Van benne valami – három az egyben (Malé)

Álomnyaralás csillagászati összegért vagy egy trópusi ország mindennapjainak megismerése töredékáron?

A Maldív Köztársaság fővárosa Malé, az egyenlítőtől 464 km-re északra található, Srí Lankától 650 km-re délnyugatra. A magyar fapadossal először AbuDhabiba utaztunk kézipoggyásszal. A nagyobb úti holmi teljesen felesleges, a feladott poggyászt az átszállás során újra fel kell adni. A légikikötő könnyen áttekinthető, kényelmes. A magyar fapados mindenhova az E1 terminálról indul (azóta megszűnt bázisrepülőtérnek). A két járat között oda-vissza 8-9 óra volt a várakozási idő, amely tanulságos lehet az úton lévők megfigyelésére. A fapados utazás hátránya, hogy járattörlés vagy csatlakozás lekésése esetén új jegyet kell váltani. A légi út egyetlen említésre méltó momentuma, hogy Budapest és Abu-Dhabi között, az erős hátszélnek köszönhetően, a járat sebessége elérte az 1100 km/órát. Meglepett, hogy átszállást követően a magyar fapadoson csak egy magyar családra leltünk. 7200 km repülést követően 7 óra után landolt a gépünk. A magyar télből a trópusokra megérkezve az első feladat a meleg holmiktól való mielőbbi megszabadulás, amelyhez kiváló megoldás a farzsebből előhúzható IKEA nagy bevásárlótáska.

Az utazás előtt hónapokkal megváltott odavissza repülőjegy ára a nemzeti légitársaságok árainak harmadába, esetünkben fejenként 300 euróba került. A repülőtéren érdemes pénzt váltani, mégpedig a helyi bank pultjánál.

A szigetországba való belépéshez nem szükséges vízum, viszont a magyar konzuli oldalról elérhető IMUGA (egészségügyi nyilatkozat) kitöltése, arcképes fotómelléklet csatolásával kötelező. A megérkezés előtt 96 órával lehet elektronikusan beküldeni, amelyre pár órán belül megérkezik a válasz. Az IMUGÁ-n kötelező megjelölni a listából kiválasztott regisztrált szállást. A lakóhely kiválasztásakor a minél későbbi fizetés lehetőségére érdemes odafigyelni, mert olcsóbb árajánlat esetében lehet váltani. Erkélyes szobát érdemes foglalni.

Az ország 1190 szigetből áll, ebből 192 lakott. A népesség 40 százaléka a fővárosban él (140 ezer). Malé három szigetből áll: Malé (6 km2), Hulhumalé (14 km hosszú, de keskeny, mesterséges sziget) és Villimalé (mini sziget). Malét Hulhumaléval 1,5 kilométer hosszú közúti híd köti össze, míg a Malétól két kilométerre lévő Villimalé csak komppal közelíthető meg. A repülőtérről való kilépés után (Hulhumalé), aki Malén vagy Villimalén foglalt szállást, annak érdemes a terminál elöl induló kompra felszállnia. Körültekintő odafigyelést igényel a távolabbi szigetekre történő továbbutazás. Erre a maléi kikötőből nyílik lehetőség. Jellemzően a déli óráktól indulnak a járatok, onnan vissza a reggeli és a délelőtti órákban. Sok sziget csak többszöri átszállással érhető el. Lehetnek olyan célpontok is, amelyeket csak a hét egyes napjain lehet elérni vagy elhagyni. A fővárosból tervezett csillagtúrák reménytelenek, ennek mi is kárvallottjai lettünk. Aki szívesen kipróbálna egy másik szigetet is (például a 20 km-re lévő Maaffushit), annak a megérkezést követően érdemes előbb odautaznia, majd Maléba visszatérve időznie. Nem egyszerű feladat eldönteni, hogy melyik fővárosi szigeten foglaljunk szállást. Mi Malét választottuk. Bár a négycsillagos hotel (a 30 százalékos árkedvezményű kétszemélyes szoba ára napi 85 euró) pár perces sétára volt a Villimalébe tartó komptól és bő egy kilométerre a strandtól, de legközelebb mégsem itt szállnánk meg. Legromantikusabb az 500 lakosú, zsebkendőnyi területen fekvő Villimalé, itt a legidillibb a strandolási lehetőség is. Nagyon csábító a dús vegetációjú trópusi környezet, de mégis ellenállnánk a csábításnak, Hulhumalét választanánk. Feltétlen előnye a tágas tér nyújtotta lehetőségek, a két másik sziget könnyű elérhetősége, valamint a helyben lévő repülőtér.

