Muszlim nő napozott mezítlábasan – füttyögő (Törökország)

Újabb napra ébredtünk. Sultanhani karavánszeráj. A XIII. században a szeldzsuk időkben épült szálláshely biztonságos időzést nyújtott a karavánoknak. A falak között elférhetett ötven-száz sivatagi hajó málhával, meg az úton lévők. A védett pihenőhelyek 40-50 kilométerre épültek egymástól az uralkodó jóvoltából. Távolságukat a tevék napi járóképességéhez igazították. Három napig lehetett a falak között tartózkodni. Nem kellett fizetni érte. A következő nap reggelén a kapun kívül találta lábbelijét a feledékeny utazó. A tárgyi és személyi biztonság miatt fontos helyek voltak. Különösen itt, a selyemút mentén, ahol a kelet és a nyugat közötti kereskedelmet áruban gazdag karavánok bonyolították. A szerájban a nyitott részek mellett különböző rendeltetésű szobákat, termeket és tereket tartottak fenn az utazóknak, állatoknak. Jelentős részük szinte az eredeti állapotában tekinthető meg. Egyben erődök is voltak. A robusztus, három emelet magas és vastag falak hét hónapig állták a tatárok megújuló rohamait. Délen Egyiptomig, nyugaton hazánkig pusztítottak a kutyafejűek. Az épületet bejárva a falakra aggatott szőnyegek keltették fel az utastársak érdeklődését. Közülük az absztrakt mintásat szívesen hazahozta volna a feleségem. konyába érkeztünk. Magas lakóházak dzsungelében került elénk a harmonikus megjelenésű Mevlána Múzeum. Központi része felett zöld kupola. Alatta nyugszik a kerengő dervisek rendjének alapítója, Mevlâna Jelaleddin Rumî. A közösség filozófiáját a következőképpen lehetne összefoglalni: amit az istentől kapnak, azt átadják a népnek. Puritán életet éltek a rend tagjai. A jelentkezők közül keveseknek sikerült öt–harminc év várakozást követően az emberpróbáló feltételeket teljesíteni. A beavatás után megtarthatták eredeti foglalkozásukat. Szabad kijárásuk volt a családjukhoz vagy máshova. Jövedelmük egynegyvened részét adakozásra kellett szánniuk. Az alapítót ma is szentként tisztelik. Mohamed próféta állítólagos szakállának egy darabját ereklyeként itt őrzik. A dervisrendet a Török Köztársaság kikiáltása után Kemál Atatürk betiltotta. 1980 óta újra működhet.

A hosszas buszút alatt maradt idő nézelődésre. Ahol termőföld került elénk, ott jellemzően kukorica és búza szökkent szárba. A Taurus-hegy felé tartva eperültetvény és dinnyeföld gazdagította a termékskálát. A hegy omladékos kőzetből állt össze. Az országutat a kőgörgetegtől magas támfalakkal, hálózással védték. Papírkartonból élethű rendőr és rendőrautó került az országút mellé. A gépkocsi imitáció felett valódi villogó próbálta szabályos közlekedésre késztetni a gyér forgalmú autóút sofőrjeit. A közelgő ivókutat közlekedési tábla jelezte – nem rossz. Törökországban az utóbbi négy évtizedben megduplázódott a népességszám. Néhány évtized múlva eléri a százmilliót. Havi ötszáz euró az átlagkereset. Ebből bajosan lehet a mai kornak megfelelő minőségű lakást vásárolni. A török állam szociális bérlakásrendszert hozott létre (TOKI). A szegény nagycsaládok számára 90-120-150 négyzetméteres bérlakásokat épít. A havi törlesztő részlet száz euró. Aki harminc évig fizeti, saját tulajdonába kerül.

Aspendosban felkerestük a világ legnagyobb épségben megmaradt, és még napjainkban is működő ókori színházát. A rómaiak, hettita kori elődje helyére húzták fel. A korabeli drámák előadásait és a gladiátorok véres összecsapásait tizenötezren izgulhatták végig. A kiváló akusztikájú épület kulturális programok színhelye. Falai között minden évben opera és balettelőadásokat rendeznek. Itt ért utol minket a körutazások átka, az időhiány. Egy-két órát szívesen eltöltöttem volna a nézőtéren üldögélve, aközben elmélkedve. Egyedülálló környezeti hely a befogadó, gondolkodó ember számára.

Isztambulból Ankarán át megérkeztünk a Földközi-tenger partjára. A belvárosi szállodában több éjszakát töltöttünk, amelynek mindenki örült.

