Lehetett volna – pálcatánc (Marokkó)

Múltból a jelenbe. Marokkó fővárosa Rabat. Ennek megfelelően néz ki. Az ultramodern vasútállomástól nem messze található a többfunkciós királyi palota, melynek udvarán percekig gurult a busz. A királyi testőrség és az egyéb más feladatot ellátó csoportok tagjai könnyed lezserséggel készülődtek rutinfeladatukra. Az épületkomplexumban több ezer hivatalnok végzi napi munkáját. Itt tanulhatnak az ország meghatározó jelentőségű családjainak csemetéi mellett a pórnép tehetséges ifjai is. Bentlakásos oktatásban részesülnek, és teljes körű ellátást kapnak. Lakhelyük és az iskola között ingyenesen fuvarozzák őket. Ez a szolgáltatás megilleti a gyermeküket meglátogató szülőket is. Aki itt tanul, bármikor iskolát válthat. Az innen kikerülő végzősök jövője biztosított.

Más téren is nyitott elveket vall az uralkodói kaszt. Ami a jelenlegi királyt illeti. Nagy meglepetésre, lakótelepen felnőtt lányt vett feleségül. Odajárt udvarolni. A vörös hajú, számítástechnikában felsőfokú végzettségű, kimondottan szép nő fiú és leány gyermekekkel ajándékozta meg a férjét. A fiú nagykorú, ő lesz a következő király. Ám időközben elváltak, melynek oka lehetett a király leánytestvéreinek a feleségre való folyamatos acsarkodása, de az uralkodó férfiakhoz való vonzódása is. Az egykori feleség nemzetközi szintű pozíciókat tölt be. Marokkónak terve volt az Európai Unióhoz történő csatlakozás, melynek egyik tárgyiasult formája a gibraltári szorosnál vasúti alagút megépítése lett volna, de füstbe ment terv maradt. Mauzóleum előtt állunk. Kapujánál lovas katonák. Az épület a Covid19 járvány óta nem látogatható, mégis vannak odabent. 9 és 18 óra között a jelenlegi király elhunyt édesapjának, a Koránból az erre kiválasztott személyek felváltva felolvasnak.

Volubilis romvárosba tartunk. Az Atlanti-óceánnal párhuzamos terület Marokkó éléskamrája. Zöldellő földek és olajfaligetek maradnak el mögöttünk. Itt-ott mélyszegénység – összeeszkábált viskók. Az országút mentén a nagy semmiben feltűnik egy-két nejlonzsákot cipelő, szemetet gyűjtő ember. Látjuk, de nem értjük. Kiderült, hogy bárki szedhet szemetet, és ha az arra kijelölt helyen leadja, pénzt kap érte. Mintapéldája a munkára nevelésnek. Az országút mellett juhok, szarvasmarhák és szamarak legelnek felügyelet mellett: anya négy gyermekkel, székre kiültetett öregasszony. Térjünk vissza az országút témára. Marokkóban 2500 kilométert buszoztunk, melyből 50 kilométertől eltekintve, kifogástalan minőségű aszfalton haladtunk. Ha már közlekedünk, essen szó a vasútról is. A gibraltári szorosnál fekvő Tangertől Casablancáig nagy sebességű vonattal is utazhatunk (280 kilométer/óra). Zajlik a Casablancától Marrakeshig tartó szakasz felújítása (190 kilométer/óra). Ennyire nem gyors a buszunk, de megérkeztünk az ókori rómaiak talán legjobb állapotban fennmaradt városához.

