Tisztánlátás érdekében – mosom a kezeimet (2020)

Érdeklődéssel fordulok az emberiség testi higiéniájával kapcsolatos régebbi szokások felé. Néhány adalék ehhez: az időszámításunk előtti 3. évezredben a mai Közel-Keleten már léteztek vízöblítéses illemhelyek, és égetett téglából épült vízvezeték-rendszereket is feltártak arrafelé. Az ókori görögök megfürösztötték az újszülötteket, az ókori rómaiak pedig szerteágazó vízvezeték-hálózattal fonták be a városaikat.

Egyszer csak elterjedt a biztos hír, hogy a fürdőzés – de leginkább a közös fürdőzés – elősegítheti a fertőző betegségek terjedését. Nosza, ugrottak is ki a kubikosgödörből, a méretes dézsából és a közfürdőből a víztől csillogó testű emberek! A keresztény egyház is alaposan leszedte a keresztvizet a „közös” fürdőzésről, mivel a paráznaságnak akartak keresztbe tenni vele. Ezzel már a középkorban vagyunk. Az egyik erdélyi fejedelem 25 éven át nem mosott hajat. Franciahonban a királyfi lábát 6 éves korában mosták meg először. XIV. Lajos francia király élete során mindössze kétszer fürdött, és nem volt különb nála Kasztíliai Izabella spanyol királynő sem. Ezek a „fürdések” csupán a test egyik-másik részének vízzel való találkozását jelentették. A kor paraszti és úri emberének kipárolgása is megérne egy misét: a havonta egyszer fürdő orosz nacsalnyikokat (elöljárókat) egyenesen perverznek tartották Nyugat-Európában. A méltóságos urak legtöbbje parókát viselt, amellyel a tetveket és a szifilisz árulkodó jeleit takarták el.

Ha a kor embere szükségét érezte, ott végezte el a dolgát, ahol éppen volt – minek is ment volna tovább? A francia királyi palota lapos teteje például nyilvános közvécéként üzemelt, a nem létező vízöblítést pedig az eső végezte el. A palota hatósugarában mindössze 200 bili állt hadrendben 4-5000 főre. A király, ráadásul a főurak előtt, egy mozgóvécén végezte a dolgát, nemegyszer a főúri lakomaasztaltól alig egy méterre. Vajon ki és mivel törölhette ki a koronás fő hátsóját? (Az ókori rómaiaknál egyébként sós vízbe mártott, bot végére erősített szivaccsal végezték az ülep megtisztítását.) A városokban a bili tartalmát egyszerűen az ablakon át zúdították ki az utcára. Ha valaki épp arra járt, könnyen ráfaraghatott.

Eleink évente mindössze egyszer-kétszer mosakodtak: vizet vettek a szájukba, alaposan meglögybölték, majd a tenyerükbe köpték, és azzal dörzsölték át az arcukat. A „fürdés” címszó alatt a fateknőnyi vízben a család apraja-nagyja lelte örömét. Angliában egy kádnyi vízben először egyenként az összes férfi megmosakodott, utána az összes nő, majd a gyerekek, és legvégül a csecsemők következtek – innen ered a mondás: „Nehogy a vízzel együtt kiöntsd a gyereket is!”.

Fogmosásról aligha beszélhetünk ekkoriban. Az első fogkefét 1857-ben készítették, addig inkább csak öblögettek, ronggyal súroltak, vagy kellemes illatuk miatt gyógynövényeket rágcsáltak. Az Ibériai-félszigeten – de másutt is – a templomhajó magasában zsinóron húzható füstölőt, vagy annak kézben hordható változatát használták. Tették ezt az ördögűzés miatt is, de leginkább azért, hogy elviselhetőbbé tegyék az orrfacsaró emberi bűzt.