Prostituáltak temploma – múló pillanat (Indokína)
Thaiföld
Négy országot érintő utazásunk során nem Thaiföldön fordult elő első ízben, hogy az előzetesen megadott program időrendje módosult. Mire a repülőtértől a hotelig megérkeztünk, már túl voltunk az első bangkoki benyomásokon. A látottaktól nem tapsikolt örömében a feleségem, mert nem szereti látni a nyomort, és nem érzi komfortosan magát a nem európai kultúrkörnyezetben. De mivel Ázsia egyik ikonikus fővárosában lélegeztünk, mi más is lehetett volna a helyzet.
Szállásunk halljában a helyi idegenvezető sokkoló ajánlatára, miszerint két óra múlva indulunk tovább, egységesen fellázadtunk, mondván, nem szállodázni jöttünk ide. A kiharcolt fél óra múlva indulunk lehetőség más szempontból nehezítette meg a dolgunkat: a hotelek zegzugos folyosóin nem mindig könnyű eligazodni, és néha fejtörést okoz a kijelölt szobába való bejutás is. Az utazás végéig nem derült ki a helyi idegenvezetőről, hogy fiú-e vagy lány – a bangkoki csúcsforgalom elkerülése érdekében ajánlotta a kétórás szállodai tartózkodást. Szerencsére csak kisebb mértékben korlátozta közlekedésünket a délutáni csigatempó.
A Chao Phraja folyó fehér foltként volt jelen a tudatomban. Ez ellen hatalmasat lendített az első program. Egyórás buszozást követően hatemeletes üvegpláza előtt szálltunk ki a nem agyonhűtött járműből. Miután értesültünk, hogy a városnéző hajóprogram indulásáig hátralévő további két óra szabadidőt itt kell eltölteni, újabb elégedetlenségi roham támadt: nem plázázni jöttünk ide. Bennem úgy összegződött az egész kalamajka, hogy a főváros utcáin ugyan nem kell rettegnie a turistának, de az Európában megszokott városnézés itt aligha kivitelezhető, pláne egy nagyobb csoport számára. Kényszerűségből mindannyian helyben maradtunk.
A földszint egyedisége a „csak helyi kereskedő, csak helyi áru” elv gyakorlása. Sokat nem keringtünk közöttük, de vásárolhattam volna a lábunk előtt kifektetett méternél hosszabb aligátor húsából (íze és állaga a csirke húsához hasonlít), és ehettem volna sült skorpiót is, de egyiktől sem futott össze a nyál a számban. Gyorsan megjegyzem, nem vagyok finnyás, mert sült bogarat ettem már (íze a só íze volt). A földszint másik említésre méltó attrakciója a vízen csónakból árusítás környezetének adaptálása. Az emeleteken bolyongunk már. Következő elismerésre méltó emlék a mosdó. Ahogy megkönnyebbülve kijött valaki a fülkéből, már ment is takarítani utána a szakember. Ez a mosdó nem csupán csak egy mosdó volt a sok közül, mert lakásnyi terében a toalett megigazításától a megpihenésen át a gyerek karbantartásáig, bármit kulturáltan, és térben nem korlátozva lehetett megtenni. A napfényben úszó teraszról nem csak az óriási hajóforgalmat lebonyolító, keskeny szennyezett folyóra lehetett rálátni, hanem a városra is. Hogy errefelé aligha ismerik és gyakorolják a várostervezés műfaját, már az első pillanatban kiderült. A magas üveg irodaházak, a modern lakóparkok, a közepes állagú lakóingatlanok, a leromlott állapotú épületek és a nyomor, jó szomszédként bármilyen koreográfia szerint megfér, elfér egymás mellett. Kaotikus világ. A lakóházak ötödik emeletéig minden ablakon rács. Nem egyedi, hogy a lakóépület első három emelete garázs, utána kezdődnek a lakások. Mindezek tükrében visszaigazolódott bennem, hogy itt aligha lehet európai értelembe véve várost nézni.
A késő délután induló sétahajózás mindkettőnknek bejött. A vele kapcsolatos előítéletét hamar levetkőzte Kati. A hidak, a város főbb épületei és a szobrok látványosan kivilágítva. A svédasztalos vacsora választéka és minősége fejbiccentésre méltó. Elsőre roston sült halat ettem rizzsel. Utána szalmakrumplira fájt a fogam. Olyan ízletes hasábburgonyát addig nem ettem még, és félő, aligha fogok a hátralévő években. A körülöttem ülőket a tányéromról való kóstolásra biztattam. Eredménye mi más is lehetett volna, sült krumplit faltak másodiknak. Közben európai számokkal dübörgött az ázsiai diszkó – gondolva a közönség nemzetiségi összetételére. Meglepett, amikor táncba vitt a feleségem. Hamarosan a többiek is követték a példánkat.
