Az utazás kezdetekor, az előzetes felkészülés ellenére is, fehérfoltként élt bennem a Dél-Afrikai Köztársaság. Elsősorban a gazdag növény és állatvilág vonzott, és az Európából az egyik világvége helynek tekinthető földrajzi elhelyezkedése. A végén úgy jöttem el a feketekontinens legfejlettebb államából, hogy utána számtalan megválaszolatlan kérdés maradt bennem. Azt hiszem, kékbolygónk egyik legellentmondásosabb országában jártunk a feleségemmel.
A Dubai repülőtéren járatot váltottunk. Onnan a világ legnagyobb befogadóképességű utasszállítójával, az Airbus A380-800-asával utaztunk. A kétszintes gép befogadóképessége ötszázötven fő (maximális befogadóképessége nyolcszázötven fő). Az alsó szinten az első osztály és a turistaosztály található. A gép végében csigalépcsőn lehetett az emeletre feljutni.
A hatvannégymilliós Dél-Afrikai Köztársaság legnépesebb városából, Johannesburgból indultunk világot látni. Kétórás buszozást követően megérkeztünk az ország Las Vegasába, Sun Citybe. De előtte essen néhány szó az útról.
Johannesburgh után jó minőségű kétszer kétsávos aszfalton gurult a busz. A Spar bevásárlóközpont után közvetlenül, az út szélében nejlonból összeügyeskedett árudák alól kínálták portékáikat a feketék, leginkább gyümölcsöt. Percekkel később feltűnt a feketeváros " errefelé így nevezik a csak feketék által lakott településeket. Az építőanyag változatos, de egysíkú: bádog, fa, nejlon. Ebben a kategóriában két vakolatlan téglaház jelenítette meg a gazdagság felső fokát. Harminc négyzetméteresek lehettek. Kertnélküliek, hátukban budi. Szemét nincs. Persze van ennél lejjebb is, a hajléktalanság. A szemgyönyörködtető környezet üde zöld, dús fűvel és pálmafákkal. Az őszi tájban tengerszint felett ezerhétszáz méteren nézelődtünk. A fehérek által lakott épületeket magas kőkerítés veszi körül. Tetejükön többsoros szögesdrót, benne áram. Sajátos luxusbörtönök. A fehérek akkor építenek ilyet ingatlanaik köré, ha gyalogos távolságon belül feketeváros található. Célunkhoz közeledve kitermelt platinabánya meddőhányói mellett suhantunk el. A mélyszegénységből való kiemelkedésben reménykedő feketebányászok embertelen munkahelye, sokaknak végső sírhelye. Aki bírta szusszal, keresetéből alapszinten eltarthatta az egész családot.
Érdekes, és egyben az országra jellemző az üdülőváros, Sun City története. A tizenkilencedik században Litvániából kivándorolt zsidó család fia, a húszadik században könyvelőként dolgozott. Az apartheid idején a feketék számára a fehérek bantusztánokat kínáltak fel " törvényen kívüli terület " hogy ott egymás között, a maguk alkotta törvényei szerint élhessenek. Innen az ország területére csak útlevéllel léphettek be, mely más országokba nem volt érvényes. Akik vállalták, létrehozták saját rezervátumaikat. Ilyen adómentes területre álmodta bele az országban tiltott kaszinóvárost a litván leszármazott. Az üdülő és szórakoztató komplexumot, a gazdag fehérek lakta Johannesburgh és Pretória felöl is viszonylag könnyen meg lehetett közelíteni. -zönlöttek a pihenésre és szórakozásra vágyó fehérek, beindult a zsíros üzlet. Az apartheid megszűnése után az adóhivatal nyomulása miatt,a jó szimatú és már dúsgazdag üzletember felkerekedett, hogy Dubaiban megépíthesse a Pálma-szigetet. Mint ismert, tervét megvalósította.
Nos, mi itt Sun Cityben szálltunk meg. A több négyzetkilométeresre becsült terület valóban idillikus. Elszórtan elhelyezkedő egyemeletes szállodák és apartman házak. A lankás területet süppedős pázsitszőnyeg takarta. Felderítő utunk során mesebeli tó mellett sétáltunk el, mely a vízi sport szerelmeseinek örömforrása. Közepén sziget pálmafákkal. Innét távolabb, a szerencsejáték szekció és a kaszinó ördögi világa. A tavat követően mini dzsungelben függőhídon át érkeztünk meg az elveszett város kreált területére. A főépület ajtaja előtt mozdulatlanul pózoló gém álldogált, karnyújtásnyi távolságban kerültük. A luxus hotel elnöki lakosztálya naponta nyolc-ezer dollárba kerül. A modern komplexumon túl az elveszett várost felvillantó attrakciók: fából faragott városkapu, homokos tengerpartot idéző hullámfürdő, majmok szoborkompozíciója, kétszer öt szoborelefántból álló díszsorfal. Helyben vagyunk. Hamarosan visszatérünk ide, de előtte nézzünk szét a nyolcszáz négyzetkilométeren elterülő, 1979-ben létrehozott Pilanesberg Nemzeti Parkban. Feltétlen előnye a maláriamentesség.
