Összerakta az emberiség java – így kell ezt csinálni (Hirokitía)

Közlekedjünk, és legyen egy kis színes is benne. Lárnakai tapasztalat, hogy a taxi droszton kiírják a honnan hova fuvar árát. Távolabbi településre kilométerenként egy euró a tarifa. A közeli nemzetközi repülőtérre a duplája. Szót érdemelnek a buszsofőrök és a hozzájuk tartozó szokásjog. Ayia Napa közelében kirándulva nem szállhattunk fel két egymást félóránként követő olyan körjáratra, amelyről többen is leszálltak. Tele van, mondták a sofőrök, pedig még tucatnyian felfértünk volna rá – szépen sütött a nap, a helyzet szebbik oldalát néztük. A városi járat hátsó ülésén fiatal arab nő utazott egyedül. Hajáról lazán félrecsúszva a kendő. Közvetlenül a leszállás előtt gyorsan megigazította. A távolsági buszon rajtunk kívül egy külföldi hölgy is utazott. Menet közben az első ajtó felé igyekezett. Leszállási szándékát akarta jelezni. Az ősz hajú buszvezető szó szerint magából kikelve ráripakodott, hogy az ülőhelyről tegye. A reptéri busszal a városon túlra tartottunk, és a kedvenc öblünknél szerettünk volna leszállni. Szóltunk a sofőrnek, aki görögül elmondta, hogy nincs megállója a járatnak. Ettől függetlenül, talán a fehér botnak köszönhetően, a megfelelő helyen lefékezett. A távolsági buszokon létezik a full tábla, mely azt jelenti, hogy két ülőhely kivételével minden ülés foglalt. Húsvét vasárnapján belesétáltunk a tájba. A végén egy olyan buszmegállóban kötöttünk ki, melynek pozíciójával nem voltunk tisztában. A járat felől helyi erőtől érdeklődtünk. Közben a nekünk megfelelő távolsági busz begördült a megállóba. A ciprióta a buszvezetőnek felszólt, hogy hova szeretnénk menni, de ő a telítettségre hivatkozva ki akart térni előle. Feleségemmel ekkor érkeztünk az ajtóhoz és miután a sofőr a kezemben meglátta a fehér botot, felengedett minket. A jegyért nem kellett fizetni. Másnap reggel a Lárnaka–Limassol útvonalon ugyanez a szakember teljesített szolgálatot, és mivel nem volt full utaslétszám, a jegyért fizetni kellett. Megjártuk az archeológiai parkot. Érkezett a fulltáblájú expresszjárat, és a kétszeri ismerős szó nélkül felengedett minket (két üres hely volt a buszon). Ingyen utazhattunk.

Ráadásnak másféle különlegesség. Vesszőparipám az egyházi személy bármilyen megnyilvánulásának értékelése. Legyen római, ortodox vagy másféle. Ezúttal a görögkeletiről lesz szó. A két eset lárnakai. A nagy szakállú, hivatali ruhát viselő férfiú hátizsákkal közlekedett az utcán, kezében „teka away” ital. Na, ez már valami. A repülőtéren hasonló öltözetben maga után gurulós bőröndöt húzó egyházfi sétált el előttünk. Neki is kereszt lógott a nyakában. Rá is áldásomat adtam.

