Látványban szinte befogadhatatlan – megrajzolt pillanat (Argentína–Brazília)

Másfél óra repülést követően megérkeztünk az argentin–brazil országhatárt képező Iguazú-vízeséshez. Sokak számára ez jelentette az út igazi fénypontját: a világ leglátványosabb vízeséseként tartják számon. A természeti program végén a Niagara-vízesést hozzá képest többen is kismiskának mondták. A hamisítatlan szubtrópusi környezetben a levegő páratartalmát 100 százalékosnak éreztem, a levegő hőmérsékletét 40 Celsius fokra becsültem. Igazi amazóniai hangulat kerített hatalmába – nagyon, de nagyon élveztem. Az áthatolhatatlan sűrűségű rengeteget liánok futották be. Beléptünk az Iguazú Nemzeti Park területére. Míg a vízesés felé tartottunk, a következő állatokkal vagy azok hangjával ismerkedhettünk meg: kapibara, kapucinus majom, szürke papagáj, tücsökmadár (vagy annak itteni változata). Errefelé háromféle halálos mérgű kígyó fordul elő. A legerősebb mérge 40 percet engedélyez életben maradásra az embernek. A tápláléklánc négylábú csúcsragadozói a jaguár és az ocelot. A zsákmányállatok között megtalálható a tapír és a sörényes hangyász is. Ahogy haladtunk előre, a távolból úgy vált egyre hangosabbá a sziklákról alázúduló folyam dübörgése. A kikövezett csapást rozsdamentes felületű, korlátokkal határolt sétaút váltotta. A fejünk fölött összeboruló lombkorona sátra alól kiérve elénk tárult a látványban szinte befogadhatatlan szépségű és méretű vízesésrendszer. Mindenki állt és tátotta a száját.

Váratlanul ért bennünket az a hír, hogy a 82 méter magas Union-zuhatag, amely az „U” alakú 150 méter széles és 700 méter hosszú Ördögtorok-szakadékba zuhan, a közelmúltbeli vihar következtében nem látogatható: az odavezető kiépített utat elmosta az özönvíz mennyiségű csapadék. Az argentin oldalról a brazil oldal nyújtotta a látképet: a brazil oldal 20 százalékban adja vissza a látványt, az argentin oldal a többit. Bár a ritka természeti környezet részévé válhattam és a hangok mindezt hűen alátámasztották, mégis, ilyen sokrétű élményt a betűk segítségével nem látva lehetetlenség megrajzolni. Talán látva sem.

Az Iguazú folyó medre egyszer csak alászakad, hogy 60–80 méterrel lejjebb továbbhömpölyöghessen benne. A szállított víz mennyisége másodpercenként 1746 köbméter. 2700 méter szélességben kétszázhetven önálló zubogó és több kisebb vízesés alkotja. Leghűebben a vad szépség jelzővel lehet illetni. A párában fürdőző táj növényzete csak úgy harsog. Hatalmas páfrányok szegélyezik a sétautat. A dübögve alázúduló folyam hangja egyhangú, hosszan tartóan fülsértő. Nem csak ezért, hanem a magas páratartalom miatt sem próbálkoztam hangfelvétel készítésével: a 80 százalék feletti páratartalmat nem viseli el a mikrofon. Legjobban a szubtrópusi éghajlatot tudtam magamévá tenni.

Rövid buszos utazást követően megérkeztünk a brazil oldalra. Paraguay és Brazília határán itt található a világ legnagyobb vízerőműve az Itaipu. Legalábbis a megtermelt energia összesített mennyisége alapján. A tározó területe 1350 km2, amely két és félszerese Budapestének. Hogy ez a hatalmas tározó létrejöhessen, ahhoz előbb el kellett terelni a Paraná folyó vizét: 80 méter mély és két kilométer hosszú elterelőcsatornát kellett kiásni. Ezt követően megépítették a nyolc kilométer hosszú gátat. A támpillérek 196 méter magas vízoszlopot képesek megtartani. Magyarország éves villamos energia szükségletének két és félszeresét termeli meg.

Buszra szálltunk. Brazil oldalról indulva és oda visszaérkezve rövid ideig Paraguay területén tartózkodtunk. A járműből kétszer szállhattunk ki. Elsőre hátulról nézhettük meg a gigantikus méretű gátat. A brazil nyár közepén a csekély vízmennyiség miatt a túlfolyó nem üzemelt. A vízerőmű hátsó frontját, ahol a víznek alá kellett volna ömlenie, csontszárazon találtuk. Brazil tavasz idején érdemes idejönni vizet látni, magyar október-november táján. A második lépre csalás alkalmával a tározóra és a vízerőműre lehetett rálátni. Szembeötlő volt a hiányzó víz mennyisége. Látványban a vízfelület fölött jóval magasabban lévő száraz turbinakapuk árulkodtak róla. Mindezekből következik, hogy csak időszakosan képes energiát termelni. A világ legújabb kori hét csodájának egyikeként számon tartott építményt áthatolhatatlan vegetáció veszi körbe a látóhatárig.