Platós, a nap ellen ponyvával védett teherautóra szálltunk. A fedélzeten soronként két dupla ülőhely, összesen kéttucatnyian foglalhattunk helyet rajta. Két egymástól kilométer távolságban lévő kapun át jutottunk be a területre. Előzetesen a terepjáróról hallani sem akart Kati, de még manapság is előfordulhatnak addig elképzelhetetlennek tartott csodák. A bozótos területet lombos fák ligete tette változatossá. A további életfeltételeket a mesterséges tavak és az állatitatók szolgáltatták. Bemelegítőnek nagyobb tó, melynek szélében vízimadarak tollászkodtak, a víz alatt a mederágyban vízilovak álldogáltak láthatatlanul, szélében fürdőző elefánt dobott a lelkesedésen. Ha valaki észrevett egy állatot és jelezte, fékezett a sofőr. Ha kellett, a jobb rálátás érdekében arrébbgurult. A fekete nemzeti parkos vadőr tájékoztatását a magyar idegenvezető tálalta elénk. A szakember kezében adóvevő, segítségével a terepen kint lévő kollégák egymásnak jelezték, hova érdemes tartani. Megállás nélkül kattogtak a képrögzítők. Mivel a környezetbe színeikkel beleolvadtak az állatok, nem volt könnyű észrevenni. A zsiráfnak csak a feje emelkedett a lombos fa fölé, a zebrák és a kisebb legelésző állatokat takarta a másfél méter magasra becsült bozótos. Mindenki úgy figyelt körülöttem, mintha éberségén az élete múlna. A pazar környezet magával ragadta Katit is. Már nem jutott eszébe a plató közepére összekuporodva leülni, ahelyett, mint faágon az éhes leopárd, úgy járatta körbe a tekintetét. Lelkes gyerekké vált. Magával ragadta a fotóvadászat izgalma. A bozótosból az autó eleje elé öt méterre kilépő elefánttól teljesen odalett, és már bíztatta is a minél tökéletesebb fotópozícióra való beállásra. Így volt ezzel az autónk mellé csemetéivel érkező orrszarvú esetében is. Kimondottan tetszett neki a faágak végéről lelógó szövőmadarak fészke. Az egyik fán vagy ötven akadt belőle. Két és fél órát tölthettünk a terepen. Nem csak mi, hanem mindannyian elégedetten tekinthettünk a hátunk mögé. A következő állatokkal találkoztunk utunk során: szassza vagy sziklaugró antilop, nagykudu, varacskos disznó, íbisz, zsiráf, impala, gnú, alföldi zebra, orrszarvú, gém, kafferbivaly, gazella, elefánt, mongúz, szövőmadár, szurikáta, szárnyatlan galacsinhajtó, valamint egy valamilyen citrom előnevű madár, hangja macskaféle erőteljes nyávogásához hasonlított " a tévedés jogát fenntartva. A nemzeti parkok közül a közel húsz-ezer négyzetkilométeres, transvaali Krüger Nemzeti Park a legnagyobb.
A mai ember hogyne tudná, hogy a szafari után fél órával, akár egy modern komplexum közepén is találhatja magát. Így esett velünk is. Ekkor teljesen váratlanul rám tört a felismerés: ennyi idő alatt több tízezer éves időutazás részesévé váltam. Átéreztem a pillanat varázsát, hogy mi minden történt azóta, hogy az emberré válás előtti időkből, a mai kor embere megérkezhessen a huszonegyedik századba.
Hamarosan betekintést nyerhettem a jelképes időutazás egyik köztes időszakára, a Lesedi bennszülött skanzenban, ahol öt különböző törzs életmódjával, kultúrájával, táncaival ismerkedhettünk meg. Hol volt, hol nem volt, a kontinensvándorlások kezdetekor, Dél-Afrika déli csücske a mai brazíliai Rió de Janeiro környezetétől szakadt le. A folyamat következtében minden más kontinenstől távol került. Nem árt tudni, hogy 1924-ben a Taung melletti mészkőbányából, ősi hominida arc és agykoponya részeiből, valamint álkapocsból álló lelet került elő. Része lehetett az emberhez vezető leszármazási vonalnak. Korát két és fél millió évesre teszik. Az itt élő népcsoportok, az India felé vezető utat kereső portugál hajósok partraszállásáig, 1488-ig zárványban élhettek. A gazdag állatvilág biztosította számukra az élelmet. -sszhangban éltek a természettel. Esetükben túlszaporodás nem következett be, terület pedig bőven akadt. A mediterrán időjárás is a kezükre játszott. A fejlettség alacsony szintjén megrekedtek. Földi paradicsomban éltek, nem kellett előre tervezniük. Minden ment simán, mint a karikacsapás. Pár évtizede még tehénért és lovakért keltek el a kiadósorba került lányok, és sokáig nem kerülhették el a csiklócsonkítást sem. Ma már mindkét emlék a múlté. A régi házakat és a modernebb változataikat szállásnak értékesítik. Koncerttermük és vendéglátóegységük is szerves része a produkciónak. Hogy utóbbi egységének terméke volt-e a sültbogár kínálat, rejtély előttem, de kérésemre nyitott tenyerembe párcentiméteres ropogós pondrót tett az asszony. A jelentős nagyságú eledel bekapásától elszörnyülködtem, de mivel már rászántam magam, nem volt hátra más, gyorsan bekaptam. Ám a számban érezve sem lett előrébbvivőbb a helyzet, mert ha várok még, kiköpöm, így hát gyorsan ráharaptam. Eme bátor cselekedetsor után ráérősen rágicsáltam az emberiség jövőbeli fehérjeforrását. A mellettem sűrűn pislogó hölgy feltűnő kíváncsisággal érdeklődött az íze iránt: a csirke, a disznó vagy a marha húsára emlékeztet-e jobban? De én csak annyit felelhettem rá, hogy csak sós. Ráérezve gasztronómiai jártasságára, gyorsan hozzátettem: nagyon sós. Hogy a nagy tettnek tartott bogárevés milyen gyorsan vált aprócska momentummá, arról csakis Kati falánksága tehet: körömnyi darabjára ráharapott. Ettől teljesen elképedtem, mert az étkezés terén kimondottan finnyás, és lett ékes bizonyítéka annak, hogy senki számára nincs lehetetlen.
A búrok által alapított Pretória, és az angolok által alapított Johannesburg várt ránk. Ma már nem Pretória az ország egyedüli fővárosa, hanem kiegészült Bloemfonteinnel és Fokvárossal. Az ide érkező turisták tisztában vannak vele, hogy közbiztonság szempontjából a világ egyik legveszélyesebb országában járnak. Pretória belvárosa olyan, mint más hasonló nagyságú európai város belső környezete. Igaz, az utcákon négy fehér turistától eltekintve csak feketék mozogtak. A házak aljában üzletek. Az utcák tiszták. A buszból biztonságosnak tűnt a település. De itt, és a további általunk felkeresett városokban is, nem, vagy csak szűken behatárolt területen mozogva lehetett szétnézni. Az utcákon át való kötetlen bolyongás hiánya lett a városnézés élmény, melyet nehéz értelmezni, felfogni. Hiánya tátongó űrt hagyott bennem. A jelenlegi pretóriai polgármester a közbiztonságot szeretné erősíteni, hogy a fehéreket ismét visszacsalogassa a belvárosba. Tudni kell, hogy az apartheid idején a városszéli gettókba kitelepítették a feketéket. Megszűnésével visszaszállingóztak a belső területekre. Elfoglalták az országot váltó " elsősorban Ausztráliába és Kanadába távozó " fehérek ingatlanait, netán albérletet kerestek maguknak , melyet nem fizettek, és lelakták. A fejlődés és a belőle való kitörés lehetőségétől kizárt feketék többsége továbbra is a mának él, a jövőben képtelen gondolkodni. Persze ma már akadnak jómódú feketék is. Többségük a korrupció létráján kapaszkodott fel mai élethelyzetébe. Napjainkban már nem a bőrszín különbözteti meg az ország lakóit egymástól, hanem a rendelkezésükre álló pénz nagysága. A szegény fekete prédája a gazdag ember java. A gyilkosságoknak leginkább kitett csoport a világon, bőrszíntől függetlenül, a helyi farmerek, akiket gyakran több órás kínzások után mészárolnak le. Száz-ezer gazdálkodóra évente háromszáztizenhárom gyilkosság jut. A polgárok egy rejtett, hadüzenet nélküli háborúban élnek. Az országban, a hivatalos statisztikák szerint, évente körülbelül ötvenezer embert gyilkolnak meg, de a valós adat ennek kétszerese lehet.