A Királyi palota Thaiföld, és így Bangkok egyik leghíresebb látnivalója. Az épületegyüttes és a Wat Phra Keo egy közel tíz hektáros területen fekszik a Chao Phraja folyónál. A területet övező magas fehér fal szöges ellentétben áll a benti épületcsoport színpompájával. Az ősi Sziám derűs, meseszerű világa fogadja a látogatót. Az épületkomplexumot Bangkok első királya építette 1782-ben, majd minden uralkodó bővítette, így ma a különböző stílusok keveréke. A palotában nem lakik uralkodó, csupán hivatalos alkalmakkor használják, amikor a nagyköveteknek átnyújtják megbízólevelüket. Valóban látványos, de úszik az aranyban, és ez sokat rontott rajta esetünkben.
A palotakomplexumot alkotó négy épületet nem nyitják meg a nyilvánosság előtt, de az udvar látogatható. A legnagyobb épületet az 1880as évek végén brit építészek emelték. A Wat Phra Keo (a Smaragd Buddha temploma), a királyi kápolna áll a palotakomplexum szívében. Kissé magasabbra, egy teraszra épült arany chedik, elefántok és templomi táncosok szobrainak özöne – akiknek ragyogó, üveggel kirakott ruháján csillog a napfény – veszi körül. A templom sztúpái aranyozottak. A tetőket fénylő narancssárga és zöld cserepek borítják.
Cipőnket a templomajtónál levéve egy másik világba lépünk. A
belső falakon megfigyelhető illusztrációk a maguk teljességében idézik fel a
Rámájana thai változatát. Az ajutthajai királyi templom utánzataként 1782-ben
épített templom a Smaragd Buddhának ad otthont, mely mindössze
Ideérkezésünk előtt egy hónappal meghalt a királyné – emlékére egyéves gyászt rendeltek el az országban. Az uralkodópárt komolyan kellett vennie a thai embernek, nehogy valamelyikük megsértése miatt súlyos büntetést szabjanak ki rá. Ám a király előtt itt sem kell feltétlenül hasra vágnia magát az alattvalónak. Drogfüggőként tartják számon az uralkodót. Előfordult, hogy nyilvános helyen félmeztelen szállt ki a személygépkocsiból, máshol még ennyi ruha sem takarta a testét.
Közel a folyó, városnézésre hajóra szállunk. Az üvegpláza teraszáról látott városarculat az út teljes hosszában végigkísért bennünket. Aligha lehet bolygónknak olyan világvárosa, ahol a belvárostól kifelé haladva ne jelennének meg a rozsdaövezetek. Ez alól nem kivétel Bangkok sem. A lepusztult rakpartok, rozsdás hajók és daruk kies világát némileg ellensúlyozták a faágon vagy földön, netán a vízben mutatkozó varánuszok. Szépségük ízlés kérdése, de fajtájukon belül szerencsére mégis csak lángol a szerelem. Legtávolabb egy úszófaluhoz érkeztünk. A folyóban lábakon álló faházak tömkelege. Egyes ingatlanok a szárazföldről hídon keresztül is elérhetők, de többségük csak csónakkal megközelíthető. Az egyszerű házaktól a teraszos lakóingatlanokig mindenféle komfortfokozatú változat előfordul. Az ilyen vízi világhoz nem szokott ember számára érdekes és látványos, de ilyen feltételek, körülmények mellett aligha szeretne élni közülünk bárki is. Kanyart véve visszaindulunk a belváros felé, hogy egy másik kikötőben körülményes feltételek mellett partra ügyeskedhessük magunkat.
A Vat Arun (Hajnal-templom) buddhista templom. A látványos
épületkomplexum Bangkok Jai negyedében található a Chao Phraja folyó nyugati
partján. Kiemelkedő jel-legzetessége a középső prang (khmer stílusú torony).
Meredek lépcsők vezetnek a két teraszhoz. A torony magassága
Kati első számú kedvenc épülete a Barcelonában épülő Sagra da Família. Ahányszor szóba hozza előttem, mindig áradozik róla. Mindketten több napon át alaposan körbejártuk, bejártuk. Szóval kívülről-belülről ismerjük turistaként. Ám a Hajnal temploma elkápráztatta, elvarázsolta a feleségemet. A Sagradát ehhez képest ipari építészeti terméknek nevezte – de abból továbbra is a legjobbnak tartja. A Hajnal templomának aprólékos kagyló és porcelán borításán túl a virágmintás porcelánfaragások tökéletes kézműves munkája lelkét a mennyekbe röpítette: ilyen szépet nem láttam még – áradozott gyermeki lelkesedéssel.
