Ez az utazás Granadáról szólt, ám mégsem ott kezdődött, de még csak nem is Malagában. Történt a budapesti felszállás után félórával. Erős turbolenciába került a gép jobbra-balra dobált minket a fellépő légköri egyenetlenség. Ez mindaddig nem okozott problémát, mígnem olyan mértéket öltött, hogy a repülő kabinja utastere vészjóslóan elkezdett recsegni-ropogni. Fokozatosan belém költözött a félsz csírája. Csupán néhány percig tarthatott ez a katasztrófa-filmbe illő epizód ilyen élménynek ennyi bőven elegendő. Hangtalanul fellélegeztek az utasok. Megindult az egymásközti duruzsolás. Guruló szerviz kocsiját maga előtt tolva megérkezett a légiutas-kísérő. Megkértem, hogy amennyiben van rá lehetősége, kérdezze meg a pilótától a repülőgépet ide-oda vető szél sebességét bár az érdeklődést kedvesen fogadta, de ennyi és nem több. Hazatérve továbbra is foglalkoztatott a téma, ezért kérdésemmel megkerestem pilóta ismerősömet. Szakszerű tájékoztatását csak nagyvonalakban értettem meg, de belőle kiderült, nem kell feltétlenül szélviharnak lennie. Ő légköri futóáramlásokról beszélt: kiegyenlítetlen légköri viszony.
Már az első utunk alkalmával megkedveltük a hangulatos andalúziai nagyvárost, Malagát. Utolsó utunk alkalmával a buszról egy a földből kinövő színes üvegekből összerakott épületre lett figyelmes, Kati. Ennek még utána kell járni mondta.
A malagai Pompidou központ a sétánnyá átalakított rakpart szélében található. December ellenére melegen sütött a nap, húsz fok körül lehetett a levegő hőmérséklete. Betértünk az épületbe, ahol számunkra nehezen értelmezhető kortárs alkotások késztettek fejtörésre. A kőoszlop tetejébe egymásra felhelyezett autóabroncsok címe lehetett volna a gördülő idő. Több méter magas szék tornyosult előttünk, mely alá alkalmi kortárs alkotóként én egy sámlit helyeztem volna egymásra figyelés címmel. Szóval, ilyen műremekek tömkelegével kápráztatták el a magunkfajta gyanútlan betérőt. Nekem a plafonról a járófelületre vetített, alig hallható dokumentumfilm vált a kedvencemmé két és fél méterszer másfél méter alapterületre fekete-fehér lüktető városi utcaképek rajzolódtak.
Továbbsétáltunk a homokos strand irányába napágy napernyővel öt euró. Két fiatal bokáig merülve gázolt a tengerben. A közeli vendéglőben a forró homokon sütött hal krumplival húsz euró. A hangulatot tovább fokozták a repkedő és csivitelő hullámos papagájok. Ezúttal is betértünk a bikaviadal arénába, mely időszakos, ingyenes fotókiállításokkal várja az érdeklődőket ezúttal nem találtunk kedvünkre való témát. A közeli lépcsősor megmászása után úgy döntöttünk a feleségemmel, nem a várba fogunk tartani, hanem egy olyan úton indulunk tovább, melyen nem jártunk még a vége egy körpanorámát nyújtó kilátó lett a tengerpart közelében. Az út során remek betekintésünk nyílt a spanyolok mindennapi életébe a sétány magasából a sokemeletes lakóházak függönytelen ablakain át.
