Második útján fedezte fel – zöldgalléros pipázó (Guadeloupe)

Földrajzi ismeretemben fehér foltként volt jelen az egyenlítőtől 1807 kilométerre északra, az Atlanti-óceán és a Karib-térség találkozásánál fekvő trópusi sziget, Guadeloupe. A két fő sziget Grande-Terre és Basse-Terre. A széttárt szárnyú pillangóra emlékeztető két földterületet a legkeskenyebb pontján, az 50 méter széles Rivière Salée-szoros választja el egymástól, melyeket közúti híd köt össze. A fő szigetek közvetlen közelében lelhető fel a kis Marie Galante, La Désirade és Îles de la Petite Terre szigetek, valamint az Îles des Saintes egyetlen pontján lakott szigetcsoportja.

A területet második útján fedezte fel Kolumbusz Kristóf, amely 1946 óta Franciaország tengerentúli megyéje, előtte évszázadokon át gyarmata. Párizs Orly repülőteréről közvetlen Air France járattal a 7000 kilométerre lévő sziget 8:28 alatt érhető el.

A Budapestnél háromszor nagyobb területű, és mintegy négyszázezer lakosú Guadeloupe két meghatározó szigetének arculata jelentősen eltér egymástól. Míg Grande-Terre szelíden hullámzó dombokkal, történelemmel átitatott településekkel és álomszerű öbleivel csábítja a látogatókat, addig a Basse-Terre vadregényessége a természet iránt vonzódó emberek számára csúcs: aktív vulkán, átjárhatatlan ősrengeteg, lábat földbe gyökereztető zuhatagok, védett tengeri területek. Nemcsak emiatt vált fordulatossá és élménydússá utazásunk, hanem a repülőjegyek beszerzését követően, a magyar fapados Párizsból Budapestre tartó járatának számunkra elsőre kedvezőtlen időpont módosítása miatt is.

Míg ereszkedő gépünk kereke betont fog a leszállópályán, addig pár szót ejtenék a múlt és jelen, ezúttal igazságot osztó viszonyulásáról. A karibi szigeteket mintegy kétezer éven át a békés természetű arawak indiánok lakták, majd egy agresszívebb törzs, a karibok foglalták el. Ezt követően, az újvilágot elérő első európai hajó farvizén, a Karibi-szigetek partjainál sorra horgonyt vetettek a gyarmatosító szándékkal érkező fehérek. Nyugat-Afrikából hamarosan behajózták a rabszolgáknak szánt feketéket, akiknek sokadik leszármazottjai ma már az Európai Unió polgárai. Guadeloupe lakosságának 95 százaléka sötét bőrű.

A megyejogú szigetre Franciaország tengerentúli területeinek sorba vétele közben találtam. Vele kapcsolatban néhány általánosságban megfogalmazott netes cikkből tájékozódtunk Katival. A Google Maps emberkéje nem volt léptethető. Utazásunkkal lényegében fejest ugrottunk az ismeretlenbe.

A nemzetközi légikikötőtől a fővárosba (Pointeá-Pitre), a Bergevin központi buszpályaudvarig közlekedő AE 5-ös járatról előzetesen nem volt ismeretünk. A fővárosból a 105-ös expresszjáratot vettük igénybe, a Basse-Terre sziget központjának számító, ugyanolyan nevű városba való eljutáshoz (távolság 60 km, menetidő 01:30, menetjegy ára 3 euró). A hétköznap megszokott menetrend hétvégén borul. Szombaton délután két járat kimarad. Vasárnap összesen három járat közlekedik, kora délutántól egy sem. Aki repülővel vasárnap délután érkezik a fővárosba, Basse-Terre városba csak taxival utazhat (100 euró). Fontos, hogy a francia települések neveit érdemes papírra leírni, és ne próbálkozzunk fölöslegesen azok „franciás” kiejtésével. A szerencse kiszámíthatatlan. Esős időben a szállásig eljutás érdekében sikeresen stoppoltunk.

Néhány nappal később, az országúton hátunk mögül érkezve, ugyanaz a fekete-fehér pár fékezett le mellettünk, és fejükkel a hátsó ülés felé intettek.

Guadeloupén belül a szigetek közötti közlekedés alapja a menetrend szerint közlekedő hajójáratok (összesen négy kikötő van), melyekkel Les Saintes, Marie Galante, Îles de la Petite Terre, valamint La Désirade-szigetek is 40 perc és 2 óra között elérhetőek. A Petite Terre és a Grand Culde-Sac Marin-szigetecskék (Carêt, Fajou, l’îlet Blanc, la Biche) egynapos kirándulások célpontjai lehetnek.

