Távcső – ki mit lát meg (2019)

Az őszi erdőt jártuk a párommal. Talpunk alatt még nem zörgött a haraszt, a levelek masszívan csimpaszkodtak az ágakon. Az egyikről egy távcső lógott alá. Szép vagy nem szép, de végül belekerült a hátizsákba – okoskodtunk, hogy valamire még jó lesz. Néha belekukucskál ugyan Kati, pedig távolra olyan jól lát, hogy az orvosi vizsgálatok alapján akár mozdonyvezető vagy pilóta is lehetne.

Borsodba tartottunk, és az úti holmik közé az új szerzeményt is bepakoltuk. Egy klasszikus falu hagyományos parasztházában kvártélyoztuk el magunkat. Az üvegberakásos ajtajú kályhában ugyan lobogott a tűz, de a nedves tűzifa kevés hőt adott le. Látva a helyzetünket, egy faluban hétvégéző ismerős család néhány talicskányi fát adott nekünk ajándékba. A lelkes fuvaros egy felső tagozatos kisfiú volt, aki szakértelemmel pakolta le a hasábokat. Egy igazi örökmozgó barátra leltünk benne.

Egész nap tett-vett az aprócska faluban. Ő lehetett hazánk legfiatalabb nem hivatalos közmunkása: tisztán tartotta az utcát, felült a traktoros mellé szántani, összegereblyézte a lombot, és a favágók kezére is alájátszott. Mindenhez volt ötlete, meglátása. Végül neki ajándékoztuk a távcsövet, amolyan béren kívüli juttatásként.