A
Fekvő Buddha, Phra Buddha Saiyas. Az ábrázolás azt a
pillanatot örökíti meg, amikor Buddha, azaz Gautama Siddhartha a halálán van,
és a Nirvánába távozását várja. Arca nyugodt, békés. Szája sarkában enyhe
mosoly látható, mely azt jelképezi, hogy nem kell félni az elmúlástól, hisz az
egy új élet kezdetét jelenti. Gautama Siddhartha 80 éves korában hunyt el. Az
ábrázolás
Az épület mellett kis emelt park található, a Missakawan. A kert középpontjában bodhi fa áll, amelyet a Srí Lanka-i maha bodhi fából szaporítottak, amelyről úgy gondolják, hogy eredetileg egy olyan fából származik Indiából, ahol Buddha a megvilágosodásra várva ült. A parkban látható egy ágyúgolyófa, angolul cannonball tree. A fát gyakran ültetik Shiva templomok közelébe, és nagalingam fának is nevezik. A virágait Sivalingam vagy Nágalingam virágok elnevezéssel illetik.
Az épület környezetében, és amíg elgyalogoltunk a ránk váró buszhoz, számtalan kegyhely, Buddha ábrázolás előtt nézelődhettünk. Idővel eszembe ötlött, hogy nálunk azért nincs ekkora kultusza Jézusnak. Viszont az is igaz, hogy amíg a kereszténység vallás, addig a buddhizmus inkább egy életfilozófia. Ezen a síkon még egy erőpróba várt ránk, története miatt számomra az összes között a legjobban beárazott. Érte épületen belül liftbe szálltunk.
A bangkoki Arany Buddha-szobor a Traimit buddhista
templomban áll. A műalkotás a világ legnagyobb arany Buddhája. A szobor
átmérője
A szobor korát 700 évesre becsülik. Az alkotást évszázadokon át festett és színes üvegmozaikokkal díszített gipsz borította, hogy a Thaiföld területére betörő támadók elől elrejtsék valódi értékét. A szobor a Szukhothaj stílusban készült, erre utal a tojás alakú fej. A szobor először valószínűleg Szukhothajban állt, majd a 15. század elején Ajuthajába, a folyók által körbevett szigetvárosba szállították. A települést 1767-ben elpusztították a burmaiak. Negyedszázad elteltével Bangkok lett a harmadik thai királyság központja, ahova a rombolást túlélő szobrok jelentős részét szállították. Így került az arany Buddha is a városba. A szobrot a Csoti Naram-templomban állították fel. A szakrális épületet IV. és V. Ráma uralkodása alatt elhanyagolták. A szobor új templomát Bangkok kínai városrészében építették fel 1954-ben. A Buddhát 1955-ben helyezték el itt, és ekkor – május 25-én – fedezték fel, hogy a megrepedt gipszborítás alatt tömör aranyszobor rejtőzik.
A műalkotás előtt állva arról beszélgettünk az idegenvezetővel, hogy miként szállíthatták ezt a rossz súlyelosztású, terjedelmes nagyságú, és gigantikus tömegű tárgyat a középkorban. Ő az egyiptomi piramisok építőköveinek mozgatásával hozakodott elő. Nekem ez azért nem stimmelt, mert ott elsimított, homokon egymásra helyezett fagörgőrudakra rakva, logikailag adja magát a szállítástechnika, de az ilyen módszer kérdéses itt. Igaz, egykoron a török szultán a hajóit – katonai célú vízi akadályoztatás miatt – szárazföldre rakatta katonáival, a hegyen áttolva azokat a túloldalon vízre bocsájtotta, és ezzel eldőlt a csata sorsa. Egyvalami biztos, az adódó problémát a thaiak többszöri alkalommal is sikeresen megoldották.