Vajon hogyan is volt a belesétálunk a tájba buszos sztori előzménye? A városközpont tengerparti Finiqoudes buszmegállótól a légikikötő irányába, a tengerparttal párhuzamosan indultunk el. A sétány végében a vár, közelében a müezzin tornya. Utcára nyíló egyterű házak következtek. Modern, emeletes épületek váltották. Azt hittük, hogy lakótelep, de nem. Meglátásunk szerint, többsége apartmanház. A tengerpart hosszasan homokos. Szélében vendéglők muzsikálnak. A strand végét a repülőtér kerítése keresztben lezárja. Még a víz felőli részét is tilos átlépni. Aki strandolási szándékkal érkezik Ciprusra, azoknak érdemes ebben a helyben gondolkodniuk. Egy hátránya van. Csak kisebb markettel lehet számolni, szerény áruválasztékkal. A szupermarket a város túlsó végében, minimum négy kilométerre. Térjünk vissza a kiránduláshoz. Lárnaka szélében a Hala Tekke mellett sóstó-rendszer. Tavasszal és ősszel a vándorló flamingók pihenőhelye. Tavaly hűlt helyüket találtuk. Oda, a sós tavak felé tartottunk Katival. Külső ívén kerültük. A legnagyobb vízfelületű tónak mindkét vége orrfacsaróan büdös. Ezúttal százával napoztak a tollasok benne. Legtöbbjük a közepén, kevesebbjük a szélében. Eljutottunk a Mohamed próféta nevelőanyja tiszteletére emelt mecsethez. Vége az aszfaltburkolatnak. Tavaly több teherautót is láttunk távozni innen a földek felé. Járjunk utána. Jól látható a nyomvonal. Külföldi fotósok csapatát előztük. Kisebb-nagyobb sóstavak követték egymást. Útelágazáshoz érkeztünk. Logikától vezérelve jobbra vettük a kanyart. Már-már tapsikoltunk a közeli végcél elérése miatt, de korai volt az öröm. Zsákutcába tévedtünk. Vissza az elágazáshoz, aztán gyorsan bemenekültünk az egyetlen árnyékot adó fa oltalma alá. Jól esett a harapnivaló, és az éjszakán át behűtött víz hűse. Nemkülönben a pörkölő tavaszi nap időleges hiánya. A vizes élőhelytől eltekintve búzaföld uralta a tájat. Megfordult a fejünkben a hátraarc, mégis előre mentünk. A közeli domb tetejéről a távolban lakóházak sziluettje. Megint előre dörzsöltük a tenyerünket. A hozzájuk elvezetőnek gondolt utak a semmibe vesztek. Ekkor látnoki fény gyúlt a fejemben. Megjósoltam, hogy hol fogunk a végén kikötni. Bejött. Ehhez kellett a tavalyi lárnakai gyalogos útjaink emléke, és a látásvesztés következtében a fejemben kialakult térképszerkesztő bioprogram kettőse. Fél óra múlva az oszmán időkben megépített, kőoszlopokon nyugvó fedett vízvezetékrendszernél fellélegezhettünk. Nekivágtunk a gazosnak, fel a dombra. Aszfalton álltunk. Végre. De a megpróbáltatásoknak ezzel nem lett vége. Innen is körülményes volt a további út, sőt, a buszmegállóban a helyes irányt nem tudtuk belőni. Végül a közelben lévő körforgalom egyik útba igazító táblája lett a segítségünkre. Igen, a nekünk megfelelő megállóban történt, hogy az arra járó helyi erő beajánlott minket a sofőrnek, de ő csak azután volt hajlandó a fulljáratra felengedni minket, miután a kezemben meglátta a fehér botot. A leírásból rövidnek tűnő kirándulás kereken 6 órát vett igénybe.

