Megtörve zokogott – csontsorminta (Portugália)
Ennél csak jobbra sikeredhetett a több mint ötórás nemzeti parkos kirándulás. A befutó hajó láttán nem tapsikolt örömében Kati: erősen kritizálta a nap elleni védelem teljes hiányát. A katamarán elejében menetiránnyal szemben mint-egy tízen foglalhattak helyet. Hátuk mögött, a napszemüveget viselő ötvenes, Oska névre hallgató kapitány állva kormányzott. Mi pedig, további tízen, a hajó két oldalában a víznek háttal ültünk. Való igaz, nyáron biztosan meg lehet pusztulni rajta. A kék vizű főcsatorna sok-sok futballpálya szélességű. A programban három sziget felkeresése szerepelt. Útban az első felé, a járművet hirtelen megállította a kapitány, majd hátramenetbe kapcsolt. Halászbárka mellett ringatóztunk. A hálók mestere kezében háromkilós octopust tartott diadalmasan: a vendéglők étlapján kalamári néven szerepel. Mindennaposnak gondolt sikerének mi is megörültünk, aztán már repesztettünk is az elektromos meghajtású járművel. Az óceán felé tartottunk. Nyakunkba folyamatosan kaptuk a vízfröccsöt. Okát csak a partraszállást követően értettem meg: a hajót erős lendülettel a homokpadra futtatta fel a kapitány. A jármű orra nem a megszokott „V” alakú volt, hanem mint egy deszka. Ennek megfelelően, a hajó elejéből a szigetre le kellett ugrani.
Megérkeztünk a fehér homokos Deserta-szigetre. Az érintetlen természeti környezetet egy rövidke fapallós tanösvény, és egy strandolási cikkeket is kölcsönző vendéglő írja felül. A két kilométer hosszú sétányon a terület töredékét lehet bejárni. A homoktenger egyhangúságát néhány telepes növény oldja. A strand irányába tartva erős bazsalikomillat csap az orrunkba. Belegondolva a rekkenő augusztusba, itt még a napernyők oltalma alatt is merő kínlódás lehet az időzés. Szikrázó napsütés, strand. Változó hevességű tajtékok vetődnek a partra. Tömegjelenetnek nincs nyoma. Az utastársak egyike nyakig mártózik a vízben. Háromnegyed óra nem nagy idő szigetfelfedezésre. Arra viszont megfelelő volt, hogy az óceán felé eső végéből megpillanthassuk a következő úti célt, világítótornyostól. Érdekesen alakult az indulás. A hajó tompa orrában ülő utasokat megkérte a kapitány, hogy álljanak fel, majd lépjenek hátra szorosan a hajókormány elé. Ekkor hátramenetbe kapcsolva, lehúzatta a vízi járművet a homokos partról.
Farol-szigettel ismerkedünk. Első látványossága az 1851-ben épült világítótorony. Meglepetésre, zárva. Nem remélt látványvilág követte. Mintha a Karib-térség egyik szigetén lennénk: az egy szem utca két oldalában fehér apartmanok, szemgyönyörködtető vegetációval körbevéve. Két büfé áruválasztéka várt vevőre. Egyik előtt másfél méter magas virágzó kaktusz. Az utca elején a fülkéből kompjegyet árusító hölgy készséges: a téli menetrendben napi négy járat szerepel. Belőle levontuk a hátizsákos következtetést: lehetőséget ad a napi bevásárlásra. Megállva a sziget óceán felőli végében, a dugóhúzó alakú hullámtörők tömegjelenete fogadott. A nyílt víz felől érkező habokat csak tompítani képesek. Lelkes hangulat kerített hatalmába bennünket. Megfordult a fejünkben, hogy nem is lenne olyan rossz hely egy januári időzésre. Nem szeretünk utolsóknak érkezni a találkozási helyre, visszafordultunk. Indít a kapitány. Homokpad mellett szeljük a habokat. Egy helyen szögesdróttal lekerített terület. Valamit mesél róla, de mondókájából semmit nem vagyunk képesek kibogarászni. Egy sirály hirtelen víz alá bukik, majd csőrében hallal tovaszáll – ezt már értjük.
