Légkalapáccsal bontotta – múló pillanat (Indokína)
Laosz
Hazánknál Laosz háromszor nagyobb, de csak 7,4 millióan lakják. Kék bolygónk egyik legszegényebb országa. A lakosok 70 százaléka analfabéta. Az általános iskola elvégzése után a kikerülő diákok többsége írástudatlan. Mindezek ellenére a laók a Föld legboldogabb népei közé tartoznak. Életükkel elégedettek. Buddhában gyökerező hitük ereje a kulcs. Az elmúlt évtizedekben a kínaiak felvásárolták az ország összes meghatározó jelentőségű bányáját, gazdasági potenciáját. A jelentősebb építkezéseket hosszúlejáratú koncesszióval kötik meg. Erre eklatáns példa a Luangprabangtól 40 kilométerre 1,7 milliárd dollárért megépített, és pár éve átadott nemzetközi repülőtér. Koncessziós ideje ötvenöt év. Az élet zavaros szálait továbbkuszálva, a zöld tengerben, a hegyek között elzártan törzsi közösségek élnek, ki tudja hányadik század életszínvonalán.
Névlegesen Laosz is szocialista ország, ezért ki lepődne meg rajta különösebben, hogy a világ harmadik legnagyobb heroinexportőre. Erre kiváló lehetőséget nyújt az egypártrendszer. Néha bíróság elé állítanak egy-két heroinbárót, vélhetőleg maguk közül. Ilyenkor elszámolási vita vagy egymással való leszámolás állhat a háttérben.
A bölcs Buddha eközben továbbra is odafigyel az egyszerű nép fiaira mosolyogva, és pénz, valamint heroin hiányában is, üzenete boldogsággal tölti el a laók szívét: ez a Buddha mégis csak tudhat valamit. A buddhista iskolákban szeretetre, erkölcsre és a tudatmódosító szerek nélkülözésére tanítják a követőket. A szerzetesek – koldulóbarátok – sárga tógaszerű ruhát viselnek. Hátukon zsákkal adományt gyűjtenek a településeken. Ám ők a „munkabot” másik végét is megfogják: Luangprabangban az udvart borító aszfaltot légkalapáccsal bontotta egyikük, társai a felhalmozódott törmeléket talicskával elszállították. Ekkor valamiért eszembe jutottak Jézus hazai fekete ruhás szolgái.
Luangprabang Laosz északi részén található a Mekong folyó partján, a fővárostól, Vientiántól légvonalban 220 kilométerre. 100 ezer lakosával az ország egyik legnépesebb települése. A laoszi birodalom első történelmi fővárosa, a hagyományos laoszi kultúra és a buddhizmus központja.
A laoszi teremtésmondák alapján a legendás ős, Khun Borom, három nagyúrral együtt szállt le a mennyekből az özönvíz-pusztította Földre. Az istenek ajándéknak irányításuk alá rendelte a fegyveres szabad embereket és szolgákat, akik élén Khun Borom a mai Luangprabang központtal kiépítette erős, hatalmas birodalmát. Az egymással közeli rokon thaiok és laók ősei valóban „fentről”, azaz északról, a délkínai hegyvidék felől érkeztek az i. sz. első évezred végén, a később Indokínaként ismert térségbe. Eleinte alávetett csoportként éltek az őshonos népek uralma alatt. Csak a későbbi évszázadokban alakították ki törzsi királyok vezette „államaikat” és rizstermelő civilizációjukat. Az északkeleti peremhegyvidéken maradt népesség lett a mai lakók őse. Törzsi központjuk, Luangprabang neve e korai évszázadokban Muang Szva volt. 1353-ban a Lan Szang királyság fővárosává vált, immár Luangprabang néven. Új nevét a khmerektől kapott Arany Buddha után kapta. 1975-ig itt tartották a kormányüléseket.
Az Arany Buddha az ország legfontosabb szakrális ereklyéjének számít. Létrehozásának helye bizonytalan. Egyik vélekedés szerint a mai Srí Lanka területéről származik. Hányattatása kalandregénybe illő történet, de számunkra most a végleges helye a fontos. Az egykori Királyi palota területén önálló épületben, egy arannyal hintett teremben helyezték el egymagában. Nyitott ajtó előtt állva lehet rálátni. Évente egyszer kihozzák az udvarra, és három napon át szakrálisan fürdetik.
A Mekong és az abba torkolló Khan folyók által közrezárt, félszigetszerű földnyelv építészeti arculatát egyfelől a buddhista kolostorok (vatok), másfelől a francia gyarmati múlt indokínai örökségét hordozó köz és lakóépületek sora határozza meg. További kiemelkedő városarculati elem a központban magasodó Phuszi-domb, illetve az annak lábánál elterülő, a Luang Trabangi, majd laoszi uralkodók rezidenciájául szolgáló Királyi palota épületegyüttese.
