Megunta a rabszolgasorsot – Vasa (Stockholm)

Másnap szép napos időben körbe gyalogoltuk a szigetet. Két, de egyazon meglepetés várt ránk. Elsőnek az 1888-ban vízre bocsájtott három árbócos vitorlást pillantottuk meg. A parton lévő tábla szerint angol gyártású jármű. A sziget másik oldalán egy két árbócos. Ez is kifogástalanul nézett ki. Valószínűleg bérelhetők, de erre utaló kiírással nem találkoztunk.

A Nemzeti múzeum kapcsán az óvatos tárlatlátogatás mellett döntöttünk. Ez annyit jelentett a gyakorlatban, hogy csak az alsó szintet jártuk be, amelynek termei ingyenesen látogathatók. Nem feltétlenül a belépőjegy ára miatt tettünk így, hanem az emberi agy befogadóképességének határa miatt, és az újdonság erejével aligha ható közszemlére tett tárgyak miatt. Ember nagyságú gipszszobrok, moziterem. A festők életéről szóló rövidfilm végére érkeztünk meg a nézőtérre. Kortárs japán rövidfilm következett. Kati mesélte a látottakat, én pedig a kusza jeleneteket megpróbáltam egésszé összerakni – totál kudarc lett a vége. Az éjszakában komor várkastély, egyik ablakában erős fény gyúlt. Rózsaszínben dekoratív japán hölgy jelent meg rángatózva. Később a kőkorláton lesiklott, majd már egy lépcsőn ült. A következő kockán egy fekete zsákból bújt elő. Mindvégig nem százas benyomását keltette. A végén beleült egy székbe – itt a vége, fuss el véle.

A svéd főváros kihagyhatatlan látnivalója a Vasa múzeum, de ugyanilyen a Nobel-múzeum is. Egyemeletes épület, közel a Királyi palotához. Fali és asztali tárlókban a Nobel-díjasok által a múzeumnak ajándékozott tárgyak. Az egyik személyes, míg a másik utalhat a tudományágra, amelyben kiemelkedő érdemet szerzett az illető. Nem évszámok szerint sorolódnak a kitüntetettek, hanem csoportosítva. Több érintőképernyős monitor segíti a tájékozódást. Aki nem érti a választható nyelvek egyikét sem, marad az audio guide. Ha ez sem segít, marad a tárgyak szemrevételezése. A monitoron a Nobel-díjasoknak nem a fényképe jelenik meg, hanem tusrajzuk. Három magyarra találtunk. Karikó Katalin a kutatómunkája közben használt pipettáját ajánlotta fel. Az idők folyamán valamikor a puskaport is feltalálták. Ha jól belegondolunk, szerteágazó felhasználási módjai alapfontosságúakká váltak napjainkra. Önmagában egy tárgy se rossz, se jó. Ez éppen attól függ, hogy ki mire használja. Svédországba érkezésünk napján a helyi tévé esti hírműsorából értesültünk róla (Rapport), hogy a főváros környékén családi házas környezetben pokolgépet robbantott egy húszas éveinek elején járó arab nő. Pár nappal később a belvárosi sétánk során egy ilyen korú nőt megbilincselve rendőrautóba ültettek. Közelében egy másik rendőr fiatal arab férfivel beszélgetett. Távolabb, az utca mindkét oldalában, kommandósok négy fős csoportja tartózkodott. Lehet, hogy jókor voltunk jó helyen.

