Latin nevét – cserepes virág (Madeira)

Váratlanul ért a lesújtó hír bennünket, de elsősorban Katit, hogy az előre befizetett óceánpanorámájú levadatúrát az utazásszervező iroda indoklás nélkül lemondta: nélkülem ment volna el. Mi van olyankor, ha ilyen előre megrendelt programokra alapozza utazását a megrendelő, és azt sorra lemondja a szervező cég. Ráadásul a helyi iroda hazugul azt jelezte vissza a Get Your Guidenek, hogy a feleségem mondta le – reklamációnkat követően az utazásközvetítő cég a befizetett összeget visszautalta a számlánkra.

Lett egy szabadnapunk. Guarajut választottuk, ahol egyszer jártunk már. A Krisztusszobortól a kilátóig hosszan tartó, rossz lépéstávolságú lépcsősor vezet le, amelyet ezúttal kihagytam. A tenger szintje felett pár száz méter magasan lévő kilátópont területe pár négyzetméter. A panorámát középen sziklafal gátolja. A látottak mégis teljesen kielégítették Katit. Visszatért hozzám. A közelből funiculár igénybevételével is le lehet jutni a partra. A szerpentint választottuk. Tavaly hangfelvevő nélkül érkeztem ide, most ott lapult a hátizsákban. Az óceán öklömnyi köveket görgetett a köves partoldalban. A tavalyi szélcsend helyett fújt a szél, de ennek ellenére mégis sikerült az egymásnak sodródó kövek koppanását rögzíteni. Keskeny, köves és rövid sík partszakasz szolgálja a fürdőzőket. A lencse és a babalakú bazaltkövek világosbarna, valamint világosszürke színűek. Egymásra dobálva hangjuk élesen csengő. A strandot körbe ölelő hegyoldalt vörös sziklák alkotják, rajtuk kaktuszok. Távolban sötétkék víz a panoráma. Különleges fára talált a feleségem, amelyet jobb híján tökfának nevezett el (ilyen nevű fa a valóságban nem létezik). Törzse majdnem ág nélküli, végében pár levél. Termése körülbelül két teniszlabda nagyságú gömb, amelyek a fatörzs és az ágak tövében nőnek. Olyan közismert kaktuszra is rámosolyoghattunk, amely oly jól ismert az északamerikai sivatagok világából. Mivel a dús zöld környezetbe szinte teljesen beleveszett, ezért csak emlékfotó készülhetett róla.

Visszatértünk a fővárosba. Madeira Történeti múzeuma a belváros egyik vendéglőjének első emeletén kapott helyet. A szigetet 1425 óta lakják a portugálok, illetve az Észak-Afrikából és a Kanáriszigetekről behurcolt rabszolgák leszármazottjai. Felsorolás szerűen a látottak: panoptikumi emberfigurák; hajózási műszerek és ládák; tusrajz a hegyekben levonuló áradásról, amelyen nő szarvasmarhával látható; hordóról és szőlőtaposásról lőtt korabeli fotó; fonott gallyakból kétszemélyes tobogán; légcsavaros meghajtású repülőgép (hidroplán) utasterének imitációja, bársonyhuzatú ülések, amelyek a maiaknál jóval kényelmesebbek; Churchill-festmény, mely a róla elnevezett öblöt ábrázolja.

Ismert útvonalon folytatódott a Monte bejárása. Első szakasza az óceán szintjétől az 580 méter magasban lévő Babosas-kápolnáig tartott. A tavalyihoz képest a hegymenet most kevésbé viselt meg bennünket, ezért az utunkba eső kocsmába nem tértünk be kólára. A tobogánok utcájában fotószünetet tartottunk, majd elhaladtunk a város legattraktívabb virágoskertje mellett, hogy utána a tobogánok starthelyénél egyet szusszanhassunk. Pár perc könnyed sétát követően, a 22-es busz végállomásánál, a Babosas-kápolnánál nagy kényelmesen helyet foglaltunk. Valamiért abban a hitben ringattuk magunkat, hogy odatemették el az Osztrák–Magyar Monarchia utolsó királyát, IV. Károlyt. A dualizmus bukása után családjával együtt Madeirára menekült, ahol fél év múlva tüdőgyulladásban elhunyt. Ám lett más érdekessége a pirinkó, zárva lévő szenthelynek. Külső oldalfalába lyukat vájtak. A kívülről beledobott euró a túloldalon perselybe gurul.