A főváros ősmagja Malé. Erről a csurig beépítettsége árulkodik, meg az a néhány látnivalója, amely egyáltalán felkeltheti a turista figyelmét: Elnöki palota, Szultán park, valamint a korallból épített Péntek mecset. Ezeken túlmenően egy Art múzeum is várt volna ránk, de nem kerestük fel egyik nevezetességet sem. Lett helyettük más: szűk utcák, a járdákon tömegesen parkoló motorok és a szűnni nem akaró motorizációs forgalom. Érdekes a városkép, mégpedig az épített összevisszasága miatt: múltidéző iparosműhelyek, utcáról nyíló egyterű lakások, lakatlan vagy félig-meddig lakott házak, felújított épületek és az újonnan épülők. Feltűnően sok a félbemaradt építkezés. A 21. századot az öt-tíz emelet magas ingatlanok képviselik. Az viszont más tészta, hogy az utcán hol van járda hol meg nincs, de ha van, még akkor is kétesélyes, hogy érdemese közlekedni rajta.

Szépnek nem szép Malé, de van benne valami vonzó: a négyemeletes szerkezetkész, de félbehagyott lakóház emeletén, a betonfödémből növényzet szökken szárba. Egy másik ingatlan esetében az első két emeletet lakták, a harmadik szinten a födémből kilógtak a vasbetonelemek, várva az építkezés folytatását. Az utcák szűkek, még a szigeten átvezető főútvonal is csak kétszer egysávos. A közlekedési szabályokat az épp aktuális lehetőségek diktálják, emiatt a gyalogosnak körültekintőnek kell lennie. Rengeteg a kismotor, mert vele a nagyobb járműveknél jóval gyorsabban lehet haladni. Gyakran láttunk a hátsó ülésen iskolába tartó vagy onnan hazafelé szállított gyerekeket. Egy kivételtől eltekintve csak kisebb élelmiszerüzletekre találtunk. A halpiacon bokáig gázolhattunk volna a véres lében, helyette a zöldséges piacon forgolódtunk. A kóstolásra kínált mézédes man-gó íze felülmúlhatatlan, de nem maradt el tőle a szárított ananászszeletek íze sem. A városban bámészkodva lépten-nyomon szembeötlött az elhagyatott kapualjakban és a háztetőkön is (utcáról, hotel erkélyéről) tornyosuló szeméthalom. Oka elsősorban nem az emberi trehányságban keresendő, hanem a helyhiányban. Éjjel történik a szemét begyűjtése, nyitott rakodóterű kisebb teherautókkal vagy kerekeken gördülő kukás tartályokkal. Kutyát nem sétáltatott senki sem. A macskák nyúzottnak tűntek. A nagyobb testű denevérek sötétedés után kaptak szárnyra. 6 óra után kel a nap, és 19 óra előtt sötétedik. A közvilágítás fénye gyertyaláng.

A 33 Celsius fokos meleget 20-30 km/órás szél enyhítette. Nemcsak a helyiek jártak hosszú szárú nadrágban és többnyire hosszú ujjú ingben, hanem mi is, de mi még sildes sapkát is húztunk a fejünkre. A helyi nők kevés kivételtől eltekintve fekete fejkendőt viseltek. A városi strandot (Rasfannu) rendőrnő felügyelte. Ha szabálytalanságot észlelt, a sípjába fújt. A hölgyek jellemzően feketébe öltözve áztatták magukat a hullámokban. A maldivoknak nem kell lebarnulniuk, mert bőrük alapból sötétbarna színű – ettől függetlenül ők is könnyen leéghetnek a napon –, a hajuk pedig fekete. A télből az örök nyárba ideérkező európaiaknak nagyon oda kell figyelni strandoláskor. A póló vagy a térdig érő fürdőnadrág nem csak kötelező elvárás a maldivoktól, hanem saját magunk jól felfogott érdeke is: negyed óra félmeztelenség elegendő lehet a leégéshez. A sortban és pántos felsőben sétáló fehér lányok egyike-másika inkább emlékeztetett sült pecsenyekacsára, mintsem elutazás előtti önmagára.