Visszatértünk a szorosan vett belvárosba. Kisebb terület karácsonyi vásár címszóval a bejáratoknál rendőrök posztoltak. A piros műfűvel leborított terület elsősorban nem a bazári kufárkodásról szólt, hanem a kölykökről. Bőven került elibük szalmabála lett miben hancúrozni. A kisebbeknek körhinta és nagy adag fagyi dukált. A közösségi térben a szülők mellett nekünk is jutott hely a padon. Fociztak és vehemensen kergetőztek a tíz évnél fiatalabb gyerekek. Másra is felfigyelhettünk. Apukája által szájában cumival egyéves forma baba lett a szalma közepébe ültetve körülötte óvodás korú csemeték szaladgáltak. Egyikük a bátyja, aki melléje érve kezével megsimogatta az öcskös kobakját, néha szájából kihúzta majd visszatolta a cumit és már viharzott is a sürgős dolgára. A banda többi tagja is szeretettel fordult a leendő haver felé. A padon egymás mellett ülő szülők mindezt meleg szemekkel nézték. Kisvártatva felállt a papa és odalépett a legújabb szeme fényéhez: hasra fektette és mászó mozdulatokra tanította. De túl az alkalmi vásár emberarcú életterén, a város más szegletében is szembeötlő volt a szülő-gyermek kapcsolat foka: a kávézóban ülő mama ölében ott pislogott az egyéves baba szájába forró csokiba mártott csurrosz került. A hároméves már saját kezűleg öntötte magába az italt és aktívan vett részt a felnőttek csevegésében.
Hanyatlóban a nap, ereszkedett a szürkület. A belváros régi építésű hangulatos házai között a sétálóutcában tartottunk vissza a szállásra. Okát eleinte nem értettük, de egyre többen érkeztek tömött sorokban oda, ahonnan mi éppen távozni szándékoztunk. A karácsonyi lámpafüzérek gyújtására érkeztek elegánsan öltözve a malagaiak melyet fülsértően hangos, negyedórán át tartó vegyes zenei aláfestés kísért. Utána mindenki ment arra, amerről az imént érkezett.
Előre elterveztük: kirándulunk egyet a környéken. A kettes számú városi busz külső végállomásától a közeli arborétum felé igyekeztünk, de közvetlen közelében épp az ellenkező irányba elkanyarodtunk. A lakóházak felöl kerítéssel határolt természetvédelmi területre megérkezve meredek kaptató fogadott minket. Nekiveselkedtünk. Érdekes volt a magasból megfigyelni, hogy a völgykatlanban futó autópálya forgalmi zaját milyen mértékben voltak képesek felhangosítani a dombok. Néha egy-két terepviszony elzárta a dübörgő hang útját. Többször is elporolt mellettünk a nemzeti park járőrautója. Az út mellett gyakran függőlegesen szakadt le a partoldal alattunk dús növényzetű mélyedésben folyam zubogott hangosan. Egy helyen néhány szál, több méter magas agávé tette változatosabbá, a többnyire fenyők uralta tájat. Útelágazáshoz érkeztünk a felfelé törő ösvényt választottuk. Zárt kerítéssel körbevett lovas tanyához érkeztünk visszafordultunk. A másik csapás sima ügynek bizonyult: kerékpárosok, futók és egy nyugdíjas korú fickó két kutyájával lettek a társaink. Az út mellett düledező lakok, de akadt egy hatalmas kúria is szintén alélt állapotban. Jó hangulatunkat az időnként cseperegve eleredő eső sem ronthatta el ám a közel távolban tornyosuló sötét fellegek visszafordulásra bírtak minket. Elbúcsúztunk Malagától.
