Szerencse – a szerencse és a pech néha kéz a kézben jár (1975)

Sosem váltam egyetlen szerencsejáték megszállottjává sem. Az utcaszintnél két lépcsőfokkal lejjebb lévő Váci úti Totó-Lottó fészekbe első alkalommal édesapámmal

léptem be, de felnőttként is többször ellátogattam ide négylevelű lóheréért – ám nem sok sikerrel. A hölgy, aki a régi rendszerben évtizedeken át vezette a kis üzletet, egyszer magától kezdett mesélni. Vagy talán én kérdeztem? Rég volt.

Rendszeresen bejárt hozzá egy maszek iparos. Addig-addig kísérletezett a számkombinációkkal, míg végül telitalálata lett az ötöslottón. Az 1960-as, 1970-es években két-hárommillió forint még óriási vagyonnak számított. Mivel a szerencsés nyertes sajnálta a pénzt taxira, előre kikötötte, hogy ebben a lottózóban szeretné felvenni a főnyereményt. A pult mögött dolgozó hölgy határozottan le akarta beszélni erről. A hatalmas summát végül neki kellett – saját költségén, taxival – a helyszínre szállíttatnia. A kifizetésig végig ott reszketett az üzletben, nehogy idő előtt betoppanjon valaki, és fejbe kólintsa. Erre szerencsére nem került sor. A maszek nagy sebbel-lobbal megérkezett, felmarkolta a bankókat, de egyetlen fityinggel sem hálálta meg az alkalmazott napokig tartó stresszét. És a történet itt még nem ért véget: idővel ugyanezen férfinek ismét ötöse lett a lottón, a jelenet pedig hajszálpontosan megismétlődött.