Terápiás élettér – csokis müzli (Spanyolország)

Vajon kinek mi jut eszébe Malaga kapcsán? Keveseknek Picasso, aki tízéves koráig élt itt. A róla elnevezett múzeumban a pirinkó alkotástól a falméretűig a kiállított művek kronológiai sorrendben tekinthetők meg. A faltáblára felvitt fiatalkori miniatűrök az idő koptatófogát magukon viselve lettek falra akasztva, alig-alig kivehetők a vonalak. Picasso nőkhöz való vonzalma és viszonya a nőalakok groteszk ábrázolásán elgondolkodva érthető meg, vagy még úgy sem, mint például a feleségemnek és nekem sem. A szexualitás megjelenítésének formavilágáért nem ment tanácsért a szomszédba. A bicikliből bikafej remeke sem hozta meg a kedvünket. Sokáig tartott a múzeumból utcára kitalálás. A kávézón át sikerült.

A város történelmi központja zsebkendőnyi területen összpontosul. A Picasso-múzeum közelében található Európa harmadik legnagyobb katedrálisa. A lakóházak dzsungelében lévő 84 méter magas épület hivatalosan 10 órától látogatható, de aki egy órával korábban érkezik, részt vehet a misén, és nem kell belépőt fizetnie. A monumentális térbe belépve teljesen más érzet fogott el, mint a szellős bolognai-ban. Ide a gazdagság összes csecsebecséjét összehordták. Nemcsak a régi korok spanyol művészeinek legjobbjait lehetett végignézni, hanem a spanyol hódítók embervérben fürdőző aranyvadászatának hasznosulásán is el lehetett gondolkodni. 1528-tól negyed évezreden át épült. A barcelonai La Sagrada Famíliához hasonlóan a La Manquita is befejezetlen. Két tornyot terveztek, de csak egy készült el. Erre utal a neve is, amely spanyolul egykezű hölgyet jelent. A város sétálóutcáján túl, az Alcazaba alatt, annak bejárata mellett, az időszámítás előtt I. században emelt római amfiteátrum maradványa. A színház felső karéja látogatható. A küzdőtérre lejutást szalagkordon tiltja jelképesen. Akárhányszor járok történelmi jelentőségű építészeti emléknél, a vele megegyező korszakból merítő olvasmányaimból kiindulva odaképzelem a kor világát és emberét – ebben az esetben a rabszolga és az oroszlán viadalát, nem. Alcazaba. A mór erődítmény a VIII. században épült, számos része XI. századi. A város kormányzóinak palotája volt. Spanyolország legépebben megmaradt ilyen épületegyüttese. Az erődítmény egykor több mint száz toronyból, valamint három palotából állt. Ugyanannyi fal védte. Kettő a mai napig állja az idők viszontagságait. Volt feljebb is. Negyedóra kaptató a Gibalfaroig. Az erődítmény és a vár közötti dombba keresztirányú alagutat vájtak. A boltív alatt átvezető úton, többek között a Földközi-tenger fölé magasodó kilátópontig is el lehet jutni. Az átjáró mélyében utcazenész. Énekét gitárjátékával kísérte. Ügyesen kihasználta az üreg hangosító, és visszhangosító akusztikáját. Az Alcazaba fölött, a 130 méter magas dombon lévő mór vár közeléből rálátás nyílik a bikaviadal arénára és a kikötőre, másik irányba fordulva a hegyekre. Elsősorban a természeti környezet és a panoráma miatt érdemes ide feljönni – a 35-ös járattal is elérhető. Korát megelőzően a föníciaiak által épített világítótorony segítette az árbócos hajók kormányosainak tájékozódását. A 929-ben épített várat a XIV. században a katolikus uralkodó ellen felkelő malagaiak megostromolták. A lázadók bukását az élelemhiány okozta.

