Virágok árnyékában – angyalföldi aszfaltflóra (1976)

Boldog és szerencsés embernek tartotta a közvélemény azokat, akik a szocializmus idején maszekok lehettek. Mifelénk – a Váci úton és annak környékén – akadt néhány belőlük. A Dagály utcában árusító zöldséges gazdag árukínálata simán verte az állami bolt választékát. A petróleumszagú, hajópadlós trafik kirakatát éjszakára zsanéron mozgatható és lakattal zárható kőlappal védték az utca felől. A virágárus hölgyről ennél bővebben fogok megemlékezni.

A főútvonal lakóteleppel átellenes oldalán a semmiből nőtte ki magát egy kacsalábon forgó virágárus pavilon. A stand a mediterrán flóra gazdagságát reprezentálta. A sötétedés beálltával olyan fényár pompázott a pavilonban és körülötte, mintha a horizont mögött lebukó nap hajnalig itt szolgálna éjszakai portásként. Halogénizzóival a pavilon az esti, vaksi Váci út vitathatatlan fénypontjává vált. Székhelyét hamarosan áthelyezhette a főútvonal lakótelep felőli oldalára, a húsbolt előtt lévő buszmegállóba. A csiribiri pavilon után meglepetésre egy feltűnően silány bodegában folytathatta a munkáját. Nem véletlenül alakult ez így.

A környéken lakó asszony mindenkivel szívesen trécselt. Egyre gyakrabban beugrott a sarki, Gödör nevű köpködőbe is, és nem csak itókáért. A helyben lakók idővel másra is felfigyeltek. A buszmegállóban gyakran megállt a kék alapon fehér csíkos járőrautó. Zimankós időben a virágáruson volt a sor: ő ment a rendőrökhöz. A melegebb idő beálltával az egyenruhások vették a fáradtságot, kikászálódtak a Zsiguliból, és ők keresték fel a már vörösre festett hajú kisiparost. Munkáskerület ide vagy oda, errefelé is elkélt egy-két virágnyelven beszélő informátor.