Brazíliából következett az Iguazú-vízesés, amelynek ezúttal a látványosabb argentin oldalával ismerkedhettünk. A magasból indulva soksok lépcsőn lefelé vezetett az út. Az argentin oldal látványa teljesen más. Először is, jóval nagyobb panoráma nyílik az átellenes területre. Számtalan ágban ömlik alá a vízesés. Köztük szárazon maradt dús növényzetű és lombos fákkal tarkított, zöld oázisok emelik a tájkép varázsát. 1400 méter hosszú gyalogos út következett. Párafelhőben úszott a táj, mégis, az argentin oldalon tapasztalt magas páratartalmat nem érzékeltem. Az alábukó áradat hangja is kevésbé zavaró. A táj okot adott volna a hosszasabb időzésre, de irodás úton ez szinte lehetetlen. Meg-megállva, fokozatosan aláereszkedtünk a lépcsősoron. A legvégén hosszú lábakon álló, és a folyó fölé kinyúló kilátópontra lehetett kimenni. Izgatottá vált Kati. Én pedig kellő önmérsékletet tanúsítva hagytam, hadd menjen egyedül. Közelben eldobható, általános iskolás gyerekekre való méretű esőköpenyeket osztogattak alkalomszerűen a nemzetiparkos dolgozók. A teraszra kimerészkedő emberek közvetlen közelében a magasból több ágban alászakadó zuhatag folyamatos áztató vízpermetben fürösztötte a bámészkodókat.

A legbátrabbak raftingolni indultak. A félórásnak beharangozott program húszpercesre sikeredett, de ellene egyikük sem emelte fel a szavát. Nem véletlenül. Többen is fürdőruhában szálltak be a vízi járműbe. Az utasokat az üléshez övvel rögzítették a projekt alkalmazottjai. A produkció nem a magasból alábukó vízesés testközeli megtekintése volt, hanem a széles és hosszú zuhatag középpontja alatt hosszanti irányban való áthaladása. Ha belegondolunk, hogy 1 cm3 víz súlya 1 kg, amely több tíz méter magasból aláesve jócskán megsokszorozódik, és ha ehhez hozzátesszük, az embert 360 fokban körbeölelő, teljesen zárt, levegőmentes vízfüggönyt, elképzelhetjük az élmény fokát. Az erről mesélő résztvevők nemtől függetlenül egybecsengően fejezték ki magukat: halálfélelmet éreztek, de nem bánták meg. Utána többen is helikopterre szálltak közülük, hogy a magasból is szétnézhessenek: eltekintve a víztől, zöld és zöld mindenhol.

Amíg a bátrak raftingoltak vagy helikoptereztek, addig a Madárpark felkeresésével folytatódott a program számunkra. A madarakon túl moccanatlan teknősök, békésen sütkérező kajmánok és csinos pillangók is gazdagították a fauna látványvilágát. A madarak tekintetében is gazdag volt a választék, igaz, elsősorban a kevésbé fülbemászó hangú szárnyasok jelentkeztek szereplési vággyal: fuvolázó madár, kéksárga és piroszöld arák, hullámos papagáj, valamint egy anonim díszpinty. A tollasok többségét nem ismertük fel. Kijelölt haladási irányt követve, cikkcakkban haladva, mintegy másfél kilométer hosszan lehetett egy irányban végigjárni. A rácshálós, sok méter magas és tágas madárházakba az ajtó csak akkor vált nyithatóvá, ha odabentről továbbtávoztak, utánuk pedig becsukódott a kijárati ajtó. A zsiliprendszerű áteresztéssel valószínűleg a tömegképződést akarták megakadályozni. A csoport tagjainak többségét mégsem az előbb felsorolt állatokhoz köthető emlékek bilincselték magukhoz, hanem a területet beborító gazdag, színpompás növényorgia. Egyesek fél napig is szívesen elnézelődtek volna. Órányi idő maradt rá. Annyit tennék hozzá a látogatáshoz, hogy a banánpálma virágzata vitte el a jelképes pálmát a feleségemnél. Továbbá, a teljes út legtöbbet nyújtó helyévé vált számára.

Buszra szálltunk. Az ezúttal neve nincs városka szélében helyezkedett el a hotel. Mivel hatalmasak a távolságok településen belül és azon kívül is, ezért korlátozott idő állt rendelkezésünkre a helyi élettér felfedezésére. A hanyatló nap megnyúlt árnyékában sétára indultunk. A kertváros jellegű részben – az egész annak tekinthető – egyemeletes sorházak miniatűr előkerttel. Újszerűnek hatott a kültéri házi szemetes kinézete. Egy lábon álló, fémből készült rácsos kosár. Valószínűleg a dézsmáló rágcsálók elleni védekezés miatt készítették ilyenre. Az utcákban lombos fák sorakoztak. Bezárt üzletek is előfordultak. A diszkó viszont üzemelt. Üzemanyaggal vagy emberi erő által hajtott jármű nélkül nehézkes lehet élni itt.

A másnap délelőttje eseménytelenül telt el: úszómedencézés, pénzváltás. Kora délután a „kötelező” irodás program: egy drága üzlet csoportos felkeresésével próbálta eredménytelenül oldani az eltékozolt napot az idegenvezető. Másvalaki viszont magának köszönhette fukarságának következményét. A repülőtéren csak fizetség ellenében lehetett ivóvízhez jutni. Egyik utastársunk, aki nagypapája miatt indult Montevideo felkeresésére, drágállta az összeget, ezért lemondott róla: a repülőút végére majdnem rosszul lett a kiszáradástól. Ereszkedés közben égi jelként,