Ha már az éhségnél tartunk, térjünk be az 1868-ban átadott városi piacra. Előzetes olvasmányaim ínycsiklandóan beharangozták, milyen ízletes halakat lehet tányéron kapni. Körbejártuk a nyüzsgő vásárcsarnokot, még a raktárak mélyébe is belestünk, de rákon és kalamárin kívül csak nagyítóval látható méretű sült halacskát nyelhettem volna. A nyers halat pedig kimondottan nem komálom – belőlük termetesebb példányokból zsákszámra vásárolhattunk volna az árusoktól. Hogy milyen ezen túlmenően a vásárcsarnok? Árubőség, harsány kereskedők. Kiapadhatatlan csevejtenger. Magányosoknak és depresszióra hajlamosaknak terápiás élettér. Színes forgatag. Nem különben a tetőzet. Színes üvegtéglákból lett kirakva.

Gibraltárra tartunk. Úgy lehetünk vele általában, hogy ha eszünkbe jut, rácsodálkozunk, ha nem, fel sem tűnik. Malagából La Linea (Lá Linnyá) a távolsági busz végállomása. Innen rálátni az angol tengeren túli terület helyi jelképére, a jellegzetes formájú sziklára. Bal oldala a magasabb, 400 méter, és a kopárabb. Jobb felé lejt, arra zöldebb. A buszvégállomástól a határátkelőhelyig 8 perc. Stempli az útlevélbe, és már indulunk. Közelben buszmegálló. A többség velünk együtt gyalogosan vág neki az útnak, amely ezúttal nem Rómába vezet, hanem a kontinentális Európa dél-nyugati csücskébe. Oldalirányba eltolható fémkerítés állja utunkat. Az autósokét piros jelzőlámpa. Balra a brit légierő vegyes használatú repülőtere. Összevont le és felszállópályáját, a városi autóút keresztezi. A légikikötő aszfaltján két Easy Jet járat, és a hajtóművét alapjáraton tartó katonai gép. Útközben két jelképpé vált angolszász tárgyi emlékkel ismerkedtünk. A piros színű postaláda igazi vasmonstrum. Másfél méter magas, és ugyanolyan széles. Könyvméretű küldeményt is bele lehetett csúsztatni. A másik, a szintén piros színű utcai telefonfülke. A készülék nem adott vonalat. Két alagút után a sétálóutca következett. A teraszokon teát szürcsöltek a vendégek, nem kávét. Órányi városnéző sétát követően megérkeztünk a sziklára közlekedő kabinos felvonó pénztárához. A II. világháború előtt átadott felvonó kabinja eredeti. Kivitelezésében igazodik a mediterránhoz. Elöl, hátul és a tetején nyitható ablak. Emelkedés közben könnyen észrevehető az alattunk felfelé kanyargó turistaút. Ekkor már mindenki várakozással teli hangulatba kerül: a fenséges kilátás vágya, és az Európában egyedül itt szabadon élő majmok miatt. A kabinból kilépve berber makákók csoportja vett számba minket, de róluk később. Mi más is következhetett volna, mintsem a vendéglő – könnyen kihagyható. Két kilátó – nem törődtünk velük. Mivel előzetes ismeretünk nem volt róla, ezért meglepett, hogy alapból csak talpalatnyi területen lehet mozogni. Azon túl csak azok mehettek, akik tizenhat euróért belépőjegyet váltottak. A terület attrakcióira szólt. Velünk együtt a többi turista is sarkon fordult. A Földközi-tenger és az Atlanti-óceán találkozása fölött állunk. Hét ágra süt a nap. Vajon milyen a kilátás? Esetünkben, már a középtávolság is beleveszik a párába. Gyanítom, ez a jellemző látkép. Szerencse kell Marokkó megpillantásához. Inkább a tudatnak lehet fontos a kitüntetett földrajzi pont, mintsem a szemnek a vizualitás. Vagy, kinek hogyan. A majmok kapcsán teljesen más az optika. Mindenkinek tetszése szerint szolgáljon tanulságul az alábbi eset. A kabinból kilépő utasokat arra biztatják az alkalmazottak, hogy elölről vegyék fel a hátizsákot – így tettünk mi is. A szemtelenebb majmát az arra hivatott szakember