A belvároshoz tartozó Södermalm-sziget domborzatilag a legváltozatosabb. A buszmegállóba kihelyezett nagy méretű turistatérkép segítségével próbáltunk tájékozódni. Szavunkra felfigyelhetett a közelünkben padon ülő hölgy, mert megszólított bennünket. Hosszas beszélgetés kerekedett belőle. Húga után már másodjára tért Svédországba dolgozni. Cigány származásúnak vallotta magát, de nem látszott rajta. Értelmes arcú asszony, választékosan beszélte a magyar anyanyelvét. Tizenhat évesen elsírta magát, amikor megkapta a munkakönyvét – azóta is megbecsüli a munkát. Amikor ráfizetésessé vált az ivó, fel kellett adnia délsomogyi vállalkozását. Nem segélyért állt sorba, hanem közmunkát vállalt. Három gyerekét taníttatta. Egyik diplomás lett, a másiknak is keresett szakmája van. Másodjára akkor jött el otthonról, amikor a dohánybolt tulajdonosa arról panaszkodott neki, hogy az ő alkalmazotti fizetésénél kétszer nagyobb összeg nem áll rendelkezésére költőpénznek. Megunta a rabszolgasorsot. Bár alapfokon beszéli az angolt, de ez nem mindig elég a svédeknél. Takarítást vállalt. Másfél év várakozást követően, az önkormányzattól 33 m2-es új lakótelepi bérlakást kapott, amelyet élete végéig igénybe vehet. Havonta átlagosan 2300 eurónak megfelelő helyi pénzt keres tisztán. Jövedelmének negyede a rezsi. A megmaradt pénzből annak ellenére is kényelmesen megél, hogy az utolsó tíz évben, a tömeges bevándorlás következtében, mintegy 10 százalékos áremelkedés következett be. A no-go zónák valóságosak, de már jobban megszűrik a harmadik világból érkezőket. A másság elfogadásának bajnokának nevezte a svédeket. Nyáron egy hónapra hazalátogat. Sokan árulónak tartják az otthon maradottak közül, de ő csak mosolyog rajtuk, nem törődik velük. Egyik gyerekét is kapacitálja a jobb élet reményében. Az otthoni helyzetet több mint siralmasnak tartja – a ferihegyi repülőtéren ugyanígy nyilatkozott egy huszonegy éves szabolcsi lány. Azt az egyet sajnálja, hogy amikor visszatért Magyarországra, nem újította meg a lejáró svéd személyi számát. Mint elmondta, azt a legnehezebb visszaszerezni. Anélkül jóformán moccanni sem lehet: nem nyithat bankkártyát, nem vásárolhat mobilt. Meleg szívvel búcsúztunk el egymástól.

Erre a napra már csak a sziget sétálóutcájára maradt idő. A vendéglők külső falával párhuzamosan magas padok húzódnak. Ide települnek le a fogyasztó vendégek: estére felhajtják a padok ülőfelületét, és lánccal lakattal lezárják. Talán nem azért tesznek így, hogy nehogy leüljenek rá, inkább a hajléktalanok miatt, mert ilyen élethelyzetű emberekkel is lehet találkozni.

Másnap folytattuk a szigettel való ismerkedést. Az ominózus buszmegálló közeléből lifttel egy szikla tetejében lévő magaslati átjáróig utaztunk. Odafentről ráérősen szétnéztünk, majd a zárt tetejű vendéglőn áthaladva (a Sony irodaház legfelső szintje), a vele szemben lévő átellenes magaslati pontig, egy hídon elsétáltunk: A felüljáró alatt főútvonal húzódik. Macskaköves utcába érkeztünk, ahonnét kisebb kaptatót követően, tágas teraszú zsúfolt vendéglő lett a végállomás: innen is panoráma tárult elénk. Hátraarcot követően lefelé tartottunk. Errefelé is a megszokott négy-öt emeletes lakóházak, aljukban üzletek. Kimondottan hangulatos környék, aki erre jár, ne hagyja ki.

Gyalogosan hatodiknak a Langholmen-szigetet kerestük fel. Eredetileg itt szándékoztunk megszállni, de elutazás előtt kedvezőbb ajánlatot kaptunk. A természet eldorádójaként jellemezhetném a szigetet. A parkokon túl fészernyi méretű színes házikók, virágos kerttel. Mint a mesében: Manófalva. 1869-től egy börtön működött itt, amely jelenleg múzeum, szálloda és hostel. Igen, itt szándékoztunk megszállni, mégpedig egy cellában. A szűk térben emeletes vaságy várt volna ránk, meg kisebb ablak, a szabadulás reményét sugározva. Aki ennél kevésbé romantikus időzésre gondol, annak ajánlhatom az emeleti szállodát. A jelentős kiterjedésű épületkomplexum teljesen jó állapotban mutatkozik, a centrumtól órányi gyalogos távolságban. Aki kilép a főbejáraton, és van egy perc szabadideje, az máris a strandon találja magát. Csak az idill jelzővel illethetem. Fás környezet, lassan mélyülő kristálytiszta víz. A vele szemben lévő szigeten zöld lombtenger borul a víz fölé. A látképet kis házak színesítik. A gyerekeknek dobozban játékok, kedvük szerint. A dús zöld gyepre is letelepedhetünk, meg asztal padokkal helyre is. Vízi eszközök bérelhetők. Kissé távolabb parányi söröző.

Ez minden. Augusztus elején a víz hőmérséklete partközelben 16–20 fok lehetett. Szélében egyévestől hatéves korig gyerekek lubickoltak, jókedvűen. Több fiatal hölgy tartott a habokba: a vízbegázolást követően csendben váltottak úszásra. Nem így az egyetlen férfi, aki a víz hidegétől panaszosan felkiáltott.