A történészek feltételezése szerint Volubilist a punok alapíthatták. Az ókori rómaiak a Földközi-tenger partjaitól akár 300 kilométer mélységben is fejlesztettek városokat. Igen, fejlesztettek, nem újakat hoztak létre. Időszámítás előtt a III. században érkezhettek ide a latinok. A város 200 körül élhette fénykorát. Húszezren lakhatták. Köztársasági rangot kapott Rómától, egyenrangúvá vált vele. Folyamatosan lakott település maradhatott mindaddig, amíg Moulay Ismail szultán (XIV. Lajos kortársa) a közeli pusztában ki nem jelölte Meknes helyét. Az új főváros felépítéséhez szükséges építőkövek egy részét az életet teljes lendülettel élő Volubilisből szállították oda, az épületek visszabontása árán. A XVIII. századig prosperáló kereskedővárosból eddig 40 hektár lett feltárva. Az angol régészek révén továbbfolytatódik a munka. A település egykori gazdagságát jól szimbolizálja az ezer négyzetméter alapterületű villa, fürdővel. Volt itt kupleráj is, ahová a csatából visszatérő katonákat meghívták a rokonok. A szolgáltatóházban kutyacsontvázra találtak. A város életét fedett vízvezeték-hálózat könnyítette. Az asszonyok számára vízfolyásos mángorlót alakítottak ki kőből, ahol a szennyest moshatták. Több tucat malomkő is előkerült. Aki kidolgozta magát vagy degeszre tömte a gyomrát, megcélozhatta a nyilvános vécét. Hogy a dolgukat ráérősen végző, megkönnyebbülésre vágyó polgárok beszélgetését ne érthessék az arra járók, az objektumhoz dalos kedvű békákat telepítettek. A városszerkezet kialakítása megfelelt az akkori elvárásoknak. Ennek egyik példája az épen megmaradt diadalív, amely alatt átsétáltunk. Hosszát nem léptem le, de a fórumra bevezető kapu oldalfalának vastagsága fél méter. Épen maradt oszlopok és kapuboltívek. Élvezettel sétáltunk alattuk, és a kevésbé látványos romok között is. A hely szellemisége erősen megérintett, és nem én lehetek az egyetlen, aki végtelenül sajnálja az élő, viruló város megalomániából fakadó lerombolását. Az ókori Római birodalom egyetlen teljes épségben megmaradt városa lehetett volna Volubilis.

Meknes. Itt lakott és uralkodott az egyik legkegyetlenebb szultán, aki jó eszű, művelt és kiváló hadfi hírében állt. Leszállva a buszról a bazár forgatagában nézelődhettünk. Fadobozból három bűvölésre váró kígyót hengerítettek a kövezetre. Ritkán, de előfordul, hogy egy csörgőkígyó, melyet jelentős summáért vásárolt a gazdája, halálos marást ejt rajta. Az utcai kirakodóvásár, a berber makákókkal együtt is, még csak ébredezett. Beléptünk a kézművesség és a zene műtárgyait bemutató Dar Jamai múzeumba. Ezzel egyben a vaskezű szultán egyik palotáját is megismerhettük. Madárdalos udvar teremtett hangulatot, arab zene fokozta. Vállamról lekaptam a hátizsákot, összeraktam a felvevőt. Odabent népi hangszerek. Figyelmünket mégis a pár perces dokumentumfilm kötötte le. Autentikus berber dalokat hallhattunk. Aligha fogott meg közülünk bárkit is az erőteljes, dallamtalan és kissé fülsértő produkció. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a felvétel egyszerű technikával készülhetett, amelyet standard lapos monitor közvetített.

Újabb célpont felé tartottunk. Matuzsálemkorú, bentlakásos korániskolával ismerkedtünk. Nézegettük-nézegettük a kétszer két méteres cellát, valamint a lőrés nagyságú ablakocskát. Nem bírtuk elképzelni, hogyan láthattak tanulni a diákok. Világítóolaj? Megfogalmazódott bennem a sajátos válasz: először a fejben kell fénynek gyúlnia, a további már csak részletkérdés. Meknes egykori uralkodójáról néhány árulkodó sor. A pusztában építette fel az új fővárost. Ha valahol valamilyen munkálat elakadt, fejek hulltak. Az épülő országközpontot Volubilissel 42 kilométer hosszú alagút kötötte össze. A visszabontott köveket földalatti folyosókon szállították a rabszolgák. Az ókori római romvárosban épen megmaradt márványoszlop tejtestvére, Meknes egyik palotájának bejáratánál magasodik. A 49 négyzetkilométer alapterületű földalatti börtönben harmincezer rabszolga sínylődött. Köztük keresztények is. A rabszolgák fiúgyermekeit kőművesnek kitaníttatta az uralkodó, biztosítva a gigantikus méretű építkezés szakember-utánpótlását. Ám ő egyben hadúr is volt. A tizennégy éves lányoknak házasodniuk és szülniük kellett, mert szükség volt katonára is. Ez az uralkodó állítólag egyszer azt kérdezte, hogy vajon valaki képes lesz-e az ő épített művét lebontani? Ötvenöt év uralkodás után kiderült. Lett. Mégpedig a fiai meg az unokái. Emiatt a semmiségért kellett elpusztulnia Volubilisnek. Megkérdeztem az idegenvezetőtől: kit tartanak kiemelkedő történelmi személyiségnek a marokkóiak? Megvonta a vállát. Meknesben megkaptam a választ. Pénteken a mauzóleumban a szultán sírja előtt a Koránból népes baráti férfitársaság verseket énekelt – a szenthelyet, az uralkodó igazoltan egyenesági leszármazottja üzemelteti és felügyeli. Tehát mindegyik királyi városnak megvan a településhez köthető kedvenc történelmi alakja.