A Phuszi-domb gyermekmesébe illő legendája röviden, majd fonákoldalról megvilágítva: Az egyik laó királynak volt egy hatalmas erejű majma. A királynénak az állat füle megtetszett – nem nevesítve a majom fülét –, szavakkal körbeírta alakját, és ezt kérte tőle. A bivalyerős vagy talán még az elefántnál is markosabb állat beszáguldotta a Földet, és mindenhonnan hozott valamit, de nem azt, amit a királyné kért tőle. Tehetetlenségében egyszer felkapott egy egész dombot, és a Királyi palota mellé ledobta. Ez volt a mai Phuszi-domb. A királyné bejárta a lankát, és talált rajta egy gombát, melynek alakja erősen hasonlított a majom füléhez. A móka kedvéért, a legendához párosítom a valóságot.
A „füles gomba” a júdásfülgombára utal. Egy jellegzetes fül alakú, kocsonyás állagú gombafaj, amely korhadó fákon, különösen bodzán nő. Ehető, gyógyhatású, gazdag poliszacharidokban. Az ázsiai konyha, valamint a hagyományos gyógyászat elengedhetetlen része. Elsősorban a vérkeringés javítására, immunerősítésre használják, de véralvadásgátló hatása miatt óvatosan kell vele bánni, főleg ha vérhígítót szed valaki – remélem a királyné nem szedett vérhígítót.
A város a laoszi buddhizmus szervezeti és spirituális központja. Az itt lévő Maj-kolostor az egyházi hierarchia csúcsát jelentő, egyfajta pátriárkaként tisztelt szangharat anyakolostora. Luangprabangban harmincnál több kolostor, szentély maradt fenn. Többségük a 18–19. századból datálódik, de néhányuk története ennél régebbi időkre nyúlik vissza. Fontos, hogy buddhista kolostorokról szólván, az építéstörténeti korszakok rugalmasan kezelendők. Elsősorban nem az írásos források hiánya miatt, hanem mert a szerzetesek generációi folyamatosan alakítják a kolostorok építészeti képét, új épületeket emelnek, további vagy új díszítményekkel, ornamentumokkal, épületszerkezeti elemekkel látják el évszázados kolostorépületeiket. Ily módon e szent helyek építése soha nem tekinthető véglegesnek, ugyanakkor pillanatnyi formájukban több szerzetesgeneráció spirituálisesztétikai látásmódját összegzik, kézművesmunkáját dicsérik.
Luangprabangtól körülbelül 30 kilométerre található a
türkizkék Kuang Si-vízesés. A dzsungelből fátyolvízesésként hullik alá mintegy
A vízesésig való eljutás előzménye a háromnegyed órányi döcögés gyatra minőségű úton. Pár házból álló szegényes falvak mellett gurultunk el, ahol élelmiszerárusok képviselték a kereskedelmi szakmát. Áthatolhatatlan sűrűségű rengeteg övezte utunkat, az itt-ott munkagépekkel szélesített sávon túl. Járműváltást követően megérkeztünk a gyalogos kiindulóponthoz, a bazárba. Az egyre melegedő bensőnk hűsítésére, hideg kólát szopogattunk. A megmaradt aprót becseréltük magokra. Eközben magyar beszédre lettünk figyelmesek, és mint kiderült, egy másik hazai iroda utasaival találkoztunk. Miután megtudtuk tőlük az utaskísérő nevét, keresésére indultunk.
A közeli kávézó mélyén laoszi kollégájával feketét szürcsölgetve találtunk rá. Szia, Karcsi – üdvözöltük. Előbb nem akart hinni a szemének, majd felragyogott az arca. Egy hónappal előbb ő volt a nyugati parton járó csoportunk idegenvezetője. Egyik beszélgetésünk alkalmával kiderült, hogy Indokínába is vezet utat. Elmondtam neki, hogy jövőre tervezünk odautazni. Előző utunk első világvárosának belvárosában a csoport tagjait a fafojtó fügefa köré terelte, és annak különleges életmódjáról mesélt Karcsi. Érdeklődésemet annyira felkeltette iránta, hogy hazatérve további információért feltúrtam az internetet. A megszerzett ismeretekre alapozva, megírtam a róla szóló szabadversemet. De nem is ez a legfőbb érdekesség vele kapcsolatban. Az élősködő növény mellett állva elmondta, hogy Kambodzsában az egyik Khmer-templomegyüttest ennek a fának a léggyökerei ejtették rabul, szőtték be. Akkor még szó sem volt erről az indokínai útról, mert ez csak azután kerülhetett képbe nálunk, miután az iroda hírleveléből megtudva, a jelentős összegű árengedmény csábításának ellent nem állva, egy évvel előrébb hoztuk az utazást. Így történhetett meg, hogy egy hónap elteltével a világ másik felén újból összetalálkozhattunk vele, és Kambodzsában kezemmel személyesen is leellenőrizhettem az általa mondottak igazát. Nem utolsósorban a Repjegy 2 című kötet postaládaborítófotóját ő lőtte.
