Mire megkukult – renitens szemeteszsák (Azerbajdzsán)

Hajnalok hajnalán a fapadosokat fogadó 2-es bakui terminálra megérkeztünk a feleségemmel. Mivel a szállást déltől lehetett elfoglalni, és az első reptéri busz 6-kor indult, ezért átsétáltunk az attól 5 percre lévő fényes, világos és kifelé dőlő üvegfalú 1-es terminálra. Mennyezete rácsos, hatszögletű lámpatestek bújnak meg közöttük. Formatervezett, mákgubóra emlékeztető pavilonok az emeleten. Az utastájékoztató-tábla szerint innen például Perm, Novoszibirszk és Vlagyivosztok irányába is tovább lehet utazni.

A 6 és 23 óra között közlekedő, félóránként induló reptéri busz az 1-es terminál elöl startol. Menetideje 30 perc. Bakui Card kártyával vehető igénybe, amely az egyes terminál előtt lévő automatából megvásárolható. Kialudtuk magunkat, kisütött a nap. Buszra szálltunk, irány a főpályaudvarnál lévő végállomás.

Az aszfaltcsíkot mindkét oldalról gondozott füves terület övezte. Fű, bokor és fa, katonásan sorakoztak egymás mellett. A távolban a családi házak és a szalagházak világa mellett feltűnt az 1980-as nyári olimpiai játékokra felhúzott stadion körvonala is. Tornyos és ablakos imitációjú, hosszasan elnyúló téglafal, a városba vezető országút mentén: csupán dekoráció lenne? Errefelé az eldobott szemetet ki kell találni még.

Már az elején leszögezem, nem tucatváros az azeriek fővárosa. Szembetűnő, ahogyan a száz évnél régebbi épületek és a Szovjetunió idejében épített lakóházak, a szénhidrogénmezők bevételéből megépült, modernitást sugárzó épületek egymással harmonikusságot árasztva, változatos utcaképet alkotnak. Dübörög a járműforgalom, de Zsigulit, Zaporozsecet vagy Zil típusú teherautót még nagyítóval se keressen senki se. Kockalámpás Ladából is csak kettővel találkoztunk. Két autószalon is árulkodik a változás mértékéről: Ferrari, Bentley.

Szűkebb belvárosnak a főpályaudvar és az óváros közötti területet azonosítottuk be. Fő tájékozódási ponttá a területet kettészelő Bülbül utca vált, amely levezet a promenádhoz. Az egész nem nagyobb néhány km2-nél. Az indokolatlanul sok aluljárón túl, a járda szintjét lépten-nyomon megtörő le és fel irányú lépcsők, valamint a rámpák folyamatosan keresztbe tesznek a nézelődésnek. Ha valaki bármilyen okból megállna egy-egy minisztérium épülete előtt (gépfegyveres rendőrök vigyázzák), ne lepődjön meg, ha gyors továbbhaladásra intik. Küllemre tip-top épületek között sétálunk, de nem árt egy-két kapualj mélyén az udvarba benézni. A sétálóutca emeletes házának udvarában szemétkupac. A lakók hokedlin üldögélnek. Másutt a belső udvar a szovjet időket konzerválta, mintha azóta nem történt volna állagmegóvás, felújítás.

Aki a politika világában és annak környezetében, illetve az olajiparban keresi a betevőre valót, annak itt sincs anyagi gondja. A bérből és fizetésből élők kétféleképpen szegények. A bakui átlag munkavállalóhoz képest a vidék, de legfőként a falvak népe csóró. Az országban a havi átlagjövedelem 350 euró. Hogy a fővárosban csak egy hajléktalannal találkoztunk, aki lépcső aljában húzta meg magát, az csak az erős rendőri jelenlétnek köszönhető. Tenyerét tartó emberrel nem futottunk össze. Utcazenész csak aluljáróban lépett fel, előtte kalap. Engedéllyel tartózkodhatott odalent. Voltak olyan napok, hogy a belváros utcáin 50 méterenként párosával vagy négyesével posztoltak a rendőrök. A biztonság garantált. De egy város tényleges közérzetét vajon nem inkább a jelenlétük nélküli rend jelentené?

Nehéz lenne eldönteni a turistának, hogy a fővárosban a rendőrség, netán a kertészeti vállalat-e a nagyobb foglalkoztató. Baku olyan érzetű várossá vált számunkra, amelyben a parkok területe és a lakóterületek nagysága, némi túlzással azonosak. A zöld oázisok az általunk megismert városrészeket lépten-nyomon jellemezte. Kár, hogy a fűre lépni tilos kitétel, errefelé szigorúan betartandó szabály. A parkok mérete széltében és hosszában száz méterekben adható meg. Napi rendszerességgel gondozzák a kertészek. Munkaerőből nincs hiány. A promenádon az esőzés után rálépéskor a kőlapok között sáros víz bugyogott fel. Ketten fűzfaseprűvel söpörték félre a vizet, a harmadik a főnök volt. A nagy fokú precizitáson is akadt folt. A járdák sok helyütt elhanyagoltak, máshol a térkövek kilazultak. Azerbajdzsán kirakatában Baku parkvárosként jelenik meg. Témazárónak egy naturális feketefehér szociofotó: két fa közé kihúzott kötélre a háziasszony tisztára mosott ruhákat teregetett.