Vajon kik voltak a voortrekkerek? Az ország keleti részére a voortrekkerek, azaz a továbbvándorlók kerültek, a búrok pedig az ország belseje felé igyekeztek. A Voortrekker emlékmű egy négyszögletes épület, mely vártoronyra emlékeztet. Fali kőfaragások mutatják be a Hollandiából ideérkezett, és letelepedett búrok történetét. Fegyverek nélkül érkeztek hajóikon. Házat húztak fel maguknak. Európai szokás szerint, kerítéssel körbevették. Mivel a feketék számára nem létezett a magántulajdon fogalma, látva, hogy a búrok gond nélkül vadászgatnak ősi területeiken, ezért ők gond nélkül átugrották a fehérek kerítését, és a kedvükre való zsákmánnyal távoztak. Máris meg lett a kulturális különbségből fakadó, feloldhatatlan baj forrása. De nem csak közöttük kezdődött el a csetepaté. Időközben gyarmatosító szándékkal partra szálltak az angolok. Terület kisajátító törvényeikkel, fokozatosan kiszorították a búrokat, akiknek idővel nem volt hova visszavonulniuk. Elkerülhetetlenné vált a búr-angol háború. Az erőfölény egyértelműen a hódítók kezére játszott. Az első koncentrációs tábort az angolok hozták létre, a búr harcosok kitartásának megtörésére: a hátrahagyott asszonyokat és gyerekeket kerítéssel körbezárt, őrzött területre száműzték. Ebből már értettek. Az eseményfolyam végén, az 1940-es évektől megjelentek az apartheid törvények, melynek lebontására 1990-től került sor. 1994. évtől a feketék kezében összpontosult a politikai hatalom. A búr emlékművet eredeti formájában meghagyták az elnyomás alól felszabadult feketék, de közelében építettek egy a maguk sanyarú sorsára emlékeztető mementót. Azóta látszólagos békesség honol a tájon.
Ide tartozik a kiemelkedő búr politikus, Paul Krüger története. 1883-ban kinevezték a Transvaal Köztársaság elnökének. Ekkoriban ütött be az aranyláz. Hatására az ország infrastrukturális fejlődésnek indult, a tengernyi pénz az ország iparosodását is elősegítette. Európai szintű országgá fejlődött. 1899-ben kitört a második búr-angol háború. Krüger felismerte az angolok teljes annektálásra vonatkozó tervét, ezért katonailag ő kezdeményezett, de a túlerővel szemben tehetetlennek bizonyult. A búr-angol ellentétet békésen is szerette volna rendezni. Nagy-Britanniába utazott tárgyalni, ahonnét eredménytelenül tért vissza. Transvaal Köztársaságot az angolok hamarosan beolvasztották a Dél-Afrikai Unióba. A Krüger házat is felkerestük, udvarában elnöki szintű, luxus vasúti kocsi várt ránk. Állítólag, egyszer rengeteg aranyat szállított el vele, útközben megállítatta a szerelvényt, és elrejtette. Azóta sem találták meg a kincsvadászok.
A feketék számára Nelson Mandela jelentette a világító fáklyát. A róla elnevezett központi parkban öt méter magas szoborba öntötték kiemelkedő alakját.
Visszatértünk Johannesburghba. A tematikus park feladata lett az aranybányászat bemutatása, mely úgy válhatott autentikussá, hogy egy régi aranybánya területére építették fel a szórakoztató központot. A bányatiszt házának végigjárása után következett az aranyöntés gyakorlati bemutatása. Két szakember lépett a terembe, és hőálló munkaruhát öltöttek magukra. A kemence kinyitása után forró levegő terítette be a helyiséget. A kokillából kiöntött folyékony sárga érc képviselte az aranyat. Az itt kinyert sárga fém nyolcvannyolcszázalékos tisztaságú volt. A bemutató végén jelképes aranytömbbel lehetett fotózkodni. Kivételként megfoghattam és megemelhettem a sárga tömböt, mely bár nem arany volt, de a tenyérbe illő darabja, akár tíz-tizenöt kilót is nyomhatott. Indult a bányalátogatás. Córdobában nem engedtek fel a harangokhoz, itt meg nem mehettem le az aranybányába. A miértre a hivatalos válasz az volt, hogy sok az egyenetlenség, a nedvességtől síkos lehet a járófelület. Hiába érveltem, hogy az élet napos oldalát is sötéten veszem, a szabály, az szabály. Egyébként csak egy érdekességről számolt be a bányát járt Kati, miszerint, annak a vasszekrénynek a tetejét, melyben a robbanóanyagot tartották, sátortető zárta, nehogy valaki égő gyertyát tegyen rá. Na, bummm! A park kijárata felé haladva megelevenedett előttünk a város húszadik század elejei épített környezete. Egy ausztrál építész számozott téglákból megépítette a fényképek alapján megrendelt, talán kéttucatnyi épületet. A távoli kontinensről hajóval ideszállították az építőköveket, és itt összerakták. Ez sem volt semmi munka!