Az Indiai-óceán vize teljesen átlátszó. A fehér homokot középkék víz követi. A mederalj homokos, töredezett korallok borítják. Érdemes vízi cipőt húzni. A strandolás határát hullámtörő jelöli. A főváros legmagasabb természetes pontja két méterrel magasabb az óceán szintjénél. A mesterségesen kialakított medencét az óceán felől átfolyóval frissítik. A strand pálmafás. A fő gond a naplemente után állt elő. Nappal csutkára járattuk a légkondit, de hazatérve, egy óra múlva friss levegőre vágytunk. Hiába volt erkélyes a szobánk – ajtaját kinyitottuk –, mert éjjel 25 Celsius fok alá nem hűlt a levegő. A házak erdejébe beszoruló meleget a folyamatos légáramlás nem volt képes kisöpörni. Szívesen lementünk volna egy nagyobb parkba. Viszont a hotelből kiválóan hallhattam az esti müezzin énekét. Vallási szempontból a péntek a fő imanap (Péntek mecset), mert aznap elcsendesedtek az utcák.

Sétáljunk egyet. A betonból öntött szennyvízcsatorna a járda vonalát követi. Az épületek külső fala mellett több helyen homokkal töltött zsákok. A felhőszakadás az utcákat erős vízfolyássá alakítja. A közterületről nyíló ajtók mindkét oldala mellett – de főként a vízfolyás felőli oldalán – a homokkal töltött zsákokat hosszantin elfektetik, és a falnak nyomják. Így terelik el az áradat útját a bejárattól. Más színfoltot jelent a motorkerékpárhoz kötözött arapapagáj, amelyet máskor a városi strandon reptetett a gazdája: a madár párja a karján ült, odaláncolva. A túlzsúfolt város kapcsán eszembe jutott, vajon hol dolgozhatnak a maléiak?

– Te, azon a szigeten csak férfiak lennének? — szólalt meg a feleségem.

A kérdés feltevésekor a Thilafushiba tartó kompra várakoztunk – ugyanabból a kikötőből indulnak a Villimaléba közlekedő járatok is. A ventilátorokkal behűtött váróban rajtunk kívül csak középkorú férfiak tartózkodtak. Lehettek vagy húszan. Szatyraik degeszre tömve élelemmel. Ennyien szálltunk fel a kompra, amely a menetrend szerint csak péntekvasárnap közlekedett, akkor viszont gyakran. Az egyik férfi szatyrában figyelemre méltó nagyságú hal, a farka kilógott belőle. Az utastérbe nem vihette be, a nyitott fedélzeten kellett hagynia. Az állami üzemeltetésű MTCC hajói nem mai darabok, mellyel motorjának erőteljes dübögésére kívántam utalni. 25 perces út állt előttünk. Az óceán vize a partközelben középkék, távolabb sötétebb. A messzeségben feltűnt egy zöld sziget, melléje érve ipari tevékenységre utaló jelek. Szerencsére lágyan hullámzott a víz – mindkettőnk megelégedettségére. Következett a második sziget, egyben a végállomás. Igen, egy trópusi ipartelepre érkeztünk meg. A velünk együtt leszálló férfiak nemcsak dolgoznak itt, hanem egy vagy több hétig itt is laknak. Ennek megfelelően jelen vannak a szolgáltatók is: valóban pazar kivitelű trópusi étkezde; élelmiszerüzletek (a lábbelit az ajtó előtt kint kell hagyni); borbélyüzlet. A műhelyek oldalfalai farostlemezből, a tetejük hullámlemezből. A kiszuperált járművek, rozsdásodó vasidomok és a különböző hulladékok romantikátlanságát a pazar vegetáció próbálta oldani – ez is újszerű látkép. A szárazdokkra került hajótestet munkás tisztogatta, hogy hamarosan kezdődhessen a festése. Távolabb hangos kopácsolás, és felzúgott egy körfűrész is. Néhány teherautó is elporolt mellettünk, mert azért a burkolatlan út igencsak poros volt, de az is meglehet, hogy csak szimplán homokos volt. Hiába reménykedtünk lakott területben. A főútról csupán a kerítésen belül lévő melósok bádogszállásaival ismerkedhettünk: az ajtó előtt lóca, közelében kötélen száradó ruhák, és az elmaradni nem bíró szeméthegyek.

Ránéztünk az órára, és kocogásra váltottunk a kikötő felé. Szemből – nem kis meglepetésünkre – fiatal, szemrevaló fehér nő érkezett gurulós bőrönddel. A kikötőben nem siette el a dolgát a pénztáros, pedig már-már indulófélben volt a komp. Felberregett a hajómotor, és a hátunk mögött szép lassan elmaradt a szürreális képet nyújtó trópusi sziget.