Csoportos óvárosi sétára indultunk Antaljában. Útba ejtettük a római korból és a szeldzsuk időkből fennmaradt emlékeket. A három boltíves Hadrianus-kaput 130-ban a császár bevonulásának tiszteletére emelték. Nem messze tőle szűk sikátorban oszmán időkből való mecset előtt álltunk meg. Régen középfokú oktatásban részesültek a janicsárjelöltek. Azoknak a kereszténycsaládoknak, ahol legalább két fiúgyerek fogant, az idősebbet janicsárnak kellett adni. Később ők képezték a szultán elitseregét. Busásan megfizette őket az uralkodó. Szolgálatuk letelte után jövedelmükből főúri életet élhettek. Ezt idővel megirigyelte a török elit, és próbálták gyermekeiket janicsárnak beprotezsálni. Ezzel kezdetét vette az addig sziklaszilárd katonai alapzat erodálása. Tért nyert a megvesztegetés intézménye. Mindez hozzájárult a szultánság hanyatlásához, majd bukásához.

A politikát váltsa a természet. Amiért érdemes felkeresni a Düden vízesést, nem más, mint a szemgyönyörködtető természeti környezet. A karsztos vidéken kilométereken át a föld alatt bujkáló kis folyócskák egyszer csak napvilágra törnek, egyesülnek, és létrehozzák a Düden vízesés. Két egymástól távol eső részét ismerhettük meg. Az északi vége számos lépcső közbeiktatásával, sétával felfedezhető. A vadregényes zöld környezet mindenkit megérint. A vízpára lecsapódása miatt a csúszásveszélyre mindvégig oda kell figyelni. Néhány kitüremkedő szikla miatt alkalmanként derékban mélyen meg kell hajolni, de semmi különösebb. Emberarcú élményre is találtunk. A természetvédelmi területre megérkezve, a bejárattól pár tíz méterre felfigyeltem egy sztahanovistaszinten dalos kedvű madárra. Visszafelé jövet nyomára akadtunk. Kerekesszékében ülő középkorú török férfi miniatűr cserépkorsóra emlékeztető tárgyat árult potomárért. A csuprot félig feltöltötte vízzel, majd az egyik nyíláson levegőt fújt bele, a másik lukon ujjbeggyel ritmusosan ügyeskedett rajta. A meggyőző bemutató alatt azon agyaltam, hogy vajon kinek kellene egyet ajándékba vinni. Akkor nem, de később persze eszembe jutott. A mestiai szállásadó 30 év körüli fia Down-szindrómás. Jótét lélek. Nagyon megkedveltük. Jövőre övé lesz a füttyögő.

Buszra szálltunk, és a folyam végéhez tartottunk. A zuhatagot elhagyva a folyó kétfelé ágazik, és 40 méter magas sziklafalról a Földközi-tengerbe ömlik. Jacuzzi kedvelők figyelmébe ajánlom. Perge Pamphülia régió központja volt. Történelme kétezer-háromszáz évre tekint vissza. Egyike volt annak a négy nagyvárosnak, amelyek időszámítás előtt XII. században fejlődtek ki a régióban. Időszámítás előtt ezer körül alapították a tengerpart közelében. Létrehozásának elsődleges célja a partokat rettegésben tartó kalózok elleni védelem szavatolása volt. A Nagy Színház és a stadion, a romváros két legépebb állapotban megmaradt középülete, de a masszív, hellenisztikus-római kaputornyok is, melyek az oszlopsoros főút kezdetét jelezték, megcsillantanak valamit a dicső múltból. A városi fürdő szolgáltatásai fejlettek voltak: meleg, langyos és hideg vizű medencék. Agyagcsövön érkező hideg vízzel hűtötték a házakat. Beszálltunk a légkondis buszba.

Antaljai szállásunkról sétára indultunk Katival. A hotel közelében dekoratív reklámtáblával felvértezve, sztriptíz bár várta az erotikára kiéhezett vendégeket. A kikötő közelében, a vízre telepített farácsozatú napozóteraszon, muszlimba öltözött nő napozott mezítlábasan – nem rossz kontrasztnak. Más is kitett magáért. Ideérkezésünk első napján 38 Celsius fokos hőség szakadt a nyakunkba. Az óváros faházai a régmúlt idők világát hozták vissza. Garázsboltban vásárolt behűtött török sörrel búcsúztattuk a napot.

