Váltak teherhordóvá – nyárom fű, télen rovar (Nepál)

A főváros lakosainak számát négy millióra becsülik. Igaz, csak szűk területen mozogtunk, de a látott lakóházak mérete alapján nehéz elképzelni. Akadtak igazi ínyencségek is. Amerre jártunk, ha éppen volt járda, az olyan volt, mintha az előző napon szőnyegbombázáson esett volna át. Az utcai kifőzde: rozsdás lábas, mocskos asztal, széknek festékes vödör. Az utcán kőkádban ruhát mosó asszonyra is rácsodálkozhattunk. Háztetőről a villanyoszlopra rézuszmajom ugrott, majd erősen megrázta – mármint az állat a villanyoszlopot és nem fordítva. Nézelődjünk tovább helyben, megéri. Hihető-e vagy nem, de a villanyoszlopon legalább száz bekötés: fürtben lógnak róla a kábelek. Nem azért, mintha annyi lenne az élő vezeték, hanem a szükségtelenné váló kábeleket nem kötötték le róla.

Pokhara a könnyű túrákat kereső látogatók Paradicsoma, Nepál és a Himalája talán legismertebb turisztikai övezete. A helyi viszonyok között modernnek számító város szubtrópusi klímájú, rizs, kávé, citrus és fűszer ültetvényekkel. Hátterében tornyosul a 6993 méter magas Machhapuchhre (Halfarok), illetve az óriások: Dhaulagiri (8167 m), Annapurna (8081 m), Manaszlu (8163 m). A Himalájába tartó hegymászók gyakran innen indulnak útnak. Mielőtt belekóstolnánk a világ tetejébe, valami más.

Ellátogattunk a Kézműves Központba. Kézi fakeretes szövőszéken siketek szőttek. A cég három hónap időtartamra veszi fel a jelentkezőket, hogy megtanítsák őket a munkafolyamatokra. Ezt követően megpróbálhatnak önállóan boldogulni. Utánuk érkezik a következő csoport – erről szólt a hivatalos tájékoztatás. Ezután a bolt felé terelték a csoportot. Egy sál 200 dollár, de akadt selyemszövés 2500 dollárért is. Ezeket aligha a betanításon lévő emberek szőtték, de a bolt bevételéből rehabilitálják őket – hallhattuk. Az egész inkább tűnt pénzvadász shownak, mintsem másnak. Járhattunk menekült táborban is: Nepálban tizenkettő van belőle. Mint ismert, jó pár évtizede Kína rátette kezét Tibetre, ahonnét a lámán kívül további százezrek menekültek el Indiába, Nepálba. Állampolgárságot nem kaptak, de befogadta őket az ország. Kézműves termékek árusításával is próbálnak bevételhez jutni, de én 5 dollárért egy szép hangú bronzcsengettyűt vásároltam. Nepál remek lehetőség a hangtálak beszerzésére: hogy közülük melyik a gépi vagy kézi gyártású, arról nincs ismeretem.

Sokak vágya a Mount Everest megmászása vagy legalább az alaptáborba való eljutás. Átlagban a hegymászók fele ér fel a csúcsra, a többiek útközben feladják: 7500–8000 méter között, a lecsökkent oxigénszint következtében, a hegymászók elkezdenek fulladni, a test pedig sejtről sejtre sorvad. A legfiatalabb sikeres csúcstámadó egy tizenhárom éves amerikai fiú, a legidősebb egy nyolcvanas japán férfi. Mindkét elgondolásnak van könnyebb és olcsóbb módja is. A Katmanduból induló Mount Everest repülésen a nyolcvan személyes járaton nyolcan utaztak. Kapacitáltam rá Katit, de a túlárazott fakultatív program árától elszörnyülködött: 75 dollár helyett 250-et kért az iroda. A Pokharából induló és az alaptáborba tartó helikopterutat az alapár duplájáért, 500 dollárért adta. A repülésről visszaérkező társak elmeséléséből tudom, hogy a repülőgép a nyolcezres csúcsoktól mintegy 30 kilométerre délre húzott el odavissza. A Csomolungmát nem kerülte meg, mivel a hegyóriás túloldala már a Kínai Népköztársaság területe. Az eléjük táruló látványt hogyan másként is illethették volna, mint: fenséges. A helikoptertúrán részt vevők is sikerrel jártak. Az 5364 méter magasan lévő alaptábort december első felében hómentesen találták. A négyezer méteres emelkedés miatt nem árt az óvatosság: kiszállást követően pár percet érdemes a légi jármű mellett tartózkodni, mert a leszállóhelytől nyolcvan lépcsőfok vezet fel az alaptáborba. Voltak, akik koordinációs problémáról számoltak be, másvalakit a végén két oldalról karon fogva kellett visszakísérni a járműhöz. Az alaptáborban puritán barakkok lettek felhúzva, amelyek egyszeri alvásra szolgálnak. Amíg felfedező útjukat járták az emberek, addig a kantinban megreggelizett a pilóta. Érdekesség, hogy menet közben a légi jármű vezetőjének orrába oxigéncső van bevezetve. Pár évtizeddel ezelőtti állapothoz képest, a közeli gleccser 800 méterrel feljebb ér véget. Az alaptábor mellett levezető moréna kőfolyama mély árkot képez: ennek vonalában érkezett meg a helikopter. A nyolcezres ormok arrébb vannak még, de kézzel fogható távolságban élik meg a tábor területén kószálók. Hogy egyik-másik hegy tetejébe merre tovább, a laikus számára nem világos, mert kitaposott ösvényt nem látni semerre sem.

