VIZA - állat (családnév)



 viza
(Fotó: viza)




A viza (Huso huso) a csontos halak (Osteichthyes) főosztályának a sugarasúszójú halak (Actinopterygii) osztályába, ezen belül a tokalakúak (Acipenseriformes) rendjébe és a valódi tokfélék (Acipenseridae) családjába tartozó faj.
A többi tokfélénél jóval nagyobbra növő és sokáig élő halfaj, hiszen életkilátása száz évet is meghaladhatja. Európa legnagyobb édesvízi hala, endemikus élőlény
a Kaszpi-és Fekete-tengeri medencében, és kisebb állománya megtalálható az
Adriai-tenger vízrendszerében.
Intenzív halászata és az ikrájából készített nagyon értékes beluga- vagy fekete kaviár miatti túlhalászás, és az orvhorgászat eredményeként állománya jelentős mértékben lecsökkent. Az élettere is jelentősen beszűkült, hiszen a folyószabályozások során épített vízlépcsőkön elakad, és nem tud a folyók felsőbb részébe jutni.
Magyarországon a korábban nagy jelentőségű vizafogás, mely egykor a halászat meghatározó jelentőségű ágazata volt, mára teljesen ellehetetlenedett. Horgászata nagyobb mértékben csak a tengerparti országokban lehetséges, de az állománya olyan mértékben megritkult, hogy a washingtoni egyezmény
döntése értelmében hivatalosan csak a tenyésztett halak ikráját lehet nemzetközi kereskedelmi forgalomba hozni.
Elnevezései:
A magyar halászok körében régen nagy népszerűségnek örvendő viza több Köznyelvi elnevezést is kapott. Ilyenek például a fajtok, az orhal, a szinviza, a vizahal és a viza-tok.
Tudományos nevét: Huso huso az etimológia a Görög eredetű hus szóból vezeti le, mely magyarul disznót jelent.
Más nyelvekben is visszaköszön orosz elnevezése a «белуга» (beluga), mely a «белый» (fehér) szóból eredeztethető. Magyarországon is számon tartják az ínyencek a nagyon finomnak tartott és rendkívül drága beluga kaviárt, mely a viza ikrájából is készül. Az általánosnak mondható 113,6 grammos beluga viza-kaviár ára 80 000 forint.
Előfordulása:
A Fekete-tengerben és a Kaszpi-tengerben, valamint ritkábban az Adriai-tengerben és a vízrendszerükhöz tartozó folyóvizekben honos. Ívásakor a tengerbe ömlő folyókba vonul. Korábban a folyóvíz szabályozások előtti időkben egészen messzire felhatolt. Bécsben vizamészárszékek működtek és onnan szállították tovább szekéren a halat a francia és a lengyel piacokra. Napjainkban a vízlépcsők megépítése miatt ez a távolság jelentősen lecsökkent és eltűnt a hal sok folyószakaszról.
Megjelenése:
Rendkívül lassan, de óriásira növő anadrom faj. A legnagyobb, rekord méretű példány 7,2 méter hosszú és 1571 kilogramm tömegű volt. A vizák (Huso nemzetség) a világ legnagyobb édesvízi halai. A csontos halak főosztályába tartoznak, de a vázuk porcos, ezért egyfajta porcos ganoidnak
tekinthető.
Teste többé-kevésbé csupasz, rajta 5 sorban elhelyezkedő csontvértek és elszórva csontszemcsék vagy más néven vértpikkelyek (ganoid pikkelyek) fedik. A fején csontos pajzsok találhatók. Négy bajuszszála az alsóállású száj előtt helyezkedik el. Állkapcsa előretolható. Orra tompa, bajuszszálai hengeresek
és rojtosak. Szája nagy, alulról eléri a fej két szélét. Alsó ajka középen megszakított, ellentétben a sima tokkal.
Alfajai:
A vizának négy alfaja van:
Huso huso huso - a Fekete-tenger nyugati fele, Adriai-tenger.
Huso huso orientalis - a Fekete-tenger keleti fele.
Huso huso maeoticus / Acipenser huso Linnaeus (beluga) - Azovi-tenger.
Huso huso caspicus - Kaszpi-tenger.
Hasonló fajok:
Legjobban közeli rokonaihoz a valódi tokfélékhez hasonlít, de markáns nagy méretével eltér tőlük. Különböznek továbbá, hogy a vágó toknak nemcsak az alsó ajka megszakított, hanem a felső is két félre osztott. A sima toknak az ajka nincs megszakítva és a bajuszszálai rojtozottak. A Sőregtok orra feltűnően hosszú és vékonyabb. A szibériai tok szája kisebb, bajuszszálai közelebb állnak az orrcsúcsához, mint a szájhoz. A kecsege szája kicsi és a bajuszszálai rojtozottak.
Életmódja:
A viza mozgása kissé nehézkes. Életének egy részét a tengerben, másik részét a folyókban tölti. A fiatal állat a homokban keresgéli férgekből, lárvákból, csigákból és kagylókból álló táplálékát, idősebb korában kisebb halakat is fogyaszt.
Szaporodása:
Ivarérettségét csak 12-18 éves korában éri el, de 100 évig is élhet. A vizák évente két hullámban úsznak fel a tengerről ívásra, a folyók sekélyebb vizeire.
Az állomány egy része ősszel úszik fel a folyókon, ahol a víz fenekén egy-egy mélyedésben vagy gödörben áttelelnek. A másik részük csak tavasszal kezdi
meg a vándorlást.