Feladva eredeti tervünket, miszerint ezt a napot Antalja felfedezésére fordítjuk, ahelyett elszántuk magunkat az érdekesnek ígérkező fakultatív programra. Nem bántuk meg. Demre és a Szent Miklós-templom. A melegszívű Miklós atya a szegény emberek házának ablakán néhanapján bedobott némi aprópénzt, vagy oda csekély ajándékot tett a gyerekeknek. Lassacskán rájöttek a helyiek, hogy ki az ő istápolójuk. Porhüvelyét legalább két helyen tették sírba. A kereszténykor végén, az érkező oszmán sereg miatt, a Demrében eltemetett Szent Miklós csontjait olasz halászok bárkájukba csenték, és Bariba szállították. Azóta városuk védőszentje. A róla elnevezett Szent Miklós-bazilikában helyezték örök nyugalomra, ahol a fali rácson keresztül benyúlva megérinthető a szent ereklye. Szent Miklós csontjainak további része az orosz cár kérésének megfelelően Szentpétervárra került. Ennek fejében rendbe hozatta a romos állapotban lévő anyatemplomot. Az utcaszintről három méter mélységben lehet a szentélybe belépni. Közel kétezer év alatt ennyi hordalékot összehordott a természet. A falakat freskók ékítik, de belőlük csak egy pompázik eredeti szépségében, a többi erősen kifakult. Vajon miért? A kérdés rövid, a válasz hosszabb. Először is: az egyenetlen felületű falakat teljesen simára kellett alapozni. Utána felrajzolhatták a kép tartalmát. Következett a növényi festékekkel történő kifestés. Ez akár harminc éven át ismétlődhetett. Egy-egy készülőfélben lévő faliképet annyiszor kellett újraszínezni, amíg a fal már nem volt képes több festéket magába szívni. A templom a tenger közelében épült. A gyülekezet számára a bejárati ajtót többnyire nyitva tarthatták. Az időjárás és a párás sós levegő megtette a hatását. Az épségben megmaradt freskó annak köszönheti örökbecsű életét, hogy a helyiség ajtaját, melyben található, rendszeresen zárva tarthatták.

Kekova-sziget felkeresése hajóval az újabb élmény. A település egy része földrengés következtében elsüllyedt. Ókori lykiai városról van szó. Egyikünk sem kedveli az instabilitást, de szerencsére most minden gond nélkül megúsztuk a kalandos vállalkozást. A hajón csak a mi csoportunk tagjai tartózkodtak. A kapitány és a felesége vitték a boltot: rendezték a vízi járművet, főzték a kimondottan ízletes harapni valót. Szeptember vége ellenére, az öböl vize, ahol a vasmacskát fél órára a vízbe hajította a tengeri medve, 28 fok lehetett. Amióta nem látok, nyílt, mély vízbe csak mentőmellénnyel merészkedek. Elsőnek csobbantam bele. Hamarosan követtek a többiek. Ennél azért jóval nagyobb létszámban úszkáltunk a kristálytiszta vízben, mert alattunk apró halak sziporkáztak. Valamiért nagyon bejött a lubickolás, mert szerfölött jól éreztem magam. A hajóút további része a régi város vízszint felett lévő, és a földrengést követően víz alá került tárgyi emlékeinek számbavételével folytatódott. A szárazon maradt épületek felfedezése rajtam kívül senki másnak nem okozott gondot, ám a víz szintje alatt lévő leleteket mindenki árgus szemmel leste. Mindent összevetve, Kati csalódottan számolt be a tapasztalatairól. Ő az előzetes beszámolók alapján ennél jóval többre számított. Van ez így.

Ezzel még nem ért véget a kiruccanás. Myra. Az ókori színház mellett a többemeletes lakóházak homlokzatára emlékeztető sziklafalba vájt sírkamrák elbűvöltek mindenkit. Itt a lüd nép élt, a lüdiaiak, akiknél mint tudhatjuk már, a történelem folyamán először jelent meg a pénznek a gazdaság erejétől és hitelességétől függő értéke. Négy-nyolc négyzetméteres kamrákba temetkeztek a polgárok. A környéken mintegy száz ilyen helyre találtak. Mindegyikben csak egy szarkofágot helyeztek el. Előzetes internetes kutakodás révén jutott tudomásunkra, hogy a belső falakra akár az egész családot is faliképnek kőbe faragták. A legmagasabb sziklaháztemető nyolcszintes. Ma már teljesen üresek (a szarkofágok egy része ingyenesen látogatható a British Múzeumban). Ez a látványvilág kimondottan bejött Katinak.