Harminc méter magas dús lombú fák árnyéka alatt kényelmes tempóban felsétáltunk a vízeséshez. Odafent két oldalról méternyi átmérőjű páfránylevelek szegélyezték a nyílt környezetet. A zuhatag tetejébe, mint megtudtuk, 590 lépcsőfok vezet fel. Ez nem vette kedvünket a kirándulástól, de az igen, hogy nincs rá idő. Nyeltünk egy nagyot, és tudomásul vettük.
A környezet valóban gyönyörű volt – feleségem elmondása szerint. Közelben kerítéssel lehatárolt, ki tudja mekkora terület. Laoszban két jelentősebb ragadozó él: a tigris, és az ázsiai fekete medve. Utóbbinak rezervátumkerítése mellől nézegethettük őket. A kifejlett állat teste 120–190 centiméter, testtömege 40–140 kilogramm nőstényeknél, és 60–200 kilogramm hímeknél. Legjellegzetesebb vonása, melyről a nevét is kapta, a mellső két végtagja felett lentről felfelé elvékonyodó fehér „V” alakú sáv. Ha két lábra áll, erről mindig fel lehet ismerni, ugyanis jól elüt alapjában szürkésfekete szőrszínétől. Eredete vagy funkciója tisztázatlan. Nincs kizárva hogy a társas viselkedésben vagy az udvarlásban lehet szerepe. Tápláléka után jobbára éjszaka jár. Az ázsiai fekete medve kitűnően mászik fára. Nem túl nagy termete révén a magas koronák között is épít magának lakhelyet. Életmódja szerint ragadozó, de mint legtöbb rokona, szívesen elfogyaszt minden növényi táplálékot, és néha a dögöt is megeszi. Vemhességi ideje kétszáz nap. Az utódok ritkán vannak kettőnél kevesebben. A bocsokat anyjuk védett helyen hozza világra vagy a sűrű bozótosba húzódva, esetleg barlangban, nagyobb üregben. A bocsok háromévesen válnak ivaréretté és szerencsés esetben akár 20–30 évig is élhetnek.
Visszatértünk Luangprabangba. Szállásunk közelében két hat év körüli kisgyerek kismacskát pátyolgat odaadó szeretettel. Bár a jószágot előzetesen aligha kérdezhették meg eme tevékenység megkérdőjelezhetőségéről, bízván hibátlan észjárásukban, egymást váltva bicajra pattanva, a kismacskát ölükben tartva, jól megkerékpároztatták: látszatra mintha mind a négy lábával kapálózva tiltakozott volna ellene – a tévedés jogát fenntartva.
Feltétlenül szót érdemel a szállásunk. Spanyol mintára ranchszerű kialakítású, óriási zöld parkról van szó. A lakóépületek tágasak, kényelmesek. Olyan igazán mesébe illő ideális környezet. Ennek ismeretében orromat mintha megcsapta volna a heroin általam még nem ismert illata. Ennyi pénzt kimért banán árából vagy éttermi bevételből aligha lehetett összekaparni.
A mai nap célpontja a Pak Ou-barlang. Két üregről van szó, egy alsóról és egy felsőről, amelyekben jelenleg ezer illetve ezerötszáz ajándék Buddha-szobor látható. A Mekong folyón észak felé hajózva jutunk el odáig. Az út szépsége ebben rejlik. A széles árteret dús vegetáció fedi. A menetirány szerinti jobb oldalon – ténylegesen a folyó bal partján – valamennyivel több szerényebb ingatlan található, mint a másikon. A folyam több látványossággal szolgál. Kis falvakat a parton, ahol a kézművességet és a Lao Whiskey gyártását lehet megismerni. A folyó és annak partja lenyűgöző. Hegyek között vájta ki magának a medret. Körülöttünk buja környezet. Itt-ott szirtek, sziklák. A víz barnás. Zavaros a sok sártól, amely hordalékként belemosódott. Egy falu a folyó partján úgy ismerszik meg, hogy a folyópartról kivájt földlépcső vezet fel a sűrű bozótoson át, esetleg a magasban egy-két faépület homlokzata is észrevehető. A folyónak jelentős a szintingadozása. Most alacsony vagy közepes lehet, de megáradva 5–8 méterrel magasabban tetőzhet. Ezért a partra felvezető lépcsők is magasak és általában meredekek is. Már ha vannak. Lao Whiskey. Ez igazából egy rizspálinka. Xang Hai faluban helyben készítik. További látványosság a településen az ópiumpipa, melyet többféle minőségben, óriási méretekben árusítanak. Folyókanyarulatot követően bal oldalt feltűnik a Pak Ou-barlang alsó részének bejárata. Vízről nyílik, és a helyiek Tham Tingnek nevezik. Elcsendesedik a hajó fülsértő motorja. Gyomrunk tele a svédasztalos ebéddel. Meredek betonlépcsők vezetnek fel mindkét üreghez.