Új nap, újabb célpont. Ahova mindenképpen el szerettünk volna jutni – utazásaink során ekkor került legközelebb hozzám az emberiség, és az emberiség története. Az újkőkori település, Hirokitía. Időszámítás előtt VII. és V. évezred között lakták. A Kelet-Mediterráneum egyik legkutathatóbb állapotban fennmaradt, és legfontosabb időszámítás előtti régészeti területe. 1934-ben fedezték fel. Az újkőkori település a Ciprusi Köztársaság Lárnaka kerületében, a déli tengerparttól mintegy hat kilométerre a Maroni folyó kanyarulatában lévő domb lejtőin helyezkedett el. A kora új kőkorban, i.e. 8100 körül vadászó-gyűjtögető életmódot folytató népek érkeztek a szigetre, de röviddel később elhagyták. Az állandó lakosok i. e. 7000 körül, valószínűleg Anatóliából vagy a levantei partokról telepedtek át. Ez a kultúra alapította Hirokitíát is. A települést a folyón kívül erős, 2,5 méter vastag és 3 méter magas (a máig megmaradt legmagasabb pontján) kőfal védte. A falon feltehetően több kapun keresztül lehetett átjutni. A település épületei közül eddig húszat tártak fel. A kör alakú házak alapozás nélkül közvetlenül a földre épültek, közel egymáshoz. Külső átmérőjük 2,3 és 9,2 méter. A belső 1,4 és 4,8 méter között változik. Falai mészkőből, vályogból és döngölt agyagból készültek. Kívül többnyire kőből, míg a belső felület égetetlen agyag vagy vályogtégla. Tetejük lapos. Ágakra és nádra rakott agyagrétegből állt. Helyenként nyoma maradt, hogy a fal belső felületét kifestették. Beosztásuk az épület funkciójától függött. Odabent főzésre és fűtésre szolgáló tűzhelyek nyomaira találtak, valamint házimunka és pihenés céljára készített padokra, továbbá oszlopok maradványaira, amelyek felső szint létére engednek következtetni. A falakba ablakokat nyitottak. Feltételezik, hogy egy család több házat is lakhatott – kör alakú udvar köré építkeztek. Életterükben kézi malmokat, valamint kő- és csonteszközöket találtak: tűket, sarlókat. Vallási életükről kisebb kőből és agyagból készült emberfigurák tanúskodnak. A település népessége nem haladhatta meg a 360 főt. A férfiak átlagmagassága 160 centiméter, a nőké tízzel kevesebb. A csecsemőhalandóság magas lehetett. Az átlagéletkor a felnőttkort elért férfiak esetében harmincöt év, míg a nőknél kettővel kevesebb. Halottaikat összekuporodott testhelyzetben, a házak padlója alá temették. Hirokitía lakói elsősorban gabonafélékkel táplálkoztak, de a környéken összegyűjtötték a vadon termő fákról a pisztáciát, fügét, olívabogyókat és szilvát. Birkát, kecskét és disznót tenyésztettek, de vadásztak szarvasokra is. Időszámítás előtt VI. évezred közepén a települést ismeretlen okból hirtelen elhagyták. Évezreden át lakatlan maradt. Új lakói egy másik kultúrához tartoztak, amely a régi lakosokkal ellentétben már cserépedényeket is használt. A települést időszámítás előtt IV. évezred elején hagyták el véglegesen. A Lárnaka–Limassol autópályán expressz busszal is elérhető az archeológiai terület. Ahol leszállunk a járatról, a visszaúthoz ott kell felszállni. Az autópálya hídja alatt át kell haladni, tovább balra, és hamarosan ott állhatunk a bejárat előtt. A bemutató területen a feltárt lakóházak rekonstruált másolatainak segítségével és némi fantáziával kiegészítve elképzelhető, hogy milyen körülmények, valamint feltételek mellett élhettek itt eleink. A legkisebb épületekben az állataikat tartották. A nagyobbakat alvóhelyként használták. Utóbbiak szemöldökfa magassága 1,5 méter, falvastagsága fél méter, legnagyobb ablakmérete 60×40 cm. Mivel Lárnakában szimpatikus magyar családdal találkoztunk, lány és fiú mozgáskorlátozott gyerekükkel meg a nagymamával, ezért megjegyzem, hogy a terület fő látványosságát képező négy teljességében rekonstruált épülettől eltekintve, a többi látnivaló kipipálásához folyamatosan lépcsőzni kell. A terület legmagasabb pontján autentikus kőpad, ahonnan nemcsak a dimbes-dombos tájra nyílik rálátás, hanem az autópályára is.

Egymás mellett üldögélve Katival, elgondolkodtam azon, hogy a hátunk mögött sorakozó rekonstruált épületek eredetijei, az egyiptomi piramisok előtt több ezer éve álltak már. A helyi emberek legelső ismert megtelepedése a növénytermesztés korszakának eleje. Vele felvállalva a röghöz kötöttséget. Én pedig innen nézhetem az autópálya forgalmát. Ezek a járművek, és vele együtt a fokozatosan kialakuló technikai civilizáció összes terméke, az emberi gondolkodás, kreativitás és a munkára fogható kéz összeredménye. Anno, tárgyi molekulái a talpuk alatt, a föld mélyében rejlett még. Onnan bányászta ki, és mindenkori fejlettségének megfelelően összerakta az emberiség java – így kell ezt csinálni.