Miután elfoglaltuk a granadai szállást, elsiettünk az Alhambrába a világ újonnan épített hét csodájának egyike (Pl. Petra, Machu Picchu) hogy elővételbe jegyet váltsunk. Látszólag fölöslegesnek tűnt a serénykedés, mivel a városban hat teljes napot terveztünk eltölteni, mégis. Felérve zárva találtuk a pénztárat közelében két fiatal alkalmazott állt elmondtuk nekik jövetelünk okát. Talán a fehér botnak köszönhetően, a fiatalabb hölgy készségesen sietett a segítségünkre. Kiderült, hogy csak az utolsó napra tud teljes értékű belépőt adni nem kis hálálkodással megköszöntük emberarcúságát. Mint megtudhattuk tőlük, ünnep miatt a szokásosnál többen váltottak előre jegyet. Nem csak a főútvonalak mentén, hanem a mellékutcákban is tömegek vándoroltak ilyen méretű gyalogos forgalommal eddig nem találkoztunk még. Gyakran szembesülhettünk három egymásba karolva csatárláncban nyomuló női osztaggal. A szószátyár spanyolok és a velük tartó kisgyerekek hangerejükkel rákényszerülve, hogy ők is hallhatóakká válhassanak bábeli hangzavar kerekedett: ez is fantasztikus élményt okozott. De az is, hogy hét nap alatt mindössze egyetlen egy utcán eldobott szemétbe botlottunk lábammal belerúgtam. A belvárosi részben új és régi építésű karbantartott lakóházak vegyesen telis tele gondozott virágos parkkal. Az emeletes lakóházak előtt kőből készült naprakész virágosládák sora színesítette a köztereket. A lépcsőházak patyolat tisztaságúak. Falfirkával csak elvétve találkoztunk. Az ingatlanközvetítő kínálatát nézegetve a lakások négyzetméter árai egy millió forint körül mozogtak. A római híd közelében karácsonyi vásárba sétáltunk bele. A mini vidámpark kitett magáért: apró korcsolyapálya bérelhető lábbelivel; a magas állvány tetejében autógumiba beülve korhatár nélküli leszánkázás a műhavon; kisvonat, mely szemrevaló műfenyők és elegáns kinézetű hóemberek között kanyarog. A kóstolósor kapcsán megoszlott a véleményünk: feleségem oda van a fűszeres élelmiszerekért, én kevésbé. Némi rábeszélés árán darab sajtot vásárolt magának a szálláson kiderült, mintha nem ugyanabból a portékából kapott volna az árustól, melyet íze alapján kigondolt magának. Karácsony közeledtével a városban több helyen is egyházi fenntartású adománybolt csábított belépésre olcsó áraival: bútorok, festmények, régi varrógépek, műszaki cikkek, apróságok. Meglepetésként hatott a kevés utcazenész jelenléte. Egyikük a katedrális mellett pengetett.
Granada fő egyházi látványossága a katedrális és kápolna múzeum. A katedrálist 1521-ben Izabella királynő parancsára kezdték el építeni. Külső megjelenését alapul véve nem beszélhetünk építészeti remekműről. Belülről két egymástól elkülönült térből áll. Előbb a kisebbikbe tévedtünk be, amelyben halk egyházi zene szüremlett a fülünkbe.
A másik csarnok volt a nagyobb. A falak emelet magasában hatalmas méretű festmények meséltek a kereszténységről és az uralkodóról. A belső tér akusztikája nem számottevő, de itt is lenyomtam a felvételindító gombot.
A Kápolna múzeumban található Izabella királynőnek, férjének és három gyermeküknek a koporsója. A számtalan relikviát mustrára kínáló tárlók sora különösebben nem érintett meg minket. A sírteremre viszont kíváncsiak voltunk. A Kápolna múzeum síkját több helyen is lépcsősor töri meg. Egy lejjebb lévő részben beálltunk a rövid sor végébe. Talán három méter mélybe kellett lemenni, jobbra tekintve bepillantást tehettünk a szarkofágokra, és elindulhattunk a felfelé vezető lépcsőn. Ennyi.
Rövid séta után megérkeztünk a Corral del Carbon elé. 1300-as évek elején épült, tágas belső udvarral, kétemeletes körfolyosós szálloda. Gazdagon faragott díszes kapun át lehet az udvarba bejutni, ahol vaskerettel összefogatott kő szökőkútféle emlékeztetett a régmúlt fényére.
