Nem adtak jegyet – vallások szent békéje (Córdoba)
Malagából Córdobába két és fél órát utaztunk busszal. Az AVE
nagy sebességű vonata jóval gyorsabb a nyolcvanperces menetidejével, de
annyival drágább is. Emiatt nem roboghattunk át alagutak tucatjain, és a
vonatból nem láthattuk meg az El Chorro nemzeti parkot sem. Ehelyett a buszról
elénk tárultak a két város között
Szeretek magánszálláson hanyatt dőlni, mert így testközelből ismerhetem meg a helyi lakásviszonyokat. A bikaviadal aréna közelében háromdurmitoros bérleményt foglaltunk. A XX. század tömegterméke lehet. A lakás közepén a nappali, onnan nyílnak a különböző alapterületű hálóhelyiségek. Az utcára néző szoba előtt erkély. A falak papírvékonyságúak. A konyhaablak a pár négyzetméter alapterületű világítóudvarra nyílik. A gáztűzhely palackról üzemel. Az emeleti folyosó és a lépcsőház keskeny: nem lehet könnyű dolga a nagyobb bútorokat szállító hórukkembereknek. Az épületen belül és kívül is nagy a tisztaság. Munkába menet és jövet csurig telnek a kávézók. Novemberben szieszta idején a kisebb üzletek többsége zárva. Mindig örömmel tölt el a kiabáló, nevetgélő, szertelen ifjúság ricsaja. A szállás közelében általános iskola. Udvara telis-tele futkározó, kiabáló kölyökkel. Ilyenkor néhány percre megállunk töltekezni. Kíváncsiságból ellátogattunk a vasúton túl lévő modern városrészbe is. Tágas zöld terek tagolták a sorházakból, valamint a három–nyolc emeletes épületekből álló területeket. Elsőre élhető, szerethető környezet. Córdobában több mint háromszázezren laknak. Jóval kevesebben, mint a 750. évtől, a mór korszaktól kezdődően pár évszázadon keresztül. Évszámtól függetlenül hasznos lehet a kéznél lévő bugyelláris. A múzeumokat alapul véve a belépés ingyenes a látássérült számára, a kísérőnek jellemzően fizetős. A Mezquitában a pénztáros jóindulatának köszönhetően megspórolhattuk Kati belépőjegyét.
Córdoba történelmi része három területi egységre bontható:
az I. században megépített tizenhat lyukú római híd (Puento Romano); a 750 után
emelt mór korszak impozáns épületei; valamint a köréje fonódó, hatalmas
kiterjedésű, ma is élő zsidónegyed. A város folyója a széles ártérben ezúttal
vékonyan csörgedező Guadalquivir. Partja az érintetlen természetet adja vissza.
A tengeri kikötővel felvértezett Sevilla felé tart, ahol kiszélesedik, és
beletorkollik a
Lépésről lépésre megismerkedünk a város nevezetességeivel. Calahorra-torony. Ez a mór erődítmény az Almohad-kalifát idején a XIII. század elején épült, és a római híd déli bejáratát őrzi. A XIV. században a Castile II. Henrik uralkodása alatt megerősítették, és ma is pontosan ugyanúgy néz ki. Később börtönként szolgálta az emberiséget, majd lányiskolává nőtte ki magát. Jelenleg Helytörténeti múzeum. Aki nem tér be ide, megrövidíti magát. A kiállítótermek itt is mélyen alulvilágítottak. Ezen alig segít a villanykapcsolóval aktivizálható rásegítő világítás. Ez van. Belépéskor fali perzsaszőnyeg fogadja a látogatót. Ettől kezdve következnek a lépcsők és a kiállítóterek. Rengeteg makett mesél a múltról. Így például: a város központi magjáról az épületek által; kiterjedt mezőgazdasági terület tanyákkal, állatokkal, munkavégző földművesekkel, a háttérben a védelmet nyújtó vár; a jog tántoríthatatlan uralma, melyen az álló vádlott mögött a karját egymásba fonó bíró cövekel, szűkebb környezetükben őket körbeülő ítélkezők, távolabb népes plénum. A zeneteremben régi húros hangszerek. A plafonon lévő hangszórókból kiszüremlő dallamok csak félig játszódnak le. A töredékes zenét a légkondicionáló folyamatos susogó zaja vegyíti, megteremtve a kortárs spanyol zenét. A kor technikáját bemutató tárlat a csillagászaton alapuló tengeri navigációról, és a korabeli térképekről mesél. Az Indiába induló, de Amerikába érkező Kolumbuszt ezek a térképek sarkallták felfedező útjára. A vízimalom makett azért vált szívmelengetővé számunkra, mert a zsidónegyed mellett szállásunk felé tartva felfedeztük a járda szintjénél jóval lejjebb lévő gödröt, amelyben ősi vízimalomkerék maradványa van. Még egy vizes makett korrajz. A római híddal párhuzamosan négy ház. Kettő az ártérben, kettő a két parton. Mára már csak a déli part épülete lelhető fel, az is teljesen romosan. Mielőtt továbbmennénk újabb látnivalóért, még egyszer, aki erre jár, feltétlenül térjen be ide. A kétezer éves római híd felé indulunk. Az innenső és a túloldalon is ismerősként üdvözölhetjük az utcazenészeket. A túloldalon előttünk névtelenségben maradó diadalív alatt áthaladva jutunk el a fő látványossághoz, a maga teljességében értendő Mezquitához. A kaputól balra tör az ég felé a San Rafael-oszlop. Tetején a szent kőbe vésett alakja látható.
Patio de los Naranjos. A világszinten is páratlan építészeti együttes főbejárata a tágas udvar, ahol az ima előtt, az előírásnak megfelelően, szertartásosan bemosakodnak a muzulmán hívek. A mórok óta megőrződött a terület képe: szökőkutak; árkádok alatt lógó, régi írásjeleket tartalmazó fatáblák; narancsfák. Mindezek megújult állapotukban láthatók. Nem véletlenül időztem el hosszasabban a kőmedencénél – róla majd később. Most is csobogott a víz, de a forróság beálltával talán még intenzívebben. Közelben a harangtorony, ahova időre szóló belépőt lehet váltani. Legnagyobb megdöbbenésünkre, nekem, mint nem látónak, nem adtak jegyet, tehát nem mehettem fel a léleküdvözítő harangokhoz. Azt hittem, hogy a toronyba felvezető lépcső veszélyessége miatt, de mint utóbb elmondta Kati, normál állapotúak voltak. Odafent az eredeti kőpárkányt dróthálóval kerítették le a látogatók elől. Közvetlenül a harangok alól lehetett megfigyelni a várost. Közben azért imádkozhatott a turista, nehogy a feje fölött megkonduljanak az üdvözítőharangok.