Látszat – nem megy ki a divatból (2016)

A második világégés után kezdődhetett a kapcsolatuk. A házaspár vallásosnak mutatta magát. Karácsonyi ebédre gyakran meghívták magukhoz a papot, ő pedig őszinte hálája jeléül a férjet mindig elhívta a templomba vagy a paplakba, ha valamit meg kellett reparálni. Ez a felebaráti munkamegosztás odáig fajult, hogy egyszer csak betelt az a bizonyos pohár.

Az asszonyka a lakótelep-szerte híres takarításmániájáról volt ismert. Hetente tisztította az ablakot, havonta ecettel mosta át az összes szőnyeget, az előszobába pedig csak zokniban lehetett belépni. Szépen éldegéltek egymás mellett. Gyerekük nem születhetett. A férfi azért mégiscsak férfi maradt: voltak sikertelen fehérnépkerítő próbálkozásai.

A feleség munkanapokon másodpercnyi pontossággal lépett ki az utcára. Szoknyakosztüm, fehér ingecske, körömcipő – ahogy kell. Ügyvédi irodába sietett, ahol – elmondása szerint – gépírónőként dolgozott.

Egyszer úgy hozta a sors, hogy a mi családunknak szüksége lett egy írógéppel megírt dokumentumra. Becsöngettünk a szomszédba, és tisztelettel megkértük a szakembert, hogy legyen szíves, vesse papírra a sorokat. Kerekedett is szokatlanul nagy körítés körülötte: hol a látószemüveg nincs meg, hol pedig azért fáj éppen most a feje annyira, de fél óra elteltével, kínkeservvel csak leült az írógép elé. Hogy mennyi időre

volt szüksége az első sor egy ujjal való lepötyögéséhez, az maradjon a múlt mosolygós rejtélye.