Közelében sűrűn egymás mellé épített házak sikátorai. Bár nálam volt a másfél méter hosszú szabócenti, az utunkba kerülő legszűkebb utcarésznél mégis elfelejtettem elővenni: a két ház közötti távolság méternél keskenyebbnek bizonyult egyikükben angolszász rockzenét hallgatott a lakó. Hangulatos ugyan, de itt élni? Az utcácska vége kisebb térre vezetett ki a távolból vendéglő hangos terasza csábított felkeresésére. Hogy mi utalhatott spanyolságunkra, még ma sem értjük egészen pontosan, de egy helybéli autós tőlünk érdeklődött a parkoló holléte felöl. Viszonylag kevés feketével találkoztunk a belvárosban egy százkilós a templom lépcsőjén ülve koldult. De akadt markát tartó fehér is egyikük egész napon át az élelmiszerüzlet bejárata mellett ücsörgött a járdán.
A római híd más szempontból is fontos szerephez jutott esetünkben onnan indult a Monachil településre tartó száznyolcvanhármas járat. A külső végállomástól a Los Cahorroson átvezető körtúra két és fél órát vett igénybe. Kanyontúráról van szó. Granadai tartózkodásunk első felében éjszakánként kiadós eső áztatta a környéket. A pár méter széles, de hangos folyamnak csak az egyik partszegélye volt járható talaja jelentősen felázva. Mivel kezem ügyébe csak fehér bot akadt mely vékonyka falvastagsága miatt alkalmatlan a támaszkodásra gyakran kellett ügyeskedni: csúszós talaj, kidőlt fatörzsön átmászás, lehajló faágak alatt guggolva haladás, vékonyka peremen átjutás, magas lépcsőfokok megmászása, faágba kapaszkodva aláereszkedés. Egy ízben a mellettünk elhaladó spanyol férfi kíváncsi tekintettel visszanézett rám: valóban nem lát? . Később egy szintén rázós helyen bevárt minket és felajánlotta segítségét megköszöntük, de megoldottuk. A túraútvonal kezdő partjának vége felé döntés elé lett állítva a természetjáró: a veszélyesebb, vagy a könnyebb szakaszt választja-e a továbbiakban? Nem emeltük a tétet. A harmadik függőhídon átjutva szépkilátáshoz érkeztünk melegen tűzött a nap, sütkéreztünk egyet. A faluba visszaereszkedés közben egy jelentősen meredek szakaszon túl egy hetvencentiméteres lépcsőt is kellett venni. A vadregényes környezetben tett kirándulás után sárosan álltunk meg a buszmegállóban.
Essen pár szó a szállásról és annak szűkebb környezetéről. Vendégházba foglalt szállást a feleségem velünk átellenesen az utca másik oldalán a Don Quijote kvártély egy táblácska szerint, vevőre várva. Az itt eltöltött napok alatt kiderült, hogy számos kulturáltan kinéző magányos férfi lakhelyéül is szolgál több miniatűr ablaktalan helyiség is akadt az emeletünkön megfizethető áron megszabadulva talán éppen a hajléktalanságtól. A konyha négy villanytűzhelyéből csupán egy üzemelt, fazékból ugyanannyi akadt a számunkra. Ettől függetlenül a szállással teljes mértékben elégedettek voltunk. A szobából hallottam meg a közeli esti harangozást két kiváló felvétel lett a hozadéka. Negyedórányi sétára voltunk a belvárostól, feleannyira az óvárostól, Albaicintől.
Az óvárosban vagyunk. Két fontos előnye is van a turista számára: élő és jó értelembe véve nem turistás. Néhány bontásra váró épületen kívül az összes többi lakott. Árusok és vendéglők is akadnak meglátásom szerint visszafogottan. Mivel dombra épült a régi város, gyakran került elibénk ilyen meg olyan lépcsősor. Kis terek szűk utcákkal váltakoztak. Tágasabb tér, kávézókkal, zöldségessel, templommal és a közelben ott várt ránk a Flamenco bemutató helye zsebünkben ott lapultak az előre megváltott jegyek. Az egyik romos ház emeleti ablakán egy fekete dugta ki a fejét és már el is tűnt. A közeli téren fekete és fehér hajléktalanok egymással beszélgetve ücsörögtek a padon kutya is volt velük. Egy-kétemeletes házak között bolyongtunk, keresve a Miraflores San Nicolas kilátót emlékezetes panoráma tárult elénk. Hiányossága egyedül a jelzetlenségében keresendő. A városközpontból ide és még feljebb is, buszokkal is eljuthatunk.
