FŰZ - növény (családnév)



 fehér fűz
(Fotó: fehér fűz)




A fehér fűz (Salix alba) a fűzfafélék (Salicaceae) családjába tartozó fűz (Salix) nemzetség legismertebb képviselője. Vesszői egészen a földig lehajolnak. Kora tavasszal megjelennek rajta a barkák, és csak azután a keskeny, világosbarna levelek. Lombhullató.
Előfordulása:
Közép- és Dél-Európában honos, de Észak-Amerikában is meghonosították, valamint Magyarországon is. Kedveli a meleget és a párás levegőt.
A füzek álló- és mozgóvizeink környékének megszokott karakteres növényei. Víztűrésük többek között annak köszönhető, hogy az elárasztás idején törzsük
víz alatti részén preformált gyökereket fejlesztenek, amelyek a víz felső, oxigénben dús rétegében elbokrosodva részben átveszik a levegőtlenné vált talajban lévő gyökérzet szerepét. Általában nyirkos talajt kedvelnek (a pangó vizet is tűrik), de normál viszonyok között is jól fejlődnek.
Fehér fűz (Salix alba):
20-25 méterre megnövő, terebélyes, csaknem mindig tőtől ágas fa. Levelei lándzsásak, a fonákuk rásimuló ezüstös selyemszőrös. Porzós barkái
és termős füzérvirágzatai nem díszítenek.
Hazája Európa, Nyugat-Ázsia.
Parkokba főleg fajtáit ültetik:
Bédai Egyenes - Erdészeti célra szelektált, egyenes törzsű klón. Magyar nemesítésű.
Tristis - Szomorúfűz - A leggyakrabban ültetett fajta. Hosszú, sárga vesszői a földig lelógnak. Feltehetően a (Salix babylonica) és a (Salix alba Vitellina)
hibridje. Egyes szerzők ezért önálló fajnak tartják (Salix x sepulcralis) néven.
Vitellina - Termete, mint az alapfajé, de vesszői feltűnően sárgák. Kosárfonásra is alkalmas.
Babiloni fűz (Salix babylonica):
A legősibb szomorúfűz. Levelei kopasz fonákúak, vesszői sárgászöldek, a napos oldalon megvörösödnek.
Hazája Kína, de Nyugat-Ázsiában, majd az iszlám hódítások nyomán Észak-Afrikában és Kelet-Európában már régóta ültetik. Nyugat-Európában a XVII. Században terjedt el, és a romantikus kertek egyik divatnövénye volt. Később részleges fagyérzékenysége miatt visszaszorult, helyette inkább az edzett és szebb vesszőjű Salix alba 'Tristis'-t telepítették.
Felhasználása:
A fehér fűz kérgét láz és influenza esetén ajánlják elsősorban.
Fejfájásra, fájdalomra és reumára mint fájdalomcsillapító szert használják. A virágzat jótékony hatású a méhösszehúzódásokra (wd) és az álmatlanságra.
Külsőleg fagyott testrészek, sebek, fekélyek kezelésére alkalmazzák.
A fehér fűz caerulea nevű változatából készülnek a világ legjobb minőségű krikettütői, ezért ezt a változatot krikettütő-fűznek is nevezik.
Gyógyhatása:
Szalikozidtartalmának köszönhetően a fehér fűz kérge gyulladásgátló, reuma esetén fájdalom- és lázcsillapító hatású. Ugyanezen összetevő a felelős az enyhe fertőtlenítő és vérrögképződést gátló hatásáért is.


TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:

Irodalom: Kosztolányi Dezső – Zsivalygó természet:

 
SZOMORUFÜZ.

- Hogy mért szomorkodom? Először is láttam az Avon partján meghalni Oféliát, ágaimba kapaszkodott, dalolt-dalolt, mig a siró folyóban el nem merült »eszelős
füzérivel«. Aztán gyászolom a költők költőjét, Musset Alfrédot, aki hozzám ama hires versét irta. Kétségbeesetten borultam sirjára, mint zokogó özvegy.
Azóta azonban annyi költő nyivákolt körül, a kisebb fajtából, akiket rólam füzfa-poétáknak neveznek, hogy a kin megdermedt bennem. Elfelejtettem azt, ami hajdan fájt. Közönyös lettem. Ma a szó szoros értelmében el vagyok fásulva.


Szólások, közmondások:
Fűzfa alatt esküdtek; nem esküdtek meg, házasság nélkül élnek együtt.
Letette a fűzfa széket; nagyon sokáig elmarad valahol, különösen látogatóban.
Megjön, mint a fűzfa tavaszkor; engedékennyé válik, megbékél valaki.
Azt a fűzfán fütyülő, rézangyalát!; tréfás, káromkodásszerű felkiáltásként, főleg bosszúság, megütközés vagy ritkábban elkeseredés kifejezésére.
Fűzfából a sípot könnyű megcsinálni; könnyen megmunkálható anyaggal nem nehéz dolgozni.
Fűzfa hegedűhöz nádvonó illik; szegény emberhez szegény élettárs való.
Fűzfakatonának kár a fringia a kezébe; semmit sem ér a gyáva katona.
Hajlékony, mint a fűzfatuskó; egyáltalán nem hajlékony.
Hajlik, mint a fűzfavessző; engedékeny természetű.

Zene: Koncz Zsuzsa – Szomorú fűz.