KÜSZ - állat (családnév)



 állas küsz
(Fotó: állas küsz)




Az állas küsz (Alburnus mento) a sugarasúszójú halak (Actinopterygii) osztályának a pontyalakúak (Cypriniformes) rendjébe, ezen belül a pontyfélék(Cyprinidae) családjába tartozó faj.
A küszökhöz viszonyítottan nagyobb termetű halfaj. Erősen veszélyeztetett, eltűnőben lévő fajok közé tartozik. Ausztriában, Szlovéniában és Ukrajnában is kiemelt védettséget élvez.
Magyarországi védettsége jelképes, hiszen a magyar faunaterületről nagy valószínűséggel már kipusztult, utolsó bizonyított előfordulását a 19. század végén Szeged mellett a Tiszáról jelentették.
Előfordulása:
Az állas küsz tengerekben, brakkvizekben és édesvizekben is előfordul, de a tengeri állománya az édesvizekben ívik. Elterjedési területe a Duna völgyének folyói és tavai valamint a Fekete-tengerbe északról ömlő folyók, például a Déli-Bug, Dnyeszter, Dnyeper és az Azovi-tengerbe torkolló Don és Kubány.
Korábban nagy állományai éltek a Felső-Bajorországi tavakban, például a Starnbergi-tóban, Ammer-tóban és Dhiemseében.
Első leírását 1832-ben Louis Agassiz „Aspius mento” néven tette közzé. Sokáig vitatott volt a besorolása és korábban az Alburnus chalcoides
alfajának is tekintették.
Hasonló fajok:
Legjobban a szélhajtó küszhöz hasonlít, de az oldalvonalán kevesebb számú pikkely található. A balinhoz éppen emiatt hasonlít, hiszen megegyező a pikkelyszámuk, de segít az eltérő szájhasíték, mely a balinnál eléri vagy meghaladja a szem vonalát, továbbá az anális úszójának a széle erősen homorú. Nehezebb összetéveszteni, de fiatalabb példányok vizsgálatakor hasonlónak tűnhet a nyúldomolykó, a fejes domolykó, a vaskos csabak és a jászkeszeg, de ezek anális úszójában tizenegynél kevesebb osztott sugár van. A kurta baing oldalvonala néhány pikkelyen tart ezért könnyen megkülönböztethető tőle.
Megjelenése:
Teste áramvonalas, hosszúkásra megnyúlt, mely oldalról erősen lapított. A feje aránylag kicsi, a homloka lapos, a szája felső állású és az alsó állkapcsa
túlnyúlik a felsőn. Szeme testéhez viszonyítva aránylag nagy. A hátúszó hosszú és alacsony, a farokúszó hosszú és mélyen kivágott, a faroknyél majdnem
hengeres formájú. Apró cycloid 60-67 darab kicsi pikkelye van az oldalvonala mentén, az oldalvonala teljes és a has felé erősen ívelt. A hátoldala barnászöld vagy acélkékbe húzó kékeszöld, oldala és hasa ezüstös csillogású. A hát- és a farokúszó sötétszürke, a többi úszó piszkossárga. A hátúszóban 8-9, míg az anális úszóban 14-17 osztott úszósugár található. A
hal testhossza 15-25 centiméter, legfeljebb 40 centiméter.
Életmódja:
Rajhal, amely a tiszta, oxigéndús vizeket kedveli. Csapatosan jár és elsősorban a felszín közelében keresi táplálékát, mely állati planktonokból, kandicsrákokból, vízibolhákból, rovarlárvákból és vízre hullott rovarokból áll. Növekedésével összhangban kezdetben kisebb kerekesférgeket, majd egyre nagyobb testű planktonrákokat fogyasztanak. Az állas küsz kifejlett egyedei planktonevők, táplálékukban azonban kisebb-nagyobb arányban kimutathatóak a talajlakó (bentikus) szervezetek is.
Szaporodása:
Három-négyéves korában válik ivaréretté. Az ívási időszakot megelőzően az ivarérett tejesek fején és testének elülső részén fehér nászkiütés (dorozsma)
jelenik meg. Április-május-júniusban csapatosan vonulnak megszokott ívóhelyükre, a folyók parti sávjába, a legfeljebb 20–30 cm mély kavicsos aljzatú részekre. Az ívás a kavicsos mederfenéken két részletben történik, látványos nászjáték mellett, 18-19 napos időközzel. Az ikraszemek száma 15-23 ezer között van, méretük 1,4-1,6 mm. Az ívás hőmérsékleti optimuma 12-18 oC közé esik, a kikelő lárvák az ívóhely kavicsai között maradnak a szikanyag teljes felszívódásáig.


TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:

Irodalom: -

Zene: -