A 22-es járat útvonalán leindultunk a hegyről. Az első buszmegállót útelágazás követte. A kabinos felvonó irányába kanyarodtunk. Csoportosan és elszórtan családi házak a környezet. Olykor a hegygerinc teteje alatt tűntek fel. Ilyen esetben combos lépcsősor megmászását követően érkezhetett haza a tulajdonos. Mikrovilágok összességeként gondolok vissza rá. Gyakran tűntek fel fejünk felett a hegy két oldalát összekötő közúti viaduktok. Máskor meg jóval alattunk robogtak tova a két és négykerekű benzinfalók. Elektromos meghajtású rollerrel vagy kerékpárral nem találkoztunk, terepfutó fiatalokkal viszont rendszeresen. Sportos nép a madeirai.

Kulturális programnak a 3D múzeumot szemeltük ki elsőre, de a belépőjegyért kért 22 eurót sokalltuk. Szinte vele szemben, szélesre tárt kapukkal várt ránk a Természetrajzi múzeum. Három monitoron tárták elénk a vízalatti élővilágot. A csikóhaltól a ráján át a delfinig bezárólag minden érdekes vagy látványos állat elénk került. Olyan megbűvölten állt a képernyők előtt a feleségem, mint amilyen elszántan tartott egyik autótól a másikig a rigai Autó múzeumban. További emlék a kitömött állatok sokasága: a teknőstől a bálnán át egészen a vízi madarakig. Akadt egy különleges kinézetű szürke hal is. Olyan volt, mint a naphal, de annál hatalmasabb. Mivel kíváncsiak voltunk becses nevére, ezért otthoni beazonosítás céljából latin nevét lefotózta Kati: holdhal.

Másként esett meg azzal a leánykórussal, akik az óceánparton csinosan felöltözve portugál dalokat énekeltek zenei kísérettel. Barcelosból érkeztek, amely a portugál El Camino útvonalán fekszik. Mivel a zarándoklatot teljesítette a feleségem, így járt a lányok városában is, de konkrétan nem tudott visszaemlékezni rá. Kedvesek, aranyosak voltak. A végén egyikük a huhukkolásomra hasonlóképpen válaszolt – összenevettünk.

Gyalogosan törtünk felfelé a járdán ott, ahol az első napon a 7-es busszal az üvegaljú kilátó felé berregtünk. Két lábon mégis csak más. Már csak abból a szempontból is, hogy a járdákon gyakran hiányzik a csatornák fedele. Helyi utakat kínáló utazási iroda elé kanyarodtunk. Meglepően olcsó ajánlatai elképesztettek bennünket. Az interneten tapasztalt árak harmadáért, negyedéért árulták termékeiket. Kár, hogy a kint tartózkodásunk végén találtunk rá.

A sokemeletes házak felé vettük az irányt. Itt is sziget-szerűen helyezkedtek el. Közelükben a városi kórház hatalmas épületei. A 22 Celsius fokos meleg nem, de a hegymenet eszembe juttatta a hűs gyümölcsös joghurtot. A market ajtaján négydarabos változatával fordult ki Kati. A közelben lévő pár szöcskeugrásnyi nagyságú parkba tartottunk, ahol négy nyugdíjas korú férfi évelődött egymással napi rutinjuknak megfelelően. Árnyékos padra húzódtunk a 11-es UV-sugárzás elől. Az egyik pálmafa tövéhez lombseprűt kötött valaki, mellette hulladéknak szemeteszsák. Alig sétáltunk tovább, számunkra egy újabb szokatlanság: tőlünk jobbra 110 centiméter széles sikátor nyílt. Gondolkodás nélkül bekanyarodtunk az „U” alakú utcába. 90 centiméterre keskenyedett. Két ingatlan ajtaja nyílt rá. A múzeumok felé tartottunk. Szűk utca. Ennek megfelelően inkább nem volt járda, mintsem lett volna. Az autók robogtak, de mint már tudhatjuk, a helyi sofőrök az anyatejjel együtt szívják magukba a vezetés tudományát. Sok romos villa követte egymást, hogy utána kitűnhessen közülük a frissiben felhúzott társasház. Itt minden ellentmondás megtörténhet úgy, hogy az maga a normalitás. Ez már önmagában is érdekesség.

Madeirát egy vízben álló cserepes virághoz lehet hasonlítani: az óceánból égnek szökő sziklák között a szivárvány színeiben pompázó buja flóratenger, tetejében hanga, citromsárga virágú Madeira-ibolyával és fehér virágú kőtörőfűvel.