Számtalan barlangban megfordultam már. Egy padon kényelmesen elhelyezkedek – közben kámforként felszívódik Kati. Visszatérve meséli az élményeket. Cipőlevételt követően egy nagyobb Buddha-szobor elé lehet elhelyezni az ajándékot. A cirka 150 m2-es alapterületű üreg ezer szobrocskát rejt. Rajtuk kívül előfordulnak még pillangók és denevérek is – ezek valódiak. Régebben meditálás céljából felkeresett szakrális helyiség volt. Van egy nagyobb sárkány formájú víztartály is. Rendeltetése, hogy ünnep alkalmával, a benne összegyűlt víz különleges vízzé váljon. Aki vele megpaskolja a fejét, hosszú életű lesz. Az alsó barlang után a felsőbe vezetett a feleségem útja. Tham Phumnak nevezik. Százötven lépcsőfok vezet fel. A barlang teljesen sötét. Buddha-szobrok tömkelege.
A túloldali part egyik szikláján koporsó, legenda fűződik hozzá. A két fiú barát és a két lány barátnő vegyes házasságot kötöttek. Jó barátokként éltek, és úgy döntöttek, ha lesznek gyermekeik, egymáséinak fogják nevelni őket. Született egy kislány és egy kisfiú is. Továbbra is szeretetben élt a két család. A fiatalok felserdültek, és egymás iránt tűz lobbant a szívükben. A fiús ház a lányos családot dinnyeszedésre hívta magukhoz. A munka végeztével a segítő családnak nem ajándékoztak a gyümölcsből. Zokon vették. Rosszalló érzésük odáig fajult, hogy lányukat egy másik fiatalembernek ígérték. A szerelmes fiatalok ezután sem éreztek másként egymás iránt. Este találkoztak, és egy barlangban egymáséi lettek. A történtek után a lány öngyilkos lett. Eltűnt a lány, a fiú szíve választottjának felkutatása után indult, és amikor rátalált halott kedvesére, ő is kioltotta az életét.
Ez az ázsiai Rómeó és Júlia történet a koporsó legendája.
Luangprabang a középkor óta az ország fővárosa volt. A
hegyek és két folyó találkozásánál fekvő település idővel kinőtte magát, emiatt
síkvidékre költöztették. A Királyi palota ma Nemzeti Múzeum, ahol 1975-ig élt a
királyi család. Területén ezúttal sajátos szemlét tartok. Imádom a hangtálak,
és a gongok millióegy hangzásvilágú rezonálását. Ezek valahogyan elérik a
lelkemet – már ha egyáltalán van olyanom. Az udvaron rátaláltunk egy másfél
méter átmérőjű gongra. Korát megsaccolni lehetetlenség. Ránk
hagyományozódhatott a középkorból is, száz éves fiatalka is lehet. Mindenesetre
ököllel finoman megdöngettem. Kialakításánál meglepett, hogy a közismert tibeti
gongtól eltérően közepe mintegy 10-
Utazásunk során egyik országból a másikba repülővel jutottunk el. A máskülönben mellékes információ ezúttal kinőtte magát. A vietnámi gép turistaosztálya túltelítetté vált, és csoportunkból öten a businessosztályra kaptunk jegyet. Ilyen osztályon eddig még nem utaztunk a feleségemmel, és ide aligha fogunk dupla áron jegyet váltani. Mindössze egyetlen számomra fontos dolgot szeretnék megemlíteni vele kapcsolatban. Az ülés leghátrább döntött állásában kényelmes fekvőhelynek bizonyult: teljes hátamat ellazult állapotban nyugtathattam rajta, és a fejem is kényelmesen felfeküdt a fejtámaszra. Szerencsére, ülő testhelyzetben is képes vagyok jó nagyokat szunyókálni.