Visszatértünk a város peremére, a hotel közelébe. Mint említettem, a fehérek a régi városközpontoktól távol megépítették új városrészeiket. Errefelé alig-alig akadt fekete, mindegyikükön látszott a jólét. Volt csak feketék által látogatott étterem, de a fehérekében helyet foglalt egy fekete is. Arról lehetett szó, hogy ki-ki a kedvenc helyére tért be fogyasztani. Eközben útitárs hölgy perdült mellém és lelkesen tudtomra adta, hogy a közeli Mandela szobor aljában Braille felirat olvasható. Értettem a célzást. Miután felvilágosítottam, hogy a dél-afrikai pontírás betűjelei nem egyeznek meg a magyaréval, már tisztábban látott a témában.
Amíg Johannesburghból az angolok által 1814-ben alapított Port Elizabethbe közel kétórás repülés után megérkezünk, addig keressünk valamilyen területi egyediséget a magasból. Lelki szemeinkkel máris megláthatjuk a Dunántúl vagy Belgium nagyságú, 1966. év óta önálló Lesothói Királyságot, mely enklávéként olvad bele a Dél-Afrikai Köztársaságba. A tizenkilencedik század elejéig javarészt a busmanok lakták. Ma a szotó nyelv mellett még az angol is hivatalos. Rajta kívül San Marino és a Vatikán is ilyen kitettségű állam Olaszországban. Közben elrepült az idő, és landolt a gépünk.
A történészek szerint a busmanok és a khoiszanok voltak a terület első ismert lakói. Az első európai felfedező a portugál Bartolomeu Dias, aki 1488-ban úttörőként kerülte meg Afrikát a Jóreménység fokánál. Idáig tartó útjának utolsó szakasza kissé kacifántosra sikerült. Mivel az Atlanti-óceánon viharba került hajójával, a parttól látótávolságon túlra eltávolodott, és hosszasan túlhajózott a kontinensen. Idővel rájött, visszafordult és az Indiai-óceán partjánál vetett horgonyt, a mai Port Elizabeth-nél.
Ma fontos kikötőváros, és az autóiparban is jelentős pozíciót foglal el. Fokvárossal hétszázhetven kilométer hosszú vasútvonal köti össze. Az egykor népszerű turistacélpont szép lassan haldoklik. A népszerű delfin show helyét mára már betemették. A városban annyira leromlott a közbiztonság, hogy csak buszos városnézést javasolnak a külföldieknek. Pedig továbbra is remek hely lehetne mártózásra, vízi sportok űzésére. Óceánpartja dűnékkel és sík homokos fövennyel tagolt. Part menti vize sekély. Annak ellenére is ideális hely, hogy a víz hőmérséklete alig haladja meg a húsz fokot. A partról nézve a víz zöld színű, a szálloda ötödik emeleti ablakából kék. Arra a partszakaszra mentünk le Katival, amelyet előzetesen ajánlottak a csoport tagjainak: csak fehérek voltak jelen. A távoli vad hullámokat a lassan mélyülő homokos mederalj megzabolázta.
Visszafelé ballagtunk. A faragott tárgyakat árusító helyi erőnél megálltunk árat feltérképezni. Hamarosan kiderült, üzletben feleannyiért kínáltak azokhoz hasonló portékákat. Az Indiai-óceán partján lévő szálloda a közelében lévő bevásárlóközpontig, még a sétára ajánlott kategóriába tartozott. Odabent az Európában megszokott márkák. Az élelmiszerárak a hazaiaknál valamennyivel magasabbak. A biztonsági szolgálatot fekete hölgyek látták el.
Ismerkedjünk meg a másik véglettel. A mélyszegénység itt is az élet része. A kikötő rozsdásodó konténereket bocsájtott a szegénynegyed rendelkezésére. Így lett nekik párnégyzetméteres óvoda, iskola előkészítő, foglalkoztató. A kocsmában italkiadó ablakon át folyt a kiszolgálás. Ha valamiből kifogyott a készlet, egy gyorslábú legény már szaladt is a boltba áruért. A kisgyerekek egyfolytában mosolyognak: vajon hány éves korukig? Sokuk azt sem tudja, hogy kik a szülei. A munkavállalóknak nem jár nyugdíj, maguknak magukról kell előgondoskodni. A szociális gondoskodás keretében nyugdíjat és családi segélyeket folyósítanak, a szociális ápolás az idősekre, a fogyatékosokra és a gyermekekre terjed ki.
Fokváros felé tartva párórás kitérőt tettünk az Addo Elefánt Nemzeti Parkba. A fehérek errefelé is olyan elánnal húzták meg a vadászpuskák ravaszát egykor, hogy alig néhány ormányos úszta meg az idő előtti jobb létre szenderülést. Erre rátett még, hogy a fehérek narancsfaligetet ültettek ide. Lédús termésére hamar rákaptak Földünk legnagyobb szárazföldi emlősei. Meglett az újabb baj forrása. A telepesek megbíztak egy vadászt, hogy ritkítsa meg az állományt: egy év alatt száznál többet kilőtt belőlük. A huszonnegyedik órában 1920-ban létrehozták a ma kétezer négyzetkilométeres rezervátumot. Alig pár nősténnyel és egy hímmel indítottak " időközben más fajok betelepítésével is gazdagították a vadállományt. A géntechnológia által újra életre keltett kvagga is megtalálható itt.
Térjünk vissza az ormányosokhoz. Az egyetlen elefánthímnek éppen az ereje lett a veszte. Az első kerítések nem bírtak a többtonnás emlősök erejével. Az újabb ötlet jónak bizonyult: a hat méter hosszú vas-tartóoszlopokat két méter mélyen beásták a földbe. Igen ám, de a korelnök hímelefánt ezt is kidöntötte, és kiszabadult a parkból. A szakemberek sok mindennel próbálkoztak visszacsábítására, eredménytelenül. Utolsó ötletük a kilövés volt. Ma már tizenegy csordában hétszáz ormányos rója a tájat. Itt is platós teherautón indultunk a nyomukba. Nem kellett szemet mereszteni keresésükkor. Oroszlánok nem kerültek elénk, de egy távoli bömbölés foszlányát mintha hallottam volna. A tájat fedő bozótos embernél magasabbra nőtt. Egyszer csapott orromba a zöld illata, és az elefántürüléké.
