cipeltek, mígnem beadta a kulcsot. Nála is rosszabbul járt az öccse. A katonaság alatt diagnosztizált Parkinson-kór miatt leszerelték. Állapota fokozatosan romlott. Az édesanya – fia anyósával kétnaponta váltva egymást – levezekelhette múltbeli eltévelyedéseit. Egyre lassabban, egyre jobban megtörve rótta sehova nem vezető útját. A magány is erősen megtiporta. Csak jóval később értesültem a kisebbik fia haláláról. Annak felesége pár évvel később mellrákban hunyt el.

Az idős, összetöpörödött özvegy szellemileg is megkopott. Állapotának romlását képes volt ésszel felmérni, így nyugdíjasotthonba került. Az egykor családi fészekként használt lakást az unokák értékesítették. Az ingatlant befektetési célból vásárolta meg az új tulajdonos. A felhúzott óra ismét elkezdett ketyegni.