Bélaműhely (2017)




Jó szándékkal beállok önkéntes szekértolónak, mint ahogyan annak idején Toldi Miklós tette a tehetetlen mészáros legények esetében...


Trafó! Hogyan kerül ez ide? Úgy, hogy 2017. november 21-én elmentem a nem villamossági értelembe vett Trafóba. Mondhatná lazán erre bárki is: silány, fából vaskarika szöveg ez. Rábólintok sajátos somolygással: persze, de a megalakulásának tízedik évfordulóját ünneplő Bélaműhely lépett fel - és a vaskerékből máris csikorgó-nyikorgó fakerék lett.


Kitüntetett helyen, az első sor közepén ülve feledkezhettem bele a nem mindennapi hangvilágba. Zenei tanulmányaimat nem domborítom ki különösebben most, mindössze annyit jegyeznék meg néma felhanggal „basszus”, hogy amikor az általánosban megkért Sárpataki Jenő énektanár bácsi, hogy inkább ne énekeljek az óráján, gondolkodás nélkül rábólintottam. Hogy eme elő nem képzettségem okán-e vagy nem, de a koncert teljes ideje alatt olyan érzet tepert maga alá, mintha a pódiumon csupa Stradivari szintű hangszer munkálkodna.


Hogy egy-egy zenekar milyen hangszereken alapszik, annak eredője leginkább a tagok hangszeres tanulmányain múlik. De ez nincs mindig így. Erre kiváló példa lehet a Bélaműhely, ahol a zenekari tagok diplomás zenészek. Mégis, kezük alatt nem közismert hangszerek szólalnak meg, hanem limlomból szakértelemmel kiválogatott, majd megfabrikált hangkeltő eszközök.


Mik is lennének ezek? A teljesség igénye nélkül sorolom: bikeofon: kerékpárhajtókarokból készült metalofon; hangburgerek: összeforgatott tartályfenekekre vágott nyelvek - tonguedrom; fakutya: más mint amire egy télimádó gondolna; óriáscajon: nagyméretű fadoboz, oldalán zongorahúr; papírkutya: 120x40x40 hullámpapír doboz. A tetején egy 30 cm átmérőjű filmesdobozzal, belül üveggyöngyökkel; Biciklikormány, tilinkó: ua;. slagszax: locsolócső, bólya, klarinétfúvóka; teknőkotó: a feketetói vásárból származó százéves teknő hátára húrokat és húrlábakat illesztve; gigantocyplis: az ócskavastelepről megmentett lefolyórács berimbaoval - egy ősi brazil hangszer - házasítva; rimdrum: alumínium felnire feszített lábdobbőr; gettómarimbula: egy kettőszázliteres olajoshordó tetejére szerelt kalimba/marimbula szerkezet; biciklidob: biciklikerekekből és alkatrészekből készített forgó dobfölszerelés, csellóvonóval és bambuszpálcákkal megszólaltatva.


Amennyiben egy pillanatra is kételyem támadt volna a színvonalra, orvosolta volna a Soharóza kórus vastapsos tetszést arató közreműködése: őket jól ismertem ekkorra. Az alkalmi zenei házasság véglegesen a felhők fölé repített. Eggyé váltam a zenekarral, a felcsattanó hangokkal. Fából vaskarikaperformansz lett belőlem.


Az eltelt évtizedek alatt kevés olyan produkción lehettem jelen, amelyet az elejétől a végéig teljesen kiélveztem. Ámultam és bámultam a fülemmel: hogyan lehet nem hangszerekből mesterműveket összeütni? Ahogyan később a zenekar vezetőnek Rimóczi Istvánnak meg is fogalmaztam: Ti a sz.rból is aranyat csináltok! - mire elnevette magát.



(Hangminőség: 24 bit, 48 kHz.)