Következett a Tsitsikamma Nemzeti Park. Két helyen is kiszálltunk a buszból. Az országúton átvezető hídnál a kanyon mélysége elérte a százharmincöt métert. A közelben hozták létre a világ legmélyebb bungee jumping pontját, ahol a kanyon mélysége kétszáztizennégy méter, az ugró száznyolcvannégy métert zuhanhat. Húsz-ezer forintnak megfelelő dél-afrikai randba került az élmény. Második alkalommal a csepergő esőben kisebb túrára indulhattunk. A cél a húsz percre lévő óceánpart, ahová a Storms folyó megérkezik, melynek túlpartjára függőhíd vezet át. Kanyargós, egyenetlen nedves lépcsősorokon ügyeskedve haladtunk Katival. Fűszerillatú őserdő, a magasból igazán vadregényes sziklás partszakasz a további élmény. Húsz perc hullámvasút séta után megérkeztünk az Indiai-óceán partjához. A víz tele zordon zord sziklákkal, ember nagyságú hullámok ostromolták. Itt említem meg, hogy bár olyan program után keletkezett hiányérzetem az út végén, mely nem szerepelt az előzetes kínálatban, de nagyon is elkélt volna. Jó lett volna fél napot egy vadregényes tengerparton eltölteni, egy másikat pedig valahol a természet ölén: rezervátumokon kívül nem élnek nagytestű ragadozók, egyes helyeken előfordulhat például pávián. Bőven megérte volna egy plusz nap árát. Visszafelé tartva másfelé indulva, két függőhídon át jutottunk el az eredeti lépcsősorhoz. Fentről magával ragadó a dühöngő óceán. Távolabb a lépcsősor levezetett a fövenyig. Itt parányi területen szálloda épült, a part strandolásra és vízi sportokra ideális. Következtek a felfelé vezető csúszós lépcsők, innen már nem kalandozott el a figyelmünk.
Festői lagúna partján fekszik a jómódúak kedvelt üdülővárosa Knysna, Dél-Afrika legnagyobb őshonos erdeje által körülölelve: összefüggő örökzöld erdők ma már csak délen, a tengerparti övezetben, és keleten, a peremhegység legcsapadékosabb keleti lejtőin fordulnak elő. Idejár hűsölni például a svájci teniszező Roger Federer is, akinek egyik családi ága dél-afrikai eredetű. Tekintsünk vissza a közelmúltra.
A kikötő közelsége vonzotta az európai vadászokat, akik a vadállományt alaposan megritkították. Az utolsó erdei elefántot, és a fokföldi oroszlánt is kilőtték. A fehéreknek köszönhető, hogy az itt növő keményfát teljesen kitermelték. Helyette építettek vasutat, mellyel a fát a kikötőbe szállították. A személyszállításra is használt vonalat a 2006. évben bekövetkezett földcsuszamlás tönkretette, felújítására nem került sor. Más is mesélt a múltról. Például a toronynélküli anglikán templom. Kívülről inkább nagyobb házra emlékeztetett. Távolabb húszadik század elejei Kereskedőház.
Hajóra szálltunk, és vele a lagúna bejáratát védelmező sziklákig csorogtunk. A víz mindkét oldalában függőleges zöld hegyek törtek az ég felé. Itt-ott felfedezhető volt rajtuk egy-két turistacsapás. Sokáig nem lehetett rajtuk ereszkedni, mert egy idő után már a fejesugrás következett volna. A hegy magasában luxusvillák. Egyike tíz-millió euróért kelt el. A nyílt vízre való kijutás helyén mindkét part szélében sziklafal magasodott. A hajóval járható vízi út szélessége a kijáratnál hatvan méter, a teljes kettőszázötven. Ebédet is kaptunk. A tengeri hal porhanyós volt, de ízét a panír adta. A szárazföldön megkóstoltam a világhírű ínyencségnek kikiáltott osztrigát, melyet héjából citrom levével megcsurgatva kell kiszürcsölni, majd borral megküldeni. Na, én az ilyenektől hülyét szoktam kapni. Üres szavaknak tartom, semmi többnek. Meg kell felelni az elvárásoknak, és az emberek túlnyomó többsége megteszi. De mint tudhatjuk, a puding próbája az evés. Hogy milyen volt a citrommal meglocsolt osztriga pohár bor nélkül? Az öbölből halászott osztriga kiváló minőségűnek számít, de kilójáért még öt forintot sem adtam volna. Íze erősen hasonlított a semmihez. Egy maximum egydekásra saccolt osztriga vendéglői ára nyolcszáz forintra jött ki.
Fokváros felé robogtunk. A buszból óceánparti dűnék és homokos föveny látványa tárult elénk, melynek közelében fehérek által lakott kerítésnélküli ingatlanok. Közelében pazar kilátópont függőhíddal, melyen a partra lehet lejutni " ezt már senkinek nem ajánlják. A másik oldalon zöld hegyek csábítottak kirándulásra.
Időközben a főútról mellékútra váltott a sofőr. Irány Oudtshoorn, a struccbárók egykori birodalma. A Szahara felöl érkeztek ide a struccok, mely a legnagyobb testű futómadár. Természetes módon évi tizenöt tojást rak, kicselezve " a kutya, de a strucc sem tud számolni " a tenyésztőtelepeken évi hatvanra képes. Másfél évesen kerül vágóhídra. A hím tolla a díszesebb. Régen tollát női kalap mellé tűzték. Az autók megjelenése negatívan hatott a tollkereskedelemre, ugyanis a női kalap mellé tűzött strucctoll nem fért el az autóban. Az első világháború is jelentősen csökkentette a keresletet. Ma elsősorban karneválok kelléke. -vé a legerősebb állatbőr, cipőt is készítenek belőle. Tojásának űrtartalma kéttucatnyi tyúktojásénak felel meg. A belőle készített rántotta emberi fogyasztásra alkalmas. Három kilométer hosszan képes hetvenöttel futni. Hangja hasonlít a többi nagyobb testű futómadáréhoz, a nanduéhoz, az emuéhoz: doboló, dürgő hang.
A múltat idéző hotel, melyben megszálltunk, két érdekesség kapcsán is emlékezetes marad számomra. Huszonegyéves korában erre járt a későbbi második Erzsébet királynő, aki betért egy csésze teára. A másik, hogy strucchúst ettem besamellmártással. A bennszülött skanzen pirított pondrójánál ízletesebb. A strucchús vörös hús, de a szárnyasok húsához tartozik. Az épület kívülről és belülről is elnyerte Kati osztatlan tetszését.