Legyen szó férfiról vagy nőről, alacsony termetűek az azeriek. Magasságuk 170 centiméter körüli, testsúlyuk magasságukhoz arányos. Európai öltözetet viselnek, de láttunk talpig feketébe öltözött nőket is. Mivel az indiai turisták után lélekszámban az arabok következnek, ezért a talpig fekete ruhában látott hölgyek mindegyike lehetett akár külföldi is. Munkaidő végeztével csurig telnek a belvárosi utcák, de vasárnap talán még annál is többen mutatkoznak. Az első napokban többször is angolul és oroszul feltett útba igazító kérdéssel fordultunk az utca emberéhez (kevesen beszélik az angolt, az oroszt szinte mindenki érti). Gyakran ránk sem bagózva mentek el mellettünk, máskor készségesen álltak rendelkezésünkre. Egy alkalommal, miután egy hölgy észrevette, hogy a megszólított azeri nem tud vagy nem akar segítségünkre lenni, odalépett hozzánk és angolul pont került a kérdés végére.

Utazásaink során, Kati akaratának megfelelően, az elutazás előtt első ízben Azerbajdzsánban regisztráltunk konzuli védelemre. Második nap személyesen felkerestük a szolgálatot. Első fontos eredménye lett számunkra, hogy az azeri vízum csak egy belépésre jogosít fel.

Maradjunk továbbra is az óvárosban. A vérzivataros történelmi időket szerencsésen túlélve, jó állapotban maradt fent, a szinte teljesen épp várfalú, dombra épült terület. Képzeljünk magunk elé egy kerekded alakú óvárost, amelynek középpontjában magasodik a Sirvan Hasas-palota. Körülötte, a labirintusszerű sikátoros utcaszerkezetben, sárga homokkőből épült házak. Lombos fák, bokrok és lépcsők mindenhol. Nem csak madártávlatból hangulatos a város eme büszkesége, hanem a macskaköveket róva is. Hotelek, motelek, utcai árusok és a vendéglők mellett néhány lakóház is akad még. Nem csak a vendéget fogó éttermi alkalmazott várakozik az utcán, hanem az alkalmi idegenvezetőnek felcsapó, angolul is beszélő, nemtől független fiatal. Egész Bakura jellemző, hogy az utcafronton csak a hotelek vannak táblával jelezve. Az azoknál alacsonyabb kategóriájú szállásokat jóformán csak hely beazonosításra alkalmas eszközzel lehet megtalálni. Aki magánszervezésű úton jár Azerbajdzsánban, a szállásfoglalás terén legyen körültekintő. Könnyen érheti kellemetlen meglepetés, elsősorban a kapzsi tulajdonos miatt. Vallását mindenki szabadon gyakorolhatja. Számomra mindig kellemes hangulatot teremt a müezzin imára hívó éneke. Aki 12:35-kor itt vagy a közelben tartózkodik, kiválóan hallhatja a hangszórókból megszólaló éneket.

A mindenkori muzulmán hitű uralkodó palotájában tartózkodunk. Épületen belül és azon kívül is, akár jelentős szintkülönbségek nehezítik a közlekedést. A múzeumban régi kardok és tőrök, nagy méretű szőnyegek, de összességében vajmi kevés tárgyi emlék utal a múltra. Ekkor még nem lehettünk tisztában vele, mint az utolsó napokban a Nemzeti Galériát végigjárva (magyarországi kisvárosi intézmény), hogy az ország alig rendelkezik történelmi korú tárgyi emlékkel: a Szovjetunió idejében a tagköztársaságokból Moszkvába begyűjtve mutatták be azokat (aztán ott is maradtak). Ami van, arra viszont nagyon odafigyelnek. A lekövezett udvaron lévő méter magas állványzaton nyugvó kőfaragásos leletek fölött plexi tető. Körülötte lombos és pálmafák, virágzó bokrok. Külön épületben hat kőkoporsó. A mecset tornya nem látogatható. Összességében hangulatos, korát megidéző épületegyüttes. Udvarán leülve gyorsan megfeledkezhetünk a 21. századról.

Közelében a Szűztorony. Kívülről három épület benyomását kelti. Első emeletére fémlépcső vezet fel, utána szűk kőlépcső a tetejébe. Útközben keskeny lőrés és kitekintőnyílás, valamint jelentéktelen tárgyi emlékek. Ide nem mentem fel. Kati utólagos véleményére hagyatkozva, elég kívülről megnézni.

A Karavánszeráj pechünkre renoválás alatt állt. Mellette réges-régi működő kőkút. Előtte, osztályfőnökük körül általános iskolások csoportosultak. A pedagógust oroszul kérdeztem valamiről. Egyik tanítványához fordult segítségért, aki kérdésemet pergő nyelvvel megfelelte. A végén megkértem, hogy ne beszéljen olyan gyorsan, mire megkukult. A középkori fürdő épületében ajándékbolt. A járófelületbe üvegbetekintőt építettek. Alatta a méter mélyen lévő régi kőmedence romja. Mellette ásatás során feltárt kőemlékek, valamint filagória. Az óvárost a dupla kapun át elhagyva, pár perc sétára a Kaszpi-tenger öble várt ránk.