A Himalája egyik népcsoportja a serpák. Nekik évezredek alatt eszük ágában nem jutott a lakhelyüknél kétszerte magasabban lévő csúcsokra felmenni: minek is? A hópalásttal fedett hegyekből inkább a színpompás alsóbb vidékekre kívánkoztak néhanapján. 1850-ben jelentek meg a hegymászó úttörők, az angolok. Kezdetleges felszereléseik, mint utólag kiderült, nem is voltak olyan hitványak. Évtizedek alatt lépésről lépésre jutottak egyre feljebb. Ekkoriban kerültek képbe a hegyi emberek, és váltak teherhordóvá, majd napjainkra hegyi vezetővé (7 kg plusz terhet vállalnak be). Mint közismert, 1953-ban egy amerikai férfi jutott fel elsőnek serpája segítségével a világ legmagasabb csúcsára. Negyed órát tartózkodtak odafent – egyedül képtelen lett volna feljutni. Bár a tetőt több méter vastag jégpáncél és hó fedi, hivatalos magasságát ennek tetejében mérik, amely jelenleg 8848 méter.

Egy különleges élőlény megismerése érdekében ereszkedjünk a 3–4000 méter felett élő népcsoportok világába, ahol a serpák is élnek. A tibeti név – yartsa gunbu – a következőt jelenti: „nyári fű, téli kukac” – mivel télen még csak a lárvatest látszik, és abból nyáron tör elő a fűre hasonlító gombatest. Egy parazitagomba, amely egy lárva múmiájából, annak fején keresztül nő ki. Ha a gomba szél szárnyán érkező spórája a lárva bőrére kerül, és behatol a testébe (általában télen), gombafonalakat növeszt, beszövi a lárva minden szervét, majd annak halála után, amikor a lárvamúmiából már csak az alakját megtartó bőr maradt meg, a fején keresztül kitör, és gombatestet növeszt (általában nyáron), ami spórát ereget. A gomba növekedéséhez olyan speciális klímára van szükség, amelyben a téli hőmérséklet nulla Celsius fok alatt van, de a talaj nem állandóan fagyott. Csak 3000 méteres magasság felett nő a Himalája nedves és hideg klímájában, ásványi anyagban gazdag talajában, Tibetben, Nepálban, Bhutánban, Indiában és csak a Thitarodes armoricanus nevű lepke lárvájában. A szüret májusban kezdődik. Öt hétig tart. Ezen idő alatt a környék egész lakossága csak ezzel foglalkozik. A fő termőterületnek számító tibeti fennsíkon akár 100 tonnányit is összegyűjtenek a gombából. A belőle származó bevétel Tibet vidéki részein pl. a lakosság egész éves bevételének felét teszi ki. Csillagászati ára miatt a szüret sok konfliktust okoz a falvak népei között. A legjobb minőségű áru 1 dekagrammjáért akár 1100 dollárt is elkérnek.

A Chitwan Nemzeti Park, a szomszédos Parsa Vadrezervátum (India) területével együtt több mint 1500 km2. Ez az Indiai szubkontinens egyik legnagyobb és fajokban leggazdagabb nemzeti parkja. A folyóvölgyekkel tagolt trópusi lombhullató őserdőben gazdag az élővilág: 68 emlősfaj, 525 madárfaj, 60 különböző hüllő és kétéltű. Számomra mindezek meglepetéssel szolgáltak, mert előzetesen nem volt ismeretem róla. Nem eltitkolva, a nepáli utazás kiválasztásában erős érvként jelent meg.

Hasznos tudni, a nemzeti parkokat jellemzően három részre osztják: a legbelső területet nem látogathatja senki sem, az azzal határos részeken a biológusok végezhetik kitűzött feladatukat, a legszélén folyik a szafariztatás. Többek között a következő állatokkal is találkozhatunk elméletileg: gaur (tulokformák alcsaládjába tartozik), királykobra (a leghosszabb mérges kígyófaj, hossza meghaladhatja az öt métert), a veszélyeztetett gangeszi gaviál (a hím hossza hat méter, súlya akár 950 kilogramm is lehet), varánusz (pikkelyes hüllők rendjébe, és a gyíkok alrendjébe tartozik), ajakos medve (mint Kipling A dzsungel könyve című regényében Balu), egyszarvú orrszarvú (a kihalás veszélye fenyegeti), leopárd, bengáli tigris (száznál több példány), indiai elefánt, lajhár (250 m/óra sebességgel kúszik, szürkeállománya alig barázdált), mocsári krokodil, páva, makákó (például rézuszmajom), vaddisznó, jégmadár, kígyónyakú madár (a feldobott hal mindig fejjel lefelé esik a torkába), szarvas, őz, ázsiai aligátor (a krokodil/aligátor hátrészének és farok tövének húsát több országban fogyasztják), vízi bivaly, ázsiai sziklapiton (hossza három méter), himalájai fekete medve vagy örvös medve (4–5000 méter magasra is felhatol), és egy másik nemzeti parkban a hópárduc (becslések szerint 300–400 példány élhet belőle az országban). Aki bőségesebb vadállomány után vágyik, az ne errefelé tartson, hanem fekete Afrika irányába.

A Rapti folyón fatörzsből kivájt csónak várta a csoportot: jelképes magasságú ülőkén kellett helyet foglalni a kitakarítatlan aljú vízi járműben. Sejtelmes ködpárába burkolózott a táj. Az egyik homokpadon két aligátor, a harmadik a vízből kifelé tartott – nem mozgott egyik sem. Madarak rebbentek és rikoltottak, meghangosítva a folyó menti őserdőt. Közelünkben indiai elefántok féllábszárig vízbe gázoltak, a hátukon kosárban ülő emberek jókedvűen integettek felénk.