Talán nem meglepő, de ebben a kisvárosban is felhívták figyelmünket az önálló séta ajánlott útvonalaira. A szállodával szemben lévő mellékutcába többedmagunkkal tértünk be, melynek végében feketék piaca, és market várta a vásárlókat. Érdekes, hogy egyes helyeken olcsóbb a kóla, mint az ásványvíz " fordítva is előfordult. Visszafelé egy valószínűleg bedrogozott fekete okozott némi izgalmat a hölgyek körében, de semmi több.
A Cango barlangokra 1780-ban egy pásztorfiú talált. Az esetet elmesélte a gazdájának, akit szolgái egymáshoz kötözött kötelek segítségével leeresztettek az üregbe. A földbirtokos kezében mécsessel nézett szét. Azóta több részletben teljes hosszában feltárták a barlangrendszert, melynek csak kisebb részét nyitották meg a látogatók előtt. Másfél millió éves a legősibb kőfolyás: a barlang megrepedt oldalfalától növekedő cseppkő. A nagyteremben több százezer éves függő és álló cseppkőoszlopok. Látványilag kőmúzeum benyomását keltette. Mivel félsivatagos táj borítja a tájat és az évi csapadék mennyisége maximum kétszázötven milliméter, nedvesség nélküli száraz barlangról beszélhetünk. Lehetőségem nyílt cseppkőoszloppal ismerkedni. A lámpafénytől Az egyik rúd áttetszővé vált, ököllel megdöngetve hangja a dob hangjával simán összetéveszthető. Ezt támasztja alá, hogy a fekete idegenvezető hosszas énekét dobolással megfűszerezett produkciónak gondoltam mindaddig, míg a valóságról fel nem világosított a feleségem. A végén én is megütögethettem a zenei képességgel megáldott oszlopot.
Essen szó a félsivatagos, sivatagi tájról. Az országút áthalad a félsivatagos területen, melytől keletre, az Indiai-óceán felé, a hegyeken túl sivatag található, évi ötven milliméter csapadékkal hintve. A két óceán közelségével magyarázták a kistérségi klímamódosulásból eredeztetett flóra és faunaváltozást. Az utat mindkét oldalon hosszasan, méter magas kerítés követte. Okáról konkrét információ nem hangzott el. Két dologra tudok tippelni, vagy ördögszekér járta terület (egymásba gabalyodott szél repítette száraz kórógörgeteg), vagy a struccok miatt. Ám a Port Elizabeth-től Fokvárosig tartó szakaszon csupán néhányszor láttunk kislétszámú, iramló futómadarat. Ritkán lakott területen robogott a busz. Ez így azért is igaz, mert a megengedett legnagyobb sebesség " egy régebben megfigyelt kresz tábla alapján " jóval meghaladja a száz kilométer/órát. A hegység, melyen átkeltünk, vörös színű kőből és mészkőből állt. Továbbra is csak nagyritkán találkoztunk személygépkocsival. A közlekedés baloldali.
Az Európából évszázadokkal ezelőtt kezükben kereszttel ideérkező hittérítők igencsak sokat imádkozhattak saját lelki üdvükért. Noé esetéből gond nélkül levezették, hogy a feketék isten akaratából szolgának teremtődtek. Sok mindenre jó lehet egy furfangosan kiagyalt, féligazságokon alapuló bibliamagyarázat. Akire nem hatott a lelki atyamester kenetteljes szófüzére, azoknak a fehérek által behurcolt, a feketék körében ismeretlen betegségek adhatták be a kulcsot.
A jelen is szolgáltat fejcsóválásra okot adó furcsasággal. Bár a fehérek nemigen alkalmaztak fekete rabszolgákat, helyettük erre a célra a búrok malájokat hoztak be, de a feketék sosem rúghattak labdába. Az apartheid ötven éve végleg betett nekik. A jogi végzettségű Nelson Mandela, és az anglikán egyházi érsek, Desmond Tutu, kiálltak a feketék jogaiért. Később mindketten Béke Nobel-díjat kaptak. Az 1989-es választások után az elnöki székbe kerülő Clark elnök váratlanul bejelentette a faji diszkrimináció végét: világszerte felkapták fejüket a politikusok. A fehérek úgy gondolták, hogy négyévente egymást váltva a feketékkel, stabilizálják a politikai életet. Ebből nem lett semmi sem. A fokvárosi börtönből közel harminc év után szabaduló Nelson Mandelát, 1994-ben választották meg első elnökükké a feketék. Most jön a csavar. A feketék kitalálták, hogy a munka világában az ország lakosainak bőrszín arányát kötelező figyelembe venni. Ez annyit jelentett, hogy tíz munkavállalóból nyolcnak feketének kell lennie, továbbá egy-egy fehérnek és más bőrszínűnek. Máris visszaköszöntött a nem rég még átkozott apartheid szellemisége. A fő baj mégsem ez vele " legalábbis meglátásom szerint. Kár tagadni, az elnyomás ideje alatt is, csak a fehérek képviselték a kvalifikált munkaerőt: legyen szó a szakmunkástól a mérnökig. Itt jegyezném meg, hogy az apartheid idejében az ország rendelkezett saját fejlesztésű atombombával, melytől a rendszerváltás után megszabadultak a feketék., A világon egyedüliként leszerelték. 1994-től rengeteg fehér távozott az országból, de még így is sokan maradtak, többségük munkanélkülivé vált: a fehérek erősen megosztottak voltak az apartheid rezsim kapcsán. Teljesen mindegy volt, hogy milyen képességű foglalja el a fehér munkavállaló helyét. Ezzel egy időben az oktatásba nem fektettek pénzt, annál még a 2010-es Futball Világbajnokság megrendezése is fontosabbnak bizonyult a politikusok számára: azóta például a Fokváros-Pretória-Johannesburg-Krüger Nemzeti Park között megépített vasútvonal kihasználatlan. Igaz, az alapfokú oktatás kötelező és ingyenes tizenhatéves korig, csak hát a minőség. 2017-ben a felnőtt lakosság egy hetede volt analfabéta. A túlfoglalkoztatás több területen is megfigyelhető volt: a szállodában a liftgombot nyomogató szakember; a hotel kijárati ajtajánál három köszöngető kolléga; az étteremben a vendég elöl elvitték az üres kávéscsészét, a terem másik végében beleöntötték a feketét, majd a teli csészét visszahozták. Hasonló példák a kereskedelemben is adódtak: a műszaki áruházban nem volt vevő, de az összes pult mögött eladó ácsorgott; a hatalmas élelmiszer áruházban malmoztak a pénztárosok, talán kicsivel kevesebben, mint ahány vevő keringett az eladótérben; a raktárban hahotázva szórakoztatták egymást az alkalmazottak. Értem én, hogy a jelenlegi korrupt politikai garnitúra szempontjából fontos a feketék munkához juttatása, de hosszabb távon visszaüthet az óriási rejtett munkanélküliség, a szakértelemhiány. Az iskolarendszer fejlesztéséhez a mai napig bezárólag komolyabban aligha nyúlhattak, márpedig a diákok a naptári évnél nem nőnek gyorsabban. Ehhez elválaszthatatlanul hozzátartozik, hogy ma már egyre kevésbé a számítástechnika világát éljük, inkább a mesterséges intelligenciáét. Pedig ásványkincsekben és a mezőgazdaság terén is rendkívül gazdag az ország. Jönnek a külföldi beruházók is. A világon a leggyorsabban itt térülnek meg a külföldi tőkebefektetések.