Culatra-sziget. Három, minden lemezborításától megfosztott traktor látványa fogadja a partra lépő utast: egyik mögött utánfutó. Míg az első település lakatlan volt, a másodikon apartmanszállások, addig ezen a szigeten kisebb falu. A megélhetés fő forrásai az idegenforgalom és a halászat lehetnek. De nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy bár idáig hosszasan szeltük a habokat, de nem is olyan messze, a szárazföldön magas lakóházak. Fedezzük fel a települést. Lakóépületből kialakított templom szolgálja a hívek lelki békéjét. Az iskoláskorú gyerekek helyben okosodhatnak. A központi vendéglő csurig német turistával: fogy a sült hering, nyomatéknak néhány pofa sör gurul utána. Már csak a bent uralkodó hangzavar okán is nehéz lett volna eltéveszteni a helyet. Mi a helyiek törzshelyének számító csendes ivóba tértünk be. Két üveg két deciliteres helyi sört fogyasztottunk el a hátsó kiskertben. További említésre méltó látnivalóra nem találtunk a településen. A kétórányi szabadidő a program hosszának értelmetlen kitolását célozta – sima átverése a turistának. Túlsétáltunk a falucska házain. Árnyékos kőpadon foglaltunk helyet. Gyerekcsapat érkezett nagy reménnyel. Egyikük kezében vízzel teli zacskó. A kiskamasz már mutatta is a négytenyérnyi nagyságú, kerek alakú halat. Árát 1 euróban jelölte meg. Kati döbbent arckifejezése láttán – nem eszi a halat – ifjonti kereskedői hevülete jégbe fagyva, tenyerével gyorsan nyakon csapta a ficánkoló portékát. Az öt fős banda tagjai, bár egy kupacban tolongtak ideoda, mégis ordítozva beszélgettek egymással; a farói óvoda udvarán a kölykök is ugyanígy tettek. Katamaránra szálltunk. Közeledtünk a városi kikötőhöz, amikor a kapitány a kezében tartott adományládára hívta fel az utasok figyelmét. Mivel többször is megfordultam a Tiszató tágabb környezetében, ezért bizton állíthatom, hogy a helyi lagúna hazai változata hatványozottabban gazdagabb és látványosabb természeti környezet.
Emberi vonatkozású tanulsággal is szolgált a nemzeti parkos program. Fekete turbánt viselő indiai férfi és egy harmincas, fehér, európai kinézetű hölgy is részét képezték az utasoknak. Párt alkottak. A formás nő mindvégig kétrészes fürdőruhát viselt. Az első szigetnél a leszállásban kezének kinyújtásával segítségére lett a kapitány – aközben jól megnézte. A parton hideget-meleget kapott fejére a hölgy – hevesen kiabált vele a turbános. Amíg itt tartózkodtak, elöl ment a nő, lemaradva követte a férfi. Miután hajóba szálltak, továbbfolyt az egymás közti durcáskodás. A második kiszállási ponton csak annyit változott a helyzet, hogy séta közben nagyobb volt a fizikai távolság közöttük. A harmadik sziget meghozta a végkifejletet. A falu vége felé, amikor elsétáltunk mellettük, heves szócsata zajlott közöttük. Miután a településen túlról visszafelé tartottunk, már megtörve zokogott a gyengébb nem tagja. A hajóban pedig már nagy megelégedettségben kéz a kézben ültek egymás mellett.
Egy különleges látnivalója van Farónak: a Csontok-kápolnája.
Bizarrul hangzik a neve, a valóságban is az. Az Igreja do Carmo Faro északi
részében található,
A kápolnát magába fogadó gótikus stílusban épült Szent Ferenc-főtemplom három részre oszlik. Alapja 18,7×11 méter. Falai közé a fény kis nyílásokon keresztül szüremlik be. A belső teret és boltozatokat reneszánsz, valamint barokk festmények élénkítik. Témájuk összefügg a halállal: túlnyomó többségük Jézus kereszthalálának különböző stációit jelenítik meg, illetve a keresztről való levétel utáni eseményeket. Megérkeztünk a kápolnához. A teljes belső falazatot a boltívvel együtt, 2×4 méter alapterületen és négy méter magasan csontokkal, valamint koponyákkal rakták ki. Becslések szerint 1250 csontvázat, vagy más megközelítés szerint 5000 emberi csontot építettek be. Sormintákba rendezve készült el a belső dekoráció: egy sor függőlegesen elhelyezett csontsort vízszintes koponyasor zár – így ismétlődik egészen a mennyezetig. Az oldalfalakat 1,7 méterig átlátszó műanyagfal védi. Mivel két koponyacsontot is megsimogattam ujjammal, ezért ketten is visszavárnak ide engem. A kápolna aljában tizenegy feliratozott kriptafedél emlékeztet percnyi fontosságunkra. Az udvarban egy külső csontoltárt is felépítettek – erősen hiányos állapotban maradt ránk. A szerzetesek úgy gondolták, hogy a csontok ilyen formában történő felhasználása egyben megoldást jelenthet a túlzsúfolt temetők problémájára is. A díszítő elemek egyszerű halandó emberektől származnak: leprások, csatában elesett katonák. Szerintem is jó ötlet volt a Ferences rendi atyák elsőre meghökkentő elgondolása.