Száz szál piros rózsa – fehér szegfű (1995)

Aki most egy szerelmi történet kibontakozására vagy beteljesülésére gondol, nagyot fog csalódni. Közeledett az általános iskolai ballagás napja. Ki-ki az ujján számolgatta a hátralévő napokat, vagy már a számára kézzelfogható közelségbe került továbbtanulási lehetőségeket tervezgette. Akadt azonban közöttünk olyan diák is, aki tövig rágta a körmét: megbukik-e oroszból? A nagy testvér nyelve szent és sérthetetlen volt a szocialista tantervben, de azért nem eszik olyan forrón a kását. Az érintett fiúnak óriási kő esett le a szívéről, amikor a bizonyítványba belepillantva nem talált benne karót. A viszonylag jól kereső apuka ezt száz szál piros rózsával köszönte meg a pedagógusnak.

Huszonkét évvel később folytatódott a sztori. Nem kis nehézségek árán, de sikerült megszerveznem a felső tagozatos osztálytalálkozót. Mivel ekkorra már elveszítettem a látásomat, a következőket én is csak a többiek elmeséléséből tudom.

Az előre lefoglalt terembe belépett egy 50–60 év körüli férfi. Többen is érdeklődtek a jövetele felől. Mindegyikőjük álla leesett a meglepetéstől, amikor felfedte a kilétét – ugye mondanom sem kell, ki volt ő? Körbeültük az asztalokat, és szép sorjában mindenki mesélt magáról valamit. Amikor rá került a sor, megtudtuk, hogy az első gyermeke halva született, és azóta képtelen lemondani az italról.