A valamilyen szintű fejlődést visszaigazolták a harminc négyzetméteresre becsült, egyszerű Mandela házak. Évente mintegy kétszázezer épülhet belőle, a legszegényebb néprétegek számára. De mi utasok sem panaszkodhattunk, mert a megállóhelyeken kulturált mosdók vártak ránk, igaz, némelyike kissé megviselten.
Továbbra is a sziklaalakzatokkal tarkított, festői hatvankettes úton gurultunk. Paarl városban fotószünetre megálltunk, melynek főutcájáról látható az Afrikaans Nyelv Emlékműve " tizenegy hivatalos nyelve van az országnak " és az a 3 gránithegy, melyeknél nagyobb csak Közép-Ausztráliában található (Ayers Rock).
1652-ben a Holland Kelet-indiai Társaság hivatalnoka, Jan van Riebeeck, tábort hozott létre a vállalat számára a Jóreménység fokától északra. Ezen a helyen friss élelmiszerekkel tölthették fel hajójukat a tengerészek. Ebből fejlődött ki a mai Fokváros, a fokozatosan terjeszkedő kolónia pedig Fokföld néven lett holland gyarmat.
A terület őslakóinak a hottentottákat tartják. Egyediségüket a fura nyelvezetük adta. Szélsebesen beszéltek, csettintő és füttyentő hangokkal keverték. Ez a népcsoport ma már nem létezik, hírmondójuk sem maradt.
Fokváros ikonikus helye az Atlanti-óceán fölé ezernyolcvanöt méterre magasodó Asztal-hegy, civil embere pedig az 1967-ben első sikeres szívátültetést végző Barnard professzor. Akinek kedve támad a városból az Asztal-hegyre gyalogosan indulni, megteheti, de a négyszáz méter magasan kialakított felvonóval is célt érhet: megérkezésünk másnapján temették el a felvonó kitalálóját, lelki atyját. Fentről látható többek között: a 2010-es futball világbajnokságra emelt vécécsészére emlékeztető stadion, a felhőkarcolók világa, a maláj negyed színes házai, a zöld hegyek, az Atlanti-óceán, a kikötő és a strandok. A platón nincs sok látnivaló. Kisebb sétával körbejárható. Útközben mély hasadékba tekinthet le a tériszonytól mentes kiránduló.
A városi botanikus kertben a protea százféle változatával ismerkedhettünk meg, fás, bokros, szálas. Az ország nemzeti növényének a királyproteának, huszonöt centiméteres a virágja. A zöld tengerben életnagyságú fémdínók, valamint fémből készült ragadozómadarak utaltak, a növény és állatvilág közös időbeli múltjára. Felkaptam a fejemet a szalonna fa hallatán. Nem, mintha nem ismertem volna leírásból. Mivel az elefántok előszeretettel fogyasztják savanykás, lédús termését, vettem magamnak a bátorságot és megkóstoltam. Semmi gond vele. A melegházban szürreális aloéfára csodálkozott rá az asszony: teljesen csupasz szára és ágnyúlványai Csontváry képét juttatta eszembe. .
A Holland Kelet-Indiai Társaság rabszolgaháza következett. A hozzá tartozó hatalmas területen zöldségtermesztéssel foglalkoztatták a maláj rabszolgákat. A tizenkilencedik század elején a lakosság összetétele a következőképpen alakult: huszonhatezer fő fehér, Harmincezer fő rabszolga, húszezer fő bennszülött. Régebben a bíróság székelt benne, most múzeumnak ad helyet. Buja parkban sétáltunk az Afrika múzeum felé. Útközben kanadai szürkemókusokkal lehetett fotózkodni, de akadt közöttük fehér is. A padokon fekete hajléktalanok tanyáztak. Távolabb egy fehér, elkülönülve ült tőlük.
Az Afrika múzeum kihagyhatatlan, pláne, ha bőven van időnk rá. Elöljáróban érdemes tudni, hogy A talált leletek alapján körülbelül negyedmilliárd évvel ezelőtt már ősállatok éltek itt. Cirka húsz-negyvenezer évvel ezelőtt kis csoportokban khoikhoi és szan törzsek fordultak elő. Kezdetleges szerszámokat használva vadásztak, halásztak. Ezekből a csoportokból alakultak ki a busmanok, akiknek a mai napig élnek leszármazottaik a Kalahári-medencében. Körbenéztünk: féltonnás meteorit, ősi busman sziklarajzok, emberméretű és miniatűr arcmaszkok, kitömött vízi és szárazföldi állatok. Az oroszlán bundája kissé megkopott. Kitömött, furakinézetű állat került elénk. Latin nevét lefotózta Kati, itthon pedig beazonosította: földimalac. Látható volt a már kipusztult kvagga egyik kitömött példánya is. A bőrén húsnyomok maradtak, melyből mintát vettek a szakemberek. Mivel bebizonyosodott, hogy az Alföldi zebra alfajáról van szó, ezért egyik példánya által génmódosítással újrateremtették " többek között ezért is érdemes beruházni az oktatásba.
A közeli erőd, melyet az ellenségnek egyszer sem sikerült bevenni, a húszadik század elején funkciót váltott, helytörténeti kiállítás színhelyévé vált. Az első portugál hajósról festmény emlékezik meg.