farúddal elkergeti. Ám hatáskörén túl érvényesül a természet törvénye: aki ügyesebb, az nyer. A felvonóból kiszállva, Kati elölről magára öltött hátizsákja iránt máris élénk érdeklődést tanúsított az egyik ártatlan képű makákó. Őt még sikerült lerázni valahogyan, de a következő útonálló már kemény diónak bizonyult. Történt ugyanis, hogy úgy tapadt a feleségemre, mint fára a csiriz. A szemén látszott, hamarosan akcióba lép. Nem tétovázott. Villámgyorsan felugrott a hátizsák bal oldalára. Egyik kezével megkapaszkodott benne – 7-10 kilogramm – másik kezének ujjaival belenyúlt a hálós részbe, amelyben flakonos fertőtlenítő mellett két csokis müzli volt. Ügyes ujjaival kihalászta az édességet, majd angolosan lelécelt – nem kis örömére Katinak. A kellemetlen intermezzo pár másodperc alatt lezajlott. A velünk szemből érkező népes hölgycsapat egyszerre fogta hasát nevettében, és kattintotta a képrögzítőt. Visszafelé jövet az ominózus helyhez érve, rátaláltunk az aldis müzlik széttépett csomagolására. Hogy ekkor mit mondott a feleségem, maradjon családi titok. Csak nagy sokára nyugodott meg. A hibát akkor követte el, amikor megfeledkezett a hálós rész tartalmáról. A tárgyakat teljesen fedte a lyukacsos szövet. Tapasztalatból tudhatta az enyveskezű, hogy közülük melyik a csemege. Amikor ráugrott a hátizsákra, a két arc fél méterre lehetett egymástól. Kati meg sem mert mukkanni, mert tartott a majomtól, aki könnyen megkarmolhatta, megharaphatta volna, netán hálája jeléül puszit nyomott volna arcára. Ha manapság eszébe jut a kalandos történet, még mindig heves indulatot vált ki belőle – közben azért elneveti magát. Rövidebb kitérőt tennék a berber makákó kapcsán. Északnyugat-Afrika az őshazája. Hogy természetes módon került-e Európa eme szegletébe, nem tudni. A főemlősök idővel felkeltették az európaiak érdeklődését. Néhány példány Hessenbe került, ahol képesek voltak szaporodni, és gyökeret eresztettek. Minden mehetett volna simán. Veszett kutya megjelenése miatt, megelőzés céljából, a hatvan főre duzzadt kolóniát elpusztították. Térjünk vissza Gibraltárba. Eleinte szabadon mozoghattak a 6,5 négyzetkilométeren. Ám történt egyszer, hogy jeles ünnepség alkalmával a kormányzó díszes kalpagját elcsórta az egyik majom – talán még a töltőtollat is magával vihette. Lett belőle égre-földre szóló hahota meg kemény retorzió. A majmokat törvényileg kitiltották a cityből. Azóta is érvényben van. Négyszáz ártatlan képű makákót súlyt a törvény szigora. Emberi fogalom szerint kollektív bűnösség áldozataivá váltak. Hogy mit kaphatott fajtársaitól a félig-meddig köztörvényessé vált kalandor, nem árulták el. A felvonóhoz indulunk. Az emelkedő utolsó métereit teszi a jármű. Az érkező kabin rácsos elejére kalózokat megszégyenítő ügyességgel ráveti magát egy majom. Könnyen elképzelhető, hogy ekkor miként változott meg a jármű elejében álló hölgy szívritmusa. Arckifejezésének módosulását pedig ne is firtassuk velőtrázó sikolya miatt. Ugye érdemes felkeresni Gibraltárt.

Kora délutánra visszaérkeztünk La Lineába. A távolsági busz végállomásának környezetében szellős lakótelep. A házak között portékáikat elpakoló piacozók. Az egyik kocsma terasza meglepetésre zsúfolásig tele. Ám a vendéglősök többsége ekkor még csak készülődik a nyitáshoz. Jó érzéssel bolyongtunk a lakótelepen. Árnyékos parkba tértünk be, leültünk. Itt megint átélhettem a testemtől való elszakadás kiváltságos érzetét, amikor csak a tudat létezik: Perkupa és Limassol után ez volt a harmadik ilyen eset.