Irány Sacromonte, az egykori cigány negyed ez a flamenco őshazája. Kisebb csalódásként éltük meg, mert tényleges településrész helyett csak a Cigány múzeum várt ránk. A meredek kaptató után lihegve megérkeztünk a bejárat elé. Tágasabb tér szélében magas sziklafal, melybe nyolc barlangot vájtak ki maguknak a cigányok. Jelenleg tematikus bemutatótermekként szolgálnak: lakhely, állattartás, munkavégzés. Az egyik üregben megelevenedett a terület: fekete-fehér filmen láthattuk és hallhattuk a félévszázados történéseket, de akadtak színes kockák is. Leginkább a flamenco volt terítéken. Láthattuk és hallhattuk, ahogy a purdék ügyesen ropják a táncot egy fellépésre érkező kislányt kimondottan szépnek mondott a feleségem.
Távozóban lefelé indultunk, hogy utána felkapaszkodhassunk a környék legmagasabb pontjára, a San Miquel templomhoz. Útközben rátaláltunk néhány egykor és még ma is lakott barlanglakásra. Az út legvége számtalan lépcsővel lett megtűzdelve ha lehetett, én a lépcsők mellett lépkedve túráztam felfelé. Megizzadva álltunk meg a zárva lévő, 1673-ban emelt templom előtt. Ragyogóan sütött a nap makettként hatott az alattunk elterülő város. Csodálkoztunk egy kicsit: ide minden nap így feljönni? a templom túloldaláról gépjárművel és gyalogosan is simán eljuthattunk a belvárosba, egészen a szállásig. Lepakoltunk és már indultunk is a flamenco estre.
Santa Ana Flamenco bemutató. A belépőjegyek felmutatása után engedélyt kértem és kaptam hangfelvétel készítésére. A nyolcvan fős terem első sorában hat széken foglalt tábla a maradék kettő éppen elegendőnek bizonyult a számunkra. A színpadtól három méterre foglaltunk helyet. Nem lett teltház, a mellettünk lévő székek is üresen maradtak. Az előadásnak négy szereplője lett: az énekes, a gitáros és egy-egy férfi és nő táncos.
Természetesen itt nem a zenéé, hanem a táncé a főszerep azon belül is a férfié. Ha röviden össze szeretném foglalni a flamencot: szenvedélyes tánc hangsúlyos arc és testmimikával. A program első felében a női táncos mellékszereplőként volt jelen a színpadon, a műsor második felében bizonyíthatta tehetségét. Nekem nem látónak az itt megjelenő élménynek csupán a töredéke jutott. Az énekes kesergőket adott elő ezt egészítette ki a gitárjáték. A sztepptánc hangosan kopogó cipő pedig inkább kellemetlen a fül számára, mintsem zenei élmény. Az egyórás műsor végén teljesen megelégedetten tapsolt a feleségem én meg örültem a sikeres felvételnek.
A tényleges városközpontnak az Alhambra lábánál csörgedező folyam túlpartján lévő Nueva tér számít. Innen két útvonalon is fel lehet gyalogolni a huszonkilenc futtbalpálya nagyságú Alhambrába a világ hét új csodájának egyike. E tekintetben erősen megoszlanak a vélemények a mienk is idetartozik. Bármelyik úton indulunk el,lépcsősor és rámpa vár ránk buszra is lehet szállni. A két gyalogutat egy kiterjedt park köti össze egymással, mely remek életteret biztosít a madarak számára csókából lehet talán ezer is. A zöld térben patak inal csacsogva, párás levegőt biztosítva a növényzetnek és ivóvizet az állatoknak könnyen pórul járhat a lombos fák alatt sétáló ember.