A város három börtönét is megjárta az apartheid ellen következetesen küzdő Nelson Mandela. Másodiknak a parttól hat kilométerre lévő börtönsziget jutott. Kőbányászattal segíthették elő az idő múlását a rabok. A rendszerváltozás után a kikötőből három hajó is szállította oda a turistákat. Azóta két hajó feladta. Egy jár még, de ha elromlik, vélhetőleg vége a viszonylatnak.
Az óceánpartról a szállodáig felvezető kétszer kétsávos városközponti út remekül reprezentálja az ország egymásnak ellentmondó viszonyait. Lehangoló informális telep alakult ki egy helyen: sátrak, bódék, nejlonviskók. Arrafelé fehér ember nem jár, inkább kerül pár háztömbnyit. Közelében Ferrari autószalon várja a kuncsaftokat, bőrszíntől függetlenül. A szállodánk környéke már ismét tipp-topp: üveglakóházak, üzletek, irodaházak. Jól öltözött feketék sétáltak el mellettünk. A fehérek pedig futócipőben iramlottak tova.
Hout Bay-ből a közeli fókaszigethez turistahajó közlekedik. A negyedórás út végén hímfókákat lehetett lencsevégre kapni. Ezalatt a helyhez illő produkció zajlott a parton. Műanyag vödörből, a már évek óta odaszoktatott fókát, hallal etette egy hatvanas fekete. Nem az állat szaga csavarta meg az ember orrát. Vége lett a műsornak, a fóka fogta magát és fejest ugrott a vízbe. Körbenéztünk a zsibárusoknál. Aki ilyen helyen szeretne emléktárgyat vásárolni, a megnevezett árból negyven százalékot simán lealkudhat, akár a feléért is kérheti. Rajtuk túljutva, a biztonság kedvéért inkább visszafordultunk. Három fóka úszott az öbölben, az egyik váratlanul kiugrott a partra, a bámészkodók nem kis ijedtségére.
Buszra szálltunk, és Simon's Town közelében máris a pingvinek között nézelődhettünk. Félszáz harminccentiméteres úszómadár tartózkodott a homokos parton. Ágakból összerótt fészkeken ültek. Sokuk teljes mozdulatlanságba dermedt. Egyikőjük a végére megszólalt.
A buszparkolótól a Cape félszigeten magasodó, három oldalról óceán határolta világító toronyig sétálva, az emelkedők és a lépcsők is megszuszogtattak. Aki odafent megelégedetten felsóhajtva azt képzeli, hogy balra tekintve az Indiai-óceánt látja, ellenkező irányban pedig az Atlantit, az téved: egészen pontosan, Fokvárostól ötven kilométerre délre vagyunk. De annak igaza van, aki úgy gondolja, a Jóreménység foka eléréséhez előbb vissza kell térnie a buszmegállóba. Ott két lehetőség között választhat. Ha sportosabb alkatú, akkor sziklának felfelé, majd a csúcs után lefelé kell tartania. A kényelmesebbek aszfalton juthatnak el. A helyet tábla jelzi.
Ezek után már csak az a kérdés vár megválaszolásra, hogy vajon hol található Afrika legdélebbre fekvő pontja? A Tű-fok (Agulhas-fok) a Jóreménység fokától százötven kilométerre délkeletre fekszik és körülbelül fél szélességi fokkal, vagyis ötvenöt kilométerrel délebbre " az egyenlítőtől északra ugyanilyen távolságra található a ciprusi Limassol. A Tű-fok egyben az Atlanti- és az Indiai-óceán hivatalos választóvonala is. Mivel az óceánok áramlatai itt érnek össze és a partjainál sekély a víz, a Tű-fok hírhedt a tomboló viharokról és a hatalmas, akár harminc méter magas hullámokról. A közeli L’Agulhas városka egy isten háta mögötti település benyomását kelti.
A sikeres helybeazonosítás után térjünk be az ország első borgazdaságába, a fokvárosi Constantinába. A termőterület másfél négyzetkilométeren terül el. Borai királyi borok voltak, Európa számos uralkodója hörpintette. -tfajta bor kóstolására nyílt lehetőség. Nem vagyok antialkoholista, de a legritkább esetben nyúlok borospohár után. Most egy pohárkával mégis legurítok a Tű-fok egészségére.
A fokvárosi szállodában elfogyasztottuk az Utolsó reggelit. Kezünkben a mindenes kártya. Beszálltunk a liftbe. A leolvasóhoz tartott plasztik lap kódja alapján az első emeleten magától feltárult az ajtó. Gyalog is mehettünk volna. A lépcsőházban csak az első emeleti ajtót nyitotta volna. A folyosón fekete biztonsági tartózkodott. Az út során végig elégedettek voltunk az elénk kerülő ételek minőségével.
A fokvárosi városnézés a végére maradt. Ünnep lévén kevesen koptatták az utcakövet. Mondhatnám, semmi különös, de a csoport tagjait végig közrefogták, a magyar és a helyi idegenvezetők. A belváros eme részét, ahol Desmond Tutu anglikán érsek temploma is áll, csak feketék lakják. Éppen nyitott a szabadtéri piac. Ha fizet a külföldi, valaki figyeli, hova tette el a visszajárót. De nem csak kereskedőből akadt bőven, rendőrből is. Saját maguk miatt is szükség van rájuk, meg az idegenforgalomból származó bevétel is fontos az országnak. A maláj negyed színes házai üdítőleg hatottak. Az itt lakókat sem veti fel a pénz. Az ország egyedüli muzulmán hitű lakói. Minaretjük miniatűr. Hiába látjuk mindezeket, alig értjük.
A régi kikötő területe a fehéreké és a jómódú feketéké. Itt a pénz segít a szegregáció eltüntetésében. Van itt minden: bevásárlóközpont, számtalan vendéglő, a világ egyik legnagyobb tengeri akváriuma, mesterségesen kialakított öblök elforgatható híddal, járőröző rendőrök. A komplexum szélében, az erősen tűző nap ellenére is, szerettünk volna néhány vízből felvetődő delfint megpillantani. Majd legközelebb " gondolhatták.
A Dubai átszállás idejétől eltekintve , Fokvárosból Budapestre több mint tizenöt óra repülés után érkeztünk meg. Valamit megéreztem az országból, ami gazdagított, de nem elégített ki. A tartalmat nem ismerhettem meg, csak a csomagolást.
(Hangminőség: 16 bit 44,1 k Hz-24 bit 48 kHz.)
