Vége a lustálkodásnak – Jorgi (Mestia)

Hazánktól nem esik távol a Kaukázus georgiai fővárosa, Mestia, de a magyar fapados menetrendje pár órás megcsúszás esetén keresztbe tehet a gyors eljutásnak. Kutaisziből Mestiába naponta két kisbusz közlekedik (220-242 kilométer). A buszpályaudvarról 8 óra 30 perckor és 10 órakor indulnak járatok. Öt és félórás gurulás, bár az út nagyobb része kimondottan látványos, mégis türelmet igényel. Hasonlóképpen alakul a visszaút is, mert Mestiából Kutaiszibe naponta egy járat indul (igény esetén több egymásutánban), mégpedig 8 órakor. Mindkét út során a járat elhalad a nemzetközi repülőtér mellett: visszafelé megáll ott. A menetjegyek elővételben is megválthatók. A telítettség miatt erősen ajánlott (negyven GEL). Másnap hajnalban startol a fapados.

Első utunk alkalmával részletesen írtam Kutaisziről, ezért most csak érintőlegesen róla. Télen nem, de nyáron üzemel a folyópartról a dombra a víz felett áthaladó, a múltba közlekedő kabinos felvonó. Magaslati végállomása a szovjet időket idéző vidámpark. Kevésbé érdekes a helyieknek, de tökéletes nosztalgiázásra az egykori keleti blokk országaiból érkező idősebb korosztálynak. Viszont új színfoltot jelenthet a nyugatról idekalandozó fiatalemberek életében. Kéttucatnyian bolyongtunk benne. A város parkjairól is érdemes megemlékezni. Szemnek tetszetősek. Látványukon túl fontos közösségi terek. Itt nem csak az otthonról magával hozott széken üldögélő idős asszony érzi jól magát, hanem a fülükben sárga bilétát viselő kóbor ebek is. Ők nem csak itt szunyókálhatnak háborítatlanul, hanem a késő esti és hajnali órák között a nappal forgalmas főútvonalak közepén is. A lakóépületek egy része vakolatlan. Oka elsősorban a szegénységre vezethető vissza. A kitörött ablaküveget gyakran farostlemezzel pótolják, amelyről a Kőleves című magyar népmese jutott eszembe. Mindezek fényében figyelemre méltó a környezet tisztasága. Szállásunk a főtér közelében, mellékutcában várt ránk. A jóformán autómentes környezetben a helyi apróságok és kiskamaszok együtt bandáztak. 22 órakor hazamentek vacsorázni, hogy fél órával később, további 30 percet együtt lehessenek még. A következő eset tovább vall a grúz anyáról. Vegyeskereskedésbe tértünk be a feleségemmel. Látszólag senki nem tartózkodott odabent, ám a paraván mögül a mellén szopós csecsemővel előkerült a boltos kisasszony.

A Kutaisziből Mestiába tartó kisbusz a teljes telítettségre várakozva, a menetrendhez képest, akár félórás késéssel is indulhat. Nem csak utasokat szállít, hanem a helyi GLS futár szerepét is betölti. Esetünkben akkumulátort és autógumit fuvarozott házhoz. Megszólalt a zene és indult a járat. A környezet egyhangú, szegényes falvak maradtak el mögöttünk. Üde színfoltot az útszélében szabadon legelésző tehéncsapatok jelentettek. Lehangolót pedig a fele számban üresen álló egyemeletes, újszerű teraszos házak. Bő két óra elteltével a Kaukázus lankáihoz megérkezve egy csapásra megváltozott a táj. A szerpentin mindkét oldalában egészséges erdő vonta magára a figyelmet. A lombok között átszűrődő napsugarak meseszerűvé tették a rengeteget. A háttérből széles folyam jelentkezett be. A mély folyóvölgyben a köveken átbukva tajtékos ár zúgott a síkság felé. Az országúton vízfolyásnak felfelé haladtunk. Eleinte zöld színt öltött magára a víz, később szürkére váltott. Órákon át tartott a Kaukázus hatékony önreklámja. Aki hisz neki, jól jár.

Embere válogatja, hogy a különböző kultúrájú országokban kinek-kinek mi kelti fel az érdeklődését. Én nyitottan állok a furcsaságok elé. Amennyiben szokatlansága ellenére elnyeri tetszésemet, máris bekerül az életre szóló emlékek sorába. Ilyen a mestiai szarvasmarhák léte. Esetükben annak kellett történnie, hogy reggel ajtót mutassanak a gazdák nekik. Nem lévén csordás, magukat hajtják ki a zöldre, amely lehetett a kórház kertje, közpark, útszéli gyepűtöredék vagy folyóparti susnyás. Ráérősen ballagtak az utcácskákban vagy a főútvonal kellős közepén. A közlekedési szabályokkal tisztában lévő szarvasmarhák a járdán libasorban követték egymást. Tehén, bika, egyre ment. A vezérállat nyakában éles hangú kolompféle. Az úttesten ráérősen bambuló négylábúakra nem dudáltak rá a gépkocsivezetők, inkább kikerülték őket. Bezzeg, amikor a kimerítő hegyi túráról a településre visszaérve az úttesten gyalogoltunk Katival, ránk tülköltek. Néha már-már úgy éreztem, mintha a településen a hatalmat átvették volna a marhák.

Örök emléknek álljon itt egy másik eset is. Záporozó könnyeivel telesírta a tájat az eső. A szállás pázsitos kertre nyíló ajtaja, ablaka tárva-nyitva. A bádogtetőt verő csapadék kopogása, az ereszcsatornában alázubogó esővíz csörgése, és a krokodilkönnyeit hullató égi áldás idillje egyedülálló élmény, párosulva a csapadék által felerősödött zöld illatával. Tompa morajlással és éles reccsenéssel zengett az ég. Egy-két cikázó villám tökéletessé tette az összhatást. De mindez hagyján is lett volna, mert ilyen természeti jelenséggel néhány helytől eltekintve, a kék bolygó bármelyik pontján találkozhatunk. Mestia viszont magas hegyekkel körbeölelt, tengerszint felett 1500 méter magasan fekvő völgyben található. Amennyiben vette volna a fáradtságot Kati, és a kényelmes ágyból kimászva az udvarba tartott volna, lábujjhegyre állva, mutatóujjának begörbített végével könnyedén megcsiklandozhatta volna az esőfelhő hasát. Ám nem tette. Helyette az ágyban hanyatt dőlve nézte, ahogyan az egyik felhő nekiütközve a hegynek felfelé távozik a völgyből, hogy később őt egy másik felhő a magasból alábukva felváltsa. Kedvükre jöttek-mentek a különböző zordságú és csapadéktartalmú fellegek, mi pedig a kényelmes ágy nyújtotta úri kényelemből megfigyelhettük a természet eme látványos játékát. Mi nem fanyalogtunk az egész napon át tartó esős, záporos, zivataros időjáráson, hanem teljes valójában kiélveztük. Másnap új felvonás vette kezdetét. Az égbolt magasából olykor-olykor előbukkant a tüzes napkorong, jelezve, ő is része a megunhatatlan természetnek. Kitisztult az ég. Perzselő napsugarak szárították a nedves tájat. Harsogó zöld színben pompáztak a hegyek. Lehet-e még mindezt fokozni? Igen, itt a Kaukázusban, szinte a végletekig lehet. A 2100 méter magasan véget érő fás-cserjés növénytakaró után élénkzöld füvű alpesi legelő váltja a tájat, hogy azokon túl körpanorámát nyújthassanak a hóval fedett hegyvonulatok. Mindezt ágyban fekve, ülve végignézni, felülmúlhatatlan.