SŐREG – állat (családnév)



 sőreg
(Fotó: sőreg)




sőreg J. a tokfélék családjába tartozó, hosszú orrú, nyúlánk testű hal; Acipenser stellatus.

• Sőreg halnevünk már első szójegyzékeinkben előfordul, 1395 k.: seureg (BesztSzj.), 1405: sereg (SchlSzj.), majd 1517: sewreegh (OklSz.), 1525: sewregh (Ortus), 1590: soreg (SzikszF.), 1604: sorég (Századok 1900). A martonosiak 1641. május 13-i panaszlevelében seöregh (HungKözl. 21), majd 1702: soreg (Miskolczi), 1767: sörég (PPB.), 1794: sőreg (Grossinger), 1801: ua. (Földi), 1830: sireg, sőreg (Reisinger), 1868: sőreg tok (Kriesch), 1870: sőreg (CzF.), 1884: söreg, sireg (Nyr. 13). Népnyelvi alakváltozata Hal. 33: séreg, síreg, sőrég, sőrege és sőröge.

N. Sebestyén Irén szerint (NyK. 49) fgr. eredetű, szerinte ez a név ment át az oroszba, majd orosz közvetítéssel a törökség nyelvébe. Nem helytálló az
etimológiai megállapítás. Már Gyarmathi (GyarmAff.) egyeztette megfelelő török halnévvel, utána Gombocz (MNy. 13) és Beke (uo. 33 és Nyr. 61) hasonlóan. Csuvasos jellegű ótörök jövevényszavunk; vö. csuv. šьwrege ’hegyes’, šürekkey pulă ’kecsege’, tat. söirök ’sőreg’, türkm. süirik ’ua.’, tarancsi sürük ’ua.’, kalmük šowrlog ’kecsege’ (TESz.). E szavak alapja a tör. süvri, sivri ’hegyes’ melléknév, a megnevezett halak legsajátosabb alaki tulajdonsága ugyanis hegyes feje. Az or. sewrjugha (PallasZoogr.) szintén jövevényszó a tatárból, és ide tartozik a ném. Scherg, Schörg ’ua.’ (EL.) is.

Társneve a tetemes tok (MoH.; R. 1874: CzF., 1884: Nyr. 13, 1887: ua. és tetelmes tok HalK.); a nyelvjárásokban MTsz.: tetemes-tok, tetelmes-tok | Dankó: tetemes tok ’ua.’. A tetemes előtag itt nem nagy méretűt, hanem csontost, azaz vértes tokot jelent. Már Miskolczi Gáspárnál olvasható: „derekában harmintz oldaltetemi voltanak”, illetve „a mi halainkban ugyanezt a szálkák avagy tetemek viszik véghez”. A sőreg királyhal (MoH.; R. 1794: ua. Grossinger; N. Nyr. 13: királyhal ’sőreg’) nevének szemléleti háttere az értéke, hiszen ennek fogása nagysága miatt a legnehezebb, zsákmányul ejtése pedig a leginkább vágyott halászöröm volt. A legvalószínűbb magyarázat azonban az, hogy „a királynak koronázási ajándékul ezt szokták adni a magyar halászok” (Unger). További társneve a vízipárduc (MoH.; R. 1887: HalK.).

A sőreg latin szaknyelvi fajneve a ’csillag’ jelentésű latin stella szóból alkotott. Ezt a nevét az apró, csillag alakú csontpikkelyektől kapta, amelyek
bőrében szétszórtan láthatók. A németben is Sternhausen (EL.),azaz ’csillagtok’ a neve. Ez kerülhetett át a magyarba; vö. csillagos tok (MoH.; R. 1801:
tsillagos tok /Földi/, 1830: ua. /Reisinger/, 1840: csillagos tok /Szirmay/, 1846: ÁM., 1863: Heckel, 1868: ua. /Kriesch/; N. ÚMTsz.: csillagostok ’halfajta’). Megfelelője még az ang. star sturgeon, dán stjernehus, ol. storione stellato, sp. esturión estrellado, sv. stjärnstör ’ua.’ (EL.).

♦ A hal teste karcsú, megnyúlt, orsó alakú. Ormánya feltűnően hosszú, kissé felfelé hajló, középen nagy darabon hiányzó alsó ajka és egymástól különálló
oldalvértjei vannak. Ez a faji bélyeg jól elkülöníti a többi tokfélétől. Háta világos barnásvörös, gyakran kékesfekete, hasi oldala és oldala fehér, ormányának alsó oldala hússzínű, vértjei szennyes fehérek. A tengerből seregekbe verődve indul fel a folyókba márciusban, és ívása végeztével, amely a nyári hónapokra esik, visszatér a tengerbe. A Fekete-, az Azovi-, az Adriai- és a Kaszpi-tengerben, valamint ezek vízgyűjtő területein honos. Általában 1–2 méter nagyságú és 25 kilogramm súlyú, de Petényi szerint fogtak 40–50 kilogrammos példányokat is. Valaha a Dunában Pozsonyig, a Tiszában Tokajig fordult elő, igaz, akkor is ritka fajnak számított. A folyószabályozások jelentősen csökkentették ívóhelyének kiterjedését. Változott a vonulás ideje és útvonala. Utolsó hazai példányát 1965-ben Mohácsnál fogták. Valószínűleg a magyar vizekből végleg kipusztult halfajnak tekinthető.


TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:

Irodalom: Sőreg István.

Zene: -