Teljes összevisszasága – nem adhat ki (Skócia)
A glasgow-i Közlekedési múzeum (River Side) a Kevingrove múzeum közelében, a folyóparton található. A kiállított járművek többsége újragyártott, de ez nem von le semmit sem vizuális értékéből: a műanyag felületek fémhatásúak. A nagy alapterületű kiállítótér ellenére a gazdag választék miatt a járművek elhelyezése zsúfolt: az oldalfalakon két emelet magasságban személyautók. Szégyen vagy nem, de itt szembesültem először az emeletes villamossal, és fotóról az emeletes trolival. Az előbbiből a legrégebbi darab 1914-ből való. A jármű elejében a vezetőállás mögött lehet felszállni, vele szemben a felső szintre vezető csigalépcső. Balra lehet belépni az egymást követő kétosztatú utastérbe. A négyszemélyes lécpadok egymással szemben helyezkednek el. Az utastér további része le volt zárva, gyanítom, kialakítása megegyezik az ismertetett változattal. A kocsi belmagassága két méter. Odabent azon gondolkodtam el, vajon miért fölfelé terjeszkedtek? Talán a szűk kanyarok és a forgóváz hiánya miatt? Ellenérv: a villamos szekrény keskeny és magas, ezért borulékony. Egy másik villamos esetében a vezetőállás teljesen kitett volt az időjárásnak.
Szétnézhettünk a világ első földalatti vasútjának egyik kocsijában is. Kis alapterületű szűköcske kaszni, de legalább volt: a viseltes bőrülésen meglátszott az idő lenyomata. A még régebbi időket a lóvontatású vasút és az omnibuszok idézték meg. A 19. századi megépített utcatérben lettek elhelyezve: a lóvasút elé kitömött ló volt befogva. Az utcarészletet korhű megjelenésű boltok szegélyezték: kávézó, pék, suszter stb. Ha már ott voltak, beljebb kerültünk: az autentikus belső környezet megismerése vonzott be bennünket.
Kijőve nem pattantunk velocipédre, pedig ott tornyosult
előttünk. Elsőnek a gólyaláb hiánya ugrott be róla, másodiknak az egykerekűé.
Pozitív értelembe véve teljesen letaglózott a kerekesszékek fejlődését bemutató
segédeszközök tárlata – nekem nem jutott volna eszembe. A munkagépek világát
egy két méter átmérőjű hátsókerekű traktor képviselte: a vasalaton – fogása
alapján – pár centiméter vastag tömör gumiköpeny volt körbefuttatva. Nem
találtunk a világ első gőzmozdonyára, de a szerkocsijával együtt húsz méter
hosszú gőzösre, igen. A vezetőálláshoz lépcsőn lehetett felmenni, onnan
lehetett bekukkantani a masiniszta meleg, de léghuzatos munkahelyére. Az
ismertetőtábla szerint tartálya
A hajómodellek akár öt méter hosszúak is lehettek. Az egyik személyszállító hajót 1939. szeptember 1-jén torpedó-val kilőtték, a másik pedig valamiképpen elsüllyedt: a monitorokról dokumentumfilm elevenítette fel a történteket, és a mentés folyamatát. Vitorlás elődjeikről csak a makettek mesélhettek. A gépkocsiknál a Bentley és a Rolls Royce márkák vitték a prímet.
A kiállítótérben feltűnően sok babakorú palánta rohangált hangoskodva – senki nem pisszentett rájuk. Nekik még az igényüknek megfelelő mozgáslehetőség jelentette a fő programot. Egyiküket apukája egy gyerekeknek megépített autóba szerette volna beültetni, eredménytelenül. A járműbe megpróbálta bepréselni magát, hiábavalóan. Mégsem lett felsülés belőle, mert aközben jókedvűen futkosott a szeme fénye. A bejáratnál egy 2014-ből való elektromos Tesla lett kiállítva. A terembe belépő indiai kiskamasz lelkesen kiáltotta a jármű márkáját.