Két egymástól eltérő dolgot is tisztára mosott fejemben az utazás. Az egyik az időjáráshoz kapcsolódik. Április végén és május elején tíz napot töltöttünk a szigeten, ahol tavasszal hullik a legkevesebb csapadék. Minden nap hosszabbrövidebb ideig, váltakozó intenzitással többször is eleredt az eső. A tovaúszó fekete fellegek után ragyogott a nap. Meleg eső, pára és napsütés. Ezek után csodálkozhatunk-e a 130 centiméter hosszú és 60 centiméter széles falevélen? Netán a páfrány levelének 230 centiméteres hosszúságán?

A növények levelei jellemzően sötétzöldek, vastagok, kemények. Felületük gyakran „lakkozott” tapintású – a magas UV-sugárzás elleni védelem miatt (felhős időben is érdemes sapkát húzni). Az éves napi hőmérséklet 23-33 Celsius fok. A páratartalom telített. Meglepő-e, hogy ilyen időjárási körülmények mellett a pálmafás és lombkoronás erdők átjárhatatlanok. A szállás udvarát beterítő pihepuha pázsit az emberi talp legmegbízhatóbb kényeztetője. Ha esik az eső, magunkra húzhatjuk a pelerint, de perceken belül csuromvizesek leszünk alatta. Ha nem, akkor az eső áztatja el a ruhánkat. Kezünkbe kaphatjuk az esernyőt, de akkor a magas páratartalomtól nedvesedünk át. Lábra vízálló, szellős papucs ajánlott.

A másik felismerés az eltérő bőrszínű emberek párkapcsolatára vonatkozik. Mivel minden család újszülöttje őslakosnak számít, valamint francia kulturális környezetben és francia identitással nő fel, továbbá a gyermekkori emlékek is közösek, ezért az eltérő bőrszín aligha lesz kizáró ok közöttük. Amennyiben hívők, a keresztény egyház a közös ringató bölcső. Ez másként esik meg Franciaország kontinentális területén. Ott a feketék egy része szegregált vagy újonnan érkezett bevándorló is lehet. Így az eltérő kulturális indíttatás, a nemek eltérő megítéléséből fakadó normalitásbeli problémák, és az eltérő vallás komoly gondokat hozhatnak felszínre a párkapcsolatban.

Buja és trópusi jellege miatt kiemelném Basse-Terre Nemzeti parkjának növényvilágát. Háromféle természeti élőhelyből tevődik össze: a trópusi esőerdőből, a tengerparti területből és a mangrovemocsárból. A trópusi erdőben többféle vegetáció él a terület tengerszint feletti magasságától függően. Az alacsonyan fekvő régióban olyan fákkal találkozhatunk, mint például a mahagóni, a paliszander vagy a karib akác. Ezeket a területeket földművelésre is használják, így banán, kókusz vagy más élelmiszerek megtermelésére. A 300–1000 méter magasságon fekvő sűrű és nedves erdő a park központi zónájának 80 százalékát uralja. Hórihorgas 30–35 méter magas fák – ilyenekkel mi nem találkoztunk – például szelídgesztenyefa, a kisebb, 6–10 méteres fák, például leander és a 10 méternél alacsonyabb növények, például cserjék, fűfélék, harasztok. Továbbá a broméliafélék, a filodendronok, orchideák és liánok. Ezer méter felett magaslati erdő szökken szárba. A magas páratartalom és a közel állandó felhőzet miatt itt alacsonyabbak és kevésbé pozsgásak a növények. Tengerparti terület. A vegetáció itt nehezebben fejlődik a levegő és a talaj magas sótartalma, az erős napsütés, valamint az akadálytalanul támadó szél miatt. A leggyakoribb fajok a tengeriszőlő és a körtefa. A mangrove egy olyan tengerparti erdő, amelyet időszakosan elönt az édes vagy sós víz. Guadeloupén jelentős nagyságúak, mert a korallzátonyok megvédik az erőteljes nyílt tengeri hullámoktól.

Gyakran találkozhatunk kiterjedt banánültetvényekkel. Néha 12 méter magasra is megnő a fa. Valójában nem egy fa, hanem egy lágyszárú növény. Nincs törzse, hanem egymásra helyezett nagy levelei, hogy függőlegesen tartsa. Egy óriási póréhagymához lehetne hasonlítani. 80 százalékban vízből áll. Guadeloupén a banán a gazdaság létfontosságú terméke (a banánfürtökön látható műanyag csomagolás védelmet nyújt a rovarok, betegségek és a rossz időjárás ellen).