Amikor 2005 körül harmadmagammal útra keltünk a pár hete átadott Északi-zöld turistaút végigjárására (közel négyszáz kilométer) és megérkeztünk az Égerszögi turistaházhoz, a közelében várakozó ütött-kopott Csepel teherautó végigsimításakor nem gondoltam volna, hogy évekkel később „rendszeres” vendége leszek a sofőrfülkének, mikrofonnal a kezemben.
Ennek előszele 2010 évben jelentkezett, amikor páromat Borsodba csábítottam év végi természetjárásra. Miskolcon még sötétszürke volt a táj, de mire Perkupán leszálltunk a zötykölődve haladó vonatról, húsz centiméter vastagságú szűz hó fedte a tájat. A távoli falucska felé kanyargó alsórendű közút szélét jelző fák, előző napi esőtől nedves törzsén vastagon megtapadt a szakadatlanul hulló hó, a légkábel alaposan megsüllyedve. A társam természethez vonzódó lelkét mélyen megérintő valóságos káprázatot, még a hajnali mínusz huszonkét fok fogvacogtató hatása sem volt képes feledtetni, de még a konyhaajtó belső üvegén éjszaka megrajzolódott jégvirág kompozíció sem. Ilyen kedvére való fogadtatás után nem csoda, hogy azóta minden évben visszavágyik az Aggteleki karsztra.
Ismét útra keltünk, de már mindketten tudtuk, hogy hová tartunk. Hogy-hogy nem, de az egyik túrán belebotlottunk az előzőekben már szóba hozott Csepelbe: halovány sejtésem támadt ekkor. A környezet párom általi szóbeli leírása közben ráébredtem, hogy évekkel ezelőtt egyszer már megbabusgattam ezt a matuzsálemet. Nem sokkal utána pedig éveken keresztül ebben a turistaházban szálltunk meg, távol a világ szennyétől és zajától: a legközelebbi falutól két kilométerre az erdőben.
Az „ócskavashoz” szerelemből is szakértő gondnokra volt bízva, a Magyar Néphadseregből kiszuperált járgány, mellyel a közeli faluból egy fuvarral alkalmanként három köbméter vizet szállított a turistaház részére. Eme szükségszerűvé váló útjaira annak ellenére is elkísértem őt, hogy nem fog a múzeális jármű fékje: a településre levezető szerpentines földutat sűrű erdő szegélyezi. Ebbe a történetbe építettem bele azokat a környéken rögzített illusztris felvételeket, mellyel köszönetet szeretnék mondani, a minket magába fogadó tájnak.