Erősen délutánba fordult a nap, mire eljutottunk a kínai negyedbe. Irodás út lévén egy sebtiben megszerezhető benyomásra telik az időből. Különleges atmoszférájával és pezsgő életével magába szippantja az európai embert. Központi tengelye a Yaowarat út, amelyet a világ egyik leghosszabb kínai utcájaként tartanak számon. A kis üzletek árukínálata elképesztően változatos. Ahogy ráutalásként szokták mondani: itt még az is kapható, ami nincs. Aki idegenkedik a zsúfoltságtól, akinek érzékeny a szaglóhámja, és ismerete lenne más efféle hiányosságáról, messzire kerülje el. A magam részéről szívesen elmerültem volna ebbe a magával ragadó örvénylő tengerben. Kapható volt itt az a gyümölcs is, amelyet tilos repülőre felvinni vagy szállodába bevinni. Felbontása után idővel olyan erős gázszaghoz hasonló bűzt áraszt, hogy itthon gázömlésre hivatkozva riasztanák a katasztrófavédelmet vagy a gázműveket. Mikor meglátta Kati, odahívott magához. A termésre rányomta a kezemet, hogy érzékelhessem. Ezzel nem is lett volna különösebb bajom, csakhogy felületéről olyan hegyes tüskék meredtek az ég felé, mint amilyen a sünt védi támadójával szemben. Mindezeken túl a bábeli hangzavar, és az utolérhetetlen hangulata az, amiért erre járva ne hagyja ki senki se.
A terület gazdag történelmi és kulturális örökség birtokosa, amelyet a különböző templomok, valamint szentélyek tesznek még sokszínűbbé. Erre jó példa a prostituáltak temploma.
Nang Klao király uralkodása alatt egy Faeng nevű gazdag idős asszony – akit a nyilvánosság csak Madam Faengnek hívott – hithű buddhista volt, annak ellenére, hogy a Yaowarat úton található „Madam Faeng Állomása” nevű bordélyház tulajdonosa volt. Az üzletház prostituáltjaitól gyűjtött pénzt a templom 1833as felépítéséhez. A vallási hely megnyitásának megünneplésére Madam Faeng meghívta To atyát, egy szerzetest, hogy tartson prédikációt, abban a reményben, hogy a szerzetes dicsérni fogja a hozzájárulását. To atya beszédében megjegyezte, hogy a saját erények bemutatásáért szerzett érdemek, bármilyen nagyok is legyenek, alacsonyrendű jóságot eredményeznek. A szerzetes azt mondta, hogy a prostitúcióból származó, a templom építésére fordított pénzt „bűnös pénznek” tekintik, és, hogy egy fontnyi hozzájárulásért Madam Faeng csak egy shilling érdemet nyer. Megalapítása óta nyitva áll és vallási tevékenységek helyszíne.
Eredetileg nem volt hivatalos neve a templomnak. Amikor Chulalongkorn király trónra lépett, Madam Faeng leszármazottjai felújították a templomot, és hivatalos nevet kértek a királytól, aki „a prostituáltak adományainak eredményeként épült templom” nevet adta. A templom számos, az alapítása óta fennmaradt tárgyat őriz, beleértve a fő Buddha-szobrot, a központi csarnokot, a képcsarnokokat, egy kis pagodát, a kerengőt, a szabadkőműves harangtornyot és az ősi iratszekrényt. Az épület előtt To atya modellje, a falon belül pedig Madam Faeng félalakja látható, aranylevelekkel borítva. A templom egy Wat Khanikaphon Iskola nevű általános iskolát működtet a Bangkoki Városi Közigazgatás égisze alatt – azt hiszem, mindezekhez nincs mit hozzátenni.
Utazásunk utolsó állomása felé tartunk, az éjszakai piacra. Az utcák jelentős része sötétbe burkolózva. A közvilágítást az üzletekből kiszüremlő fények és a járművek fényszórói biztosítják. Az éjszakai piac persze nem gyertyákkal vagy mécsesekkel kivilágított. A bámészkodók túlnyomó többsége fehér bőrű. Ez egy vegyes kínálatú, közepes méretű piac. Az áruk pénzbeli csereértéke több helyen is feltüntetve. Az ételek és italok árai megegyeznek a vendéglői árfekvéssel. A leghosszabb kétórás thai masszás 60 dollár, a félórás negyedannyiba kerül: bőven van rá érdeklődő. Amire viszont alig, az a táncprodukcióval felturbózott diszkóvendéglő. Két ilyen szórakozóhely közül lehetett választani: egyikükben piros, a másikban fekete bikinis lányok dolgoztak. Pontosabban dolgoztak volna, de nem mutatkozott érdeklődés tehetségük iránt. Emiatt a bejárat előtt bikiniben üldögélve cigiztek, kutattak a táskájukban vagy éppen elmélyülten nyomkodták a telefonjaikat.
Mint ahogyan a dzsungelbe veszett templom példája, a bangkoki piacon a bikinis lányok esete, és mint az Indokína legjavát elénk táró utazás nem volt más, mint múló pillanat.