Az Alhambra főbb terei: Nasarides palota, a Park és a katonai erődként szolgált Alcazaba. Fő látványosságnak a palota számít ide előre érdemes jegyet foglalni. Aki elsőként találkozik mindazzal a különlegességgel míves kőfaragások, mozaikcsempék, faragott márványoszlopok és szökőkutas medencék, azokat valószínűleg lenyűgöi. Akik többször is találkoztak már az ókorból és az utána következő évszázadokból való társaikkal, azok számára nem fog az újdonság lebilincselő erejével hatni látványától nem fog elájulni. Maga az épület kívülről az évszázadok erősen koptató nyomát viseli magán, belső terei teljes épségben hagyományozódtak ránk. Mór uralkodók egykori lakhelye és katonai támaszpontja volt. Granada lett az utolsó bástyájuk a spanyol király csapatai elöl visszavonultak Afrika területére. A gigászi nagyságú kertet szépen nyírt bokorsövények keretezik, a park gondozott kinézetre nagyjából olyan, mint a városi parkok zöme. A katonai erőd területe lépcsőzve bejárható. Fő érdekessége a bástyákról a városra nyíló rálátás. Rövidebb napfürdővel három óra bőven elegendő a terület mértéktartó bejárására.
Betértünk a főtér közelében lévő Néprajzi és Történeti múzeumba. Szerény véleményem szerint, a város gazdag történelméhez képest szegényes tárgyi anyag várja a látogatókat: a múltat megidéző háncsból Fonott papucs valamelyest javított a jelképes érdemjegyen. A sorban következő helyet most kihagyom, hogy legvégül vele zárhassak.
Következett a Frederico Garcia Lorca park és benne a múzeum. Gyönyörű park, karbantartott épület, de a közel egyórás kényszervárakozás rádöbbentett minket, odabent lényegében egy bebútorozott lakást tekinthetünk meg az ablakokon át bekukucskált az asszony. Továbbálltunk. Átsétáltunk a római hídon és megkerestük az Interaktív múzeumot. Vasárnap 14 óra gondoltam, este hatig van időnk. Nem így lett, mert délután háromkor zártak. A fogadóteremben készítettünk néhány fotót és már fordultunk is. Sajnáltam, mert biodomban nem jártam még és itt lett volna lehetőség.
Végére hagytam a mindkettőnk számára legfőbb emléknek megmaradó sajátságos élményt, mely sokaktól egy értetlenkedésre utaló fejcsóválást fog eredményezni. Palacio de los Olvidados Inkvizíciós múzeum. A flamenco őshazája Granada, míg az európai inkvizíció fő színtere Spanyolország volt ahol állami szervként működött.
A földszinten délutántól flamenco est várja a betérő rajongókat elsőre ezt a helyet szemeltük ki erre az emeleteken a kiállító rész: akasztófa, nyaktiló, három méter hosszú fűrész, vízzel feltöltés tölcsérrel, talpégetés, ágy görgős szöges hengerrel, szék tüskékkel, csigolyába tekerhető hegyes végű fémrúd, fémsisak étkezés megakadályozása végett, bordásfalféle lábra köthető kövekkel. Csupán a töredékét soroltam fel az itt látható kegyetlen kínzóeszközöknek felettük a falon rajzok a szakszerű használat módjáról. Miért éppen ez vált legemlékezetesebb emlékké bennem? Válaszom az első magam által szervezett külföldi utamról való úgy 1980-ból Auschwitzból: a közérthetően bemutatott embertelenség életre szólóan biztos alapot nyújt a könnyen befolyásolható és megtéveszthető gondolatok kordában és karbantartására.