Az ívásra március és május körül kerül sor, a folyók sóderes, köves aljzata fölött. Egy nőstény több százezer, de akár hétmillió(!), 2,5-3 milliméteres
átmérőjű ikrát rak le. A körülbelül 8 nap alatt kikelő lárvák további 9 nap után kezdik meg önálló táplálkozásukat. A szülők az ívás után azonnal visszatérnek
a tengerbe. Az ivadék sem időz az édesvízben, hanem a folyók deltavidékének félsós vizébe, majd néhány év után a nyílt tengerbe vándorol.
Kárpát-medencei előfordulása:
Magyarországi folyóvizekben a halászok körében korábban oly nagyra tartott állománya, mind a Dunán és mind a Tiszán a Vaskapu-szorosnál épített erőműveknek és a vízszennyezettség fokozódásának hatására drasztikusan lecsökkent. Az utóbbi évszázad második felében feljegyzett vizafogások a Duna magyar szakaszán már eseményszámba mentek. Ezzel szemben 1554-1555-ből származó források szerint több mint 160 vizát fogtak a halászok a vizafogókban.
A magyar történelemben említések a vizákról:
A Képes krónika leírja, hogy 1053-ban I. András a Győr alatt állomásozó III. Henrik német-római császár éhező seregének megsegítéséül küldött többek között ötven vizát.
A humanista Oláh Miklós beszámolójában arról tudósít, hogy az 1537. esztendőben különösen eredményes dunai halászat alkalmával sikerült mintegy ezer vizát fogni.
A 17. század elején Bél Mátyás így írt a dunai tokhalászatról:
„ "Ha mennyiségében nem is, de halainak nemességében bizony megelőzi a Duna a Tiszát. Többek között bővelkedik tokfélékben, melyeknek páratlanul csodálatos halászásával Magyarország büszkélkedik." ” – Bél Mátyás
Károli János 1877-ben már ritkaságként említette a dunai tokféléket, és fogyatkozásukról így vélekedett:
„ "Ez nagy jelentőségű kérdés, méltó arra, hogy a hazánk anyagi érdekeivel foglalkozó kormányférfiak is egy kis figyelmet fordítsanak reá." ” – Károli
János
Az 1950-es évekig még megtalálható volt a Duna és a Tisza vízrendszerében. A Dunán a viza számított a legnagyobb és a legértékesebb mindennapos halnak. Gyakran óriási (100–500 kg-os) példányai is előfordultak a halászzsákmányokban.
Budapest XIII. kerületének középső részét máig Vizafogónak nevezik. Egykor minden nagyobb folyónkból halászták; a Drávából, a Tiszából, a Marosból és a Körösökből is. A Tiszából 1920-ban Vásárosnaménynál, 1933-ban Tiszafürednél, 1953-ban Tiszakécskénél még fogtak, később azonban már csak a Dunából, elvétve egy-egy példányt. A legutóbbi hármat is a Dunából fogták: 1957-ben Paksnál egy 2,7 méterest, 1972-ben Ercsinél egy 120 kilóst, majd ismét Paksnál, 1986-ban egy 3 méteres, 180 kilós példányt. Sajnálatos módon a
Kárpát-medencében a többi anadrom tokféle az Acipenser güldenstaedti – vágó tok, az Acipenser nudiventris - sima tok, és az Acipenser stellatus - sőregtok is a
Kihalás szélére került.
Mesterséges tenyésztése:
Az 1970-es években Magyarországon sikeres kísérleteket folytattak a Kecsege és a viza keresztezésével. A hibridet “vicsegé ek” nevezték el. Később azonban a tenyészanyag fenntartás nehézségei miatt, az ilyen programok megszűntek. A magyarországi toktenyésztésnek a VIZA 2020 program ad új lehetőséget. Ez a program a fajok mesterséges szaporítását, telepítését és a még megmaradt élőhelyek rekonstruálását is magában foglalja. Például 2010 szeptemberében visszatelepítési program keretében 100 kishalat engedtek a Dunába. A 2010 novemberében az Ercsinél a Dunába engedett jelölt viza bébik közül a Vaskapunál már ki is fogtak példányt román halászok. A hal 10 nap alatt több mint 650 kilométert tett meg.
A kifogott vizát lefotózták, videó-felvételt készítettek róla és visszahelyezték a Dunába, hogy folytatni tudja útját a Fekete-tenger
felé. Később a No.10998 jelű viza el is érte a Duna Deltát, ezáltal bizonyossá vált, hogy a Duna felső szakaszáról a halak valóban eljutnak tengeri szülőhelyükig.
Dunai halászata:
Ősszel a téli szállást kereső halak a víz felszínén lomhán úszkáltak, csak kelepcébe kellett csalni az úgynevezett „vizafogó tanyán”. A vizafogó tanyát
a halászoknak időben elő kellett készíteni. Cégével karókat vertek le a vízbe a varsa számára. A viza beúszott a varsába, és bennrekedt. Ha még jégolvadás előtt történt a halászat, szigonyt vágtak a hal hasába. Az ívásra vonuló vizákat két hajó közé kifeszített hálóval halászták a zátonyos, gázlós folyószakaszokon.
Védettsége:
Magyarországon védett faj, természetvédelmi értéke tízezer forint.


TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:

Irodalom: Viza Kft.

Zene: Viza (Los Angeles).