Több országban is mint kiemelkedő turisztikai látványosságot ajánlják a sírkerteket. Igen, nem a temetőket, hanem a sírkerteket. A glasgow-i székesegyház mögött emelkedő domb összességében 50 ezer jobblétre szenderült ember nyugvóhelye. A fás, sétautakkal osztott területet nem határolja kerítés. Az egészben az a jó, hogy a hanttalan temetkezési pontokat a legváltozatosabb megjelenésű „síremlékek” jelölik – obeliszk, torony, kicsi ház, kör alakú kőkúp, kővirág, virágváza kőből – amelyek nem nyomasztják a nézelődő embert, helyette egy változatos megjelenésű műtárgyakkal teleszórt zöld környezetben sétálhat. Az egyik helyen friss virágok, koszorúk. A tábla szerint 1960. március 28-án egy tűzvész oltása közben 14 helyi és 5 edinburghi tűzoltó lelte halálát – többet a neten sem sikerült megtudni róla.
Ha nem keressük, akkor is belebotlunk egy art kiállításba. A központi térnek számító Szent György tér – közepén az obeliszk tetejében a skót költő és író, Walter Scott szobra áll – szélében található az Art múzeum (GOMA). Felfokozott kíváncsiságunkat nem volt ami továbbszította volna odabent, helyette egyre inkább lohadt a lelkesedésünk. Mégsem bizonyult hiábavalónak a kitartásunk, mert a földszinten lévő teljesen feketébe burkolt teremben addig nem ismert vizuális és hanginstalláció fogadott bennünket Afrikai katona címmel. Artról van szó, tehát semmilyen egzakt gondolatnak nincs helye itt. Mi várt ránk odabent?
A hanglejátszó-rendszer profi: a mélyeket a maga finomságában nyomta, nem düm-dümként. A hangerő beállítása tökéletes. Máris megjegyzem, fehér holló, hogy egy hangosítás teljesen elnyerje az elismerésemet. Egymás mellett három monitoron peregtek a feketefehér és színes képek. Azok tartalmának és kockáinak összekombinálása törvényszerűen nem adott ki egy egész kerek történetet, de még csak felet sem. Miért volt három monitor? Három ország zászlaja jelent meg több kockán is: a brit, a francia és a német. Mindhárom ország egy ideig gyarmattartó nagyhatalomnak számított.
Az egész artnak ez lehetett a kiindulópontja, mert hangaláfestésnek gyakran hangzott fel a legkülönbözőbb háborús zaj, legtöbbször korunk modern fegyvereinek hangján. A képkockák mindhárom monitoron külön-külön életképadalék-morzsákat villantottak fel pár másodperc hosszan, amelyek lehettek valós és kreált életképek: lövészárokban fagyoskodó katonák, homokdombok között lévő pár ház között le és fel sétáló őrszem, hajóra várakozó tömeg, emberi csontváz szárazon és vízben, táncoló emberek csoportja, katona és fiatal anyuka szótlan kommunikációja, többször is arabul beszélő férfi(ak), és a fene sem emlékszik vissza rá, hogy még mi minden.
Az Afrikai katona címre egy mindig háttal állva megjelenő piros sapkás férfi utalt, aki folyamatosan a távolba tekintett, talán a beláthatatlan közeli és távoli jövőre utalva, amely mi más is lehetne, mint a múlt folyamatosan ismétlődő, de egyre magasabb technikai szinten megvalósuló újjászületése.
A lényeg, ott ültünk a széken. Előttünk három egymástól független monitor, kreált hanghatás. A képernyőkön pergő képkockák teljes összevisszasága. A milliónyi egyes ember egyedi életére utalt számomra. Az egyes emberek összessége nem adhat ki egy kerek egészet – vontam le a végső következtetést.
Kiléptünk az utcára. Ekkor bevillant: a skóciai fotókat, hangokat és a benyomásokat hamarosan egy kerek útleírásba kell rendezni.